Főmenü

Rövid életrajz

- Dolgozatok és könyvek

- Díjak, kitüntetések

- Megjelent könyvek

- Saját munkák

- Mások írták...

- Videók

- Népdalok és keservesek

- Képek a mai Gyimesről

- Régi képek

- Wikipedia bejegyzés

- Blogok 2010

- Blogok 2011

- Blogok 2012

___________________

- A gyimesközéploki ezermester

___________________

Elérhetőségem:
Tankó Gyula
537145 Lunca de Jos 491,
jud. Harghita, ROMANIA

Tel: +40266339624,
mob.: +40754432920

e-mail: tanko.gyula@vipmail.hu

Kedves Olvasó! Üdvözöllek Tankó Gyula honlapján. Ha érdekel a gyimesi ember élete, sorsa, néprajza, tisztelettel ajánlom a blogomat. Címem: Gyimesközéplok 491 | Gyimes völgye | Erdélyország...

2013.05.25. 12:59 Tankó Gyula

2011. július (folyt.)


2011. június >>

2011. 07. 15. A gyimesi csángó lakodalomnak emocionális, népi ünnepély jellegét, és ezeknek szükségességét a lakodalom több mozzanata is igazolja. Itt, a világnak egy elrejtett szegeletében ennek a munkaközpontú közösségnek szüksége volt a lelki megpihenésekre is. Hova mehettek volna szórakozni, elbeszélgetni, mulatni? Erre voltak jók a táncalkalmak. Több, mint harminc féle táncalkalom volt itt még a XX. század közepén is. Vasárnap, már a templom előtt várták a híres cigányzenészek elődei (Halmágyi, Pulika, Zerkula) a miséről kiözönlő tömeget, fiatalt, legényt, leányt és házasembereket is, majd zeneszóval vonultak a táncoló felé, ami lehetett egy megszokott hely, egy felhagyott tágas épület, vagy egy nagyobb csűr is, de jóidőben akár egy nagyobb udvar. Léteztek fogadott táncok, kaláka táncok, esti táncok, bálok, kalibás táncok, serketáncok, egyszóval a tánc volt a csángók legfőbb szórakozási alkalma. Ezek közül mindenképpen kiemelkedett a lakodalom! Gondolunk itt a ceremóniákra, az ünnepi jellegű külsőségekre, mint a diszítés, öltöztetés, vőfélypálcák, a lakodalmas fenyőállítás, a lovak, szekerek diszítése, a nagyszámú résztvevőre, de főleg a lakodalom minden mozzanatára verses szöveget tartalmazó ceremóniára(kikérés, búcsúztatás, beköszöntő, deus-kiáltás, ételek bemondása, kontyolás stb.) A lakodalomban, mégha nem is hivatalos, de szinte az egész falu részt vesz! Így pl. az ajándéktáncba mindenki elmehet, táncolhat, a lakodalmas menet, legyen az lovas, vagy gyalog lakodalom, sokszor több kilométer távolságot tesz meg a hazai házától a vőlegény házáig. Ilyenkor az emberek az utak mentén várják a menetet, akik énekelnek, ujjugtatnak, tisztelődnek a kulacsaikból. Majd a lakodalom után megtárgyalják, hogy milyen lakodalom is volt, egyes vendégekről, de ellátásról is szó esik. És ne feletsük el , hogy akkortájt a lakodalom két napig tartott és minden vendéget a mozsikások hazamenetelkor kikisértek a kapun és csodák-csodája, a táncoló, távozó vendég sem akárhogy távozhatott: felpakolták pálinkával, régebb kaláccsal is, és a háziak felé és a zenészek felé fordulva, tánclépésekben ment ki a kapun, háttal!

2011. 07. 13. A fenti szövegeknél egyszerűbbnek tűnik az a régebbi búcsúztató-változat, amelyet még Orbán Balázs jegyzett le az 1860-as években, de erre még a legöregebb adatközlő lakodalmas gazdák is emlékeztek:
    "Kedves édesapám, ki engem nemzettél,
     S azóta énvelem számtalan jót tettél
     És ez időkorra más fel is neveltél,
     Mint galamb a fiát szárnyra eresztettél.
     Köszönöm jó atyám sok szivességedet,
     Áldja meg az Isten érettük híredet.
     Hogyha gyarlóságból bántottam szívedet,
     Bocsáss meg, könyörgöm, s csókolom kezedet.
     Kedves édesanyám, ki engemet szültél,
     Mellettem s érettem éjt nappalá tettél
     S mint jó tyúk csürkéit híven fedezgettél,
     Köszönöm anyai dajkálkodásodat,
     Hidegtől-melegtől ápolgatásodat,
     Adja meg ezekért Isten jutalmadat.
     Kedves jó testvérim, hozzátok fordulok,
     Köszönöm nektek is atyafiságtokat,
     Oh, Istenem áldd meg ezen magzatokat,
     S parancsolj nekük is hűséges párokat.
     Küldj áldást bőséggel nőtelen korukra,
     S számukra ezután adandó házukra,
     Végre, ha elalszik életük fáklyája
     Legyen a menyország mindenik hazája.
     Legény barátaim már hozzátok térek,
     Eshetett hibámról bocsánatot kérek
     Azonban köszönöm barátkozástokat,
     Nektek es kívánok ezer áldásokat.
     Az Úr, ki kedveli a szent szűzességet
     Ne bocsásson rátok szerencsétlenséget.
     Végre ha a halál kezébe juttok is,
     Egek ura számotokra kaput nyit is."     
 Ez a változat régebbi, ízesebbnek, természetesebbnek tűnik, az öregek szerint, amit már Orbán Balázs is megjegyzett, ezt valamikor nem a gazda szószolója, hanem maga a vőlegény mondta, aki a szöveg mellé még más alkalmi szöveget is rögtönzött, "s egy-egy barátját vagy barátnőjét névszerint is befoglalta a búcsúztatóba. Az ilyent nevén szólítva nyakába borult, felsorolta a jóságát, tett szolgálatait, hálálkodva ezekért." Ezeket mindig rímekben mondották el, amely "szép zengzetes nyelvünknek fejlettségét mutatja, mert ahol a nép ösztönszerűleg, öntudatlanul versel, az oly nyelv nagy fejlettséggel és költői beccsel bír" (Orbán Balázs)

2011. 07. 12. Az 1970-es években még létezett egy olyan szöveg, amelyben a vőlegény megköszönte a hazai szüleinek a menyasszonya felnevelését. Ezt a változatot akkor még a lakodalmas gazdák többsége ismerte és el is mondták. Ezt a részt szintén Molnár Pétertől vettem át. Megjegyzem, a többi, már említett búcsúztatókkal együtt mára ez is kimaradt. De ezek a szövegek valamikor az egyszerű gyimesi embereknek magát a verselést, a lelket melegítő "irodalmat" is jelentették, hiszen itt nem volt nagy keletje a könyvnek, írott szövegnek abban az időben. Ezért valósággal magukba itták ezeket a szövegeket, búcsúztatókat. Íme, hogy írja le ezt Molnár Péter:
"A búcsúztató nagyon szép, kivált ha árva, vagy félárva az illető. Mikor az elhalt szülőktől búcsúzik, szem nem marad szárazon!"
A másik szöveg, amiről szólni akartam, akkor hangzik el, amikor a mennyasszonyt kivették és indulásra készen, elhelyezkedik a násznép szekerén a nyoszolyókkal. Ekkor a legényesgazda maga mellé veszi a vőlegényt, a két vőfélyt és a násznagyot, visszamennek megköszönni a menyasszonyt ilyenképpen:
"Kedves örömapa és örömanya asszonyunk! Vőlegényurunk egy pár szóval akar köszönetet mondani kegyelmeteknek kedves gyermeküknek felneveléséért. Adjunk hálát a Szentháromság egy Istennek, hogy a házasság szentségében részesítette kedves apám és anyám, hogy e pár év leforgása alatt gondját viselték. S én ezalatt, ha valamit tettem, arról most bocsánatot kérek, ífjú életemben akármerre jártam, nemzetes házuknál mindig ezt kívántam:
         Változik az idő, változtat minket is,
         Szerencsés napokban van szerencsétlen is.
         Mindenféle állat párt választ magának,
         Én is választottam, s találtam magamnak.
         Elsőben szavamat jóapámhoz teszem,
         Másodszor anyámtól veszem köszönetem.
         Háládatos szívvel akarok én lenni,
         Apai jóságát akarom köszönni.
         Hogy ezen szép lányát ennyire növelte,
         S a páros életre nekem elengedte,
         Hogy gondját viseljem a földi életben,
         Végre örvendezzünk a magas egekben.
         Most térek az én jó anyámhoz,
         És az én jó párom hű termőfájához,
         Ki kilenc hónapig méhében hordozott,
         És a tizedikben a világra hozott.
         Kedves jóanyám, hogy ezt cselekedted,
         Végáldásom maradjon teveled.
         Ifjúsága alatt ha lett volna hibás,
         Most azokért neki legyen megbocsájtás.
         Gyermeküknek tartsanak ezután engemet is,
         Valameddig hallják az én jó híremet,
         Én is megmutatom igaz hűségemet,
         Mígnem a halál elveszi éltemet.
         Köszönő beszédemnek az leszen végzése,
         Dícsértessék a Jézus szent neve"

2011. 07. 11. A nagybúcsúztatónak van egy másik változata, ami az árváknál, vagy félárváknál hangzik el. Ezt is a Molnár Péter (Busulán) változatában írom ide. Az első 12 sor megegyezik a fenti búcsúztató szövegével, majd így folytatódik:
  ..."Csendet, nagy uraim, tisztelt vendégsereg!
    Ünnepélyes csendet, hadd hallja mindenki
    Egy árva vőlegény (vagy hazai) búcsúzó szavait.
    Itt áll a vőlegény (vagy hazai) az ő vengégivel,
    Szíve fájdalmával, szeme könnyeivel.
    Olyan az ő szíve, mint keserű pohár,
    Árva az ő szíve, mint az égi madár.
    Búcsúzni akarna, de nincs édesapja (v. anyja),
    Szíve dobogását velük így hallassa.
    Lelke néma hangját ki meg nem értené,
    Egy árva madárhang ezeket zengené.
    Egek kormányzója, hatalmas Úristen,
    Ki lakol az égben s azonképpen itt lenn,
    Kitől búcsúzhatnék egy árva vőlegény (v. hazai),
    Ha nincs édes szülőm, ki megvígasztaljon.
    Menyasszony (v. vőlegény) vagyok én, de gyászos a szívem,
    Kedves testvéreim, áldjon meg az Isten!
    Világ örömeit kellene zengenem,
    De csak a bú s bánat jutottak énnekem.
    Gyászos ez a hajlék, gyászosan virágzik,
    Mert itt az árvaság régóta tanyázik.
    De árva szemeim hiába forgatom,
    Elhúnyt jó szülőmöt sehol sem láthatom.
    Mert életvirágát a vad szél letörte,
    S a kegyetlen halál a sírba ejtette.
    A sírodban nyugvó kedves édesanyám (v. apám)
    Kitől dajkáltattam életem legjaván,
    Hogy szeretném látni, tőlük elbúcsúzni,
    Gyenge dajkálását szépen megköszönni.
    De vőlegény vagyok, szülő nélkül s árva,
    Koporsóban vannak ők, sírba bezárva.
    Búcsúszavaimat így végzem hát tőled,
    Nyugodj kedves szülőm, kedves békességben!"
Ha van testvére, akkor ide jön még az előző búcsúztató megfelelő része.

2011. 07. 10. A búcsúzó az édesanyjától így búcsúzik:
   "Most térek az édes jó anyámhoz,
    Az én jó anyámnak jó termő fájához,
    Ki kilenc hónapig méhében hordozál,
    És a tízedikbe a világra hozál.
    Ügyesen ápoltál, gondoztál, ruháztál,
    Mint jó édesanya sok jóra oktatál,
    Kedves édesanyám, hogy ezt cselekedted,
    Az égnek áldása maradjon teveled,
    Éljed a világnak szerencsés napjait.
    A mennyei atya legyen mindig veled,
    Ha majd egyszer élted halállal cseréled,
    Áldja meg Jézusom a Te örök béred.
    Most téged is Isten oltalmában hagylak,
    Örvendek amikor egészségben látlak. 
    Kedves testvéreim, hozzátok is szólok,
    Szívből jövő szóval köszönetet mondok.
    Nektek is az Isten jó társakot adjon,
    Társatokkal együtt soha el ne hagyjon
    Végre az egekben magához fogadjon.
    Jó legény s leánybarátim kozzátok fordulok,
    Ha reátok nézek, szinte megújulok!
    De azért szívemben nagyon búsulok,
    Hogy tőletek mostan útra indulok.
    Isten tudja, hogy lesz az én sorsom,
    Amint feleségem fújja, úgy lesz az én táncom.
    Jaj, de hamar elmúlt az én betyárságom! (ez a sor kimarad, ha a leány búcsúzik)
    Jó keresztapáim és keresztanyáim, 
    
Valamint alsó s felső szomszédaim!
    Isten fizesse meg jószívűségüket,
    Írják fel az egek érette nevüket.
    Búcsúbeszédemnek ez lészén végzése,
    Dicsértessék az Úrjézusnak szent neve!   

2011. 07. 09. Amikor a vőlegény és hazai búcsúztatóit a szülőktől be akarom mutatni, dilemmában vagyok, mert több féle változat van ugyanabban az időben is az egyes gazdáknál, de még községenként is változnak a Gyimesvölgyében. Aztán kisebb-nagyobb eltérések vannak, ha pl. összehasonlítom az Orbán Balázs (1867), Balogh Ödön (1934) és Molnár Péter (1972) által gyűjtött, lejegyzett búcsúztatókat. Az eltérés nem nagy, kifejezések, sorok változhatnak, de a lényeg, a búcsúzás sorrendje az ugyanaz.
  A gazda előállítja a vőlegényt szüleit, testvéreit egyik oldalra, ő a vőlegénnyel pedig a másik oldalra áll és megkezdődik a búcsúztatás. A búcsúztatónak két változata ismeretes:
   - ha élnek a legény, vagy leány szülei
   - ha a vőlegény vagy hazai árva.
Mindenik búcsúztató egy olyan szóval kezdődik, amelynek nincs elég világos értelme: vajda.
        Vajda hegedűnek álljon meg pengése,
        Sarkantyúdnak pedig szűnjön meg csengése,
        Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése,
        Azért kérek csendet, míg lészen végzése.
        Tiszteletre méltó jeles gyülekezet,
         Kiket a szeretet ide kötelezett.
         Halljon szót mindenki, mert szólni akarok a gyülekezetnek,
         Férfiakból, s nőkből álló felekezeteknek.
         Mert maradásunk itt többé nem lészen,
         Azért el kell válni kedves jó szüleim.
         Változik az üdő s változtat münköt is,
         Szerencsés napokban van szerencsétlen is.
         Mindenféle állat párt választ magának,
         Én is választottam, s találtam magamnak.
         S már búcsúzom innen s úgy indulok útnak,
         Hallják meg értelmit az én szavaimnak.
         Kedves édesapám, ki engem nemzettél,
         Azután is velem számtalan jót tettél,
         És már ezidőkre engem felnevelték,
         Most, mint galamb fiát, szárnyamra engedtél.
         Köszönöm ezeket kedves édesapám,
         Nézd, könnyeimtől mint borul az orcám.
         Én atyai házadból kilépek,
         Térdre hullok előtted, s bocsánatot kérek.
         Bocsánatot kérek, ha megbántottalak,
         Jóságodért sokszor megszomorítottalak.
         Kedves édesapám hozzád nyújtom én szavamat,
         Isten után Te viselted gondomat,
         Sajnálom én tőled elválásim,
         És atyai szíves gondoskodásaid.
         S ha valaha nem fogadtam szót,
         Engedelmet kérek.
         Fizesse meg a nagy ég azokat tenéked.
         Most Istennek oltalmában hagylak,
         Örvendek, ha viszont egészségben látlak! (folytatjuk...) 
            

2011. 07.  08. A kérető szöveg elhangzása után kezdődik a szülők sopánkodása: hogy a leányuk igen fiatal, pedig mindenki tudja, hogy akkor kikért lányok 80-95%-a 17 és 20 év között volt, és a 23 éves, vagy annál idősebbek már "güzünek", vénlánynak számítottak! Azt is mondják, hogy "nincs semmije, üres a ládája, még nem eladó" pedig az is világos, hogy akkortájt már korán hozzáfogtak a ház női tagjai közösen a perneforum elkészítéséhez, mert nagyrészt házilag állították össze a ruházatokat, ágyneműket, falvédőket, rudilepedőket stb. De hát ha ilyen a szokás, akkor ildomos siránkozni! Majd valakinek eszébe jut, hogy kérdezzék meg a fiatalokat is, hívják be őket. Ez is merő felesleges dolog, hiszen már jól ismerik ők egymást a gyimesi párválasztási szokások révén, (guzsalyaskodás) amiről már beszéltünk. A gazda egymásra teszi a fiatalok kezét és jószerencsét kíván a fiataloknak. Ezután egyébről társalognak, majd asztalhoz ülnek, és most már a fiatalok megilletődve, szerényen egymás mellett foglalnak helyet és elkezdődik az eljegyzési vacsora, de előtte a leány gazdája versben válaszol ő maga is a vőlegényjelölt gazdájának és a jelenlévőknek:
     "Isten parancsával mi nek ellenkezünk,
      Sőt annak mindenben engedelmeskedünk.
      Vígasztald meg tehát a bús legény szívét,
      Vidd meg neki minden jószándékunk hírét.
      Mert ha csakugyan őt rendelé az Isten,
      Hogy rozmaring szálunk hű kertésze légyen,
      Rájabizzuk kezét mi féltett kincsünknek,
      Széltől is megóvott drága gyermekünknek.
      Óvja meg, védje meg minden bútól, bajtól,
      Jó ura, gazdája legyen mai naptól."
Amikor már csak egy hét választja el a lakodalom kitűzött napjától, névsort készítenek a meghívandó vendékseregről és az esküvő előtti vasárnapon a gazda házról-házra jár, mindenkit személyesen meghív az alábbi mondóka elhangzásával: "Énáltalam tisztelteti kigyelmeteket Antal Péter vőlegényuram, hogy jövő vasárnap megtartandó esküvő tisztességes napjára szivesen látja, mint vendéget (vagy násztársat). Ezen meghívásra tisztességes válaszát elvárja. Begyűlés reggel tíz órára, onnan délebédre a násznagyhoz menés stb." A meghívott válasza: "Köszönjük szépen a szíves megtiszteltetést" Megfigyelve ezeket a szövegeket, amelyek mára eltűntek a lakodalmas ceremóniából, elámulunk az ünnepélyesség megjelenésétől a lakodalom minden részében. Az udvariasság, a megtiszteltetés árad ezekből!

2011. 07.  07. A lakodalom az emberi élet egyik legfontosabb megnyílvánulása, mert ez a csángóknál egy életre szóló esemény volt egy ember életében. Fontosságát és ünnepélyességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már a házassági szándék első lépésénél, a leánykérőnél is a vőlegény szószolója versben mondja el a vőlegényjelölt gondolatait. Íme, hogyan zajlik le a leánykérés még az 1970-es években is a Molnár Péter gazda változatában:
"Az eljegyzés, vagy a kéretés úgy történik, hogy a faluban többen vannak, akik lakodalmakkor a gazda szerepét töltik be. Ők a szószolók. A vőlegényjelölt egyet ezek közül meghív, aki aztán a lakodalom végeztéig a vőlegény rendelkezésére áll. A gazda mellett az eljegyzésre a legény még meghívja bátyját a feleségével, vagy valamelyik közeli rokonát, akik aztán a lakodalomban a násznagy és násznagyné szerepét töltik be. Az öccse, vagy valamelyik jóbarátja pedig a vőfély. A legényes gazda a vőlegényjelölttel, násznagyjelölttel, annak feleségével és a vőfélyjelölttel, rendszerint szombat este süteménnyel és itallal megpakolva elindulnak a leány szüleihez kéretőbe, ahol szintén felkészülve várják a kérőket. A vőlegényjelölt és hazaijelölt egy szomszédos szobában, vagy házban várják meg, amíg odahívják őket is, de csak miután a szülők igent mondtak a gazdának. Kezdetben a háziak szomszédai és a kérők között egy szócsata alakul ki, amiben szó nincs a jövetelük valódi céljáról, ilyenformán:
"Métt jöttek, mit keresnek nálunk, szálásra volna szükségük". Aztán a legény gazdája feláll és elmondja, rigmusba, jövetelük igazi célját:       
                 "Tisztelt háznépe és kedves szülők!
                  Illő tisztelettel bocsánatot kérünk,
                  Hogy tisztelt hajlékuknál bátorkodni mertünk
                  Jövetelünk célját szeretném tudatni,
                  Egy ifjú embernek boldogságát keresni,
                  Kigyelmetek házánál felfogjuk ezt találni,
                  Kedves leányukat szeretnénk kikérni.
                  Kigyelmetek pedig ha ezt jónak látják,
                  Kérnők tisztelettel ezt velünk tudassák!
                  Ezért én kigyelmed gazuram megkérem,
                  Nyíló rozmaringját adja ide nékem,
                  Elkísérem szépen a virágos rétre,
                  A virágos rétről szent oltár elébe.
                  Egybetesszük ime az ifjú pár kezét,
                  Pap szava majd kéri Isten segedelmét.
                              Választ várok!"

2011. 07. 06. Amikor éppen azt gondoltam, hogy most már befejezem a születésről, lakodalomról és a temetésről szóló és már eltűnt szokások, hagyományok felidézését, akkor jött egy megbeszélés, ahol egy gyermeklakodalom felélesztése, újrajátszása volt a téma és segítséget kértek régi versben és prózában fogalmazott szövegek beszerzésére. A jelenkori lakodalmakban ezek a hosszú szövegek már csak töredékekben hangzanak el. Azt gondolom, még élnek olyan "lakodalmas gazdák", tehetséges ceremóniamesterek, akik, talán ismerik ezeket a régi szövegeket, de mivel nincs rá igény, kimaradtak, és feledésbe merülnek lassan. De ha valamit eredeti formában kívánunk megjelentetni, bemutatni, eljátszani, akkor szükségeltetik a régi szövegek beiktatása. Ezért én egy híres gazdához fordultam segítségért, szerencsémre, még az 1970-es évek végén: Molnár Péter (Busulán) ekkor írta le és mondta el az akkor még használatos leánykérési és búcsúztatási verseket. Ezeket összehasonlítottam az Orbán Balázs lejegyzéseivel, aki csodálatosan ír ezekről a versekről. Ezekkel a szép gondolatokkal kezdeném:
"Az ily mondóka pedig mindig versben, vagy legalább is rímben történik, mi mutatja szép zengzetes nyelvünknek fejlettségét, mert a hol a nép ösztönszerüleg, öntudatlanul versel, az oly nyelv nagy fejlettséggel és költői beccsel bír." "...a búcsúztatókban a székely nép szeretetteljes összetartásának, a szülő és gyermekei közötti patriarchális viszonynak látjuk megható kinyomatát, az illetőknek nyakába borulva, síró éneklő hangon kiáltja a következő búcsúzó verseket". Tehát valamikor ezeket a búcsúzó mondta, aztán később már a szószoló, azaz a gazda.

2011. 07. 02. A háromnapos temetkezési ciklus befejezése képpen, adatközlőkhöz fordultam információkért, mert hála a jó Istennek, közeli rokonom, ahol végig ülhettem volna a három napot, nem távozott el az élők sorából. Íme, mit tudtam meg tőlük:
Tankó Anna (Született Nyika) 67 éves: "Mostanában a siratás sok helyen kimaradt. Még a hagyományokat őrző idősebbeknél  előfordul a siratás, de úgy veszem észre, ez is teljesen ki fog maradni nemsokára, mint a bócsúztatás, vagy a koporsótétel. A még létező szokás, amiről nehezen mondnak le az utódok, az a halottas tor. A temetés után az embereket beterelik a kultúrházba, és Felsőlokon van egy csoport, amelyik az ételeket ilyen alkalomra elkészíti és lehozzák, kiosztják azokat az embereknek. Étel előtt és utána imádkoznak közösen az elhunyt lelkéért és legalább két pohár pálinkával, valamint ásványvízzel kínálják meg a gyászolókat. Az imádságokat felálva közösen mondják egy valaki irányításával. Mostanában elterjedt a kínálgatás egy egyszerűbb, olcsóbb fajtája is: a temető kapujában nagy radinás kosarakba felszeletelt kalácsot vagy házi kenyeret és pálinkát visznek, és a temetésről távozókat megkínálják, akik ezt ilyenformán köszönik meg: "Az Isten juttassa, akiért szánták ezt" vagy "A jó Isten juttassa Andrásbámért". Én nem értem azt, de halottam az öregektől, hogy régebb ha a családban nem volt alkalmas sirató, akkor megfogadták Sötét-patakán Andri Bertát és Bicska Idát, s ők elsiratták a halottat, mert valahogy olyan sutának tetszett a temetés siratás nélkül. Gyermekkoromban mesélte nannyám, hogy régebb, amikor hathetes, hathónapos vagy évfordulós misét mondattak a templomban az emberek a halottaikért, akkor az oltár elejébe letettek egy üres koporsót és azt a pap úgy szentelte, mintha az illető halott benne lett volna. Ez a szokás kimaradt, mostanában a plébánosunknál lefizetik a halott lelkéért szánt misérevaló árát, az kihirdeti, melyik napra kerül sor a közös imádkozásra az elhunyt személy lelkéért, egy kicsimise alkalmával. Majdnem minden napra valakiért este vagy reggel van ilyen mise. Itt, mise végével szintén megkínálják kaláccsal, pálinkával a miséseket. Ez a szokás ma is él. Ami sokat változott az utolsó időben: a temetők, síremlékek, keresztek gondozottak, szépek, eltűntek a rozoga, hamar kidőlő fakeresztek. Mindenszentek és halottak napján embertömeg lepi el a temetőket, hazajönnek a távoli városokból is a megemlékezésekre, világításra az utódok. Ilyenformán találkoznak testvérek a szülők sírjánál. Ez is egy módja a családi kötelékek gondozásának!

2011. 07. 01.(2) Volt alkalmam meghallgatni olyan őszinte, szívből jövő siratót is, amikor a három gyerekkel maradt özvegyasszony már nem bírta tovább hordozni a rátelepedett bánatát, és elment a csendes, puszta temetőbe, hogy a férje sírjánál panaszolja el valakinek szive keserűségét:
"Jaj, lelkem uram, olyan egyedül érzem magamat az emberek között/ Nem volt akinek megpanaszkodjak/ Hézád kellett jőjjek/ Met nincs ki nekem tanácsot adjon/ Jaj, itt a kaszálás üdeje, mit csináljak/ Jaj, nincsen pénzem, fogy a vagyonom/ S reád sem számíthatok..." és így folytatta legalább egy óra hosszáig! Minden mondata a lelkéből felszakadó bánat volt, amellyel a férjet, az apát és magát siratta! Hogy hol hallottam ezeket a siratókat? Valamikor  Középlok központja a mostani nagytemplom környéke volt. Ide építtette Majláth Gusztáv Károly a ma is működő és a püspök nevét viselő iskolát, amelynek közel 40 évig tanára és 35 évig igazgatója voltam. Ide építettem a lakásomat is. A temető pedig kint van a templom mögött. Ha a csendes esteken kiülök a házam elé, tisztán hallom a temető zajait, még a siratásokat is! Olyankor, ha nincs tömeg a temetőben, akkor közelebb sétálok a siratóhoz és, anélkül, hogy zavarnám, legalább lelkileg osztozkodom bánatában. Az utolsó ilyen fájdalmas "élményem", amit nem tudok felejteni, egy halottak napi világítás után történt. Gyönyörű, csendes késő őszi este volt, a gyertyák még égtek a sírkeresztek mellett, a lassan szürkülödő temetőben mintha kis, halovány csillagok pislákoltak volna... És egyszer, ebben a csendbe fájdalmason felsírt, zokogott, panaszkodott egy asszonyi hang. Már senki nem volt a temetőben, a sirató középkorú asszony, akit jól ismertem, csak az urával beszélgetett, akit a nyár elején temetett el. Mindent elmesélt, én csak a történetét tudnám ideírni.  Elmondta, hogy végzett a nagy dologidővel, hogy segítettek a testvérek, hogy a fiú sikeresen vizsgázott a szeredai nagy gimnáziumba, nem tudja, mi lesz a tandíjjal, de ne törődjön, valahogy rendezi, csak ne jönnének az ünnepek, az esték, amelyek nehezen telnek így nélküle... és mondta, sorolta a bánatát. Úgy éreztem, hogy legnagyobb baja, az egyedüllét és mintha azt is érezni véltem, hogy a siratás végére megnyugodott! (folytatjuk...)

1011. 07. 01. (folytatás...) Egy másik siratóban egy hidegségi öregasszony 1969-ben így búcsúzik a férjétől:
 "Keljen fel, keljen fel, hallá-e, hát kijed ujan víg ember vót,
  Soha szomorú nem vót,
  Hát, tudja-e, amikor a templomból hazajött,
  S azt mondta kijed, hogy Tamást elszegődtette,
   s én azt mondtam, hogy mé a szentjéé szegődtette el,
   s akkor kijed azt mondta, hadd el, met jó helyre szegődtettem,
   Prezsmer Istán komámhoz, ott nem lesz rossz dóga" 
A nagyleány ugyanezt az apát siratja a következő képpen:
    " Jaj, jaj, lepedeim, lepedeim hova kerültetek!
      Édesapám kellett rejátok fekügyön,
      Jaj, jaj, keljen fel édesapa, keljen fel!
      Ki enged ingemet ezután haza a kalibától, mikor tánc van?"
Amint említettük, a férfiak soha nem sirattak hangosan. Néha restelték is, hogy mi mindent összehordanak a fejérnépek ilyenkor. Ezért a fenti siratások után így szólt közbe a legnagyobb fiú: "Jól van, na, legyen vége! Ponciustól pilátusig mindent esszeszedtetek imá!"
  Különösen szívszaggatóan, de szívból jövően siratják az anyák a halott gyermekeiket. Galaci Erzsébet 48 esztendős anya így siratja szerencsétlenül meghalt fiát:
        "Jaj, jaj, kicsi fiam, kicsi fiam,
         Vigyél el ingemet es,
         Met úgysem ér semmit az életem.
         Jaj, hogy nem tud a főd meghasadni,
         Jaj, halál, halál, átkozott halál,
          Hogy nem sajnáltad a kicsi fiatal fiamot,
         Mét nem vittél el inkább ingem,
         Jaj, hova legyek, holkeresselek,
         Hogy nem tud meghasadni a szüvem?" (folytatjuk...)

2011. június >>

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tankogyula.blog.hu/api/trackback/id/tr285317281
süti beállítások módosítása