Főmenü

Rövid életrajz

- Dolgozatok és könyvek

- Díjak, kitüntetések

- Megjelent könyvek

- Saját munkák

- Mások írták...

- Videók

- Népdalok és keservesek

- Képek a mai Gyimesről

- Régi képek

- Wikipedia bejegyzés

- Blogok 2010

- Blogok 2011

- Blogok 2012

___________________

- A gyimesközéploki ezermester

___________________

Elérhetőségem:
Tankó Gyula
537145 Lunca de Jos 491,
jud. Harghita, ROMANIA

Tel: +40266339624,
mob.: +40754432920

e-mail: tanko.gyula@vipmail.hu

Kedves Olvasó! Üdvözöllek Tankó Gyula honlapján. Ha érdekel a gyimesi ember élete, sorsa, néprajza, tisztelettel ajánlom a blogomat. Címem: Gyimesközéplok 491 | Gyimes völgye | Erdélyország...

2013.05.22. 16:12 Tankó Gyula

Rövid életrajz

..."Erdélyország, Gyimesvölgye a hazám
Arra sirat ingem az édesanyám..."

Azt hiszem, a cságókeservesek, népdalok, balladák szövegeivel elmesélhetném az egész életemet: az eddigi és következő életem illusztrálására ezekben akadnak idézetek.

E helyen nincs arra alkalom, hogy amit sok kutató, gyűjtő, gyimesi csángó népköltészeti alkotásként jegyez, megvilágíthatnánk, hogy azok miben is és milyen mértékben a csángó folklór gyöngyszemei. Mert a népdalok, balladák, kesergők, táncok motívumai, néha teljes szövegei is vándorolnak. Csakhogy egy táj, vidék emberei a saját lelkületükhöz, élettapasztalataikhoz idomítják azokat az idők folyamán. És ez százszorosan igaz egy olyan népcsoportra, vidékre, amelyet óriás hegyvonulatok fognak körül, ahonnan az elmúlt 300 évben, főleg a kezdetekben alig mozdultak ki az emberek világot látni. Élték a maguk természetközeli életét, nehezen ismerték el azt, hogy felettük a hatalmasok döntsenek, hiszen a legelső idecsángálókban egy óriási szabadságszeretet élt! A nagy elszigeteltségükben csak saját magukra, Istenükre, valamint Babba Máriára számíthattak. De a magány az mégis csak magány, ezért találták itt ki a rengeteg kalákát, kalákamunkát egymás megsegítésére, amelyeket táncmulatság, kalákatánc követett. És létrehozták, saját kulturális igényeik kielégítésére a táncalkalmakat: harmincöt féle táncalkalom létezett az én fiatalságom idején is, és még a két-három napos csángólakodalmakban a táncrend legkevesebb harminc táncból állt!

Ilyen világba születtem bele 1939 február elsején Gyimesfelsőlokon a "régi román világ" idejében. Történelmi szemléletük szerint ugyanis létezett "régi magyar világ" ami szerintük azóta van "mióta létezik a világ", aztán egyszer csak elköltözött a határ, furcsa emberek jelentek meg és egy másik nyelvet beszéltek.

Nagyapám községi bíróságig vitte, apám is volt kisbíró, bíró, gazdasági elöljáró, majd amikor ilyen-olyan régi közhivatalnokoskodások nem tetszettek az új rendszer urainak, apám személyét tekintve, elment és hivatásos erdésznek állt be a szomszéd megyébe majd onnan jött nyugdíjba. Közben anyám évente szült, tizenegy testvérem született akik közül főleg a leánykák ritkán érték el a kétéves kort.

Februárban születtem, s már a másik év közepén újra világra jött egy kishúgom, engem pedig nagynénémék (apám testvére) vettek gondozásba. Itt nevelkedtem és 6-7 éves lehettem, amikor a szomszédfiú elárulta: "Hiába mind hencegsz azzal, hogy majd édesanyád megvéd, ez nem is a te édesanyád!" egy időre minden összetört bennem, dacos hallgatásba menekültem, és sokszor láttam sírni nevelőanyámat, majd lassan minden a helyére állt: én azokat szerettem igazán akik gyermekkoromban fölém hajoltak és megsimogattak. Ez máig sem változott: amikor minden halottak napján virágot viszek a temetőbe, egyáltalán nem a száraz meggondolás, hanem a szív, a lélek először a nevelőszülőkhöz vezet, és odarakom a tisztelgés és a szeretet virágait, aztán következik a többi rokon. De ha a ráció szerint kellene gondolkoznom, akkor is így tenném, hiszen ők az állattartásból élő parasztemberek arra gondolhattak, hogy lesz majd belőlem egy gazdálkodó utód, aki majd öreg napjaikra segíti őket a munkában. Csakhogy az én életutam más irányt vett. Négy osztály után tanítóim biztatására a szomszéd faluban egy bentlakásos iskolában folytattam iskolás éveimet, innen pedig a csíkszeredai híres gimnáziumba kerültem és ott érettségiztem. Később elvégeztem a marosvásárhelyi pedagógiai főiskola román-magyar szakát, majd Kolozsváron a Babes-Bólyai egyetemen szereztem egyetemi diplomát. Támaszaim tehát ezekben az években a nevelőszüleim voltak. Aztán hazajöttem Csíkba, Gyimesbe, Középlokra tanárnak, abba az iskolába, ahonnan elindultam és amelyet még Majláth Gusztáv Károly püspök építtetett saját költségén 1900-ban. Ma az ő nevét viseli az iskolánk. itt tanítottam több mint negyven évet és közel harminc évig igazgattam az iskolát.

Panaszom nem lehet, még akkor sem, ha voltak nehéz éveim, mert többnyire azt tettem, amit igazán szívemből kedveltem: tanítottam és a gyímesi csángók néprajzával foglalkoztam. Adatokat gyűjtöttem az öregektől, azokat dolgozatokba, vagy könyvekbe rendeztem, főleg a szellemi néprajzzal foglalkoztam. Ezek a dolgozatok hazai és főleg magyarországi folyóiratokban jelentek meg. A gyűjtés, beszélgetéseim az öregekkel egy különös világba vitt át engem újra, gyermekkorom, ifjúságom ösvényeit jártam újra. Lehet, hogy ez az ösvény színesebbre sikerült, mint amilyen a régi volt, de ezt így szeretem, mert így mentettem át mindent az én saját és a népcsoportom életéből a mába. Mit is akartam ezekkel a dolgozatokkal? Először is, hogy büszkeséget és tartást adjak ezeknek az embereknek, mert ők voltak azok, akik szinte a máig őrizték a magyar kultúrának olyan szeleteit amit máshol rég elfelejtettek. és azt akartam, hogy lássa a világ is, hogy itt is volt magyar kultúra, tánc, ének, érdekes hagyományok. És azt akartam, ami mára beért, hogy felkeressenek engem magyarországi és hazai egyetemisták érdeklődni a gyimesiek múltjáról, hogy a Duna és más TV csatornákon keresztül mások is tudomást szerezzenek a magyarság kultúrájának olyan elemeiről, amelyek szinte máig megmaradtak itt. És büszke voltam és vagyok arra, hogy nem bújdostam el máshova! Pedig lelket szorítóan hangzik az a balladaízű keserves, amit már gyermekkoromban ismertem:

"Elbújdosok, megpróbálom,
Ha elveszek sem lesz károm,
Engem úgysincs ki sajnáljon,
Ki értem könnyet hullasson..."

A bejegyzés trackback címe:

https://tankogyula.blog.hu/api/trackback/id/tr865313089