Főmenü

Rövid életrajz

- Dolgozatok és könyvek

- Díjak, kitüntetések

- Megjelent könyvek

- Saját munkák

- Mások írták...

- Videók

- Népdalok és keservesek

- Képek a mai Gyimesről

- Régi képek

- Wikipedia bejegyzés

- Blogok 2010

- Blogok 2011

- Blogok 2012

___________________

- A gyimesközéploki ezermester

___________________

Elérhetőségem:
Tankó Gyula
537145 Lunca de Jos 491,
jud. Harghita, ROMANIA

Tel: +40266339624,
mob.: +40754432920

e-mail: tanko.gyula@vipmail.hu

Kedves Olvasó! Üdvözöllek Tankó Gyula honlapján. Ha érdekel a gyimesi ember élete, sorsa, néprajza, tisztelettel ajánlom a blogomat. Címem: Gyimesközéplok 491 | Gyimes völgye | Erdélyország...

2013.05.24. 18:33 Tankó Gyula

2013. január (folyt.)

2013.01.17. Ebben az időben egy új iskolai egység alakult Farkaspallón ahol Orbán András, az Orbán István megállói kántor-tanító fia kapott kinevezést. Ez a település valamikor a 40-es években és utána 1970–es évekig templommal, és iskolával rendelkezett. Ma már egy néhány lerobbant ház van, elköltözött a lakosság nagy része, megszűnt az iskola is. Amióta a Bákó, Majd a Neamti moldvai megyék rátették a kezüket a történelmi Erdély Háromkútnak nevezett településére(az erdők voltak a fontosak!) az ottani iskolát, hogy fizetni lehessen a tanerőt, mert a szülők nem akartak lemondani a magyar iskoláról, elneveztük Farkaspalló ll.-nek, hiszen már Háromkút nevű helység nem létezik(!) Hargita megye névtárában! A következőkben felsorolnám az 1940-44-között, tehát kicsi magyar világban Középlokon működő iskolákat a már említett megállói és Farkaspallói iskolákon kívül: Állomási iskola 4 tanerővel (Kovács Gábor és felesége Király Ilona, Császárné Bányai Margit és Martini Győzőné László Júlia) Barackoson 2 tanító (Márton György és Boldizsárné Csomortáni Anna), a Bükkhavas-i iskolánál 2 tanító( Szederkényi Júlia és Veress Juliánna), a Hidegség-i iskolánál 2 tanerő (férj és feleség- Bertha Imre és Bertháné Szederkényi Margit, a legtávolabbi településen, a Háromkút-i iskolánál 1 tanítónő, Rusz Sántha Rozália tevékenykedett. A nevek elárulják, hogy sokan közülük nem székelyföldiek, inkább anyaországiak. (Szőcs János utánA háború alatt egészségügyi központ, kórház működött az iskolában. De ez az időszak mély nyomokat hagyott az emberek emlékezetében. A magyar államaz emberek vissza emlékezései szerint, minden tőle telhetőt megtett az ellátás, az élhetőbb feltételek megteremtése érdekében. Beszélnek a fegyelemről, a kakastollas csendőrök pontosságáró ( pl. minden éjjel, pont éjfélkor a felsőloki és középloki járőrök Boros szádában találkoztak, ehhez órát lehetett beállítani!). Felsőlokon a kornak megfelelő kaszárnyákat, tiszti lakásokat építettek, vízvezetékkel, kanalizálással, amelyeket azóta is használ a román állam, hol nevelő intézetnek, hol kaszárnyáknak, lakásoknak! Ezek 4 év alatt felépültek,volt kereseti lehetőség a gyimesieknek is. De megemlítik a hangyaszövetkezeteket, ahol vásárolhattak és eladhatták a saját háztájukban megtermelt termékeket (tejtermékek, tojás, majorság stb.) Visszaemlékeznek a zsidók elszivárgásáról a völgyből, még mielőtt lágerbe hurcolták volna őket. Nem értettek a magas politikához, de nekik mindig fájt, ha valakit valaki bántott. Ezért nem értették pl. azt, hogy még régi románvilág vége felé (1938-39) felérkeztek vonattal a Regát felől román fiatalok, és bántalmazni akarták a zsidó kereskedőket, feldúlták az üzleteiket. De az sem volt teljesen világos számukra, hogy a középloki munkatáborban miért csak zsidók vannak? Ezért, összejátszva a magyar őrökkel, a kerítésen át élelmet hoztak a munkaszolgálatosoknak! Mi lehet rossz abban -szerintük- ha enyhíteni akarod az éhező ember kínjait. Később sokan visszajöttek megköszönni az egyszerű emberek jóságát! De azt is határozottan állítják még ma is, hogy a magyar katonák elnézőek voltak ilyen esetekben. Sőt, a gyermekeket, betegeket a táborba vitték a zsidó orvosokhoz! Ilyenek voltak a gyimesi csángók! Befejezésül egy öreg adatközlőm, az 1905-ben született Hosszú Fülöp bácsi anekdotáját írnám ide ehhez a fejezethez.: „Jövök le az asszonnyal Hidegség szádánál, s valami kubikusok talicskával hordták a prizsmát . Védő sáncokat építettek, mert nem messze volt a határ s kellett. Kérdem egy középkorú embertől, hogy én es mondjak valamit: - Nehez-e a talicska taszítása, testvér... –Az nem, uram, mert forog a kerék! Fülöp bácsi csak később értette meg, hogy mit is mondott a kubikus! Valóban forgott a kerék, a világ kereke!

2013.01.16 (2) Habár, amint láttuk, a kezdetekben a gyimesi csángók nem rajongtak az iskoláért, főleg a nagy távolságok miatt, de még is, valami elkezdődött 1918-19 előtt: évről-évre nőtt az iskolások száma, már egy néhányan magasabb iskolákat is végeztek, nem csupán a szigorított törvények miatt. A visszaemlékezők közül, főleg az állami iskolákba járóknak rossz emlékeik vannak a román iskolákról, tanítókról. Ezt a legjobban talán az egyik adatközlőm, a sántateleki híres lakodalmas gazda, Tankó József (Jáni) írta le a a legőszintébben az Így volt című önéletrajzi visszaemlékezéseiben: „Így telegetett az üdő, s én 1926-ban kezdtem meg az iskolát oda le a Központban, az van ujan 7 km-re tőlünk.Ez román iskola vót, de mü annyit tudtunk románul, mint a disznyó deákul. De hát román világ vót. Jött egy román tanyitó, Buzsornak hítták, mint a mü ökrünköt. Egy nagy csúf fekete ember vót, de féltünk es tőle, mint a csóré a fosztástól. Ő nem tudott magyarul, mü nem románul, mit csinálj? Nekem menegetett a tanolás, minden negyedévben legalább 20 napot az iskolába tőtöttem, de sokat jártam az iskola mellé es. S otthon es má fel tudtak használni. Tavasszal kellett pásztorkodni, ősszel es kellett pásztorkodni, maradt a tél. De nem büntettek, azt mondtuk, beteg vótam. Amikor a 4. osztályba indultam, akkor kaptam egy magyar katekizmus könyvet, és a betüket átforgattam románról, magyarra. Abból kezdtem tanolni. Ez vót a kittan óra es s a magyar iskola es. Én többet nem jártam iskolába, de olvasni azt örökké olvastam, ami a kezembe került. Könyvek, ujságok vótak az én gimnáziumaim” Sok mindent meséltek ezekről az iskolákról gyermekkoromban az öregek! A legfurcsább az volt számukra, hogy nem tudták megérteni, miért nem beszélhetnek magyarul egymás között még az iskola udvarán sem! Ezért büntetés járt! Ezek az iskolák egyáltalán nem voltak az előrelépés, haladás, művelődés hajlékai! Ezért örömmel fogadták a bécsi döntést, amikor a magyar határ újra visszaköltözött Gyimesbe. Új tanítók jöttek, többen az anyaországból. A gyimesközéploki felekezeti iskolában 3 tanító oktatott: Orbán István kántortanító, akinek nagy tapasztalata volt, hiszen rövid megszakítással, 1909-1943-ig tanított, igazgatott a Majláth G. Károly püspök által építtetett megállói iskolában. Igazi mindenes néptanító volt! Ő honosította meg az 1920-as években a színjátszást Középlokon, ahová bevonta a volt tanítványait és az akkor divatos népszínművekkel szórakoztatták, tanították a közönséget, akiket valósággal odaszoktattak az előadásokra. Ezt megírtam a Gyimesközéploki színjátszás története című hosszabb dolgozatomban, ami Gyimes a politika árnyékában című könyvemben jelent meg. Kicsi magyar világban, ahogyan ezt a négy évet hívták a csángók, Orbán István levente parancsnok is volt. A másik két tanító Szácsa Anna és Németh Teréz anyaországiak voltak. Az asszonyok arra emlékeznek vissza, hogy sok táncos, gyermekjátékot tanítottak és a nagyobb lányoknak főző tanfolyamokat tartottak

2013.01.16. Az erdélyi románság 1918 dec. 1-én úgynevezett nemzetgyűlése, amelyet Gyulafehérváron tartottak, reménységgel töltötte el az erdélyi magyarságot, hiszen megígérte, egyenesen kijelentette a világ előtt a „teljes nemzeti szabadságot az együtt lakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, kebeléből választott egyének által” Ezek az ígéretek később elfelejtődtek, a magyar iskolák, főleg az állami iskolák, átalakultak teljesen román nyelvűvé, román vidékekről hoztak tanerőket, akik, mivel úgynevezett „kultúrzónákban”azaz magyar vidékeken tanítottak, ezt olyan, számukra hazafias tettnek nézte a román állam, hogy ezért külön fizetést adott számukra! Az egész Gyimes-völgyén egyetlen felekezeti iskola maradt , amely megőrizték a magyar oktatási nyelvet, mégpedig a megállói iskola, de itt sem hagyták nyugodtan tanítani a tanerőket, sokszor ellenőrizték, váratlanul az iskolai dokumentumokat, és ha olyan neveket találtak, amelyek valamiképpen átalakíthatóak, bizonytalanok voltak, egyszerűen felsorakoztatták a gyermekeket és átkísérték a román iskolába, anélkül, hogy megkérdezték volna a szülőket! 1934-ben, vagy 35-ben, (nem tudjuk pontosan mikor, mert az iskola irattára 1944-ben megsemmisült, mivel akkor sebesülteket ápoltak az ideiglenesen kórházzá alakított helységben) Orbán Istvánt, aki 1909-től kántor-tanító a Megállónál, eltávolítják a román tanfelügyelők az iskolából, mivel , szerintük, nem ismeri eléggé a román nyelvet! Ez lett, tehát, a magyar tannyelvű felekezeti iskola sorsa! Bevezettek egy sor román órát :román nyelv, román beszéd- és értelemgyakorlat, román olvasás és írás. Az idősek visszaemlékezései szerint a következő nevű tanulókat tették át kötelező módon a román iskolába: Baliga, Blága, Bilibók, Berszán, Hajnal, Jánó, Kulcsár, Györgyicze, Karácsony, Nagy, Prezsmer. Itt vannak olyan nevek, amelyeket bármilyen erőlködés árán sem lehet román eredetűnek tekinteni! A magyar iskolák ellen évente megismételték az ilyen aljas, elrománosítási hajszákat a két világháború között, hiszen az 1934-es gyimesi parasztmegmozdulás egyik fontos követelménye is az volt, hogy gyermekeik tanulhassanak anyanyelvükön. A kolozsvári Keleti Újság a középlokiak követeléseit így foglalta össze:”tanítsák magyarul tudó tanítók a gyermekeket, töröljék el az iskola bírságokat, tartsák be a trianoni békeszerződés előírásait” (Szőcs János). Csak egyetlen egy évet említenék annak példázására, hogy hogyan tartották be ígéreteiket, sőt az államok közötti szerződéseket a mindenkori román hatalmasságok: 1926 szeptemberében csak Csík megyében 21 magyar tanítót menesztettek az állásából, helyettük a Regátból, ókirályságbeli tanítókat hoztak, akik egyetlen szót sem tudtak magyarul! Ez volt a helyzet Gyimesben és egész Erdélyben a két világháború között! Ebben az időben még nem tudták teljesen betölteni az állami iskolákban sem románokkal a tanítói állásokat. Ezért szükségként magyarokat helyeztek oda, akik vizsgáztak román nyelvből. De számuk évről-évre csökkent és 1940 nyarán a Csík megyei tanfelügyelőség listáján 335 tanító neve szerepel, de ebből csupán 10 tanító volt magyar származású!(Szőcs János). A megállói felekezeti iskola 2 tanerős volt, az állami román iskola is szintén két tanerős, de a szám mindig növekvő tendenciát mutat az elrománositási politika nyomán. Az állomási román iskolában 3 tanerő tanít, Hidegségen 2 tanerős, Barackoson pedig egy román tanerő tanít. 1932-ben Háromkúton is megjelenik egy román tanító, tehát iskola létesül, és ugyancsak 1931-ben jelzi a község első óvoda létesítését, szintén román nyelvű óvónő vezetésével. Az 1940-es tanév elején a középloki állami iskolákban összesen 10 tanító tanított, ezek közül egyetlen magyar tanító volt, György Béla néven! A következőkben azt vizsgáljuk meg, mi történt az iskolákkal kapcsolatosan a bécsi döntés után?

2013.01.11. 1870-től ismét adatokra találunk, hiszen 1873-ig, tehát három kerek évig, itt kántor-tanítóskodott Ferenczy Ignác . Feltevések szerint 1865-ben kerülhetett ide. A következő kántor-tanító , Sata Mihály, 37 évet töltött Középlokon, és az ő idejében kezdődött a tanítás a mai Majláth Gusztáv Károly iskolában, amely 1990-ben kilépett a számok világából, és felvette az építő püspök nevét. Az iskolának két nagy, világos osztályterme volt, és ott lakhatott az igazgató is, amelyet később, 1950 körül osztályteremmé alakítottak át. A Sata Mihály kántor-tanító idejében , 1900 után, már két tanerős volt a megállói iskola. Így említhetjük 1900- 1907-ig Nagy Tamás tanítót, 1907- 1909-ig Fehér Dénes tanítót. Meg kell említenem, hogy létezik ma is egy akkorról megőrzött szekrényajtó, amelyre ráírták szép, kaligrafikus írással a tanítók nevét és az itt töltött éveket, valamint megjelölték közülük, melyikük volt kántor- tanító és a társa a „tanító” volt. Kis eltérés van a Szőcs János adatai és a szekrényre írt nevek között. Az ajtó-felíratban szerepel még Fehér Dénes is, mint tanító, 1907 és 1909 között. Orbán István kántortanító 1909 és 1944 itt tanított, kisebb kényszer megszakítással 1935-ben, amikor a román hatóságok beavatkoztak a felekezeti iskola dolgaiba is, és, mivel nem tudott, nem tudhatott a hatóságok állítása szerint, elég jól románul, eltávolították az iskolából. A megtalált iratok szerint bizonyított, hogy Gyimeslokon 1825-től egyetlen iskola működött, majd 1849-től Gyimesközéplok község területén egyetlen iskola létezett.(Szőcs János). Az első magyar tanügyi törvényről már említést tettünk, itt csak megemlítem azt, hogy ezt Eötvös József szorgalmazta, és a korábbi népiskolát 6 osztályos iskolává alakította át. Ez, ahogy a kutatók megemlítik, a polgári fejlődés egyik biztosítéka lett, vagy legalább is kellett volna, hogy legyen! De, sajnos, Gyimesben nem volt ennek nagy haszna. Minden adat, statisztika azt mutatja, hogy itt az emberek nagy százaléka írástudatlan maradt! A törvény pedig elrendelte a 6-12 évesek számára a tankötelezettséget, a 12-15 éveseknek pedig az „ismétlő iskolát tette kötelezővé” (Szőcs János). Csakhogy a törvény megjelenését követő években Gyimesben egyébbel voltak elfoglalva az emberek: földhöz kellett valamilyen képpen jutni, ez volt a csángók elsőrendű feladata. Ezért csodálkozik el a mai ember, aki ismeri azt a kegyetlen életet, munkát, kínlódást, amit elszenvedtek itt az emberek ebben a harcban, és ma arra ébredünk, hogy az az izzadtsággal megszerzett föld a kutyának sem kell, a fiatalok, ha tehetik, valósággal megszöknek tőle! De visszatérve a témánkhoz, nézzünk meg egy néhány számadatot a régi időkből az iskolába járással kapcsolatban a Gyimes-völgyében Íme, milyen adatokat talált Szőcs János: Az 1880-as népszámláláskor Gyimesközéplokon az 1824 lakosból 104-en tudtak írni- olvasni! Felsőlokon ugyanakkor az 1390 összeírtból csupán 24-en tudogattak írni-olvasni. Gyimesbükkön valamivel jobb volt a helyzet, mert ott a vámhivatal, a vesztegzár alkalmazottai is számításba jöttek: itt 273-an tudtak írni-olvasni. 1900-ban egy kutató (Endes Miklós) szerint a gyimesközéploki iskolakötelesek 77,2%-a nem járt iskolába. A nagy számot azzal is magyarázhatjuk, hogy Hidegségen csak 1906-ban épült iskola, azután valamivel javult az általános iskolalátogatási mutató. De hogy mennyire rosszabb volt a helyzet Gyimesben, mint a legközelebbi csíki községben, Szépvízen, azt az 1910-es népszámlálási mutatók is bizonyítják: Gyimesközéplokon a lakosok 30,71 százaléka tud írni-olvasni, míg Csíkszépvízen 47,30%-a! Ezután olyan összesen három évtized következett, amikor tologatni kezdték a határokat és az emberek, az egyszerű gyimesi csángók igazából nem értették, hogy mi is történik körülöttük!

2013.01.07. Ebben az időben Bachman Ignác már nem kezdő tanító! Ezért tűnik furcsának a 4 hónapos iskolai év nála és a felsorolt tantárgyak is az ő iskolájánál. A bükki plébános , akihez ekkor tartozott a loki tanító is, a következő tantárgyakat említi: ábécé tanítás, római katolikus hit alapelveinek a tanítása, olvasás és írás szabályainak tanítása. A gyimesbükki plébános a loki iskola eredményességét az illető évre közepesnek minősíti. (Szőcs János) Azt kell megállapítanunk, hogy az oktatás folyamata kissé sántított itt a kezdetekben, ha a 4hónapos iskolai évre gondolunk, a kevés tanulóra, valamint az olyan fontos tantárgyak hiányzására az iskolai dokumentumokban, mint a számvetés, az életben előforduló legszükségesebb oklevelek, kérések stb. készítése, amelyek az akkori iskoláknál kötelező tantárgyak voltak más hagyományos régi székely falvakban is. Ennek a példázására a történész bemutat egy órarendet, amelyet a Csíkszentmiklósi plébánia levéltárában talált és, szerintem, sok érdekességet találunk benne, összehasonlítva a mai iskolások órarendjével. Ideírom okulásul azt: Hétfö: 8-9 Betűismerés, betűfoglalás, szótagolás, olvasás/ 9-10-ig Főbeli számvetés (számtan) Délután 2-3-ig Az életben előforduló fontos oklevelek készítése / 3-4-ig Táblai számvetés Ezeken kívül még létezett : diktálásbeli írás a helyesírás szabályai szerint, szépírás, hittan, vasárnapi evangélium és szentlecke magyarázata. A csütörtöki naphoz azt írták latinosan, de magyar betűkkel, hogy „rekreáció”- azaz szünet, szabad nap. Szombaton tanítás volt. Hogy ezt hogyan tudták megoldani ebben a elszórt, patakországban, arról nincs tudomásunk! Lehet, hogy az első tanítók nem tudták itt tiszteletben tartani az oktatási törvényeket. Hiszen majd látni fogjuk, hogy sokkal később is , a tanköteles gyermekek ¼-e sem látogatta rendszeresen az iskolát, innen adódik a nagy írástudatlanság a völgyben! De akik jártak rendszeresen, azok a XX. század legelső éveiben is kitűnő tanítóktól tanulhattak, sőt sokan visszaemlékeztek a délutáni órákra is, hiszen a gyermeknek öröm, főleg ha már nagyobbacska volt, este játékosan hazáig „szórakozni” felügyelet nélkül. Márpedig akkorjában az úton nem kellett tartaniuk a szabálytalanul közlekedő autóktól! De még nem tartunk itt! Gyimesben még csak bontogatja szárnyát az oktatás. Mária Terézia és ll. József iskola törvényei lehettek szigorúak, de Gyimesben kevésbé hatottak! Láttuk, hogy egyes szülők akarták az iskolát, „iskolaházat” építettek már 1824-ben! Volt kántor tanítójuk, csak éppen iskolás volt kevés, pedig gyermekből nem volt hiány, mint napjainkban. Akkor nem volt ritkaság a 8-10 gyermek a családokban. De erről már szóltunk a völgy benépesedéséről szóló sorokban. Nem tűnik ki a régi iratokból és azt hiszem, nem is annyira fontos, hogy mi történt az első tanítóval, Bachman Ignáccal, de a nevével 1852-ben a gyimesbükki egyházi dokumentumokban találkozunk utoljára. És ez érthető, hiszen ő, mint kántor-tanító eddig az évig , ha a loki iskolánál tanított is, hivatalosan Bükkhöz tartozott. Ekkor, 1853-ban elérkezett a lokiak annyira várt eseménye: egyházközségileg önállósultak, szétváltak Gyimesbükktől! Ollé Elek volt az első, önálló papjuk, aki több mint 30 éven át vezette ezt a nagy egyházközséget! Nagy volt ez, nem csupán területileg nézve, hanem a hívek száma szerint is, hiszen 1907-ig a Felsőlok-i római katolikus hívek is idejártak misékre, keresztelőkre, sőt a halottaikat is ide temették a mai temető külső és jobboldali részébe! Az első, igen tevékeny plébános, Ollé Elek 1853-tól 1884-ig vezette az egyházközséget. Levelezéséből, amely a Gyulafehérvári Püspökség irattárában található, kitűnik, milyen óriási szerepe volt az új templom megépítésében, aki sok szeretettel beszél a hívek hozzájárulásairól, de megemlíti azok szűkös anyagi lehetőségeit is. A templom 1855-ben épült fel Szepessy Ignác és Kovács Miklós püspöksége alatt. Ebből az időből igen kevés adat van a középloki iskoláról, amely közvetlenül a templom mellett működött a mindenkori kántor-tanító irányításával, és ez az épület egyúttal kántori lakás is volt, amiről elébb már beszéltünk. Azt bizonyos, hogy oktatás , elemi iskola létezett az 1850- 60-as években ezen a helyen.

2013.01.06. (ll.) A régi iratokat tanulmányozva, egy néhány dologra jöhetünk rá: Gyimesben igen-igen kevesen jártak iskolába az 1800-as évek elején, sőt az 1930-40-es években is, egyfelől, mert a kezdetekben minden községben egyetlen iskola működött, és nem csupán a csángók maradi felfogását lehet okolni az iskola fontosságának lebecsülésében, hanem, gondoljuk meg a jellegzetes „patakország” helyzetét mindenik községnek. Vannak patakok, pl. Ugra, Borospataka, amelyek egymagukban 8-10 km. hosszúságban kanyarognak végig a folyócskák mentén. Egy gyermek átlagban 10 km-t gyalogolt a központig menet és jövet, az pedig téli időben szinte lehetetlen volt a kis gyermekeknek, még akkor is, ha ezek a lurkók hozzá vannak szoktatva a szülők életformája következtében, a hosszú gyaloglásokhoz. Gondoljunk itt a kalibázásra!A másik észrevétel: az első iskolák több szálon is kötődtek a római katolikus egyházhoz, a templomhoz, a helyi plébánoshoz és kántorhoz is! Az iskolák általában a templomok közelébe épültek, a mindenkori püspök személyesen is felügyelte, ellenőrizte, beszámoltatta az iskolában végzett munkáról a mindenkori kántor-tanítót, akinek közvetlen felettese volt az egyházi vonalon is a helyi plébános által. De ha csak a középloki központi iskolára gondolunk, az iskola építését is felvállalta a saját költségén Majláth Gusztáv Károly püspök, akit nem hiába neveztek „az ifjúság püspökének”, hiszen a tetteivel, szeretetével, sőt vagyona nagy részének az iskolák építésére fordításával méltán kiérdemelte ezt a nevet, hiszen nem csupán nálunk építtetett iskolát! Csak a mi iskolánk költségei 7000. koronát tettek ki, amely összeg akkor nagy pénz volt. De nézzük meg, hogy is bizonyíthatom a fenti állításaimat konkrét adatokkal:-„1823 tavaszán Csíkszékben püspöki látogatásra és egyben bérmálásra került sor. Gyimesvölgyébe 1823.június 19-én érkezett Szepessy Ignác gyulafehérvári római katolikus püspök”- írja Szőcs János történész a csiíkszentléleki plébánia levéltárát idézve. Majd átnézve a Gyimesbükki plébánia- Domus História anyagait, bejegyzéseit, ahol, szerinte éppen a püspök bejegyzését emeli ki, amelyik szerintünk is jellemző a gyimesi helyzetre: ”Az iskola intézménye nélkül a gyermekek elvadulnak, vadon nőnek fel” A továbbiakban ígéretet tett” egy deáknak nevezett iskolamester (tanító!) fizetése garantálására, amelyet minden év első szemeszterében, félévében megküldenek” Mi csak annyit teszünk ehhez hozzá, hogy ilyen esetben elvárhatta méltán, hogy a helyi plébános és kántor-tanító időnként beszámoljon az iskolában végzett tevékenységekről! Azt már nem tartalmazzák a régi iratok, hogy vajon a püspök atya kezdeményezése a helyi plébános(Bükk) vagy a loki(Közép-és Felsőlok) szülők kérésére történt ! De egy dolog világos: a kántor-tanító kinevezésében, az iskola alapításban a püspöké volt a döntő szó! Ebben az időben, 1823-25-ben bizonyos, hogy a Megállói iskolánál Bachman (Bakman) Ignác tanított. A visszaemlékezések szerint ő volt a mindenes az iskolánál, de a kápolnánál , ami éppen akkor épült fel, ott is lakott, a templomban harangozott, sőt kisebb ájitatosságokat is levezetett, sőt temetett is szorult helyzetben, hiszen megtörténhetett, hogy Gyimesbükkből nem tudott valami okból felérni a segédlelkész, hiszen a távolság több mint 10 km volt! De nézzük meg, hogy is „működött” a Lok-i iskola? Már láttuk, hogy voltak szigorú iskola törvények. Ennek ellenére egy 1829-es összeírás a Lunkán összesen 7 iskolást talál: 5 fiú és 2 lány. A gyimesbükki plébános 1837-38-as tanévről egy beszámolót ír,amelyben megemlíti, hogy a tanító évi 120 forintos fizetését a püspökség küldi, az iskola felszerelését a gyimesloki hitközösség biztosítja, beleértve a tüzelőt is, de ezt inkább a szülők küldték minden nap a gyermekekkel az iskolába. (3-4 drb fa) . Ekkor a loki iskolába be volt iratva 84 tanuló, de évvégén ebből csupán 30-at osztályoztak! Az is érdekesség, hogy az iskolai év 4 hónap volt: dec. 1-től március végéig.

2013.01.06. Ha nincsenek is meg az akkori iskolai iratok, mert vagy hanyagságból, vagy a háborúk alkalmával elkallódtak, az biztos, hogy ezekben az években, tehát már 1824 környékén létezett a mai Megállói részen, Kápolna- pataka szádában iskola. Az első tovább tanuló borospataki csángó gyermek, aki a megállói iskolában tanult, majd tanulmányait a csíksomlyói gimnáziumban folytatta, Blága Gábor volt, akinek az édesapja Dánfalváról vándorolt Gyimesközéplokra, ahol feleségül vette a Tankó Anna nevet viselő helyi asszonyt. Állítólag jó gazdag özvegyasszony volt. Innen származtak, eredtek a mai Blágák( az én nagyanyám is!) és több ága is kialakult a Blága nemzetségnek. Az említett Blága Gábor kitűnő tanuló volt Somlyon is, majd 1836-ban végzett, és a Szent Ferenc rendben tevékenykedett, papi tanulmányokat végzett és 1842-ben pappá szentelték. Tehát ő az első gyimesi csángó gyermek, aki egyetemi tanulmányokat is végzett. Egy másik csángó gyermek, Tankó Károly - Nákó, az Antalok patakáról, a Nákó melléknevet viselő jómodú gazdák gyermeke volt, 1905-től ment a somlyói gimnáziumba, később már a csíkszeredai római katolikus főgimnázium magyar- latin szakos tanára! Antal Imre egy tanulságos részt idéz abból az irodalmi műből, amelyben a Károlyka egyik osztálytársa leírja, hogyan került sor a gyermek tovább tanulására:”...az egyik május végi vasárnap templomozás után, mikor ülének az asztalhoz, azt mondja Nákó Imre a háza népének: -Károlyka ősszel megy Somlyóra az iskolába. A csodálkozástól egyszerre tágra nyílnak a szemek s az arcok, akárcsak a kérdőjelek. A gazda jónak látja egypár szóval megokolni a határozatot és így folytatja: - A plébános úr azt mondja, hogy igen jó fogalma van a gyermeknek. A tanító úr is igenségesen dicséri. Mink is megtapasztaltuk a vizsgán. Nahát csak folytassa, álljon a könyvek mellé! Úgyis úgy elszaporodtunk, hogy már nem is férünk a patakokon...” Lehet, hogy nem pont így történt, hiszen ez egy irodalmi szövegnek a része! De akik ismerik a gyimesi életmódot, azok tudják, hogy igenis, szóról szóra így történhetett volna, és még az 1950-es években is, bizony, gyakran történt így. Gondoljunk csak Antal Pál tanárra, aki százunknak fogta meg a kezét hosszú itt léte alatt, és vezetett egészen valamelyik iskoláig! De előtte sok szülővel kellett, hogy közél harcot vívjon a gyermek érdekében! A szövegben három szót vastagon írtam: amióta iskola és plébános van a falvakban, így itt, Gyimesben is, mindig észrevették , ki a tehetséges, okos gyermek, és már csak a szülőkkel kellett beszélni. Így kerültek az első fecskék magasabb iskolákba, sőt egyesek főiskolákra, egyetemekre is! De térjünk vissza a múltba : 1836-ban a Blága Imre nevével találkozunk a somlyói gimnázium anyakönyvében, aki valószinüleg a fentebb említett Gábor kisebb testvére. Ő elvégezte az iskolát, majd Delnén mint kántor-tanító tevékenykedik. 1840-ben ismét talál a régi anyakönyvekben Szőcs János gyimesi tanulókat: Blága Istvánt és Bodor Györgyöt. Hogy Istvánnal mi történt, nem tudjuk, de Bodor nevével találkozunk a felsőloki irattár anyagaiban: jegyző lett a faluban. Úgy látszik, hogy a Blága család mindenképpen értékelte az iskolát már akkor!

2013.01.05. Ismert dolog, hogy már az 1700-as évek végén Mária Terézia, majd II.József, a kalapos király , akiket felvilágosult uralkodóknak ismer el az utókor is, láthatták, hogy az Osztrák Birodalom sok mindenben Anglia, Hollandia, Németország és Franciaország mögött kullog. Úgy gondolták, hogy ezen, egyebek mellett az oktatási reformok segíthetnek. (Szőcs János) Bármit mondtak is róluk, sok mindenben pozitív tényezők voltak ezek az uralkodók a birodalom más államai számára is! Így 1777-ben Magyarországon is iskolareformot hajtottak végre, amelyet kiteljesítettek rá 10 évre Erdélyben is! Gyimes esetében ez akkor még rettenetesen nehéz lehetett, főleg a már említett magatartás miatt az iskola irányában, és a szervezetlenség, szétszórtság, óriási távolságok miatt is! És mégis valami megmozdult itt is. Először is gyimesvölgyi iskolások nevével Szőcs János a csíksomlyói gimnázium anyakönyvében találkozik: Anton Schweller, Ioannes Miller, Antonius és Ignatius Fieczky, valamint a Filtermeister fiúk és a Deákyak nevével. Nem kell elcsodálkozni az akkor érvényes latinos nevekkel, amelyek minden oktatási és egyházi nyilvántartásokban szerepeltek, hiszen azután még kétszáz évig (főleg az egyházi anyakönyvekben majdnem napjainkig) ez volt a szokás! Itt jegyezném meg, hogy a két utolsó néven ma is élnek Gyimesben, Szeredában leszármazottak. Az elődök a gyimesi vesztegzárnál vagy vámhivatalnál szolgáltak, hiszen már láttuk, elébb, hogy csak német származású emberek mintegy félszázan dolgoztak Gyimesben a határ környékén. Ezek iskolázott, mesteremberek, funkcionáriusok voltak, nem hagyták iskola nélkül a gyermekeiket. Az első lépéseket ők tették meg, hogy legalább az elemi oktatást ott helyben, Gyimesben megkaphassák a gyermekek. Elkerülhetetlen volt az, hogy lassan egy-két csángó belássa, hogy szükség van az iskolára. És így is történt: az első csángó iskolás, akit Tankó Mihálynak hívtak, 1777-ben megjelent a somlyói iskola anyakönyvében! Egy másikra szintén Szőcs János talál rá kutatásai közben az 1800-as évi anyakönyvben és Tatár Józsefnek hívták, gyimesi születésű. Valahol a mai Megálló környékén létezhetett egy helység, hiszen egy szépvízi falujegyzőkönyvben létezik egy szerződés 1825 május 2-án írták ,”hogy Gyimes Lunkán, Mária Magdolna kápolnájánál lakó Nemzetes Bakman Ignátz Kántor Úrnak kérése vala az Nemes két faluhoz, úgymint Szépvízhez és Szent Miklóshoz, hogy küs particulla kaszáló helyecske adatnék pénzéért Szépvíz részéről Sie alatt." Ebből két dolgot tudhatunk meg: 1) A kápolnapatak-szádában iskola működött már 1824-ben. 2) A kápolna-szádi iskolát ekkor fejezték be, építették fel a középloki csángók, Orbán Balázs később ezért meg is dicséri őket. Igaz , mindenütt úgy szerepel, hogy ez az épület fából volt építve. Nincs adat arról, mikor helyettesítették azt a mai tégla épülettel. Még valamit megtudhatunk ebből a jegyzőkönyvből: Amikor kápolnát építettek a Tankók-pataka szádában, ahol Gyimesből járt fel misézni egy segédlelkész, vagy aki soros volt, már akkor a kápolna, tehát a falu védőszentje Mária-Magdolna volt, aki aztán folyamatosan a nagy templom védőszentje maradt 1853-ban is.Tehát Középlokon az első kántor-tanító Bachman (Bakman) Ignácz volt, és 1836-40 környékéig lehetett itt, hiszen a fia is innen folytatta a tanulmányait Csíksomlyón.

2013.01.02. Azt kell leszögeznünk, hogy az első tanulók, akik felsőbb iskolákba indultak Gyimesből, szintén az itt dolgozó „jövevények” gyermekeiből kerültek ki. Ezt az idéző jelbe tett szót előszeretettel használták itt régebb a gyimesi csángók, akik akkorjában, mint bármelyik állattenyésztéssel foglalkozó természetes népcsoport, nem tartotta nagyra az iskolát, a a nadrágos embert. Ezek közül elfogadta mindig a mindenkori plébánost, hiszen a csángók mindig is mélyen hívő vallásos emberek voltak. A tanítók közül mindig kiemelkedett az a személyiség a csángók megítélésében, akik meg tudták nyerni a bizalmukat, akik segítettek kérések és más iratok elkészítésében és akik a mai értelemben is igazi népi tanítók voltak! Az ilyen személyiségekre még akkor is feltekintettek, ha nem volt gyermekük, vagy dolguk az iskolával. Orbán Balázs szerint, aki az 1860-as évek végén járt itt, a csángók egymást szerető, jószívű emberek, segítőkészek, együtt érzők... és még egy sor jó tulajdonságukat sorolja a legnagyobb székely. De tovább így folytatja:” De annyi jót mondék el a csángókról, hogy végre is valaki szememre hányhatná, hogy a rosszak elhallgatásával csak jó és szép tulajdonaikat hordom elő: azért, hogy e vád ne érhessen, im felemlítem árnyoldalukat is, mely főleg abban áll, hogy oly kevés közöttük az írástudó , hogy még a falusi előljáróság is alig tudja nevét aláírni, a csángók egyáltalán idegenkednek az iskolától elannyira, hogy gyermekeik iskolázására igen bajosan lehet rábirni, valamint a tudományokat és a mesterségeket sem kedvelik, nem gyakorolják” A továbbiakban mentségükre így talál magyarázatot a nagy tudós: „...de a tudománytól (iskolától), mesterségektől idegenkedés minden pásztornépnél megvan, a bércek nagyszerűségéhez szokott, a szabad természetben felnőtt ember mindig kerülni szokta a szobába szorítást, az ilyen foglalkozású népnél már kiskorában idomítandó és hasznosítható lévén,”az iskolának nagy hasznát nem látják! Még az én gyermekkoromban, az 1950-es években is az idősek így emlékeztek vissza a szüleik lebeszélésére az iskoláztatástól, mesterségekről: -Te métt akarsz iskolába menni, hogy Úr legyen belőled? Mutass nekem egy olyan urat, akinek egy másik, nagyobb úr nem parancsol! De itt, ha kimész a hegyre tavasztól-őszig senki nem parancsol, csak a Jóisten!” Ez a felfogás a valamikori nagy szabadság vágyukból ered, de ez izzadtság-szagú szabadság volt. Ilyen volt az elődeink élete! És hogy meddig tartott ez a felfogás? Az 1950-es évekig, amikor szétesett lépésről-lépésre a régi felfogás, szétestek a közösségek, az emberek egy része állami munkát vállalt, a nyugdíj és megélhetés reményébe itt hagyta vagy örökre, vagy mint ingázó a csendes Gyimest! Mikor elindultam egyetemre az 1960-as években és nevelő apám azt kérdezte, miért akarom itt hagyni a falumat, és én azt válaszoltam, hogy így, érettségivel nem kapok állást, egyet intett keserűen, de a humora akkor is megmaradt: - Pedig most nincs annyi marhám, mint régebb, s az istállóban van elég üres állás”...A fenti kitérővel általában a csángók felfogását akartam ismertetni a legrégibb időktől a nagy életmód váltásig, sőt, helyen-helyen szinte napjainkig. De ne gondoljuk azt, hogy nem akadtak már az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején olyan gyermekek, akiknek a nevével találkozunk az akkori iskolai iratokban, főleg Csíkszeredában.

2013.01.01. Az 1900-as évektől felgyorsulnak az események a Gyimes völgyében is. De én ezt a felgyorsulást két–három olyan dologhoz társítanám, amelyről már gyermekkorom öregjei, majd a nagyszüleim és szüleim sokat beszéltek. Ezek voltak a kövezett, „tömött út” és a vasút megépítése. Mindkettő hozzájárult ahhoz, hogy a gyimesi ember is könnyebben kimozdulhatott a vízválasztó hegyekkel körülzárt Gyimesből és betekinthetett a világba. Az is igaz, hogy főleg a férfiak indultak idegenbe, először mint katonák, aztán mint élelemszerző alkalmi munkások. De a két említett faktor sok idegent is idecsalogatott, hiszen láttuk elébb, hogy a század elején zsidók, azelőtt örmények, a vasútépítéskor taliánok, lengyelek dolgoztak itt, néhányuk le is telepedett ide, családokat alapítottak. Tehát megbolydult a világ. Az a szám mond valamit, hogy 1941-ben a Gyimes völgyében a 14.117 lakosból 65 német, 25 orosz, 6 lengyel, 37 elmagyarosodott örmény és 498(!) zsidó élt, akik főleg a zöld arany kitermelésével, feldolgozásával, és árusításával foglalkoztak. Ehhez alkalmi erdővágókra, húzatókra, fuvarosokra, az 5-6 fűrészüzemben pedig munkásokra volt szükség. A németek nagy része Bükkben és az üzemeknél dolgoztak, mint gépészek. Az örmények kereskedéssel is foglalkoztak, valóságos verseny alakult ki az örmények és zsidók között. A két népcsoport között az volt a lényeges különbség, hogy az örmények szolid, tégla épületeket, lakásokat, üzletházakat építettek, de foglalkoztak állattenyésztéssel is: gazdasági épületeket építettek és a szegényebb, földnélküli csángók pénzért dolgoztak náluk, vagy bérbe vettek földeket tőlük. A zsidók csak fafeldolgozó gyárakat, üzemeket építettek, lakásokat béreltek, s ha lefogyott az erdő, tovább álltak. A csángók a két népcsoport által érezték meg a pénz szagát, és olyan termékeket( élelmiszerek, szerszámok), amelyeket messze földről hoztak ide a kereskedők. De, hogy csak egy példát mondjak, az itt lakók most láttak- hallottak olyan szavakról, mint közfürdő (ahol ez volt, ma is úgy hívják, hogy a „zsidó feredő” pedig ott ma egy üres terület van). Itt már akkor megismerhették a röntgen- készüléket, amikor még Csíkszeredában sem volt ilyen eszköz! (A készülék gazdája egy gazdag zsidó orvos volt, aki később eszközöstől Csíkba költözött!) Tehát ezek a csoportok civilizációs tényezők voltak a gyimesiek életében. Főleg az örmények a községek szerveződéséből is kivették a részüket, hiszen legtöbbjük iskolázott ember volt, mesterséggel (pl. a Mányák-mészárosok) és tevékenykedtek, mint falusi, községi tanácsosok is. Hogy mennyire ötletesek voltak ők, arra jó példa az is, hogy szintén egy örmény ember (Kalfás) olyan híres fürdőt építtetett Sötétpatakára, hogy azt százak látogatták nyaranta és a nép alig várta a fürdőnyitást minden tavasszal. Sajnos, ma sajnálva nézzük a fürdő állapotát! Mi a baj, nincsen ma egy örményünk? Sajnos, ilyen kezdeményezésben nem állunk valami fényesen. Úgy érzem, a legtöbbünk mindent mástól várna!

A bejegyzés trackback címe:

https://tankogyula.blog.hu/api/trackback/id/tr685316542