Főmenü

Rövid életrajz

- Dolgozatok és könyvek

- Díjak, kitüntetések

- Megjelent könyvek

- Saját munkák

- Mások írták...

- Videók

- Népdalok és keservesek

- Képek a mai Gyimesről

- Régi képek

- Wikipedia bejegyzés

- Blogok 2010

- Blogok 2011

- Blogok 2012

___________________

- A gyimesközéploki ezermester

___________________

Elérhetőségem:
Tankó Gyula
537145 Lunca de Jos 491,
jud. Harghita, ROMANIA

Tel: +40266339624,
mob.: +40754432920

e-mail: tanko.gyula@vipmail.hu

Kedves Olvasó! Üdvözöllek Tankó Gyula honlapján. Ha érdekel a gyimesi ember élete, sorsa, néprajza, tisztelettel ajánlom a blogomat. Címem: Gyimesközéplok 491 | Gyimes völgye | Erdélyország...

2013.05.25. 13:12 Tankó Gyula

2011. április


2011. március >>

2011. 04. 30.  (Végre itthon vagyok, Gyimesben, és folytatom a mindennapi bejegyzéseimet.) A humor nem úgy keletkezik, hogy, "na, én most humoros akarok lenni és a szövegem humorral lesz tele"! A helyzet úgy adódik, hogy valamilyen furcsa, a rendestől eltérő élethelyzet tanui leszünk : viselkedés, beszéd, reagálás valami váratlanra, esetleg butaság, tájékozatlanság bizonyos dolgokban stb. A rendkívüli helyzetet aztán valaki megfigyeli, észreveszi, elmondja! Ők a született tehetségek, akikből akár címzetes humorista is lehetett volna. A humort vizsgálva, nem hagyhattam ki a gyermekeket sem, hiszen több, mint negyven évet velük töltöttem el jóban, rosszban! Ők, szegénykéim, nem akartak humoros dolgozatokat írni, de néha, bizony a felnőtt olvasó derült ezeken az elírásokon! Íme egy néhány szemelvény ezekből a dolgozatokból, amelyeket a tanulók halálosan komolyan, meggyőződésből írtak... lehetséges, más témájú dolgozatban beillettek volna!

"Iluskának az édesanyja mostohaanyja volt"; "Petőfi Sándor 1849-ben halt meg a fehérház előtt"; "Tüzesen süt le a nyári napsugára/ Az ég tetejéről a juhász bojtágra"; "És egymást szerették mind a ketten"; "János vitéz első részében Iluskával ismerkedünk meg."; "Ugyan jutott Kukorica Jancsi a falujába, hogy ő odament"; "S azt mondja a királyfi: hipp, hopp, legyek az apám várában. És a királyfi ott termett az apám várában."; "...még ma is élünk, ha meg nem haltunk"; "János vitéz a gazdájától indult és a végén a temetőbe jut sok vándorlás után."; "A nap fellépett aranyos szekérrel a holdra."; "Micsurin egy nagy-nagy madár volt."

 

2011. 04. 16. A siratás végeredményben szereplés egy nagyszámú közönség, egyúttal ismerős közösség előtt. Megszólták azt, aki a hozzátartozóját nem siratta meg. Csakhogy mindenki nem tud szerepelni! Még bánatosan is lámpalázas lehet, elszólja magát, elakad a hangja, mert láttuk, hogy ezek a sirató szövegek a meglévő, megszokott fordulatok ellenére is, improvizált szövegek a család életéből az elhúnyttal kapcsolatosan. A család sirató tagja, valamelyik legközelebbi nő: anya, nagyanya, leány, figyel, ahogy érkeznek a távolabbi rokonok, ismerősök, és ilyenkor sirat. Persze, én találkoztam olyan esettel is, amikor egy anya siratta a temetőben hangosan a fiát, aki öngyilkos lett, óriási űrt hagyva özvegy édesanyja lelkében. Ott, a puszta temetőben akkor más senki nem volt: az anya zokogva valósággal elbeszélgetve siratta a fiát! Csak a siratókat kísérő hanghordozásról tudtam, hogy nem csak beszélget, de sirat is! Na, de itt nem a szomorú oldaláról szeretnék szólni a siratóknak, hanem a humort keresem ezekben. A fekete humort! Ime: K. Ferencéknek meghalt egy tízéves leánykájuk. Az asszony siratgatta leányát és, amikor meglátta, hogy érkezik a plébános a felvételre, így fakadt ki belőle az élet, a mindennapok gondja-baja: "Jaj, jaj, plébános úr, mű nem így beszéltük volt meg az ősszel ketten, hogy temetésre jön hézánk, hanem azt mondta vót, hogy megveszi a trágyát, ha kihordjuk a Paphelyire, a szántófődre! Jaj, jaj, most másért kellett idejőjjön!"

 A hidegségi szegény özvegyasszonynak meghalt a legkedvesebb, segítőkész komája, aki valamivel alább lakott a völgyben, s így siratta őt: "Jaj, jaj, lelkem komám, drága jó komám, be egy ügyes ember vót kied! Ha felment es, bévetett, ha lejött es bévetett, s nekem milyen jól esett!" Tudniillik, a koma fuvarozással foglalkozott, fát fuvarozott, s a rászoruló asszonynak be-behajított a szekérről egy-egy favéget, csutakot, tűzre valót.

2011. 04. 15. (Vallomás: Hiányoztam Csíkból, mert hazamentem Gyimesbe tavaszt lesni! A nyarat otthon, Gyimesben töltjük. Nem tudnék városon élni, amikor madárcsicsergéssel tele vannak a hegyek, völgyek, és a kertben is, mintha rám mosolyognának a gyümölcsfáim! Szeretlek, szépséges Gyimesem!)

Új inget adtak az öreg N-re, amikor temették. Szép ing volt és a felesége így siratta az urát: - Jaj, jaj, drága uram, hogy talál kiednek ez az ing, jaj, jaj, hogy nem vette fel hamarább! A legutolsó szó két értelmű volt, ezt mosolyogták meg a körülállók.

Egy öregasszony síratja a férjét: "Jaj, jaj, jaj lelkem jó emberem, mé hagyott itt ingemet egyedül, sze mű 36 esztendőt együtt éltünk, jaj, milyen hamar eltőtt, jaj,... - s itt megbotlott a nyelve, - jaj, ha egy lett vóna az es sok lett vóna..."  A fentiekből kitűnik, hogy itt a halottat a hozzátartozói siratták meg! A nyújtópadot, ahol a halott volt, a "nagyházba" rakták fel, egyik felől a magasabb 4 méteres pad volt, amire felállt a sirató és időközönként megsiratta a halottat. Ez szereplés volt és mindenkinek nincsenek színészi teljesítményei és a szöveg alkotása sem mindenkinek megy egyformán, hiszen ez tiszta improvizáció. Ezért történik meg a gyakori elszólás, félresikerült búcsúzás. Legtöbben felvillantanak pillanatokat a szeretett távozóval töltött közös hétköznapokról, vagy ünnepekről:

Középlokon meghótt a legszigorúbb (itt sovány!) ember, itt, igaz, ritka volt a kövér ember, de ez erőst szigorú vót, ujan herzsábás (beteges), s a felesége így siratta: "Jaj, jaj, te Jóska, annyit tömtelek, etettelek, mint egy libát, hogy egy kicsitt hijzál, s te a tennap csak meghóttál! Jaj, jaj,most ki eszi meg a sok jó húslevest?"

2011. 04. 09. Egy idő után tudjuk, hogy a halál mindig is ott ólálkodott körülöttünk és elkerülhetetlen a vele való találkozásunk. Ezért fiatalabb korunkban úgy viselkedünk, mintha miénk lenne a halhatatlanság titka: habzsoljuk az életet és néha pazaroljuk az egészségünket is, mintha szánszándékkal rombolni akarnók azt. Aztán próbálunk szembekacagni a halállal, talán tréfálkozunk is az Ő számlájára, de megszokni, teljesen elfogadni a társaságát, lehetetlen! Én a fekete humort nem a klasszikus besorolás szerint vizsgáltam meg, hanem számbavettem a háromnapos temetkezési időszak folyamán a síratás, bánat mellett a komikus, humoros helyzeteket is, amelyek derüt váltanak ki. Ezeket felosztottam helyzetkomikumokra és siratás közben történt elszólásokra. Íme a konkrét példák:

 "Amikor F. Bokort temették, az Isten bocsássa meg, nem tudtuk kacagás nélkül megállni! Tudja, az utolsó üdőben úgy meggörbült vót, hogy szinte érte az orra a fődet. Na, felmostuk, elhozták a koporsót s belé kellett volna nyújtani. Itt vót a bökkenő! Én az első szomszédja valék, s fel kellett vóna őtöztessük. De hogy? Ha a két lábát nyomtuk le, akkor felült, ha a fejit, akkor a két lábát emelte fel. Így lipinkáztattuk egy darabig. Nem tudtuk kacagás nélkül megállni! Aztán az egyiknek eszibe jutott, hogy törjük el a derekát, nincs egyéb kiút. Csak így tudtuk koporsóba tenni! (Pistacska Béla sz. 1929).

Amikor a vén Senájt temették, hát két részeges gödörásó vót. Amikor leérnek a halottal s Fazakas, az öreg pap meglátta, hogy mekkoracska gödröt ástak, mondja a gödörásóknak, hogy biza, ez igen kicsi gödör. Az egyik így válaszolt: - Plébános úr, ha kijön a gödörből a vén Senáj, én eltartom! Az emberek elkacagták a dolgot. (Antal K. Gazda 80 éves)

2011. 04. 08 (2) Meséltem már, hogy a vén Kocsákéknál együtt laktak, háltak a fiatal házasok és az öregek. Az öreg már hatvanon jóval felül volt, de még hozzamatatott a vénasszonyhoz, nem hagyta nyugton azt. Eccer a leánya, aki a másik szegeletben feküdt az urával, megelégelte a sok csöszmötölést és nagy mérgesen odaszólt:
- Édesapa, hagyják abba, mert ma jól laktatom én kiedet p....val!

 A vén Huszár, mikor olyan kölyöklegény volt, erőst szerette  a szomszédék leányát, Katót. A szeme örökké ott volt. Nagy növetelű volt, de olyan mula, félénk s nem merte megszólítani. Egyszer bátorságot vett, felment a szénáshiúba (szénatartó, padlás) és leste, leste kicsi Katát. Az valamiért ki is jött az udvarra, s akkor leszól a suhanc: - Kicsi Kata, jere fel a hiuúba, itt ujan jó... - Nem menyek! - Gyere na! - Nem menyek! - Jere na, ne félj, nem csinálok semmit... - Hát akkor mét es menjek, Jánoska?

Ladó K., az Isten boldogítsa, jól tudott hazudozni! Soha bé nem állt a szája. Kocsis volt a korháznál, hordozta a nővéreket, orvosokat, ha kellett. Szerették a nővérek és a betegek is, mert a humoros ember vonzza az őt körülvevőket. Egy reggel nagy szuszogva beérkezik a rendelőbe és maga köré gyűjti a növérkéket: -J őjjenek csak közelebb! Képzeljék el, az éjjel ötször másztam fel a feleségemre! - Menjen el, Károly bácsi, nem hisszük, hogy volt na, mesélje csak el! - Az úgy volt, hallgassák csak meg, hogy én az ágyban belül alszom. Na most az történt, hogy én az este sok teát ittam, ötször kellett kimenjek pisilni. A feleségem úgy alszik, mint a bunda! Én fel kellett mászak mind az ötször rea és túl le!

2011. 04. 08. Egy csapat fejérnép, asszonyok, lányok, fiatalabbak, öregebbek, éppen azt tárgyalják, hogy az orosz katonák megerőszakoltak egy fiatal leányt, aki belehalt az embertelen durvaságba. Hallgatta ezt a beszélgetést a vén Prezsmerné is, aki életében jópipa volt, de most már vén és ráadásul süket is: 
- Mi történt? - Hát Annacskát az oroszok egy csomón lenyomták s belehalt. - He?  - Be-le-halt - kiáltja a fülébe egy menyecske.  - Jaj, szerencsétlen, szerencsétlen, be szép halállal halt meg - zárja le a kiabálást a vénasszony.

Hát, hogy az oroszoknál maradjunk, vagy három mokán, markos orosz behatolnak M. Katáékhoz, ketten voltak otthon az urával. Az embert a fal mellé állították, s a feleségével fajtalankodtak, megerőszakolták, de úgy lehet, nem kellett nagy erőszakolás, mert ő világ életiben jóforma volt. Az ura pedig olyan tutyi-mutyi emberecske. Eccer csak megszólal Fülöpbá:  - Na, ezt köhögd ki, Kata, mert az enyimet örökké kiköhögöd!

Rettenetesen kellemetlen volt az, hogy a szegényebbeknél a fiatal házasok együtt laktak az öregebbekkel, a szülőkkel. Nappal és főleg nyáron eltelt, mert kalibánál, kaszálókban, imitt-amott el volt szóródva a család, de télen... A vén Kocsákné hatvan felé járt és így panaszkodott egyszer a szomszédasszonyának: - Jaj, lelkem komámasszony, nem tudunk rendesen pihenni ezektől a fiataloktól! Egész éjjel töri őket a nyavaja, közlekednek. S mü az öregemmel csak este s reggel...

2011. 04. 07. C. A szex és a humor Gyimesben

A szexuális nevelést itt soha nem jellemezte a nagy nyíltság: a szülők erről nem beszéltek a gyermekeik előtt. Ezt a kérdést a természetes ösztöneikre bízták és onnan is merítették a példákat. Igazából egy alkalom volt, amikor, úgymond, "elszabadult a szájuk" ez pedig a táncrendben a kettős jártatója alkalmával történt meg, amire éjfél után került sor. Ilyenkor a gyermekek már nem voltak jelen, a felnőttek pedig az italtól is feltüzelve, be-bekiáltottak ilyen vaskos szövegeket. Pl. "A vénasszony bújába/ Belébújt a burjánba/ Az öreg is utána/ Letaszított gagyába" Érdekes volt az is, hogy csak amikor előre mentek, akkor kiáltottak a lépésekkel megegyező szótagszámú ilyen rigmusokat. Amikor visszafelé jöttek néma csend volt. Így váltogatták a verssorokat.

Ilyen humoros bekiáltások, amelyek mosolyt, esetleg kacagást, sőt gúnyt is kiválthatnak: pl. "Amikor én legén vótam/ A p... éltem-hóttam/ De ahogy megöregedtem/ Mindentől megcsemereltem" A táncszeretetük pedig önironiát szült: "Palacsinta, pánkó/ Szökjél bolond csángó!" vagy: "Jártam Csíkban, Csicsóban/ Láttam p... csiporban."  A humor jelen van akkor is, amikor viszik a menyasszonyt a vőlegény háza felé és útközben énekelnek, "ujjugtatnak": pl. "Viszünk egy nagy kereket/ Ki van fúrva eleget", "Álljanak meg a hídon/Pisiljen a menyasszony", "A menyasszony lába közt/ Esszebolondult a szösz./ A vőlegény azt igíri/ Holnap estig kikeféli", "A násznagyné eleje/ Egy kicsi helyt fekete/ De csak azért fekete/ Mert a nap elégette." És most lássunk egy néhány humoros történetet a helyiek életéből és az ők tolmácsolása nyomán: "Amikor az oroszok béjöttek '44-ben, hát erőst űzték a fejérnépeket. A szépje, fiatalja örökké el volt bújva, vagy nagy kendőkkel bébugyulálták a fejüket, beszitózták(kormozták) az arcikat. Bémegy vagy két orosz suhanc katona, úgy hívtuk őket, hogy a "Sztalin-kölykek", a vén Cüvekhez és kérdik oroszul, amikor látják, hogy egyedül van: - Barisnya... barisnya? (nő, fehérnép). - Jaj, én szegény ember vagyok, csak egy harisnyám van, ami rétam van, s az es likas... - jött a szomorú válasz.

2011. 04. 06. A hatvanas években Középlokra helyezték körorvosnak V. doktort. Kissé sejpítve beszélt, és gyorsan, ezért, főleg az idősebbek és gyengébben hallóknak problémáik akadtak a megértéssel. Egy szép napon bejött az Antalok-pataki csángó néni és még le sem ült, amikor a doktor gyorsan megkérdezi: - Néni, magának van-e fisája (nyilvántartási lap)? Ki tudja, mit érthetett a szegény néni, mert lesütött szemekkel, szégyenlősen így válaszolt: - Van, drága doktor úr, de nem az fáj...

Az ötvenes években elmegy egy valamelyik pataki asszony az orvoshoz Felsőlokon, akit nem olyan rég helyeztek ide. - Na, mi a baj, néni, hol fáj? - Ittegyen, doktor úr - kapja fel a karincáját az asszony, s bizony, alul nem volt bugyiféle, mert itt nem volt akkorjába divat. A doktor azután tudta meg, hogy az "ittegyen" jelentése "itt"!

Új plébános jött Bükkbe, mert Dani pap meghalt. A sekrestyés panaszkodik a szomszédjának: -Tudja-e, komám, jobban szerettem Dani papot, mert ő örökké hagyott a kehelyben mise után egy-egy kicsi misebort. De ez az új pap úgy kiigya, hogy nekem egy csepp sem marad!

C. Jánoska előző este radinában volt, keveset aludt, pittyes volt, de a nagymiséről semmi pénzért nem akart hiányozni., minden áldott nagymisén ott volt, tehát igy fáradtan, kissé kótyagosan is elment az Istentiszteletre. Folyt szép csendesen a mise, s Jánoska egyszer csak az éles hangján rázendített, hogy: "Babám haját százfelé fújja a szél/ Köszönöm, galambom, hogy eddig szerettél..." Az történt, hogy a fejét a padra hajtotta, összekoppant a szeme és amikor a misések csendesen énekeltek egy miseéneket, ő félálomban rázendített egy világi nótára. A mellette ülők alig tudták elhallgattatni!

2011. 04.  05. Gyimesbükkben Dani pap "az építő pap" nevet is viselte. Olyan időkben is templomot épített (és milyen templomot!), a hívei segítségével, amikor Romániában nem épült egy tornyos templom sem (főleg református és magyar római katolikus templom!). És ne felejtsük el, a jó Isten nyugtassa, ő a templomban magyarul oktatta, írni-olvasni tanította a bükki csángó gyermekeket, amikor ez nem volt lehetséges az iskolában! Mindig épített, szépített valamit. Ahogy elkészült a gyönyörű templom, elhívta a középloki tanítót, Holló Gábort, aki híres kertész is volt, hogy ültessenek rózsafákat a templom köré. A gödröket már kiásatta. Dani pap mutogatott, magyarázot, ment gyorsan hol előre, hol hátra: ide piros, oda fehér, oda törpefenyő... és egyszer csak suppp! elhalad félig egy gödörbe. - E, az Istenit, hogy megütöttem a hátamat... és folytatta tovább: - Ide nyírfát szeretnék! Ma állnak a fák, a bokrok! És valahonnan, a magas mennyből szemléli a csángók szeretett papja, harcosa a munkáját. Csak Ő tudná megmondani, hogy elégedett-e a csángók mai sorsával, volt-e azóta előrelépés életükben....

Dani pap ment kocsival Szeredába, mindig valamit rendezett, intézkedett az emberek érdekében. Bükkben felkérezkedett egy öregasszony, hogy vigye be, mert fogat szeretne rendelni. Ismerte az asszonyt, tudta, hogy tehetős családban él. Amikor megérkeztek Csíkba, az öregasszony el kezd hálálkodni és így köszöni meg a szállítást: -A jó Isten fizesse meg , plébános úr, hogy béhozott! - Azt maga csak ne bízza a jó Istenre, annak rengeteg dolga van, maga csak fizesse ki az utat, mert drága a benzin- vágott közbe a plébános .

2011. 04. 04. F. pap Középlokon, szerette a borocskát, megtörtént, hogy fel-fel hajtott a garatra. Eljárt a jóakaratú keresztény fiatalok lakodalmába is: este, vacsoránál felköszöntötte a fiatal párt, elfogyasztotta a vacsorát, majd felhajtott egy-két pohár italt és aztán szépen hazament. Egyszer úgy ment el az egyik lakodalomba, hogy már volt benne egy-két légkör. Szokása szerint köszönteni akarta a fiatalokat. Ez alkalommal is poharat ragadott és így kezdte nagy szomorúan: Tisztelt gyászoló gyülekezet... Azt mondja erre az örömapa: Jaj, ültessék le, az Isten megfizeti, sze azt hiszi, hogy temetésen van!

Ugrán megy felfelé egy betegéhez gyóntatni az öreg A.J. pap. A Timároknál van egy csorgó jó hideg vízzel, vályúval. Eppen akkor itatta a teheneket Kötel J., aki szellemi fogyatékos, de azért irányítva képes ezt-azt dolgozni. A pap elfáradt, nagy meleg is volt, és megszólítja Jánost: 
- Fiacskám, hozzál egy csészét, igyak egy kis friss vizet!
- Hajoljon csak belé nyúgodtan a vállúba, sze a marhák es mind ott isznak!

Egy új gyermek ministrált a felsőloki papnak. Megmagyarázta a gyermeknek a tisztelendő atya, hogy másodszor akkor csengessen a csengővel, amikor ő iszik a miseborból. Valahogyan a gyermek összekavarta a dolgokat, inkább figyelte a templomban lévő embereket és nem tudta, hogy vajon ihatott-e már a pap? Nézi-nézi ijedt, könyörgő szemekkel a plébánost, az nem tudta, mi van a gyermekkel. Egyszer csak, majdnem sírva, kiböki a gyermek: - Pap bácsi, még iszik-e? A misések alig állták meg kacagás nélkül.

2011. 04. 03. Egy időben boldog-boldogtalan el kellett, hogy végezze idősödő fejjel is az általános nyolc osztályt. Ez nem a tudásért, hanem a statisztikákért történt: porhintés volt a javából a világ szemébe. És ezek a magántanulók mind átmentek a vizsgákon. De micsoda vizsgák voltak! Egyszer Középlokon magyarból vizsgázik egy magántanuló. Kihúzza a tételt : Ady Endre: Dózsa György unokája vagyok én... A tanárnő felolvassa a verset és kérdi a vizsgázót, mit jegyzett meg. A vizsgázó csak azt jegyezte meg, hogy "sok rossz fehér ököl", de ő úgy gondolta, hogy az ökör szóról ír a költő és osztályharcosan kezdte magyarázni: azért rosszak, soványak az ökrök, mert a kollektív gazdaságban nem volt jó szervezés és nem takarították be a mezőről a szénát! És magyarázott, magyarázott, a tanárnő pedig beírt egy jó jegyet.

Középlokon tanított az ötvenes évektől Antal Pál tanár úr egészen nyugdíjba vonulásáig. Igaz, közben volt egy kényszer szünet is a tevékenységében: a rajoni pártbizottság eltanácsolta az iskolától, mert a katonaságnál, a magyar hadseregben híradósként szolgált. Azt látni kellett volna, filmezni azt az elvállást a tanulóktól, a falutól, amikor csomagjával felült a Csík felé tartó vonatra! Senki nem mozgósított senkit, de ott sírtak az állomásocska peronján a tanítványok, szülők nagyrésze. És elmondhatom, hogy százaknak fogta meg a kezét és vitte őket beíratkozni különböző iskolákba, sokszor közelharcot vívott a szülőkkel, a szegénységgel, sokszor ő fizette még a tanulók útiköltségeit is! És százakat rakott munkába Csikszereda új gyáraiba, ő volt a "csángók atyja", igazi népi tanító. Mindenkihez volt egy jó szava, ma is az öregedő emberek sok szeretettel beszélnek róla. Legyen ez a pár sor a szeretet virágcsokra a felejthetetlen Pali bácsi sírjára! Egy napon Á. Fülöp és Antal Pál tanító utaznak Gyimes felé a vonaton. Minden helyzetben kész volt embertársain segíteni. Megérkeznek a Megállóhoz és mindketten megfogják a szemközti ülésen lévő televiziót. Lecipelik, már le is léptek, amikor egy román elkiáltja magát románul: - Jaj, tolvajok, fogják meg, mert viszik a televíziómat! Ezek ketten összenéznek: - Hát, Pali bácsi, nem a magáé a televízió? - Nem, Fülöp, csak én azt hittem, hogy a tiéd és gondoltam, segítek...

2011. 04. 02.  "Nadrágos" (tanult) emberekről szóló humoros történetek:

Gyimesben nem éltek valami fényes körülmények között az idehelyezett tanerők! Lakásuk nem volt, egy-egy nyári kalibában rendezkedtek be, amelyek a lakások mellé épültek, később az öregek kerülhettek ide. Lakhatóak voltak, elkészítve, meszelve, csak télen szörnyű hidegek voltak. Az egyik tanító panaszkodik a házi néninek, hogy megfázott és nagyon meghűlt, nem tud már egyszer kievickélni ebből. Ezek a vénasszonyok sok mindent tudnak - gondolta a tanító, hátha valami jó tanácsot ad. Így is történt! - Drága tanyító bácsi, csináljon egy jó forró kakojza téát, melegítsen jó meleg lábvizet, álljon bele öt percig, igya meg, takarozzon jól bé a cserge alá s meglátja, hogy meggyógyul! A sorrenddel valami nem világos - gondolta magában a tanító.

Két új, férfi tanerő érkezik a hidegségi iskolához, mert ott akkorjában szinte évente váltakoztak a tanárok, nem bírtak ki hosszabb időt a nehéz életkörülmények és elzártság miatt. Az egész gárda fiatalokból állt, és mindig kitaláltak valami humoros dolgot, ahogyan az újak beköszöntése megtörtént. Egyiküknek eszébe jutott, hogy Kolozsvárról az Isten háta mögé került kollegák biztosan meginnának egy-egy jó feketekávét. Meg is kérdi őket s azok egyszerre felvidulnak, hogy itt is létezik ilyen lehetőség. - Na, látjátok-e azt a kicsi házat ott a hegy alatt? Ott jó kávét mérnek. El is indulnak a fiatal tanerők arrafelé, igaz, egy kicsit gyanús volt a környezet. Amikor belépnek, egy nagy budzájú házi cigány kérdi, hogy mit akarnak a fiatal urak. - Mi egy-egy kávét szeretnénk meginni... Be sem tudta jól fejezni a tanár, a sarokból előszökik egy vénasszony felkapja a bő szoknyája szélét, megveregeti a hátsó felét és azt mondja: - Na, itt van a findzsa! Tudta, hogy valaki csúfot üzött belőle. A két fiú leforrázva tért vissza az iskolához, de megvolt a beavatás.

2011. 04. 01. A gyimesi fejérnépek ritkán jártak ki a faluból, ezért nem is volt szükségük "régi magyar világban" (mióta a világ és 1920-ig) sem pedig "kicsi magyar üdőben" (1940-45) a román nyelvre. Csakhogy itt addig húzogatták a határokat, hogy Románia közepére kerültünk! Gyimestől keletre Moldva terül el, és munkás városok sorakoznak, ahová a gyimesiek bejártak tejtermékeikkel a piacokra. T. Katalin is egy szép napon lement Kománfalvára sajtot és ordát árulni. Mellette két szomszéd suhanc szintén sajtot és ordát árultak. Azok jó kupec módjára, hívogatták egy-egy bekiáltással a vevőket és hamar elfogyott a portékájuk. K. néninek majdnem mind megvolt az ordája. Az egyik vicces suhanc felbíztatja, hogy kiáltsa el ő is magát "Hai la urda verde!!" Az emberek csak mosolyogtak de senki nem vásárolt a nénitől. A fickók erőst élvezték a dolgot! Egy magyarul tudó munkás megkérdezi a nénit: - Maga tudja-e mit kiált, jóasszony? - Igen - jött a biztos válasz. Azt, hogy Jöjjenek az édes ordára!  - Azt a nyavalyát! Maga azt kiáltja, hogy "Vegyenek zöld ordát!" Ezért nem veszi senki!

Marci, a középloki fűrészgyár tűzoltója néha bécsiccsentet a szemben lévő bodegában, főleg munka után. Ilyenkor volt neki egy megszokott programja: felállt egy székre és elénekelte: "A hazája a drága magyar föld/ Nemzeti színe a piros-fehér-zöld/ Azt védi a Horthy Miklós katonája!" Persze, ha valaki gyanúsat látott, akkor elmaradt a műsor! Egyik alkalommal, úgy fizetés után mindenki tudta, hogy ma műsor lesz. Mint bárhol, itt is akadtak besúgók, az egyik kapta magát és leszaladt a csendőrörsre a parancsnokhoz, aki ő maga is magyar volt, de a jelentésre fel kellett jönnie. Be is húzódott egy mellékszobába és az ajtót kissé meghasította, hogy mindent halljon. Közbe a vendéglő alkalmazottai megsúgták Marcinak, hogy valaki lesi őt a mellékszobából. Megijedtek, amikor Marci előszerelte a kellékeket, felállott a székre és énekelni kezdte: "A hazája a drága román föld/ Nemzeti színe a piros-sárga-kék/ Azt védi a Ceausescu katonája!!" Az ének után meghajtotta magát az ajtó felé, ahol a parancsnok volt, és így szólt: "Most büntessen meg, Őrmester úr, ha tud!"

2011. március >>

A bejegyzés trackback címe:

https://tankogyula.blog.hu/api/trackback/id/tr805317304