Főmenü

Rövid életrajz

- Dolgozatok és könyvek

- Díjak, kitüntetések

- Megjelent könyvek

- Saját munkák

- Mások írták...

- Videók

- Népdalok és keservesek

- Képek a mai Gyimesről

- Régi képek

- Wikipedia bejegyzés

- Blogok 2010

- Blogok 2011

- Blogok 2012

___________________

- A gyimesközéploki ezermester

___________________

Elérhetőségem:
Tankó Gyula
537145 Lunca de Jos 491,
jud. Harghita, ROMANIA

Tel: +40266339624,
mob.: +40754432920

e-mail: tanko.gyula@vipmail.hu

Kedves Olvasó! Üdvözöllek Tankó Gyula honlapján. Ha érdekel a gyimesi ember élete, sorsa, néprajza, tisztelettel ajánlom a blogomat. Címem: Gyimesközéplok 491 | Gyimes völgye | Erdélyország...

2013.05.25. 13:05 Tankó Gyula

2011. március (folyt.)


2011. február >>

2011. 03. 14. A továbbiakban eltekintek az elméleti körbejárástól és csak a humoros történeteket mutatom be, témakörönként csoportosítva.
A. Mindennapi humor: A vén Juon kiment Hegyeshavasba, hogy a kancáját vezesse haza, mert kaszálás ideje volt és egy fajka (sok) buglyája gyűlt az oldalon és bé akarta vontatni. Egy kicsit szórakozott ember volt és nagyothalló. Örökké úgy motyogott, beszélgetett magába. A kanca fejébe kötőféket húzott és elindult hazafelé, vezette a lovát. Jövögetett, motyogot, még beszélgetett es a lovával, de vissza egyszer sem tekintett. Mikor az öreg a háza elejébe ér, békiájt az asszonynak:
- Anna, vesd le a vetegetőt (kapu helyett 4-5 szál vékony rúd, keresztbe téve), met megérkeztünk! Nézi az asszony, s hát a kanca sehol, az öreg pedig szorítja a kötőféket. Indul vissza, s hát a ló Csapádszáda körül ellegeti a füvet, ott valahogy kicsúszott a kötőfék a fejéből. (Molnár Péter- Busulán sz. 1902)

A 60-as években lehetett, Hidegségen felindult az agrármérnök, s érdeklődik egy asszonytól, hol tudna hamarább kijutni Szalamás fejibe. Mérnök úr, menjen csak azon az ösvényen a kert mellett, ahol a marhák járnak, s ott kijut Szalamás fejibe- válaszolt az asszony. (Molnár Péter-B.)

Ugyancsak ezzel a mérnökkel történt meg, hogy ment fel Hidegségre egy patakon(völgy). Nagy meleg volt, bement egy udvarra vizet inni a csorgónál. Látja, hogy az udvaron a szabad tüzelőnél a háziasszony eppen szép, gusztusos pityókákat főzött héjában. Megkívánta s kért az asszonytól egy-két pityókát.
- Vegye csak nyugodtan, mérnök úr - bíztatja az asszony, 'sze úgy es a disznyóknak főztem! (Molnár Péter B.)

2011. 03. 13. Ezekben a történetekben sem a mesélőt, sem a hallgatót nem érdekli a logika! A mesélő élvezi a saját szövegének a hatását, a hallgatók pedig mulatnak a történeten. Az is külön figyelmet érdemel, ahogyan a mesélő előadja a történeteket: hanghordozás, szünetek, mimika, gesztikulálás, mind-mind aláfestik a szöveget. Legtöbbjük valódi színészi teljesítményt nyújtanak, és, mint ilyen, az Ő teremtette, elképzelt fonák világába képzeli magát, amelyről úgy mesél, mintha valóban létezett volna. Érdekes megfigyelni a hallgatók szinte izgatott közbekiáltásait: "Mennyen el, Istánbá, tényleg így volt?" "Nahát!" "Ilyent még nem hallottam!" És akkor bizonyít valakivel az élelmes mesélő. Vannak "hazudozók", akik már 50-100 éve halottak, de nevük ma is fel-fel bukkan. Ilyen volt például a vén Igyenes, aki mindig az első világháborús olaszországi kalandozásairól mesélt. Róla maradt napjainkig egy közmondás: "Lógatja a lábát, mint a vén Igyenes a világ végén" Itt most rajtakaphatjuk azt a pillanatot, amikor megszületik egy műfaj, esetünkben az elbeszélésből nagy sűrítéssel kialakul egy közmondás, vagy más műfaj. Egyik elbeszélését az öreg Igyenes így fejezte be: "...Képzeljétek el, mű akkor még Taljánországon (Itália) is túl mentünk, addig mentünk, amíg eccer hát nincs ahova menjünk. S akkor ott a világ végén lelógattam a lábaimat és megpihentem" Nos, ebből születet a közmondás: "Lógatja a lábait, mint Igyenes a világ végén" A humor forrása lehet egy adott pillanatban olyan szöveg betoldása, ami figyelmetlenségre vall és egy humoros helyzetet teremt, és logikátlan. Pl. semmi humoros, logikátlan nincs abban, ahogyan az öreg, kaszáló csángó bekiált a hegyoldalról a feleségének: - Asszony, a légét (faedény, savanyó tejet tartanak benne) hozd ki - és következik az értelmetlen, logikátlan, szükségtelen szöveg - és te magad is gyere ki!" Hát lehetett volna ezt másképpen cselekedni?

2011. 03. 12. A bifámázó, ravasz nagyotmondóknak gyors váltott az esze adott helyzetekben, jó megfigyelők voltak, észrevették a nyelvi ravaszkodás lehetőségeit is. "Hazajött a katonaságból valamelyik Pistacska legény (voltak vagy ötön!), leszerelt s valami szokatlan, számára ismeretlen dolgot észlelt a szomszédjánál, mert bizony már majdnem három éve ment el hazulról s nem járt itthon. Meg is kérdezte tőle:
- Keresztapa, hát maga szemüveggel veri (élezi) a kaszát?
- Én nem, keresztfiam, mert oda sok szemüveg kellene... Én kalapáccsal verem, csak szemüveggel nézem!" (Tankó B. Pistacska sz. 1926.)  A humor hordozója az elmesélő. Egy családban, vagy rokonságban több ilyen tehetséges elmesélő  tréfagyáros is lehet, de ők egymás között érzik ki mehet magasabbra a ranglétrán! Ezt példázza édesapám esete is, aki a következőket mondta erről: "Én is tudtam hazudozni, de amikor a két nagybátyám Borospatakáról megérkeztek nálunk megyézni, vagy együtt voltunk egy lakodalomban, akkor én biza hátul maradtam, ők még sokkal jobban és érdekesebbeket hazudoztak, mint én". (B.I. Mozsikás Jani Pista sz. 1911). Hogy miért is hívták őket hazudozónak? Mert ezek a hosszabb, epikus, kitalált történetek, fordulatok valóban olyan ártatlan, "háryjánosos" "hazugságok" voltak, amelyeknek egyetlen célja a körülállók szórakoztatása volt. Mindenki tudta, hogy amit elmesél a hazudozó, az nem igaz, és ő mégis úgy mondta, hogy el sem pirult! Íme mit mesélt egy lakodalomban Mozsikás J. Pista, az apám, az őt körülvevő, kacagó asztaltársaságnak:
- Istán bá, hát ki van most a havason  Lófűrészben, ha kied itt lakodalmazik?
- Jaj, fiam, azokkal senki - húzza ki magát az öreg. Én soha nem őrizem a farkasoktól a juhaimat, pedig van vagy ötven darab. (Megjegyzem, két juha volt!) Tudjátok, vettem egy táskarádiót, felkötöttem azt a vezérberbécs nyakára, s a rádió minden pontos órában elkiáltsa magát, hogy "Aici Bukuresti! (Itt Bukarest!). Amikor a farkas meghallja, hogy ő hova került, nem kell annak hús, ereszd, ahogy csak tud, menekül!"

2011. 03. 09. A tehetséges mesélők, elbeszélők, tréfacsinálók nagy emberismerettel kell, hogy rendelkezzenek és nagy szerepe van az éles énvallomásnak, az öngúnyolódásnak is. Egy ilyen gyors helyzetfelmérést mesél el egyik adatközlőm: "B. Péternél a fia lakodalmába hivatalos volt a felsőloki S. P. Imre is. Ez erősen jóézű ember volt, csak úgy folyik még ma is belőle a tréfa, mese, hazudozás. Ott éppen egy fiatalember róvására élcelődött, aki nem erőst értette a tréfát és egyszer csak megszólalt nagy komolyan:
- Emre bácsi, tudja-e mit, menjen maga az anyja...! Mindenki elnémult, várta ennek a gorombaságnak a következményét. De Imre bácsi, akinek kitűnő humorérzéke volt, feloldotta a feszültséget és azt kérdezte:
- Fiam, most rögtön kell-e menjek, vagy elér reggel is, hogy adjam be az ajándékot? Erre egy nagy kacagás lett, ami feloldotta a feszültséget. Még a morcos fiatalember is elmosolyodott, igaz tovább ment, mert kissé megszégyenítette a történet" (G. Péter 45 éves.) Ezt a "tréfagyárost" én is ismertem egyik máig szájanforgó tette nyomán is. Íme a történet: Kicsi magyarvilágban katona volt Imre bácsi az ejtőernyősöknél szolgált Budapesten. Egyik alkalommal hazajött szabadságra Gyimesbe az egyik budapesti barátjával, aki városi lévén, keveset tudott és azt is csak elméletben, a vadállatokról. Itthon, nem messze a házuktól medvét lesni mentek (ahol, persze, egyáltalán nem járt medve!) és egy hatalmas kötéllel felfegyverkezve, felküldte a pesti fiút egy bukros fenyőfára. A kötél egyik végére egy hurkot kötöttek, állítólag oda kellett volna, hogy bedugja a fejét a medve. A tréfacsináló hazament , a pesti barát estig leste a medvét és a mozdulatlanságtól annyira elzsibbadt mindene, hogy este Imre, a barátja segítségével tudott lejönni a fáról.

2011. 03. 08. Ma húshagyó kedd van és nem hagyhatom szó nélkül, tehát felidézek egy 40 évvel ezelőtti farsangvégi napot. A farsang nálunk, Gyimesben, a táncrendezvények sok fajtájában csúcsosodott. Itt nem voltak különleges farsangi szokások, de táncolni annyit lehetett ebben az időszakban, hogy néha már a bekiáltott táncszó is megelégelte a sok mulatozást: "Palacsinta s pánkó/ Szökjél bolond csángó!". A farsang idején szervezték a hívogatós bálokat: kosaras bál, házasember bál, de ezeken kívül a patakokban: Ugrán, Borospatakán, Görbén, a központban is rendeztek hívogatós, kosaras bálokat. Nem volt olyan esztendő, hogy a község központokban ne rendeztek volna húshagyó kedden estére színdarabos bált. A fiatalság pedig minden szombaton este és vasárnap a mise után táncot rendezett, ahová bárki bemehetett, mulathatott. Még megemlíteném a kaláka táncok közül a ganyézó (trágyázó) kaláka táncot és más lopó kaláka táncokat (pityóka lopó tánc). Télen akkortájt ritkán tartottak lakodalmakat, azok nyáron, tavasszal voltak igazán szépek! Húshagyó kedden estére egy községszintű nagy bált rendeztek a fiatalok a község központjában, az 50-es évek után a kultúrházban. Ide a fiatalok, főleg legények, leányok mentek és a fiatal házasok. Az idősebbek "megyézni" mentek, vendégségbe, valamelyik családtaghoz, rokonhoz. Szürkületkor az út tele volt szánokkal, és a csendben csengők csilingeltek! Felejthetetlen esték voltak ezek főleg a gyermekek részére. A közös bál éjfélig tartott, akkor elhallgatott a zene és mindenki indult haza: beállt a héthetes nagyböjt, és tilos volt a mulatozás, hangoskodás! A nagyböjt ideje alatt nem volt szabad guzsalyasba járni, lakodalmazni, táncolni. A fonóba sem mentek, nem szórakoztak. A fiatalok, akiknek viszketett a talpuk, nehezen viselték a böjtöt! Ma már a böjt idején is diszkóznak, de lakodalom, bál radina ma sincs ebben az időszakban.

2011. 03. 08. Egy másik "hazudozóról" pedig a következőket mondja egy adatközlő: "Erőst szeretem, ha a lakodalomban vagy kosaras bálban, ha Mozsikás Jani Pista mellé kerülhettem, mert ő jól tudott hazudozni, egész éjjel kacagtunk, még a másik asztaloktól is sokan odagyűltek" (Antal Imre Csóti sz. 1924). Ezek a történetek sokszor átalakultak közmondásokká, szólásoka. Pl. " Egyedül van, mint Kuti Bálint Bukarestben." A szólás eredetét a jó mesélő így magyarázza: "Kuti Bálintot elvitték katonának, s a szerencsétlen feje pont Bukarestbe került. Nem tudott románul egy mukkot sem, búsulhatott szegény és írt egy elkeseredett levelet: Kedves szüleim! Első pár soraimmal is tudatom, hogy másképpen jól volnék, viselem a katonaságot, az étel is megjár, csak az a baj, hogy tiszta egyedül vagyok..." Tudniillik, egyedül volt magyar Gyimesből a sok román között. Az apja vicces ember volt és válaszolt a levélre: "Kedves fiam! Ha egyedül vagy Bukarestben, s unod magad, mert nincs a kivel beszélgess, hát ülj vonatra s gyere haza!" (Gábor Dezső sz. 1921)  Ezekben a történetekben a humorforrás, főleg falusi környezetekben lehet valamilyen emberi, személyi hiba, fogyatékosság, a gondolkodás lassú volta, beszédhiba, váratlan fordulat egy bizonyos helyzetben, fösvénység stb. De itt szó sincs szándékos csúfolkodásról, kigúnyolásról! És olyannal élcelődnek, aki érti is a tréfát, sőt tud is megfelelő képpen reagálni, válaszolni a kihívásra! Aki pedig nem érti a tréfát, arra hamar rámondják, hogy "bükkfa" "butyuta". De így is megtörténik, hogy az élcelődés haraggal végződik.

2011. 03. 07. Tehát beszéljünk a humorról! Mivel a gyimesiek hagyományait a szóbeliség és a szoros egymáshoz kötődés uralta, azért igen- igen jó mesélők, "hazudozók" voltak. Képtelennél képtelenebb történeteket agyaltak ki saját maguk és a kzösségük szórakoztatására. Gazdag volt a mese, legenda, adoma táruk, és a közösség mindig kitermelte a tehetséges mesélőket, a híres "hazudozókat", akik, talán más környezetben akár írók is lehettek volna, mert tehetséggel születtek! Volt is rengeteg alkalom, ahol megmutathatták tehetségüket: a kapu előtti kispad körül, a kaláka munkák alkalmával, ahol ugratták egymást, a lakodalmakban, kosaras bálokon, esti beszélgető gyűléseken, és felsorolhatnék még vagy húsz beszélgetési, mesélő, viccelő alkalmakat, hiszen akkor még( 1950 előtt, de utána is) nem vonultak el az emberek a saját börtöneikbe, ahol a televizió fogságában nézik a giccses, mézédes sorozat filmeket. Az elmesélt, kitalált történetek helyi témákról szóltak, helyi szereplőkről és a humor hatotta át ezeket. Az elmesélt történetek közül sokak felnagyították a groteszk szereplők alakjait, ezért, akinek nem volt humorérzéke, az jobban tette, ha nem vegyült a kacagók táborába! Olyan történeteket is kitaláltak a tehetséges mesélők, amelyeket sem a hallgatók, sem maga a hazudozó sem tartott hitelesnek. Éppen ezért nevezték őket hazudozóknak! De a humoros előadással, meséléssel maga köré gyűjtotte a hallgatókat. De nézzük csak, mi is a vélleménye a halgatóságnak a "jóézű" humoros emberekről:"Amikor Brazil (Tankó Péter ragadványneve) a buszon utazik, ott mindenki vidám, senki nem állja meg kacagás nélkül, olyan jókat talál ki."

2011. 03. 01.  Március van, hideg idő, de a levegőben ott van már a tavasz illata. A múlt hónapok blog-bejegyzéseimben imitt-amott szomorú hangokat ütöttem meg! De március van, tavasz, tavasz, és én is, hétfőtől optimistább, vidámabb szeretnék lenni! Ezért ilyen témát választottam a tavaszra: a humor helye a gyimesiek életében. Arról már rég meg vagyok győződve, hogy humor nélkül is lehet élni... de nem érdemes! Mert a humor nélküli ember olyan, mint a zseb nélküli zakó és a mindig savanyú, búlátott embertől az Isten őrizzen! A humoros ember pedig sava-borsa egy közösségnek. Gyertek, járjuk körbe Gyimest a humor szellemében!

2011. február >>

A bejegyzés trackback címe:

https://tankogyula.blog.hu/api/trackback/id/tr265317309