2012.12.30. Kétszáz év kellett ahhoz, hogy Gyimes lakóinak a száma elérje a bűvös 14-15000-et és világossá vált, hogy ennél többet nem tud eltartani. De nem csupán ez volt a fő oka annak, hogy sokan vették a vándorbotot és elindultak szerencsét próbálni először a közeli Székelyföldön, majd az Érmelléke, Bánát és Moldva falvaiban, városai környékén. A csíki községekbe való visszatelepedés pásztorkodással kezdődött. A Nagyerdő környékén, és más székely községekben pásztorkodást vállaltak, mivel ehhez értettek a legjobban. Főleg junyájakat vállaltak nagyobb családos gazdák, akikből minden fajta idevágó munkára akadt családtag, a bácstól kezdve a fejőpásztorokig és a legfiatalabb monyatorig. Általában a férfiak voltak az esztenákon, akik értették a tejfeldolgozás minden csinyját-baját. De később egy-két fehérnép is a testvér lányok közül, végezte ott a női munkákat. Aztán ha jól megismerték a helyet, a falut, és valami pénzt is összekuporgattak, akkor földet béreltek és azt idővel felvásárolták. A saját állataikat is ott gondozták a felvállalt állatokkal együtt. Néhány év eltelte után, főleg ha közél laktak a faluhoz, elmaradt a csángós viselet és átálltak a székely viseletre. Ez nem is volt nagy probléma még az 1930-as évektől sem, hiszen már itthon is viselték az úgynevezett „magyaros gúnyát”: szürke, megványoltatott gyapjú posztóból priccses nadrágot, kabátot, mellényt varrattak tanult szabóknál. Így Antal Imre megemlíti, hogy „a hatgyermekes csángó gazda, Farkas István a Hargitán, Tolvajos-tetőn pásztorkodott, bácsoskodott...Közelében volt egy nagy, vizenyős, köves, gyenge minőségű terület, amely a csíktaplocaiak tulajdonát képezte.” Ezt olcsón felvásárolta (nyolc holdat) lecsapolta, megtisztította, trágyázta, így jó terület lett, ahol szénát, sarjút kaszált, sőt szántóföldet is alakított itt. Mindenek előtt házat épített, fiai, leányai megnősültek, férjhez mentek és így nemsokára már 7 ház, gazdaság volt körülötte. De jöttek a rokonok is, így alakult ki 1927 után Csíkszereda új települése, Csiba néven. Ma már iskola templom és óvoda is van itt. Ilyen módon alakult ki több telep is, mint Egerszék, amely Csíkszentgyörgyhöz tartozik és itt már 1941-ben 26 család élt. Többen költöztek Gyimesből Gyepecére, Kostelekre, Csügésbe és Gyürkébe, amelyek egy része ma már Bákó megyéhez tartozik. De ennél sokkal távolabb is kitelepedtek a gyimesi csángók jobb megélhetés reményében. Így Sepsiszentgyörgy közelében egy egész negyedet alkottak a gyimesiek, akik máig őrzik egyes hagyományaikat. Pl. ének- és tánccsoportjuk tevékenykedett szinte napjainkig, őrizve az őseik gazdag ének és tánc kultúráját. Valamikor a településen, amelyet Szépmezőnek hívnak, híres állami farm működött, ahol a munkások nagy része gyimesi csángó volt.. Más Kovászna megyei településeken is találunk sok csángót, akik Gyimesből vándoroltak ide. A felcsíki községekben is találunk sok idetelepedőt. Az 1947-es szárazság sok gyimesit sarkallt a bujdosásra. Ekkor több család telepedett az Érmellékére, Érkeserűre, Érmihályfalvára, ahol tanyákat vásároltak, majd lassan beolvadtak a szomszédos falvakba, városokba. Eljutottak Lugos környékére, Pécskára is. Az igazi népvándorlás azonban az 1960-as években kezdődött meg, amikor az erőltetett iparosítással életforma változás történt Gyimesben is. Sokan költöztek Csíkszeredába, Udvarhelyre, Gyergyóba és a moldvai városok közül Comanestre, Moinestre, Onestre. Napjainkban már Ausztráliától kezdve, Svédországon át, Norvégiáig, mindenhol találunk gyimesi csángót is, nem beszélve Magyarországról, Németországról, Ausztriáról. Hol van már az a régi, egészséges csángó felfogás, hogy féltésből nem engedte még szolgálni se a lányait, fiait? Ma már , az ismert mondás szerint”nem tudunk megfőni a saját levünkben”, pedig ott maradnak parlagon, kaszálatlanul a valamikor annyira áhított földek. Csakhogy ma már itt is kiszámítják az emberek, hogy érdemes-e valami olyan munkát végezni, amiből nehezen lehet megélni!
2012.12.29. A számadatok arról árulkodnak, hogy 1941-ben az összeírások szerint, a lakosok száma átlép a 14.000-en és aztán mintha évente inogna 14-15000 között . A két világháború között megkezdődött a gyimesi csángók Székelyföldre való nagyobb arányú visszatelepülése.(Antal Imre). A legelső kitelepedők az Egyeskő melletti Háromkút völgyét vásárolták fel 40-en a három gyimesi község szegényebb gazdái közül egyenlő arányban, mert úgy látszott, hogy jó viszonyokat tudnak majd kialakítani az állattartáshoz. A völgy erdőségeit a vörös fenyők alkották, és azt a Csíkszeredában székelő Unió Erdőipari Társaság termelte ki még az első világháború előtt. Aztán a az eladásra a háború után került sor, amelyet a már említett 40 gyimesvölgyi csángó család vásárolt meg egyenlő részesedési arányban, aztán törvényesen is birtokukba vettek, kitisztították a területeket és kitűnő legelőket és kaszálókat alakítottak ki. Amint Antal Imre leírja ezt a folyamatot, először csak nyáron széna csinálni költöztek ki, ahová ideiglenes kalibákat építettek. De, megtapasztalva a birtokok nyújtotta lehetőségeket( termés, fű, legeltetés), lassan állandó lakhelyeket építettek: házakat, gazdasági épületeket. Közülük, főleg a szegényebbek eladták a gyimesi(Középlok, Bükk, Felsőlok) belsőségeiket, birtokaikat és Háromkútra telepedtek véglegesen. Mások meghagyták otthon is a lakásaikat, birtokaikat, és télen beköltöztek a faluba. Még 1929-ben is csupán három család élt állandóan kinn, Háromkúton, de rá 9 évre ez a szám 15-re emelkedett. Igaz, nyáron még ehhez csatlakozott 70 család a rokonságból ideiglenesen. Minden jól ment egészen az 1950-es évekig, amikor Damuk, amely a történelmi Erdély része volt, átkerült a moldvai megyékhez. Mostanra a föld kicsúszott a háromkúti emberek lába alul, és logikusan érthetetlen helyzet alakult ki. Léteznek itt emberek, akiknek az őseik felvásárolták az Erdélyhez tartozó Háromkútat, majd, először a völgyön átfolydogáló Kis-Békás választotta két részre a falucskát,aztán tovább vitték a határt, az embereket lakhely szerint átírták Damuchoz, Piatra Neamti-ra kellene menniük ügyes-bajos dolgaikat rendezni, sőt az iskolájuk is a bükki iskolák sorsára jutna: megszüntetnék azokat. Így az emberek követelték és megtartották a magyar iskolát, ami Hargita megyéhez, Középlokhoz tartozik. De 1970-től csak úgy tudtuk fizetni a tanítót, hogy törvénytelenül elneveztük a helységet Farkaspalló ll-nek!( Mert egy már létezik errébb vagy 20 km-rel!) A választásokat , népszámlálást stb. Középlok, Hargita megye végzi. Furcsa helyzet ez, ők a „senki emberei” ahogyan a falugondnokuk nevezte saját magukat. A damuki román emberek most elhordják, letarolják az erdőket felvásárolják a földeket, amelyeket valamikor elődjeik verejtékes munkával szereztek. Hát így sikerült az első kitelepedés
2012.12.27. A következőkben Gyimes- völgye benépesedéséről szeretnék beszélni, az évek és számok tükrében:
1721 : 19 vándorló családról tesz említést egy akkori jelentés
1786 : 400-500-ra becsülik az egész völgy lakóinak számát. Ez bizonytalan, mert nagy a költözködő életformát folytató , vagy a patakok fejében elrejtőző telepesek száma. Pontosabb összeírásokról csak az 1800-as évek után beszélhetünk
1850-ben a betelepedettek száma több mint 2536, sőt Benkó Károly szerint 2882, de még itt nem léteznek hivatalos községek. Csak 21 felcsíki községről(faluról) tesznek említést.
1867-ben az 1912-ben kiadott Magyar Satisztikai Közlöny szerint a három gyimesi helységben összesen 4848 lakosról számol be, és Orbán Balázs is megközelítően 4000 –re teszi az itt lakók számát
1869-ben egy valamivel pontosabb összeírás 4769 lakosról ír. Innentől kezdve valóságos robbanás történt a benépesedés terén! Meg kell említenünk, hogy a gyimesi családokat a sok gyermek jellemezte egészen az 1960-as évekig. Nem volt ritka jelenség a 8-9 gyermek! De még így sem tudjuk megmagyarázni a gyermek szaporulattal a lakosság számának óriási növekedését
Így 1880-ban már 5450-re nő az összlakosság száma, és 1890-ben 6305, 10 év múlva, 1900-ban már 8921 –re emelkedik (10 év alatt!!) ez a szám.
1910-ben a statisztika szerint 11.652 ember él Gyimesben, aztán ezen a ponton valamivel alább hagy a népesedési ritmus!
1930-ban 13369 főről( régi román világ!)
1941-ben pedig 14117 lakosról kapunk adatot az akkori összeírásokból.( kicsi magyar világ) Ide kívánkozik egy nemzetiségek szerinti felbontás is!
Az 14.117–összlakosból magyar: 13485, román: 400 körül, német: 65, orosz: 25, lengyel: 6, zsidó: 498 és más: örmények, cigányok. Itt kell megemlítenem, hogy a zsidók és örmények már a múlt században, az 1800-as években megjelentek, mint kereskedők, gyárosok, pénzszakemberek, sőt létezett Középlokon egy izraelita iskola is. Az örmények lakásokat is építettek, ezek egy része még ma is látható, mert szolid, tégla épületek, cseréppel fedve. A zsidók nem építettek állandó lakásokat, arra gondolva, hogy az erdő hamar lefogy, hisz csak Középlokon több fűrészüzemük müködött! De volt iskolájuk, közfürdő( „zsidó feredő”- ahogyan itt nevezték), imaházuk, orvosi ellátásuk, temetőjük és rabbijuk, aki Gyergyóból járt.A legtöbb román a határmentén, Gyimesbükkön élt. A legnagyobb község Gyimesbükk volt, a legkisebb pedig Felsőlok. Ez mindig így volt. Nem csoda, hogy most kevesebb volt a románok száma, mint 1930-ban, hiszen 1941-ben „magyar világ” volt, sokan az olyan nevüek, mint Suciu, Bucur visszavedlettek magyarokká: Szőcs, Bokor stb.
1956-ban 14.186 ,
1966-ban 14382,
1971: 14413,
1981-ben 14897, 1992-ben: 14.402 lakóról tudnak a statisztikák. Ne feledjük el, hogy ekkor már túl vagyunk egy sorozat kitelepülésen a Gyimes- völgyéből, hiszen a 14-15000 volt az a bűvös szám, amit nem lehetett túlhaladni, hiszen nem tudta volna eltartani azt Gyimes! De erről a következőkben írunk.
2012.12.21. A XX. század legfontosabb történelmi eseményeit említettem meg a gyimesiek életéből, amelyek bekerültek a különböző dokumentumokba, mondhatni a történelmükbe is, abból a harcból, kínlódásból, amelyet a csángók átéltek, vívtak azért, hogy egyáltalán élhessenek ezen a területen. Mivel főfoglalkozásuk az állattartás volt, világos, hogy föld nélkül itt nem lehetett élni. És, amint láttuk, minden családnak meg volt a saját kálváriája ebben a harcban, amely az 1960-as, 70-es évekig tartott. Ekkor kezdődött valami új, az erőltetett iparosítás, az emberek egy új életformát próbálgattak, állami munkát kerestek a közeli városok gyáraiban, igaz, a kezdetekben szakképzetlen dolgozók voltak, de mindenki szeme előtt a távlat a nyugdíj volt. Jó gazdák álltak be rakodó munkásnak, kapusnak, föld ásni, mások szakmákat tanultak később és rengetegen ingáztak, 5-6 autóbusz hordta Gyimesből a munkásokat a közeli városokba. És mi történt a földdel, amiért a szüleik, nagyszüleik annyit nélkülöztek, amíg összekuporgatták? Ezek az ingázó munkások a kezdetekben két éltű életformát folytattak: gyárban, munkatelepeken dolgoztak, de otthon gazdálkodtak. Sok embert tönkretett ez a megfeszített életforma, de az otthon maradó asszonyok, nagyszülők vállára nehezedett a legnagyobb rész a munkákból. Igaz, ők nem dolgoztak itt is, ott is! Aztán később már az asszonyok is beálltak a csíkszeredai, gyergyói és más fonodákba, kötődékbe, és más munkákra, a gyermekek maradtak a nagyszülőkre. A század végén már imitt-amott kaszálás után látni lehetett egy-egy megkaszálatlan területet. Ezek voltak az első látható jelei az életváltásnak! Hová tűnt el az emberek földszeretete? A fentiek egyenes következménye volt a csángók hagyományos szokásainak elszegényedése: eltűntek a kalákák, ahogyan valamikor segítették egymást, eltűntek a táncalkalmak, ahol úgy istenigazából táncolhattak, s ezzel egyidejűleg a gazdag tánckultúrájuk, amelyet sok kutató megcsodált, színpadra került, egyidejűleg a híres zenészekkel, a Halmágyiakkal, Pulikákkal, Zerkulával, akiket már nem hívtak zenésznek a lakodalmaikba. De maga a lakodalom is, amiről olyan csodálattal írtak az itt járó tudós emberek, kutatók, ma már csak a régi csángó lakodalom karikatúrája! Ebben a blogomban, amelyet szeretnék könyv formájában kiadni, felsorolom, hogy mi régi szokás, hagyomány kimaradt az én életem folyamán a csángó kultúránkból! És, ahogy leírtam a földért való küzdelmüket a mi elődeinknek, az jut az eszembe, hogy milyen jókor születtem én: pontosan a régi és az új határán! A régit átvehettem az öregektől, és én magam is sok mindent megtapasztalhattam a saját életemből gyermek-és fiatal koromban. Aztán jöttek azok az évek, amikor ide is beköszöntött a civilizáció, új szokások jelentek meg, a régiek csak emlékeinkben élnek. És felteszem a kérdést: melyik része az életemnek volt szebb, könnyebb, érdekesebb? Megkérdem magamtól is: melyik lakodalom tetszett nekem jobban, melyikben voltam boldogabb: abban, amelyik két nap tartott és a végén a zenész kikísért a kapun, vagy a mai, amikor éjfélkor alig várják a vendégek( hát még a „háziak”), hogy beadhassák az ajándékot és lassan elszivárognak haza? Úgy látom, ma mindenünk meg van: nagy lakásaink, modern bútoraink, szebbnél-szebb kerítések, kocsik ! Akkor mi hiányzik még is az életünkből? Nekem, személyesen a nyugodt, csendes élet, az, ahogyan valamikor elbeszélgettek a nagy család tagjai egy megyézés alkalmával, hiányzik az egymásra figyelés, de van bennünk bőven irigység, rosszindulat, törtetés minden áron! Mert, ahogyan visszatekintek a múltba, rá kell jönnöm valamire: én leginkább a nehézségekről írtam! De akkor hogyan teremtettek elődeink egy olyan gazdag kultúrát: ének, tánc, legendák, hiedelmek, szokások, öltözet, szövés, fonás... és így sorolhatnám tovább a gazdag kultúránkat, aminek a gyökereit keresik ma is a kutatók? Ez valami csoda!
2012.12.20. Azért, hogy jobban megértsük a következő összecsapást, harcot a helyiek és az állam pénzéhes emberei között, ami 1934-ben történt, az előzményekről kell szólnom . Az 1900-as évek elején a Gyimes völgyében több mint 10 kisebb-nagyobb fűrész üzemet működtettek zsidó, örmény pénzes emberek, valósággal letarolva a gyönyörű fenyőerdőket. Ez a kezdetekben hasznára volt a helyi, földtelen gazdáknak is, akik , amint már elébb említettem, munkához, pénzhez jutottak a vágtereken, a beszállításoknál, sőt az üzemekben is. Csakhogy ez sem tartott míg a világ! Elérkezett 1921-ben a román királyi földreform és, mivel alig van itt termőföld , szántóföldnek, ezek hiányában a gyimesi községeknek erdős területeket osztottak ki, ahonnan rabló gazdálkodással a községi előljárók, erdőpásztorok és fabárók gazdagodtak.(Szőcs János). A legszebb erdők közprédának voltak kitéve, nem úgy, mint a csíki községek közbirtokosságaiban ! Az emberek nagyobb része akkor jutott fához, ha lopott az erdőből. Az emberek többsége állattartó gazda volt, de jól jött egy kevés mellékkereset is az erdővágásnál, húzatásnál, fuvarozásnál, vagy a gyárakban. Csakhogy 1929-ben ide is begyűrűzött a világ gazdasági válság, az életfeltételeik hirtelen súlyossá váltak(Szőcs János), ha egyáltalán el tudták adni az állati termékeiket, azok ára sokat csökkent. „1929- 33 között az állati termékek ára 100-ról 38,1-re csökkent!”(Szőcs János). Az emberek nem tudták fizetni a közadókat sem a pénzhiány miatt. Ezért az adószedők a rendőrség támogatásával házról- házra járva, lefoglaltak ágyneműket, festékeseket és más értékes dolgokat. A gyárak is leálltak, a munkásokat elbocsájtották. Az elkeseredett emberek már nem tudták tűrni a megaláztatást, amikor még a férjhezkészülő leányok kelengyéit is elvitték a házaktól. Ezt a helyzetet kihasználta a baloldali sajtó, és a szervezkedő kommunista párt is, harcra bíztatva az embereket. 1934 .október 12- 14 között Középlokon és főleg Gyimesbükkön az emberek , asszonyok a községházára mentek guzsallyal, fejszével, cipinnel és botokkal felfegyverezve. Bükkben az asszonyok meg is verték az adószedőt. Középlokon egy követelési listát is átadtak az előljáróknak, ahol követelték: a) a lefoglalt javaikat azonnal adják vissza, b) biztosítsák az anyanyelvű oktatást (akkor román világ volt itt!) c) a földreformmal kapcsolatos panaszokat, kérdéseket oldják meg a földművesek javára. Végül ebből per lett, és 3 „vezetőt” be is zártak rövid időre( 15 naptól-3 havi időre).
2012.12.14. A kitisztított, legjobb legelőket „a tulajdonos csíki községek maguk kezdték fokozottabb mértékben használni. „(Antal Imre) A legjobb legelőkre, mint pl. Apahavas, Fekete-erdő, Nyillink, Hidegkút stb. juhhnyájakat hajtottak minden tavasszal, a seregben 4-5 száz juhot gyűjtöttek, külön voltak a meddű állatok, nagyobb szarvasmarhák. Igaz, minden seregben munkát talált 3-4 csángó fejőpásztor, bács, monyator, de ez a népszaporulathoz mérten elenyésző szám volt! Azokat a területeket, legelőket, amelyek szabadon maradnak, a tulajdonos községek bérbe adják a gyimesi gazdáknak, akiknek a többsége nem rendelkezett saját legelővel. Mivel szaporodnak a gazdák, az állatok, a legeltetési árak, árendák az égig ugrottak. Sok ellentét adódott abból is, hogy a gyimesi gazdák állatai a tilosba mentek és gyakran behajtották azokat a hajtókertekbe. Ha az 1844-es zsellér-megmozdulás nem is követelt vért, csak sok meghurcolással járt, később, 1907-ben az egykori kápolnapataki (Középlok) zselléreket és utódaikat félreállították, az ”orruk előtt” lévő, eddig általuk használt legelőktől és erdőktől” (Szőcs János). Ezért 1907 június 4-én a hegyeshavasi legelő használata miatt incidensre került sor. „...a kápolna pataki csángók mintegy harmincan egy csoportot alkotva Kovács Simon borzsovai közbirtokossági elnököt és bírót bicskával, karókkal és kövekkel rohanták meg és... mind-addig fogva tartották, míg követelésüket nem teljesítette, arra kényszerítették, hogy... a Hegyeshavasról tilos legeltetés miatt behajtott marháikat adassa ki, illetve a kiadást elrendelő levelet írja meg” (A perirat másolatából - Szőcs János). Itt ekkor vér nem folyt! 1908. február 11-én ugyancsak Kápolnapatakán történt egy tragikusan végződő összecsapás , ezúttal az erdő birtoklásáért. Akkor már folyt egy per a tulajdonos községek, Szépvíz és Borzsova, valamint a kápolnapataki gazdák között, ami folyamatban volt. Eközben a tulajdonosok fákat vágattak az erdőben és el akarták szállítani. Középlokról két csendőr is jelen volt, majd újabb négy csendőrt rendeltek fel Gyimesbükkből. Valaki megdobta a tömegből valamivel (kő vagy jégcsap) a rendőröket, megvérezve közülük egyet. Ekkor sortűz dördült el, és összesen négy embert ért halálos lövés: kettő azonnal, kettő később halt bele a sérülésekbe. Még ugyanebben az évben készült egy emlékoszlop a következő felirattal: „ITT ESETT HALÁLA NÉGY ÁRTATLAN VÉRTANUNAK CSENDERLÖVÉS ÁLTAL EZEN HÁZBAN HALTAK MEG 1908. FEBRUÁR 11-ÉN.” Az oszlopot Szőcs János történész lefényképezte és az 1970-es években és adatokat gyűjtött az akkor még életben lévő öregektől, szemtanuktól.
2012.12.13. Rettenetesen nehéz volt Gyimesben földtulajdonossá válni! Tudjuk, hogy 1873-ban jelent meg az a várva-várt törvény, mi szerint az eddig földet bérlők vásárolhattak földet. De nézzük meg, hogy 37 év elteltével, vagyis 1910-ben hogyan is állt ez a dolog, hiszen már egy sor perről, panaszlevélről, törvényszéki végzésekről olvashattunk bizonyos régi jegyzőkönyvekben, iratokban, és omlott a felső hatalmak felé mindkét részről a panasz! És arról is olvashattunk, hogy micsoda terhek nyomták a bérlők vállát ebben az időben, gondolunk az árendákra, bérekre, adókra, sőt olyan adókra is, mint a „fias júh adó”, amely igazságtalan, szinte rabszolgákat megillető fizetés volt valami nemesi előjogokért, amit a régi szokásrend alapján fizettek olyanoknak, akik érte semmit nem szolgáltattak! Tehát ebben a helyzetben főkérdés volt a földtulajdon! Hogy ezt jobban megértsük, összehasonlítok csíki községek és a gyimesi települések egy főre eső földtulajdonosi helyzetét, úgy, ahogyan azt Antal Imre történész tanár is tette. A XIX. század utolsó éveiben a Gyimes völgyében 1138 gazdaság van, amelyből csak 18.558 kat.hold van a gyimesiek birtokában, tehát csak 16,30 kat.hold föld jut egy családra! Mit lehet ennyi földdel kezdeni figyelembe véve az itteni föld minőségét? DE még ennyi sem jutott egy családra, hiszen már létezett 26 olyan gazda, akiknek 100 kat. holdnál több föld volt a tulajdonában! Kötve hiszem, hogy ezek csángók lettek volna! Egyes iratokból kitünik, hogy a csángók panaszkodnak az örményekre (szépvíziek), akik felvásárolják a földek javát! Ez így is volt, mert pl. Sántateleken azért akadályozták meg a vasútvonal építését, mert ott voltak már az örmények legjobb földjei. Tehát ha még azt a 26 gazdaságot is leszámítjuk egyenként 100 kat. holddal, akkor még rosszabb a helyzet. És most jöjjön az összehasonlítás 10 évvel később, vagyis egy 1910-es földösszeírás alapján!
Gyimesközéplok : területe: 355 kat. hold , Lakosok száma: 2288 Egy före: 1,55 hold Csíkszentmiklós : területe:20.495 kat.hold, Lakosok száma: 1100 Egy főre jut: 18,63 hold Tehát egyáltalán nem voltak valami gazdagok akkor sem a gyimesiek. Lassan ment a föld felvásárlása! A XX. század elején vagyunk, amikor a Gyimes-völgyében elterülő közbirtokossági erdőket pénzes fakitermelő cégek vásárolják fel és termelik ki, fuvaroztatják be a gomba módra szaporodó fafeldolgozó üzemecskékbe. Itt munkát találnak a szegényebb embrek is: favágás, fahúzatás, fuvarozás, sőt éjjel, amint elébb láttuk, „falopással” egészítették ki csekély jövedelmüket, amit éjjel beszállítottak a megadott helyre, és a fabárók képviselői helyben fizettek. De az erdővágással akár a gazdák is jól járhattak volna, hiszen legelők szabadultak fel. Csakhogy ez nem éppen így történt!
2012.12.12. Nézzük, mit hozott a várva-várt bűvös, vagy talán bűnös XX. század a gyimesi csángók számára. Azt megértették, hogy itt csak az állattartásból lehet megélni. De állattartás föld nélkül olyan, mint a kút víz nélkül! Ezért elindul a harc a földért. Visszaemlékszem, hogy nevelő apámnak a 10-15 hektár földje 8, egymástól sokszor több kilométer távolságra volt. Nem értettem, hogy miért is vannak a földjeink olyan sok helyen, aztán az öregem megmagyarázta: „fiam, ezt egyszerre nem lehetett megvenni, mert minden darab föld megvétele a család leégését jelentette. „ Ahogyan visszaemlékeznek az adatközlőim két könyvemben is, ez a folyamat így tartott egészen a második világháború végéig, sőt Gyimesben , mivel itt nem létesítettek közös, kollektív gazdaságokat, szinte a z 1970-es évekig vásárolták a földeket. A nagy iparosítás aztán innen is elcsábította az embereket a közeli városokba, gyárakba, erdővágásokra, ahová a nyugdíj reményébe beálltak szakképzetlen munkákra, később már sokan szakiskolákat, liceumokat , sőt többen felsőfokú iskolákat is végeztek. Ez természetes folyamat is volt, mert ha az 1800-as években Gyimes felé jöttek több hullámban is az új telepesek, eljött az az idő, amikor már ipari létesítményekkel sem tudott több embert eltartani Gyimes, és megkezdődött a kirajzás más vidékek felé, amiről később írok. De most még szeretném felidézni a sántateleki híres lakodalmas- gazda , Tankó Jáni Jóska okos visszaemlékezéseit a gyermekkorára, a „sok gürcölésre”, „csórén maradásra”, ahogyan ő nevezi az egyáltalán nem könnyű gyermek és fiatal korát, amely a XX. századi modelje a csángó sorsnak :...na, de én az életemből szeretnék elmesélni egy szikrát, hogy lássák a maiak es, hogy a mü életünk se vót fenékig tejfel! Savó es vót benne...Én 1916. március 19-én születtem, de amikor kijöttek a rományok, 1919-ben , arra má visszaemlékszem. Mü itthon bocskorba es jártunk, de apámék magyar katonák vótak, huszár es, s azok szépen fel vótak őtözve, de a román katonák bocskorba jöttek! Akkorjában csak egy tehenünk maradt vót. Édesapámék mind vették a fődet az örményektől s a magyaroktól(csíkiaktól), s így szegénység vót nálunk. Mü sokan vótunk, Még most es meg kell gondolkojzak, hogy es következtünk: Erzsi, Pista, Emre, Béla, Káruj- na igen, 8 gyermek vót. Közbe apámék vették a fődet, hogy legyen amit adjon a gyermekeinek es. 1927-ben megvettek egy nagy szántófődet, s csináltak 150 ezer lei adósságot. Veszi a csángó a fődet, gürcöl, kénlódik, pedig az eszi meg őt es. Ezt az adósságot egészen 1940-ig fizettük. Ezalatt sokat nélkülöztünk, likas borjúbőr bocskorba jártunk, kicsi- nagy mindenki dolgozott, amit csak tudott. Bátyámmal minden éjjel erdőbe mentünk, loptuk a fát, azután eladtuk a fakereskedőknek, a zsidók megvették a fát, fizetgettük az adósságot. Télen fuvaroztunk. Reggel 3 órakor indultunk és este 9-re értünk haza. Sokszor a bocskorban a vizes kapca reafagyott a lábunkra” Tehát így vásárolgatták a földeket! Nem volt irigylésre méltó életük. És mégis , a sok munka mellett misére, búcsúkra jártak, táncoltak, és egy olyan kuturát hagytak ránk, amit ma is csodál a világ! Harminc féle táncalkalom volt és még a 60-as években is a lakodalmakban, bálokban olyan táncrendet táncoltak el, amelyik 35 féle táncból állt! Hogyan tudtak ilyen táncrendet úgy ötvözni, hogy azt csak itt táncolták és habár mára színpadra került, de még táncolják ma is a fiatalok?
2012.12.11. 1898: Egy periratban találunk a védő beszédet rögzítő jegyzőkönyvben egy szöveget:” ...a község teljesen vagyontalan, mert telepítvényesek alkotják a lakosság többségét, akik napszámosok” Ez azért lehet érdekes, mert illusztrálja a csángók gazdasági helyzetét 25 évvel a már említett könnyítő törvény megjelenése után! (1873!) Tehát egyáltalán nem volt akadálymentes az áhított földtulajdon megszerzése! Egyetlen példa: 1873 és 1883 között 37.640 forintnyi váltságdíjat fizettek a sántateleki lakosok csak egyedül a szépvízi földtulajdonosoknak(nemesek, huszár-tisztek, földbírtokosok). Az „úrbért” meg azért fizette mindenki, mert „telepítvényes lakók voltak (pl. „fiasjúh adóforma olyanoknak is járt, akinek nem is dolgoztak a földjén!) Innen származott az ellentét a „nadrágos ember” és a földre szomjas helyi csángók között, ami aztán átöröklődött a birtokos csíki községek és a csángók közötti ellenségeskedésbe is! Ennek az ellenségeskedésnek később halálos áldozatai is voltak, amiről a következő század fontosabb eseményinek felsorolásakor fogunk szólni.
1879–ben Kozma Ferenc A Székelyföld közigazgatási és közművelődési állapotai című könyvében így ír az akkori Gyimes völgyéről: „A Gyimes-i szorosnakMoldvába siető Tatros völgyében elterülnek itt-ott csoportokban, másutt puskalövésnyi távolban egymástól a mellékvölgyes torkolatban egyenként tűnve fel a havasi lakok, melyek körül ledöntött, s czövekekre guzzsal kötözött fenyőszálfák kerteket öveznek” Ez a kerítés-fajta az idegeneknek szokatlan, de itt még az 1980-as években, sőt napjainkban is lehet ilyeneket találni: borjúkertek és más kisebb nagyobb nyárolók bekerítésére. Ezekre nem kapukon, hanem vetegetőn mentek be. 1893ban már létezett Gyimes völgyében egy postahivatal és népi bábák is, akik orvos hiányában segítkeztek a szülések levezetésében Ezek 1946-ig tevékenykedtek 1894 ben, sok kérés után, már létezik egy körorvos is. 1897-99 között Felsőlokon már 30 tagú választmány (mai szóval képviselő testület) tevékenykedik. 1898- ban Gyimesbükk „nagyközség „ lett, tehát megszűnt a három helységet átfogó „körjegyzőség” Ezekkel az eseményekkel, változásokkal elérkezett Gyimes is az 1900-as évekig, beköszöntött a XX. század! Ki gondolta volna, hogy a modernizáció, új életforma mellett annyi vért, könnyet, fájdalmat hoz ez a század?. De erről nagyapáink, apáink, sőt mi magunk is többet tudunk. Csak a legfontosabbakról fogunk megemlékezni írásunkban:
2012.12.10. Áttekintve a XlX. század legfontosabb eseményeit, amelyek alakíthatták a gyimesi csángók életvitelét, meg kell állapítanom, hogy szűkmarkú voltam a felsorolásokban. Egyszerűsíteni kívántam az olvasók dolgát, de a rengeteg adatból , amit mellőztem, utólag kénytelen vagyok felsorolni legalább egy tucatnyit, hiszen ezek mind fontosak olyan szempontból, hogy a ma embere el tudja képzelni milyen is volt maga az akkori csángó ember, mi foglalkoztatta őt, és hogyan látták ezt a Gyimes történetének az „őskort” jelentő időszakot és annak lakóit az akkori okos világból jött tudós utazók. 1802-ben a gyimesi vesztegzár igazgatója azt írja, hogy „a gyimeslokon élő adózó nép pásztorkodásból tartja fenn magát. Állataikat jobbára Moldvában telelik, szekerük is alig van. A számukra szükséges gabonát messze földről lóháton hozzák.” Úgy gondolom, ebben lehet egy csipetnyi túlzás, talán az úr menteni kívánta a hivatalát, amiért nem volt valami gazdag a határátlépésből származó összeg. Hiszen, ha visszagondolunk az 1700-as évek végére, már Mária Terézia, de utóda, a „kalapos király” is szigorító törvényeket vezetett be az űgybe. Igaz, még a későbbi időkben is rengetegen jártak át Moldvába a csak általuk ismert törvénytelen átjáróknál, amilyen volt Kápolna fejében is. Így vásároltak, cseréltek olyan árukat, mint kocsi kerék zsírozó „degenyeget”, sót maguknak és bogsót az állataiknak, valamint az elmaradhatatlan puliszkalisztet. Megjegyzem, akkor még nem volt itt töltött út. 1838: Gegő Elek írja a következőket: „Délután a sáncba , a Tatros vize kígyózó medrében a magyarajkú, de román öltözetű emberek közé, a Lokra érkezünk, hol hajdan Szent László királyunk a kunokkal megütközött, ahol tiszteletére kápolna épült, romjait ma is látni” Megemlíteném, hogy a bejegyzés utolsó része legendákra épült, és ismert dolog, hogy valóban a régi búcsújárások alkalmával Szépvíz fölött , a keresztaljak érintettek egy helyet, ahol volt egy kápolna, mellette egy kis kerek forrással(kúttal), ahol az emberek fantáziája máig látni véli a szent királyunk lova lábának nyomát. De ez a fantázia szüleménye, hiszen erre nem járt Szent László! De néha azok a királyok, más nagy emberek, akik nagyon fontos, tisztelt képviselői egy nemzetnek, nem férnek bele egy sírba, hanem, akárcsak a jó Isten, mindenhol jelen vannak! Gondoljunk csak Petőfire :látták a segesvári csatatéren elesni, de ma is keresik sírját, csontjait Oroszországban is! Annyira nagy ő is, hogy nem fér bele egy sírba! 1843: Megkezdődik a töltött út építése, amelyről már említést tettem, de éppen olyan fontosnak tartom a csángók életében, mint a vasút megépítését. Napjainkban is egyik fontos átjáró a két történelmi régió részére. Összeköti Erdélyt- Moldvával. Állítólag csak 1860 –ban fejezték be a sáncok, hidak stb teljes átadását. De közben is használták. Régi magyar világban, azaz 1920-ig nagy gondot fordítottak ezekre az utakra :sáncok, hidak rendbetartása. Később, szintén” magyarüdőben”az út mellé almafákat ültettek, még ma is megtalálható egyetlen egy belőlük Felsőlokon. A század elején a gyümölcsfa újdonságnak számított Gyimesben. 1854 : Átlapozva a felsőloki „falujegyzőkönyveket”, már létezett albíró, jegyző, kollektor ordinánc, határbíró, közmunka (!), hajtók, erdőőr, éjjeliőr, tehát a csiki községek mintájára, itt is az állam lassan bevonul a csángók világába is! Az „ordinánc” a községházánál tartózkodott, szerre járt egy valaki a családokból és ő volt annak a résznek a küldönce, ahonnan éppen jött. Ez a módszer érvényes volt még az 1950-es években is
2012.12.07. Az már örök rejtély marad, hogy egyáltalán valaki a gyimesi csángók közül bekerült-e és harcolt-e a nemzetőrség forradalmi seregében , vagy legalább Bem tábornokról hallottak-e, hiszen akkor még alig jártak iskolába a csángó gyermekek, ahol ezt hallhatták volna. Ezért meglepetésként hatott rám, amikor az egyik gyimesi ezermester, naiv költő, Nyika István az 1914- es háborúról írt verses naplójában ezeket olvashattam: „Nincsen egyéb mit dolgozni ott muszka országba?/Mü nem hívtunk egy szóval sem, /Hogy jertek csatába!/ Mü ha veszünk, tük es igen/ Tudom bizonyára!/...’ 48-ban kijöttek volt/ Muszka apáitok/ Eddig elé tudom/ Tük es hallottátok/ Nem felejtették el soha/ Azt a magyar tánczot/ Sok helyeken holt muszkával/ Megdugták a sánczot Nem tudom, honnan lehettek ilyen értesülései a ’48-as forradalom kimeneteléről, de annyi bizonyos, hogy sok legendát olvashatott és tudjuk, hogy Gyimesben nem volt divat az olvasás, inkább a szóbeliség, az éneklés, a mesélés volt az erősségük szinte az 1950-es évekig. Hogy miért választottam ezt az évet, azt majd meglátjuk később! De most talllózzunk tovább a fontosabb történelmi dátum közül, amelyek fontosak Gyimes történelmének bemutatása szempontjából. 1855- ben sikerült befejezni a középloki (Megállói) anyatemplom építését Szepessy Ignác és Kovács Miklós püspöksége idejében, amelynek védőszentje , egyúttal a középloki nagy búcsú névadója, Mária-Magdolna lett. Ide jártak misére a felsőloki hívek is, az ösvények nyomai a hegy és domboldalakon még mai napig is ismeretesek. A központi temetőbe temették, külön parcellába a felsőloki elhunytakat. A búcsúról Orbán Balázs is ír a már elébb említett Székelyföld leírásában. Itt említem meg, hogy 1850-ben két adat is rendelkezésünkre áll a lakosság számát illetően a három helységben, amelyek azonban még nem hivatalos községek. Benkó Károly szerint benépesült nagy vonalakban Gyimes völgye, és ő 2882 állandó lakosról tesz említést. Orbán Balázs már egy néhány évvvel később 4041 lélekről beszél. Ugyancsak Orbán Balázs ír az említett könyvében a csángók ünnepeiről, szokásaikról, öltözetükről, lakodalmi és keresztelő ünnepségeikről, a halottas torokról, szokásokról pl. koporsótétel és mások hagyományokról. 1873 – a század egyik legfontosabb éve a gyimesi csángók életében: megvásárolhatják az eddig bérelt földeket és ha sok bajjal-kínnal is jár ez, de lassan földtulajdonosokká válnak! A nehézségekről már szóltunk. Gyimes elindul a saját útján! Sok mindent kell itt bepótolni a hagyományos székely falvakhoz viszonyítva, de ezt igyekszik lépésről- lépésre bepótolni a gyimesi nép. Erről szól a XX. század. De előtte még van egy néhány fontos esemény. Ilyennek számít az 1897-ben megépített vasútvonal, amely összeköti Erdélyt Moldvával, de nagyon fontos volt a gyimesiek életében is. Az első gőzmozdonyokat még megcsodálták, tapogatták az emberek, az”ördög szekerének” nevezték, „amelyik tüzet okád” , majd rákaptak annak hasznosságára, és alkalomadtán segítségével kitekintettek a világba! Ugyanezek a vonatok szállították a gyimesi legnagyobb kincsét, a fenyőfát, deszka formájába az osztrák-magyar birodalom országaiba.
2012.12.06. (2. bejegyzés) Miért is volt Csíknak és hangsúlyosan Gyimesnek sajátos helyzete? Először is azért, mert Csíkszék határőrvidék volt „osztrák commandó alatt álló határőrezredekkel!” Tehát itt voltak az osztrákok, ők adták a parancsokat a határőröknek is, és Csík lakosságának „70%-át a határőri családok tették ki”(Antal Imre). És gondoljunk bele miről is szólt a magyarok egyik legnagyobb szabadságharca? Talpra magyar,hív a haza/ Itt az idő, most vagy soha/Rabok legyünk, vagy szabadok/ Ez a kérdés, válasszatok!... Tehát társadalmi és nemzeti szabadságot akartak! És amint tudjuk, a szabadságharcot éppen az osztrákok és a segítségül hívott oroszok folytották vérbe, hiába volt a vezérük Bem tábornok és hiába vívtak eddig annyi fényes, győzedelmes csatát. Hogy is mondja ezt Petőfi Sándor, aki maga is eltűnik székelyföldön, a segesvári csatatéren? „Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva/ Seregének seregünk nyomába’/...Mi vitte őt háború zajába?/Hiszen neki nincsen gazdagsága.../Annyi földet sem mondhat övének/ Melyben egykor koporsója fér meg./ írja Petőfi A vén zászlótartó című versében. Ebből az idézetből világosan megértjük a gyimesi zsellérek hozzáállását a nagy magyar szabadságharchoz. Egyrészt ebben az Isten háta mögötti Gyimesben, csak olyankor gerjedtek haragra valaki vagy valami ellen, amikor a kés a csontjukig hatolt, amikor már nem tudták kifizetni a sok taxát, adót, amikor még az osztrák katonák is hajtották őket ilyen-olyan munkákra, amikor a földesurakon kívül a katonaság is sarcolta őket. Ezek a nincsentelen emberek ha csupa véletlenül egy csomó pénzt leltek volna elásva egy hatalmas üstben, ahogyan később a legendák szóltak az ügyesebbekről, akik kemény munkával, ötletességgel gazdagabbak lettek, még akkor sem tudták volna megvásárolni a földeket, ahol már több ideje dolgoznak, hiszen csak 1873-ban jelent meg egy olyan törvény, miszerint ezek a „telepítvényes zsellérek” is megvásárolhatták az addig haszonbérbe megdolgozott földeket.El kell ismernünk, hogy itt ekkor történt meg az igazi jobbágy-felszabadítás, és elindult a földek, birtokok „megváltása”, amely folyamat még a XX. században is tartott. És mégis, mint annyi más alkalommal, most is volt várni valója Csík lakosságának és velük együtt, kissé leegyszerűsítve, a gyimesi zselléreknek is, amit számukra elhozhatott(volna) a forradalom. A határőr katonák azt várták, hogy megszabaduljanak a katonai terhektől, a szolgálattól, ahová Mária Terézia kényszerítette őket és ami a madéfalvi tragédiát is okozta. A jobbágyok és zsellérek azt várták, amit a forradalom ígért: szerettek volna megszabadulni a mindennapi hűbéri terhektől, és végre felszabaduljanak. Követelték a törvény előtti egyenlőséget és közteherviselést is. A Gyimesben tartózkodó gyalogkatonák pedig így panaszkodnak: „Mű vagyunk talán az Emberi társaság között, akik a legszerencsétlenebbnek mondhatjuk magunkat.” (Antal Imre) Amikor pedig össze akarták írni 1848 szeptemberében a nemzetőrségbe az embereket, akik majd harcolnak a forradalmi hadseregben, „Gyimesbükkön a nép összegyűlve egyhangon kiáltotta, hogy fel ne írják őket” de végül mégis felszínre jött, hogy harcolnának „ha mégis a Haza jószágot ad , s nem távol lévő helységben, hanem itten a csíki határokban: úgy a jószág kezekhez kaphatása után, kik arra valók, készek fegyvert fogni” CSLT-CSÍKSZÉK iratai-1848) Ezekből az idézetekből világossá válik a mai ember számára is, hogy mit vártak a gyimesi zsellérek és mások is a forradalomtól. De a legfontosabb számukra a föld volt és a szabadság! Tudjuk, hogy a forradalmat leverték , de Európában , sőt Magyarországon is , a jobbágyokat törvény által felszabadították, és a földesurak sok kiváltságát eltörölték. (Antal Imre). Én pedig azt tenném ehhez hozzá, hogy mindenképpen Gyimes távol esett a világtól, ide minden később érkezett: a civilizáció, az iskola, és a szabadság is. Csak a már említett 1873-as törvény után vásárolhattak földet. De a szegények továbbra is bérelték a földeket. És a székely községektől eltérően a gyimesi községeknek nem voltak közbirtokosságaik, csak később birtokolhattak kevés községi erdőket, legelőket. Minden földvásárlás időleges „csórén maradást” jelentett a helyieknek, hiszen elvették sokszor még a tejet is gyermekeik szájától. De érezték, tudták, hogy föld nélkül nem lehet itt megélni, a föld gazdagságot is jelenthetett, hiszen voltak már a XX. század második felében, a ll. Világháború előtt, akik több hektár erdőt, legelőt, kaszálót vásárolhattak.
2012.12.06. Mivel igen keveset tudtam én is ezidáig a a gyimesvölgyi emberek hozzáállásáról, véleményéről az 1848-as szabadságharcra, forradalomra vonatkozóan, a napokban olvasottak alapján visszatérek sorrendbe ehhez a kérdéshez. Tehát próbálom 1848-at ilyen szemszögből vizsgálni. Az már ismertebb dolog, úgy Antal Imre, mint Szőcs János írnak arról, hogy 1844-ben „Biális Ferenc zsellérei, akik Gyimesközéplokon és Gyimesbükkben laktak, megtagadták a protekcionális taxa , vagyis egy olyan díj fizetését, amelynek ellenében a földesurak megvédelmezték a zselléreiket” Azt már nem tudjuk, hogy mitől is védelmezték meg azokat, hiszen sokszor olyannak is fizetniük kellett, akinek nem is a földjén éltek, dolgoztak! Érdekes a következő szöveg is erre vonatkozóan:...” az eddig két század üdő folyta alatt folytonosan önként , de felsőbb rendelések (!) ... következtében is adni szokott.” Ezt nevezték”fias juh adónak”, mert azt adtak pénz helyett. Láttuk, hogy a birtoktalan zselléreknek annyi minden taxát, adót, árendát kellett fizetniük az utolsó időkben, hogy alig birták azt kinyögni! A fent említett földesúr személyesen indult a megtagadott protekcionális taxa felhajtására a királybíró küldöttével együtt. A hangulat akkor vált igazán paprikássá, amikor a földesúr és társai elérkeztek az ugrai (Felsőlok) fogadóhoz, és ebédelni akartak . Ott találták az Antal –testvéreket Áldomás- patakáról (Bükk), akiket szidalmazni kezdtek, mert éppen azok édesapja tagadta meg először a taxa fizetését. Az Antal fiúk hazaindultak és végigmenve a völgyön arra biztatták az embereket, hogy senki se fizessen! Kissé ravaszkodva azt is mondták, hogy ők már látták azt a királybírónál azt a kormányrendeletet, amely eltörli az ilyen taxákat! A bíró és a jegyző parancsot kellett teljesítsen, de ez nem sikerült, a felbőszült csángók őket is kikergették lakásaikból, ahol foglalni akartak. A hatósági emberek nem tudták teljesíteni a parancsot, eredménytelenül tértek haza. Ez a bátor tettük beillett az 1848 tavaszától Európa számos országaiban új eszméket hirdető polgári demokratikus forradalmak hangulatába, amelyek az önkényuralmak ellen indultak. A magyarok szabadságharca 1848 március 15-én robbant ki. Ismert dolog, hogy a székelyföldi magyarság sem maradhatott ki ebből a forradalomból. 1848. okt. 16-án az agyagfalvi székelygyűlésen mintegy 15 ezer csíki férfi vett részt. Hogy lett volna köztük gyimesi, arról nincs tudomásunk. Igaz, az egész Csíkszéknek, de különösen a határ menti Gyimesnek sajátos helyzete volt a forradalom idején, ahogy kiemeli Antal Imre történész is. De erről szóljon a következő bejegyzés!
2012.12.04. Most megpróbáljuk kiválasztani az 1800-as, azaz a XIX. század olyan fontos eseteit, dátumait, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a gyimesi csángók életéhez, tehát történelméhez. Ez egyáltalán nem könnyű feledat, hiszen most már rengeteg dokumentben, iratokban, összeírásokban, statisztikában, törvényszéki periratokban szerepel a Gyimessel kapcsolatos, leírt szöveg. Nem csoda ez, hiszen ez a század a legmozgalmasabb periódus a földszerzésben, a törvényes gazdasági, adminisztrációs községek és egyházközösségek kialakulásában! Igaz, még egy sor tisztázni való akad a pontos közigazgatási falvak, községek kialakulásának kérdésében, mert ezek néha összemosódnak az egyházközségek kialakulási dátumaival! De ezeken kívül, amiről már szóltunk elébb, lássuk a fontosabb, évekre lebontott eseményeket! 1803: Templomot kérnek a Csik Gyimeslokon élő görög katolikusok, akiknek már az 1787-ben épült kápolna kicsinek bizonyul. Tehát a határmentére telepedett át Moldvából több román bevándorló. Ma is itt, Gyimesbükkön él nagyobb számban románság, akik megtartották egészen a Ceausescu korig vallásukat, amelyet aztán erőszakkal átalakítottak a Romániában államvallásnak számított ortodox egyházzá. Az itt lakók közül egyesek asszimilálódtak a régebbi időkben a magyar-csángósággal, de akik románnak vallják magukat, azok nagy része is beszéli mind a két nyelvet. Erre játszott rá a román erőszakos elnemzettelenítő politika, és Gyimesbükköt, amely pedig Gyimes völgye, tehát mindenképpen Erdély szerves része, az 1950-es években elszakították a természetes népcsoporttól és Bákó megyéhez kapcsolták. Ezzel elérték a magyar nyelvű oktatás teljes tönkretételét, amit 1989 után sem sikerült helyreállítani! Az elrománosítás ma is létezik. 1810 körül alakul ki a legtöbb kutató szerint Középlok, mint közigazgatási község. 1813: az erdélyi kormányzó elrendeli a sok elszórt kaliba, lakás egy helyre való telepítését az egész Gyimesben. De erről már törvényt hozott sokkal elébb Mária Terézia és ll. József, a „kalapos király” is. Ez nem mindig járt sikerrel, hiszen sokan éppen a patakok fejében tisztítottak maguknak kaszáló és legelő helyeket, sőt házhelyeket is. 1827: A Tankók-pataka felveszi a Kápolna-pataka nevet, mert a patak szádában, a mai nagy anyatemplom helyére egy kápolnát építenek, ahol a bükki anya-egyházmegye filiájaként szerepelnek és itt miséznek időnként a bükki papok is egészen 1851-ig. 1851- ben Bükk egyházilag is szétválik Gyimesközéploktól új egyházmegye alakul. 1853: Megépül a középloki nagy templom, amely a Tankó Póra János családjában megőrzött visszaemlékezései szerint úgy épült, hogy köréje építették a nagy templomot, közben tartottak Istentiszteletet a körbefogott kápolnában, majd azt lebontották. A templom építésében óriási szerepe volt az első plébánosnak, Ollé Eleknek, aki a gyulafehérvári mai Érsekség dokumentumai szerint, nagyon sokszor megalapozottan kérte a segítséget az akkori egyházi vezetőktől, mert amint írja, a pénztelen emberek nem képesek az egész összeg előállítására. Még utalnom kell egy korábbi összeírásra , amely 1850-re vonatkozik és Dávid Zoltán közölt a budapesti Központi Statisztikai Hivatal kiadásában 1994-ben, ahol Gyimesközéplok és Gyimesbükknek megfelelő adott helyeken szerepel Gyimesfelsőlok is községi jogállású helységként, melynek területén 142 házban 742 lakos élt. Közülük 710 magyarnak vallotta magát. (Bárth János- Gyimesfelsőloki emléklapok)
2012.12.02. Az előbbi mondatban szó esett Sántatelekéről. Itt kell megjegyeznem, hogy ez régebb, a kezdetektől közel 250 évig a Juda nevet viselte! Ezt a nevet állítólag egy szentmihályi személy után kapta, aki a Juda Imre névre hallgatott. Tudott dolog,hogy mint falu,1850 években önállósulhatott, hiszen már Orbán Balázs utazó is az 1860as években 3 faluról beszél. De hivatalosan ezek még nem önálló közigazgatási egységek. És itt találkozunk egy furcsa helyzettel: Létezik egy dokumentum Az 1850. évi erdélyi népszámlálás adatairól, amelyet 1994-ben Dávid Zoltán állított össze és a budapesti Statisztikai Hivatal adott ki. Ebben Gyimesközéplok és a Gyimesbükknek megfelelő adatok mellett megtaláljuk a szomszédos Gyimesfelsőlok adatait is, melynek területén 142 ház és 742 lakos él, közülük 710 magyarnak vallotta magát. Az adatokat a Gyimesfelsőloki emléklapok című Barth János könyvéből vettem, amely Kecskeméten jelent meg 2003-ban, a felsőloki templom építésének 100. évfordulójára. Ami roppant érdekes és még rejtélyesebbé teszi a gyimesi községek önállósulásának dátumait az nem más, mint az önálló egyházközségek megalakulása idejének összemosása az önálló gazdasági és politikai községek megalakulásának éveivel, habár Felsőlokot kivéve, az egyházi nyilvántartások sokkal pontosabbak. Felsőlokon volt egy kis húza-vona, amit majd látni fogunk, és most csak annyit árulok el, hogy már fel volt építve ott a templom de a két faluközösség véleménye megoszlott a szétválás dolgában, hiszen addig a felsőlokiak is Középlokra jártak templomba, ide is temetkeztek, tehát közös egyházmegyéjük volt, közös pappal és segédlelkésszel. Érdekes dolog még az is, hogy egyesek Felsőlok teljes gazdasági és politikai községgé válását az 1900-as évek legelejére teszik. De a már említett Bárth János is belenézhetett a gyimesfelsőloki 1854- 1899. évi falujegyzőkönyvekbe, amelyek eredetileg Berszán Lajos esperes, iskolaalapítónál voltak és amelyeket aztán az iskola igazgatója átadott a Csíki Székely Múzeumnak, de az esperes úr megőrizte azok másolatátA jegyzőkönyvekből világosan kitűnik, hogy ezekben az években kik voltak a bírók . Íme: Tankó Péter(1853, 1854), Tankó János (1854), Tankó Péter(1857), Tankó Imre(1861, 1862),Timár Péter (1863,1864), Ambrus Péter(1865),Jani János (1867), Bodor János (1879,1880), Molnár Péter (1895), Antal János (1896) és így tovább minden évre. Az éveket csak azért ugrottam át, hogy bemutassam, milyen nevű emberek laktak ott és mondhatni az egész Gyimes völgyében. Még érdekesebb dolgok is kitűnnek a jegyzőkönyvekből: az első két bírót úgymond, „megfogadták”- akárcsak egy meddűpásztort, majd következett egy néhány év, amikor”közfelkiájtással” fogadták el az illetőt. 1864-ben már a mai politikai szóval élve” megválasztották” a bírót. 1884-től már az új felsőbb hatalmi szervek részéről is valaki jelen volt a járási főszolgabíró személyében Szépvízről. A jegyzőkönyvek ismertetik a jegyző és az előljárók neveit is.(képviselők). Pl. a felsőloki képviselő testület elutasította a főszolgabírónak azt a javaslatát, hogy Középlok és Felsőlok, mivel összenőttek a Tatros mentén, alkossanak egyetlen községet. Igaz, sokáig, a három községnek egy körjegyzője volt, aki írástudó, iskolázott ember kellett, hogy legyen. A bírókkal megörtént, hogy sem írni, sem olvasni nem tudtak! De azért lehettek jó gazdák, jó szervezők!
2012.12.01. Ma egyesek ünnepelnek Romániában. Én nem tartozom közéjük. Tehát erről ennyit, és folytatom a XlX. század eseményeinek szelektív bemutatásával, hiszen most már annyira gazdag írott dokumentum anyag áll rendelkezésünkre, hogy majdnem minden évre jut valami Gyimessel kapcsolatosan. Ezeket átnézve, válogatok az általam fontosabbnak tartottak közül és már jó előre jelzem, hogy ezek engem sok mindennel kapcsolatosan új utakra térítettek! Valamikor úgy gondoltam, hogy az ide csángáltak sorsa fenékig tejfel volt, nyugodt, csendes életet éltek, hiszen a nagy szabadságvágy egy ideális helyre terelte őket, ahol senki nem volt náluknál nagyobb úr, csak egyedül a Teremtő. Aztán az 178o-as évektől kezdődően, de főleg az 1800-as évek dokumentumaiból be kellett látnom, hogy bármennyire óhajtották a szabadságot, ezek az emberek zsellérek, szinte jobbágyok voltak a csíki községek birtokain, teljesen földnélküliek egyes földesurak földjein. Még 1848-ban is a gyimesi falvak lakói a” telepítvényes zsellérek kategóriájába” tartoztak. ...” a legelők és kaszálók, amelyeket az irtáshelyeken alakítottak ki a legnagyobb részt a volt katona és úrbéres földbirtokos közönség tulajdonát képezték”(Szőcs János- Adatok a gyimesvölgyi parasztmozgalmak történetéhez). Árendába később földeket béreltek, de a sok adó, bér annyira magas lett az 1800-as évek elején, hogy azt már nehezen tudták fizetni a csángók. Tehát ezeknek az embereknek egyáltalán nem volt irigylésre méltó életük! Valahogyan ez a sors azt a gyermekkori énekecskét juttatta eszembe, ami valahogy így szól:”A juhásznak jól megy dolga/ Egyik dombról a másikra/ Legelteti nyáját,/Fújja furulyáját /Vidáman éli világát!/ ...De, sajnos , nem ennyiből áll a juhász élete! Igaz az is, hogy ezek a taxás zsellérek ebben a hegy-völgy országban és pont a határ szélén valamivel szabadabbnak érezték a kezdetekben magukat, mint a csíki falvakban maradt zsellérek, jobbágyok, akik mindig szem előtt voltak úgy a földbirtokosok, mint az állam szemében( pl. katonaság). Csakhogy a földesuraknak a taxák, árendák emelése volt a fő cél, és az államnak másfelől az adók emelése, ami napjainkban is így van! Ezt a problémát átfogóan felkutatta és leírta Szőcs János az említett dolgozatában, amelyből majd idézek a megfelelő évekre utalva. De egy példát már most megemlítenék: 1807-1808-ból- „...Sántatelekiben...a szépvízi huszár rész jószágán lakó Fábián Márton és Péter a Biális László zsellérei évi árendája 30 m(magyar) forintokat tesz ki” Ez, bizony, óriási összeg volt mai szemmel! Én, szívem szerint, nem nevezném a fentieket lopó kalákáknak hiszen itt szó sem lehet idegen tárgyak elsajátításáról, hanem épp ellenkezőleg,ezekkel felsegítünk valakiket valamivel! Ezeket maguk a híres zenészek szervezték, vagy azok jóemberei, akik szerették a Halmágyiak, Pulikák, Zerkuláék zenéjét a rengeteg táncalkalmakon: a bálokban, fogadott táncokban, lakodalmak, keresztelő radinák alkalmával. De itt több, mint harminc táncalkalom létezett, a csángók legfontosabb és szeretett szórakozása a tánc volt. Erre utalnak a tánc alkalmával gyakran bekiáltott vidám kurjantók is: Palacsinta, pánkó/ Szökjél bolond csángó/ vagy Ez a kicsi szegelet/ Megér három ezeret/ vagy Kicsi nekem ez a ház/ Kirúgom az oldalát/, amelyeket a tánc hevében bekiáltottak a férfiak, legények. Azt hinnők, hogy a táncoló fejérnépek ezt végighallgatták. Dehogy is, hiszen ők is kitaláltak ilyen biztató táncszókat: „Hújzad kicsi mozsikásom/ Majd a nyáron megszolgálom/ Vagy kapálok, vagy aratok/ Vagy egy éjjel veled hálok!/ Már azt is említettem valahol, hogy abban az időben, (de később is!) minden vasárnap a szentmise után a zenészek a templom alatt várták a kijövő embereket és innen zeneszóval indultak a Csula -szerben álló régi, akkor már táncháznak használt öreg lakás felé. A kitérő azért volt, hogy igazoljam, mennyire fontosak voltak a régi nagy zenészek, „mozsikások” ahogyan itt nevezték, az emberek életében. De a közösség összekovácsolásának, az összetartozásnak is fontos elemei voltak ők, mert majdnem minden közösségi megnyilvánulásban jelen voltak, születésünktől kezdve, egészen a halálig elkísérték az embert! Nos, a zenészeknek alig voltak területeik, ahol krumplit termelhettek volna, és a kezüket is kímélték, mert nem akármilyen kérges, kidolgozott, fáradt reszkető kézzel lehet elmozsikálni egy gyönyörű csángó keservest! Ezért minden ősszel egy kedd vagy csütörtök estére táncot hírdettek ilyenformán: „Aki jövő csütörtök este táncot akar keresni, azt megtalálja Ugrán a vén Pálgyurka Józsi házában, ahová Pulika Péter pityókalopó táncot hirdet és ő mozsikál! Mindenkit szeretettel várunk!”És este jöttek a legények egy-egy zacskónyi krumplival , akinek volt szeretője, az a lány helyett is hozott „belépőt” Aztán ennek a fejében éjfél után 2-3 óráig ropták a táncot, a krumplit egy megbízott legény zsákokba gyűjtötte. A rászorulók kisegítésének magas iskolája volt ez a fiataloknak is! Így gyűjtötték a sajtot is a sajtlopó kalákában télire a zenész családnak, de néha magatehetetlen öregeknek, félszegeknek is. Nem a nosztalgia, vagy romantika beszél belőlem, de emberek, a mai világban hová tűnt el belőlünk az egymás iránti gondoskodás? Vagy mi történt a valamikor annyira adakozó, jószívű , egyszerű emberekkel, akikről Orbán Balázs és mások is csodálattal írták a következőket az 1860-as években:” ...becsületes, testvéries nép, egymást szeretők, nyomor és szükségben egymást felsegítők, az idegeneket becsülők , s annyira jótékonyak, hogy nincs arra eset, hogy csángó koldus járjon Csíkban, azonban ha onnan jő ide alamizsnát kérő szegény, itt többet kap, mint Csík összes falvaiban” Hát ezek voltak a mi elődjeink! És még arról is olvashatunk, hogy a nagyon régi időkben nem zárták be a házikók, kunyhók ajtaját, hanem az ajtó elé tettek, keresztbe egy vesszőseprűt, ami azt jelentette, hogy a gazda nincs itthon, oda nem illett belépni! Sajnos, megint csak voltban beszélhetek, mert ma a tolvajok feltörik a hétlakatos pincéket, házakat is! Megint kérdem, mi lett velünk, EMBEREK, hová lett a híres becsületünk, a bűntől való önmegtartóztatásunk, az egymás szeretete és megbecsülése? Ez a mai szörnyű állapot , az irigység, a gyűlölet lenne a civilizáció elterjedésének az átkos, vad mellékhatása? ....Én magam is tanúja lehettem az utolsó pityókalopó kalákatáncnak. Talán ezért sikerült kissé szomorkásnak ez a visszaemlékezés...Egy 1978 októberének csütörtökére Pulika- Halmágyi Misi pityókalopó kaláka-táncot hirdettetett a megállói kultúrotthonba. Várták, vártuk az eredményt este, és két vagy talán három legényecske érkezett, igaz egyikük pénzzel akart fizetni! Nem lett abból táncmulatság. Azután a zenészeink még bejárták a világot, majd ezrek keresték fel- idegenek- Őket, hogy hallhassák, ellopjanak valamit abból, amit ezek tudtak. De a csángótánc, az a régi, meghitt közös éneklés- mulatság felkerült a színpadra. Ott is gyönyörű, de nem az, ami valamikor volt! Na, de ideje visszatérnem az 1800-as évek fontos eseményeihez, amelyekről már nagyon gazdag anyag áll rendelkezésünkre a különböző akkori iratokban!
