2012. 02. 29. Szerzetesünk itt öregedett meg, gyermekkorunkba csodáltuk nagy torzonborz szakállát, apró huncut szemeit. Valamelyest magyarul is megtanult, hiszen negyven év hosszú idő. Azt már nem tudom, hogy a proletárdiktatúra idején átváltott-e az ortodox vallásra, Románia állami vallására. De egy szép reggelen a szépvízi szombati vásárra igyekvő szekeresek valamelyike furcsa hangokra figyelt fel: mintha valaki összeverte volna a bokáit, valami csengett. A kápolna előtt volt két sudár fenyő. Akkor éppen a hegyi reggeli szellő fújdogált, az mozgatta ide-oda a fára felakasztott öreg popa testét, és ő bokázott, patkói csengtek a hajnali csendben. Hogy saját magát kötte-e fel, vagy valaki felakasztotta őt a remélt pénziért, soha nem derült ki.Ma már híre-nyoma sincs a régi katolikus templomocskának! Helyette egy vastag, tömör falakkal körülvett ortodox kolostor áll, ottjártamkor egy teológiát végzett fiatal pap és vagy 8-10 szerzetes gazdálkodik, imádkozik ott. Egyike a rengeteg ilyen kolostornak, a hagymatetős építményeknek, amelyek gomba módra elszaporodtak Erdély területén! Hogy őrízve legyen, Gyimesvölgye felső részén és az alsón ortodox kolostorok épültek. Egy húsvét másodnapján jártam ott Berszán atyával. Őt ismerték, engem nem. Ezért én érdeklődtem a kolostor története felől. A fiatal pap olyan régi adatokat és történelmet talált ki számomra, amit csak a román történelemkönyvekben lelhetünk fel Erdéllyel kapcsolatban. Alig tudtam megállni szembekacagás nélkül, hiszen én ismertem a kolostor történetét. Ebből született meg egy cikkem a Hargita számára, amelyből ideírok egy rövid részt, és amelyik megjelent Gyimes a politika árnyékában című könyvemben is:..."Nos, aki ma erre látogat, új dolgokat fedez fel: kolostor épül. Az itt élők szemének szokatlan fekete csuhások szorgoskodnak, és új Manole-mesterek épületet épület mellé húznak tető alá, nem tudni, milyen pénzből, és főleg nem tudni, kinek. Mert az Isten háza az embernek épül. Az ott élő embereknek! Márpedig, amikor itt misét tartanak, a helyiek távolról bámulják a sok marosi, bákói, vráncsai jelzésű kocsikat. Ők a vándormisések! Jogos a helyiek halk kérdése... ezek vajon miért nem miséznek otthon? Aki nem láthatta a fenti építkezéseket, annak elmondhatom, hogy itt olyan stílusú épületek, kerítések épülnek, amilyeneket Stefan vajda építtetett valamikor: faragott kő, tömör falak, bolthajtás, úgyhogy már előre gondolhatunk arra, amire Daicoviciu, a sok dáknyom-felfedező gondolt: ezek az épületek ötszáz év múlva már 2500 éves ősi nyomok lesznek." Ezt erősítette meg a fiatal ortodox pap ismertetője is, amit egy ősi szokással zártunk: főtt tojással koccintottunk! Az enyém törött el!
2012. 02. 28. (Jegyzet: az előbbiekben akadnak elírások, mert sietek, előre termelek, mint a szocializmus éveiben, hiszen bizonytalan napok előtt állok! Ilyen helyesírási baki pl. környék beli!)A legfelső kápolna ott volt, ahol ma az ortodox kolostor áll! A látszat senkit se csapjon be, mert itt valóban a XX. század első felében ey szépvízi asszony, Deáky Gyula örmény kereskedő és földtulajdonos özvegye építtetett egy kápolnát a szerencsétlenül meghalt férje tiszteletére. Ezt 1920 környékén, azaz a trianoni döntés után eladta a románoknak. A román egyház mindig is az állam fő támasza volt az elrománosításban. Csakhogy Erdélyben ritka volt az ortodox hívők jelenléte. Ezért itt egy görögkeleti szerzetes imádkozgatott nagy magányában. Aztán a csángók, akik nem csak vallásosak, hanem nagy kedvelői voltak a misztikus kiimádkoztatási ceremóniáknak, csinálmányoknak, szerelmi varázslásnak és egymás kiimádkoztatásának, vagyis a fekete mágiának, ezért, habár egy szót sem tudtak románul, inkább a román popákhoz, kalugerekhez jártak haragosaik kiimádkoztatása, megbüntetése céljából. Az ők katolikus papjaikhoz hiába is mentek volna, mert az nem volt hajlandó a saját híveit egy szintén katolikus ember kérésére kiimádkoztatni a világból, megbüntetni. Ennek a szerzetesnek még volt egy titka. Minden hozzáforduló titkát ravaszsággal megismerte. Ugyanis, a kápolnával szemben, a tulsó oldalon volt egy fogadó, ahol italt mértek az utasoknak, sőt szálást és ételt is adtak, ha valaki ezt óhajtotta. A más vidékekről, falvakról idejött asszonyok, néha férfiak, betértek először a fogadóba és egy-egy pohárka mellett elbeszélték egymásnak, vagy kísérőjüknek jövetelük célját. Ezt a korcsmárosné kihallgatta, a szerzetes időközönként betért ide, és így megtudta, hogy pl. a zöld szvetteres asszonynak ellopták a pityókáját, a fehérkendős menyecskének szeretkezik az ura a szomszédasszonnyal, ezt akarja kiimádkoztatni. Amikor ezek megjelentek a kalugernél, az már mondta, hogy mit is akarnak a kliensei. Ezek elcsodálkoztak és a szerzetes így hírnévre tett szert, özönlöttek a kiimádkoztatók a "csodatevőhöz"!
2012. 02. 27. Az egész Gyimesvölgyében az élet, a mozgás, az emberi jelenlét Gyimesbükkben, az ezeréves határ környékén kezdődött, ezért szeretjük, ünnepeljük, siratjuk ezt a helyet. Mostanában minden évben, ahogy már említettem, itt népünnepély van már minden évben húsvét másodnapján, amikor sok ezrek várják a Székely Gyors érkezését, sőt most már két vonat is befut a valamikori birodalmi végállomásra magyar vendégekkel. Nem tudom itt leírni azt a hangulatot, azt az örömet, amellyel az ünneplők, helyiek és vendégek átélik ezt a napot. De ideírom azt a legendává vált történetet, amely az első alkalommal történt Gyimesbükkön! Ezt az egyik könyvemben megírtam, most abból idézek:...Naplórészlet: 2008. május 12. Pünkösd másodnapja: Igazi csoda történt itt, a valamikori Magyarország legkeletibb vasúti őrházát megmentette a teljes tönkremenéstől Deáky András tanár, vállalkozó és egy magyarországi csapat, felújították, Bilibók Ágoston gazdag múzeumot rendezett be oda, és ezen a napon, 65 év után, először beszaladt egy magyar mozdony, magyar felségjelekkel, személyzettel és utasokkal. Gyimesvölgyén végig a vasút mentén, az állomásokban ezrek integettek, táncoltak, énekeltek, egyszóval ünnepelték a csodát! De ez így volt a csíki és egész erdélyi útvonalak állomásain, ahol még élnek magyarok! Amikor a vonat tíz perc késéssel befutott a valamikori fedett pályás végállomásra, a mozdonyvezető széttárta a karjait és ennyit mondott:- Elnézést, késtünk tíz percet...- Nem, uram, maguk 65 évet késtek - jött egy öreg csángó válasza.A környéken pedig mintegy 25-30 ezer ember ünnepelt! Ennyi síró embert még Gyimes nem látott egyszerre! Pedig Trianon után sok mindent megért! Visszatérve a témánkhoz: ez a völgy legrégibb lakott része, az első római katolikus templom is itt, a Kontumác környékén épült a határállomás tisztviselői, katonái használatára 1782-ben, és ide kezdtek járni a környékbeli letelepedett csángók is.
2012. 02. 26. A három gyimesi község, amelyek egy nagy tájegységet, a Gyimesvölgyét alkották, egészen a XX. század közepéig, amikor a román állam mindenkori egységes, nemzeti állam beállítottsága révén igyekezett itt-ott lecsípni a történelmi Erdély területéről, és a legrégibb, legalsó községet egyszerűen elszakították a történelmi egységtől és Moldvához, Bákó megyéhez csatolták. Fő céljukat elérték: tönkre zúzták a magyar oktatást, és ma, 2012-ben is egyetlen magyar iskola és óvoda működik! Pedig kívülről úgy látszik, mintha mindenkinek joga lenne saját anyanyelvén tanulni. De, tudjuk, ez csak mese és porhintés a világ szemében olyan módszerekkel, amelyekben a mindenkori román politika mindig is jeleskedett! No, de hagyjuk a politikát és térjünk vissza a gyimesiek világába, mert különben ilyen zavaros, hosszú mondataim születnek, amit talán a megemelkedett adrenalin-szint okoz. A kívülállónak talán furcsának tűnik, hogy a valamikori három gyimesi templom mellé napjainkban már másik 19 (!) kápolna épült, egyesekben állandó miséket tartanak a községek papjai, de mind a 19 építménynek vannak védőszentjei és évente búcsús napjaik, ahová összegyűlnek a környék otthoni és idegenbe szakadt tagjai, imádkoznak, majd valódi sokadalmat, házi mulatságokat is tartanak. Ezért mondtam, hogy ezeknek közösség erősítő szerepük is van. A sok kápolna és templom kialakulásának oka a nagy távolság volt, hiszen 10-15 km távolságról nehéz volt ebben a patakországban rendszeresen misére járni. Már pedig a gyimesi csángók a mai napig is buzgó katolikusok! De egyes kápolnák felépítésének, felszentelésének lehetett más oka is! Így például egy pusztító vihar, egy hirtelen szerencsétlen halál stb. Ezt majd a következő bejegyzésben ismertetem, amikor szerre vesszük ezeket az új építményeket.
2012. 02. 20. Valamikor a XX. század elejéig, csak ezekben a főtemplomokban tartották a miséket és csak itt voltak a falubúcsúk. Igaz, a kezdetek kezdetén csak lent, Gyimesbükkön volt egyházközség, a felső részekről, amelyek még nem voltak elismert, hivatalos községek, a keresztelőket és általában a lelki problémáikat a csíki községek valamelyikében rendezték (Somlyó, Csíkszentmiklós, Szépvíz stb.) Az 1850-es években Középlokon már létezett egy kápolna, amelyet aztán templommá bővítettek és az első papjukra, Ollé Elekre még a későbbi időkben is szeretettel gondoltak vissza, és ismerték az erőfeszítéseit, beadványait a gyulafehérvári püspökséghez, amelyben kéri a segítséget a megállói nagy templom építésében. Aztán több mint 50 évig idetartoztak a felsőloki hívek is, misére is ide jártak, az ösvények ma is látszanak a hegyoldalakon. Itt történt a keresztelés, esküvő, sőt a temetés is egészen 1910-ig, amikor véglegesen rendezték a két egyházközösség megalakulását, hiszen Felsőlokon két gazda felépíttetett saját költségén egy új templomot. Az idők folyamán Hidegségen, Sántatelekében is új templomok épültek, és több kápolna is, ahol szintén tartanak búcsús napokat a védőszentek tiszteletére. A következő bejegyzésben ezekről a új létesitményekről szeretnék írni, hangsúlyozva az új templomok, kápolnák szerepét a közösségek megerősítésében!
2012. 02. 19. Érdekes lehetett az idegenek számára az, ahogyan a sok hosszú lakott völgy, patak, ahogyan itt nevezték, lakói megvendégelték a más falvakból érkezett rokonaikat, ismerőseiket. Ezen völgyek lakói, sok esetben 8-10 km távolságra laktak a völgyek fejében a templomoktól, ahol a búcsút is tartották. Nos, ezek az emberek reggel szekérrel, lófogatokkal jöttek a búcsúra és a szekérben hozták a hideg élelmet: sült bárány vagy disznó húst, majorság húst, házi kenyeret, tésztának pedig kürtőskalácsot, álivánkát és kőttespalacsintát. Ha nyár volt, akkor az árusoktól vettek friss uborkát, később paradicsomot, azt felvagdalták, sózták. Italnak pálinkát és bort töltöttek. Edényeket, villát, kést, bicskát is hoztak, de ezt minden férfi, legény, sőt gyermek is hordott magával. Ha nem, hát itt a búcsúra jött árusoktól vásároltak ilyen eszközöket. Nem volt olyan sokadalom, hogy ne árultak volna furulyát, és minden családban valaki értett a furulyáláshoz. A vendéglátók bekérezkedtek egy ismerősük kertjébe, udvarára, ott leterítettek a földre, legtöbbször egy gyümölcsfa alá, egy-két pokrócot, arra abroszokat és kirakták az enni- és innivalót. A vendégek körbe ültek, és onnan vettek, ki mit talált. Végül kalácsokat is vagdaltak. Estefelé minden udvarról ének és furulyaszó hallatszott, és ez így tartott majdnem szürkületig, amikor mindenki elindult hazafelé. A búcsú helyszíne körüli házakban is voltak vendégek, hiszen mindenkinek akadt más falvakban is rokona, komája, ismerőse, aki viszonozta az ő búcsúja alkalmával a vendéglátást. Ez a vendégeskedés így történik a mai napig is. Közben a fiatalok a táncban mulatnak, a gyermekek körhintáznak (ringlispíleznek), hancúroznak a gyúródó, vásárló, nézelődő tömegben. Nagyon készül kicsi, nagy a búcsúra, és főleg a gyermekeknek, de a legényeknek, leányoknak is nagy büntetés lenne, ha a szülők nem engednék őket a búcsúra! Ezek a napok a más falvak számára nem pirosbetűs, ülő ünnepek, tehát aki nem megy búcsúra, az otthon dolgozik, hiszen legtöbbször ilyenkor, nyáron van a nagy dologidő, kivéve Felsőlokot, ahol a falubúcsú Szent András napjára, tehát november 30-ra esik. Érdekes eseteket meséltek a nagymamáink a fiatalokról, akik a hegyekről, a kalibáktól jöttek le a búcsúkra. A hajukat, de még a len ingjüket is bekenték olvasztott vajjal, ami csillogott a napsütésben, de nem volt valami kellemes illata. De a gazdagságot jelentette és eltűrték valahogyan. Később ez a szokás kimaradt!
2012. 02. 18. A búcsú szó másodsorban jelentheti a római katolikus templomok védőszentjeinek évente megtartott emlékünnepeit is. Ezek a templomi búcsúk tulajdonképpen a nagy kegyhelyek, a mi esetünkben a pünkösdi búcsúval hasonlíthatók össze, abból erednek, csak szerepük egy kicsit eltér a búcsújárás, a teljes búcsú elnyerés meghatározott szerepétől, amelyet már 1563-ban megfogalmazott a trentói zsinat és amelyet 1967 jan. elsején VI. Pál pápa is megerősített. A templomi búcsúknak van egy egyházi-vallási része és egy világi, sokadalmi, vendégeskedő része, a megyézés. Mostanában a szomszéd falvakból, sőt Csíkból is érkeznek meghívott keresztaljak, lobogókkal, akárcsak a Somlyóra igyekvő fehér keresztaljak. De ezek a menetek sokkal kisebbek, kevesebben vonulnak, és minden alkalommal meglátogatott hitközösség falubúcsújára viszontlátogatás történik. A legrégibb ilyen falubúcsú a Gyimesvölgyében a legalsó község, Gyimesbükkön, vagy ahogyan itt mondják, a Nagygyimesen volt, mert ott jött létre az első gyimesvölgyi egyházmegye. Mégis a legnagyobb és a leglátogatottabb búcsú a gyimesközéploki nagy templom védőszentjének, Mária-Magdolnának a július 22-i falubúcsúja. Ennek több magyarázata is lehetséges, mert Középlok a völgy középső községe, és az időszak is a tomboló nyár, a kirakatos sokadalom és a kikerülős, szabadtéri nagy mise ideje, hiszen annyi ember be sem férne a nagy templomba. Ez a búcsú az 1850-es, 60-as évekig nyúlik vissza, még a múlt század elején is érdekes, régi fényképek tudósítanak a potenciális sokadalom résztvevőiről: csángók, székelyek, számtalan kóboros szekér árukkal, tehát valódi sokadalom, ahol nem hiányzott a fényképész, a cserép és faedények, kötelek, kosarak, de megjelentek az ipari cikkek is. Jelen volt legalább egy lóvontatta körhinta a gyermekek nagy örömére! Sok visszaemlékező leírja, elmeséli a búcsúk lefolyását, a vendéghívást (régebb még az idegeneket is meghívták, ma inkább a rokonokat a más falvakból). Valamikor az evést-ivást hívták itt megyézésnek, ma ez az elnevezés más jelentést vett át, amiről elébb már szóltunk.
2012. 02. 17. Egy hetes szünet után szeretném folytatni a blog-bejegyzéseimet a gyimesi ünnepekről, ünneplésről. Azt már említettem, hogy milyen csodálatosan kapcsolták össze a gyimesi csángók a vallásos buzgóságot a kellemes szórakozással, a tánccal! Láttuk, hogy minden vasárnap vagy nagyobb táncos ünnepség alkalmával a zenészek már a templom előtt várták a kiharangszót és a községháza emberének hirdetése után rázendítettek egy vonzó, izgató táncnótára és közösen bevonultak a táncterembe. Tehát megadták, ami járt a léleknek is, és a testnek is! És ezzel, gondolom, még akkor sem vétkeztek, ha az átmenet igen meredek volt és az ünnep-ünneplés fogalmát másképp értelmezte az egyház és az egyszerű csángó! Ez a dolog különösen a búcsúk esetében tűnt néha ellentmondásosnak! De a magyar nyelvnek a csodálatos sokszínűsége ezt is képes volt valamelyest oldani. De nézzük, miről is van szó! A római katolikus falvak egyik legnagyobb eseménye, ünnepe az illető falu templomának védőszentje napjára esik, amikor búcsút tart a falu és a környezet apraja-nagyja. De hogy ezt jobban megértsük, beszélnünk kell magáról a búcsú szóról. Ez a szó latinul indulgentia - elengedést jelent. Egy katolikus bűnbánati vallásgyakorlat, amely a bűnbánat szentségében már feloldozást nyert bűnért járó, ideig tartó bűntetés elengedése. De ezt búcsújárással, imádkozással lehet elérni, és lehet teljes búcsút nyerni imádság, szenvedés árán! Ezért járnak a katolikusok különböző kegyhelyekre búcsúkra. Vagyis a szó elsődleges jelentése: búcsút veszünk a ránk váró büntetéstől, mert ez lehetséges, hiszen Jézus minket is megváltott keresztje által a büntetéstől. A világon sok ilyen kegyhely van (pl. Mária-kegyhelyek stb.) Ez tehát a búcsú szó elsődleges jelentése: ez inkább a megbánás, az önkínzás alkalma, és nem a mulatozásoké. Ezért van ellentét a pünkösdi búcsúval kapcsolatban az egyház és a civil szféra között, amiről már elébb szóltunk.A magyar nyelvben ezenkívül még létezik a szónak legalább két igen fontos jelentése!
2012. 02. 10. Páduai Szent Antal nem csak a gyimesi csángók hiedelemvilágában számít az állatok védőszentjének, hanem más állattartó magyar vidékeken is így tisztelik. Már Szendrey Zsigmond is megemlíti a Jeles napok című átfogó dolgozatában, amely egyik fejezetét alkotja A magyarság szellemi néprajza című kötetnek (323.-341. old.), hogy "Páduai Szent Antal a legelőn élő állatok védőszentje." Ő inkább a népi kalendárium jeles napjait úgy határozza meg, hogy azokhoz valamilyen babona, szokás fűződik, ami lehet ősi hagyaték, vagy idegenből kölcsönzött hiedelem. A gyimesiek ezeket a dolgokat egyes személyek vagy szentek Isten adta csodatevő erejükkel magyarázzák, vagy dogmaszerűen elfogadják! Ezért választották a keddi napot bőjtös napnak és könyörgési alkalomnak Páduai Szent Antal közbejárásáért. Tehát itt hiedelem és vallás keveredik! Még ennél is furcsább az a szokás a felsőloki Ugrán, ami az augusztus 6-i Úrszíneváltozásának ünnepéhez kapcsolódik, amit így mesél el az 1898-ban született András P.: "A szomszédunkban lakott, s valamennyire rokonunk es vót, a vén Huszár. Vót vaj három nagy legény fia s egy leánya. Ugrahegyin vót egy fajka (sok) száraz lekaszált rendje. Reggel szép üdő mutatkozott, az öreg reaparancsolt a cselédjeire (gyermekeire), hogy indulni kell takarni. Édesanyám mondja neki, hogy te, Péter, hát ma nagy ünnep van, Urunk szineváltozása! - Az Urunk mind változtassa a színét, de nekem fel kell takarjuk azt a szénát - jött a gőgös válasz. Kimentek, egész áldott nap dógoztak, s estefelé szépen eljött egy ujan nagyüdő, hogy az összes összegyűjtött szénabugját úgy elszorta a szél, hogy semmi sem maradt! Az ember csak így szökdössék szembe a csudatevőkkel!"Ez a történet valóban megtörtént, de valószínű, hogy véletlen egybeesés volt csupán. De az emberek azóta sem mernek dolgozni a mezőn ezen a napon. És ugyan ilyen történet az alapja annak is, hogy július 20-án, Illés próféta napján sem mernek dolgozni. Ugyanis, azon a napon szerintük, mindig szokott esni az eső és a felnőttek azt mesélték nekünk gyermekkoromban, hogy ilyenkor Illés próféta szekerezik fent a mennyekben, az ő szekere dörög. Elég volt ahhoz egy család szerencsétlensége, akik ezen a napon a mezőn dolgoztak, szintén szénával, az eső elől behúzódtak egy bukros fa alá, a mibe belecsapott a villám, amit a csángók úgy hívnak, hogy "Isten ítélete" Tehát belecsapott az Isten itélete, és többen meghaltak. Ez más napokon is megtörtéhetett és meg is történt, de most, Illés próféta büntette meg őket, hiedelmük szerint!
2012. 02. 09. Úgy nagy általánosságban meg kell említenünk, hogy az igazi népi ünnepélyek a nyárhoz és az őszhöz igazodtak. Azt kell mondanom, hogy talán valaki arra is gondolt, hogy a szegény falusi gazdálkodónak is, néha-néha meg kell pihennie, ki kell kapcsolódnia a nehéz munkából. Ezért ekkorra szervezték a legtöbb lakodalmat, ami igazi népi ünnepnek számított, mostanában pedig az évfordulós találkozások, hazassági évfordulók is ebben az időszakban történnek. De a legtöbb katolikus pirosbetűs ünnep is erre a két évszakra különös hangsúllyal sűrűsödik. Az ünnepek fő célja sok esetben egybeesett a katolikus egyház ünneplési felfogásával. De a gyimesi csángók összekapcsolták a fontost a kellemessel, tehát sorba állítva: imádkoztak, pihentek és szórakoztak is! Csodálkoztak, hogy a csíki gazdák megjelentek ezeken a napokon is a gyimesi kaszálóikon, és főleg a jeles napokat, nem tisztelték ünnepként. Aztán az 1960-as évek után, főleg az ingázó, kétéltű (munkás is - paraszt is, vagy se nem munkás - se nem paraszt!) életformát váltó emberek kénytelenek voltak ünnepnapokon is dolgozni, vagy a gyárban, vagy otthon kalákát rendeztek szerre a munkatársakkal. De a gyimesiek másképp álltak általában egyes jeles napokhoz is. Ez azért volt, mert a hiedelem világuk sokrétű lévén, sokszor a véletlen megtapasztalása félelemmel töltötte el őket. Itt három fontos napról szeretnék szólni, amelyek nem voltak megszentelt, pirosbetűs ünnepek, de a gyimesiek nagytöbbsége mégis szigorúan munkaszünetet tartott ilyenkor. Íme, hogyan emlékeznek vissza ezekre a napokra az öreg adatközlők: "Mű szigorúan megtartottuk június 13-án Páduai Szent Antal napját, mert a gazdálkodó emberek, akiknek állataik vannak, Őt tartják az állatok védő szentjének. Ez fontos volt nekünk, mert mi az állatok után éltünk. Az ünnep megtartásán kívül mi ezért tartottunk a keddi napon bőjtöt. Ez most kimaradt, de én most is bétartom. Pedig már állatom sincs. Van egy olyan imádság is, ami Páduai Szent Antalhoz szól: "Csudát azt kik látni vágytok/ Ó, jöjjetek Szent Antalhoz/Fekélyt, nyomort, vétket, halált/Sátánt elűz, gyógyulást hoz/ Veszély tűnik, szükség múlik/Páduvában azt hírdetik/ Azt beszélik, kik érezték/Szent Antalnak jó tetteit." (V. Irén sz. 1937)
2012. 02. 08. Ma reggel hideg volt Csíkszeredában: -27 fokot mértek. Ez nálunk, Székelyföldön megszokott dolog! De én most a gyimesi nyári ünnepekről, jeles napokról szeretnék beszélni. Azt hiszem nem árt, ha itt újból megemlítem, hogy Gyimes is a Székelyföld szerves része! Nem csupán azért, mert a Gyimesbe csángáltak nagy része családi hagyományaikban úgy őrízték meg, hogy Csíkiból, Gyergyóból, Udvarhely környékéről származnak, hanem azért is, mert Gyimes területei a csíki közbirtokosságok vagyonai voltak, és még ma is úgy említik, hogy "a borzsovai, szépvízi, csikszentmiklósi" stb. rész. Azokat a földeket, erdőket, legelőket először bérelték, majd felvásárolták, főleg a belső birtokokat, legelőket, sőt erdőket is. De a mai napig a csíki közbírtokosságoknak vannak itt erdeik (Feketeerdő, Hegyes-havas, Naskalat stb.) Na, de térjünk vissza a nyár ünnepei és jeles napjaihoz Gyimesben. ... Mivel állattartással foglalkoztak az 1960-as évekig, a hegyi kaszálókon pedig elég ritka fű nő, rengeteget kellett kaszállniuk ahhoz, hogy egy átlag gazdaságban, ahol 5-6 fejőstehenet, 20-25 juhot, 1-2 lovat tartottak, a 6-7 hónapos téli szezonban elégséges széna, sarjú, szalma legyen az állatoknak. A gazdák nagy része az egész nyarat megfeszített munkával töltötte el. Szerencséjükre nyáron rengeteg megszentelt, pirosbetűs ünnep van, amit a vallásos csángók szigorúan betartottak munkaszünettel, pihenéssel, imádkozással töltöttek. Világos az is, hogy soha nem volt az állattartó gazdának teljes ünnepe, hiszen, ahogy itt mondták, "minden áldott napon, legyen az pirosbetűs ünnep, vasárnap, akármi, a bajt el kell látni, az állatot etetni, fejni, itatni, takarítani kell! De legalább a nagy hőségben nem voltunk az oldalon, ahol még árnyék sem volt, nem kaszáltunk" (T. Péter sz. 1898) Egy másik adatközlő szerint: "Én nem tudom ki találta ki azt a sok nyári ünnepet és jeles napokat, de azt tudom, hogy mikor fiatalok voltunk, erőst vártuk, hogy egy ilyen nap következzen. Az öregek féltek, hogy jön az eső, megveri a száraz rendet, de mi ezzel nem törődtünk, csak ne kelljen menjünk a kaszálóba. Ilyenkor a kalibánál kalibás táncot szerveztek a legények, vagy pedig, ha tánc volt a mise után a faluban, oda mentünk, főleg a fiatalság. Akkorjában szigorúan bétartották mindenki a pirosbetűs ünnepeket, és voltak olyan jeles napok is, amikor nem dolgoztunk, féltek az emberek a nagy vihartól, a nagyűdőtől. Ilyen volt Illés napja, amikor erőst szokott görgetni." (Galaci E. 81 éves)
2012. 02. 07. A tavaszutó ünnepei és jeles napjai közül még ismertebbek voltak a következők: Áldozó csütörtök, dologtíltó ünnep, ahogyan még nevezték ülő ünnep.Aztán május 12, 13, 14-én sorra következtek a fagyos szentek: Pongrác, Szervác és Bonifác, amikor a gazdák lesték az eget és várták a felhőket, hogy ne legyen fagy, hóharmat, mert az tönkreteheti a gyümölcsösök termését, ha már kivirágoztak. Ezért ezekre az éjjelekre a gyümölcsösökbe száraz trágya, forgács, fűrészpor halmokat hordtak és este meggyújtották azokat, hogy egész éjjel füstöljenek, védve ezzel több-kevesebb sikerrel a fák virágait a fagytól. Később egyesek abban bíztak, hogy a fák alá helyezett vizzel tele edények képesek megvédeni a virágokat a fagytól. Reggel sokszor csalódottan észlelték, hogy csonttá fagytak a virágok, de azért a következő tavaszon újra elvégezték az említett védő munkát! Pünkösd után a tizedik napon van az Úrnapja, a legalsó gyimesi község legnagyobb búcsús napja. Ide keresztaljakkal érkeznek a két felső község hívei papjaik vezetésével és szokás szerint a községeik védőszentjeinek a búcsúján majd viszonozzák a többi keresztaljak is a látogatást, közös imádságot és vendégeskedést.Május 25-én, Orbán napjának éjjelén még egyszer az elkövetkező forró nyár előtt Tél tábornok megpróbálkozik fitogtatni erejét! Megtörtént, - mesélik az öregek - , hogy amit a fagyos szentek meghagytak, azt elsöpörte Orbán! Ilyenkor a kisebb ágyásokat, ha kikelt az uborka, káposzta, paszuly, letakarták nagy lepedőkkel, rongyokkal. Valamikor a Gyimes völgyében először egy, majd 1910 után három templom létezett és azok védőszentjei tiszteletére három búcsú. De később, mivel csak a Tatros mente több, mint 20 km, nem is beszélve a hosszú völgyekről, több kisebb templom is épült, ahol miséznek, mindeniknek van külön védőszentje és búcsús napja. De erről majd külön beszélünk.
2012. 02. 06. 2008-as pünkösdi búcsúnak született egy hozadéka: 2008. május 12, nem csupán úgy szerepel azóta a csángók tudatában, mint pünkösd másodnapja, hanem egy új hagyomány, egy új világi ünnepszületésének lettünk szemtanúi! Igazi csoda történt itt, a valamikori Magyarország legkeletibb határán! De mint minden születés, ezt a napot is tudatos tevékenységek előzték meg. Ekkorra Deáky András tanár, vállalkozó és egy magyarországi csapat felújították az 1000 éves határ legkeletibb vasúti őrházát, megmentve azt a teljes leépüléstől, Bilibók Ágoston pedig gazdag vasúti múzeumot rendezett be oda és ezen a napon, 65 év után először ünnepi díszben öltözve méltóságteljesen begördült egy magyar vonat, magyar mozdony, magyar felségjelekkel, személyzettel és utasokkal! Gyimesvölgyén végig a vasút mentén, az állomásokban ezrek integettek, táncoltak, énekeltek, egyszóval ünnepelték a csodát! De ez így történt Erdély és főleg Csík más állomásain is. És mind minden nagy eseménynek, már ennek a történetnek is van néprajzi hozadéka, legendája:"Állítólag, amikor a vonat tíz perc késéssel befutott a valamikor fedett pályás végállomásra, Gyimesbe, a mozdonyvezető széttárta a karjait és csak ennyit mondott:Elnézést, emberek, késtünk tíz percet...- Nem, uram, maguk 65 évet késtek - jött egy öreg csángó meggyőződéses válasza.A környéken pedig mintegy huszonöt-harmincezer ember ünnepelt. Ennyi síró embert egy helyen még Gyimes nem látott! Pedig Trianon után sok mindent megért!Ez a nap azóta minden évben megismétlődik, tartalmában gazdagabb tevékenységekkel. Így teremtődött a gyimesiek számára egy olyan ünnep, amelyet nagyon várnak, és, ha az elmaradna valamilyen oknál fogva, szegényebbnek éreznék magukat. És hogy mennyire a pünküsdi ünnepkörbe tartozik összefogása révén is, mi sem bizonyít jobban mint az, hogy erre az ünnepre egész Erdély, Magyarország területéről érkeznek a vendégek, akik lelkileg összetartoznak az anyaországiakkal. Hogy hány "civilruhás ügynök" vegyül a tömegbe, és hogy mit éreznek ők, az egy más kérdés...
2012. 02. 05. Rajtakaptam magam, hogy pünkösdről írom a legtöbb bejegyzést a blogomba! De ettől nem szándékszom félreállni, hiszen ez teljesen engem igazol, hiszen már az elején leszögeztem, hogy amikor az ünnepekről írok, akkor nem a kalendarisztikus megszentelt, pirosbetűs vagy jeles napokat szeretném felsorolni, hanem az olyan alkalmakat, napokat, amelyek valóban ünnepek, különösek, tehát a boldogság érzésével töltik el az egyszerű csángó emberek lelkét. De hansúlyozom, azok lehetnek megszentelt vagy egyszerűen civil ünnepek is. Mert láttuk, és még látni fogjuk, hogy egyes felszentelt napokat, a pirosbetűs szentek napjait szigorúan betartanak, de arra, hogy mit csinálnak, hogyan ünnepelnek azon a napon, arra már szűkszavúak a válaszaik: "hazajövünk a kalibától, kaszálókról, összegyűlünk, esetleg misére megyünk, de főleg otthon imádkozunk és pihenünk!" Láttuk, hogy a pünkösd miért is az egyik legszebb, nagyon várt ünnepük. Főleg az utolsó években ez a nap az összmagyarság legfelemelőbb találkozója is lett, ahová a világ minden részéről jönnek a magyarok lélekfürdőre, katolikusok, nem katolikusok, hívők és ateisták, vagy más vallásúak, de magyarok!. Zászlók, táblák jelzik, hogy ki honnan jött és elámulunk, amikor nem csak az anyaországi magyarok, de amerikai, ausztráliai, délamerikaiak is eljöttek és jönnek a nagytalálkozóra! Tudom azt, hogy már régebb is a katolikus egyház nem szerette ha a búcsújárást összekapcsolják a sokadalom fogalmával, a vígsággal, tánccal és ezt már az 1500-as években is tiltották, sőt az 1630-as években csíki dokumentumokat is találunk ilyen szigorú tíltásokkal! És nekem minden szempontból fontos az én vallásom! Nap mint nap találkozok Csíkszeredában is olyan"hittérítőkkel", akik valamiért bízalmasan akarnak velem tárgyalni a vallásról, általában a hitről, és egy perc múlva csalódottan távoznak, mert bejelentem: nekem van egy örökölt és biztos vallásom, azon soha semmilyen körülmények között nem akarok változtatni. De hozzáteszem azt is, hogy én tiszteletben tartok minden vallást és gondolom, az mindenkinek annyira fontos, mint nekem az enyém! És mégis, szomorú vagyok, amikor minden Pünkösd tájékán megjelenik egy vita az írott vagy világhálós sajtóban a katolikus és a református, főleg az unitárius egyház képviselői között arról, hogy tulajdonképpen miről is szól a mi nagy pünkösdi ünnepünk! Mintha kiürítettük volna belőle a lényeget! És én, személyesen azzal sem tudok egyetérteni, hogy a somlyai búcsú a mai formájában tulzás, mert túllépi a búcsú fogalmát. Tényleg túllépi, de szerintem visszafordíthatatlanul jó irányban! Egy nemzetet igyekszik összekovácsolni bárhonnan jönnek is azok képviselői! Én soha nem osztanám meg a magyarokat csak azért, mert katolikusok, vagy reformátusok, hívők vagy nem hívők! Hiszen erre valók az ökomenikus megnyílvánulások is!
2012. 02. 04. Annak bizonyítására, hogy Pünkösd a gyimesiek számára valóban a nagy ünnepek egyike, amelyek a sorban így következnének: Húsvét, Karácsony, Pünkösd, ideírnám majd magyaráznám, mit is jegyeztem a "Felejtünk, emberek, felejtünk..." című naplótöredékekbe erről az eseményről:"1990. június: Első szabad Pünkösd! A gúzsba kötött lélek, érzelem valósággal robban! Istenem, milyen erővel tört fel az öröm! Újraindul közel 40 év kényszerpihenés után szabadon a "fehér keresztalja", ahogyan a gyimesi csángók Somlyóra haladó pünközsdi búcsúmenetét nevezték. Az alsó Gyimesből indultak, és Középlokon ezres tömeg várta az út két szélén, a templom előtti téren őket. Életemben ennyi zokogó embert nem láttam: úton, útfélen sírtak, zokogtak, egymás nyakába borultak a búcsúsok és a nézők. Sírtak örömükben, mert az ember nem csak bánatában könnyezhetik, mondom, sírtak, hogy újra találkoznak, újra együtt mennek, gyalogosan Csíksomlyóig. A bükki keresztalját Felsőlokon elszállásolják, másnap reggel pedig a három keresztalja együtt indul a 35 km útra, a Babba Máriához... Mondom, sírtak örömükben az újrainduláskor, és ebben a sírásban nemcsak az öröm, de valahol mélyen a félelem is ott rejtőzött, mert egy előző nagy öröm után berobbant a jól megrendezett Fekete Március is! És utána a rengeteg, szinte állampolitikává előléptetett képtelen vádaskodás az erdélyi magyarság ellen......Csiksomlyói csodatevő Babba Mária, akit mindennapi imájukba belefoglalnak a gyimesi csángók, téged kérdetünk, hogy lesz tovább? S kérünk, amit tenni szándékozunk, abban légy segítségünkre!" Most több mint 20 év távlatából mit mondhatnék az akkori álmaink, reményeink megvalósulásairól? Azzal kezdeném, hogy nem vagyok állandóan nyafogó, nihilista mindent tagadó alkat! De be kell vallanom, hogy többet vártunk a szabadság reményében magától az Élettől! Sok minden újat meg kellett tapasztalnunk és ezért nehéz bírságot fizettünk és fizetünk még sokáig. De ilyenkor mindig eszembe jut többek között az is, hogy valójában bármennyire is próbálták eltiltani, megállítani a gyimesiek, a moldvaiak jelenlétét a somlyai pünközsdi búcsún, sokszor félelemmel a lelkükben, de ott voltak a Mária lábainál a legnehezebb időkben is. Ilyen szempontból vajon összehasonlítható-e az akkori és a mai búcsújárás? Mert Pünkösd mellett a gyimesiek számára egy új esemény, ünnep született! És mondhatom, mára hagyománnyá vált és sajnálnók, ha valamiért elmaradna! De erről a következő bejegyzésben.
2012. 02. 03. Amint látszik az elmondottakból, a búcsú-járás először is, lelki problémát jelentett a csángóknak: búcsút szerettek volna nyerni, imádkozni a Babba Máriához, egyuttal ünnepelték lélekben is a Szent Lélek eljövetelét. De nem mellékesek más igen fontos motivációk is a búcsús menetben való részvételben. Itt gondolunk a valahová tartozás motivációjára, mert jól tudták, honnan származnak és kiknek a földjére telepedtek meg. De nézzük meg, mit gondolt erről Mónus Berte néni az 1970-es években:"Tiszta fehérbe öltözve mentünk. Meg volt szabva, ki vihet lobogót, ki előénekes, minden. Már hetekkel azelőtt készültünk, aki jó énekes volt, azok gyakorolták a Mária és más énekeket, előző nap süttünk álivánkát, kalácsot, pánkót, az útra is pakoltunk egy kötölékbe. Képzelje el, tiszta fehérbe sok száz ember! Egyszer a püspök is ott volt kinn velünk a keresztútnál. A nagy körmenetben münköt osztott bé magaután, ki a Jézus hágóján. Máskor mindig utolsóelőttiek voltunk a nagy körmenetben. Utánunk még csak a moldvai csángók voltak, akiket mű úgy hívtunk, hogy a "Tyiármagyarok." Mert minden mondatban használták ezt a szót, hogy tyiár. Úgylehet, ez valami román szó, én nem tudom mit jelent magyarul, mert nem tudok románul két-három szónál többet. Amikor a keresztalja ment át Szépvízen, Szentmiklóson, s más helyeken, sokan gyűltek a kapuk elé és az utcasarkokra. Nagy csebrekbe friss víz volt és csiprokkal kénálgattak, együtt énekeltünk, köszöntünk, imádkoztunk. Ez jól esett nekünk is. De legszebb volt- ó, Istenem milyen szép volt- amikor közeledtünk Somlyó felé! Mindenfe- lől, országúton, mezei utakon jöttek a keresztalják, énekszó, csengettyűszó. Amikor esszetalálkoztak a keresztalják, a lobogókat suhogtatták, lobogtatták, földig hajtották s így köszöntötték egymást! Istenem, hogy suhogtak a zászlók! Soha nem tudtam megállni ezt a percet sírás nélkül! Azután, amíg nem volt szabad keresztaljával járni, még álmomban is láttam, hallottam, hogy suhognak a szent lobogók!"A mindenttudó adatközlőm, Hosszú Fülöp bácsi a székelység és a csángók lelki összetartozását pedig így foglalta össze: "A gyimesiek nagy része a székelységből szakadt ki és jött Gyimesbe, és az ők földjeiken húzodtak meg, dolgoztak, árendát fizettek nekik. Gyermekkoromban majdnem mindenki tudta, hogy honnan származott. Nagy alkalmakra, mint a Magdolna búcsúja Középlokon, a hegyeken jöttek át a csíki székelyek velünk ünnepelni, megyézni. Aztán egy fontos időszak, amikor találkozhattunk, az a pünközsdi búcsú volt. '949-ben Márton Áron püspökünket is Felsőloktól Somlyóig kisérték a lóhátas csángó legények, akik körbefogva védték a püspök urat. Aztán a kommunisták később úgy is elfogták, bézárták, mert védta a saját népét!"
2012. 02. 02. Bátran állíthatom, hogy napjainkban a székelyek, csángók, de a világ magyarságának legszebb, lelket melegítő megnyílvánulása a PÜNKÖSDI BÚCSÚ! Először is, egyházi ünnep: a Krisztus feltámadását követő ötvenedik nap a Szent Lélek eljövetelének, "kitöltésének" a napja. A görög "pentakosztés" szóból ered, ami ötvenediket jelent. Kezdetben a zsidók zarándokünnepe volt. Később az aratás, az első termés napja, majd a Sinai-hegyen kapott tízparancsolat adományozásának emlékünnepe. De engem főleg az érdekel, hogy mit jelentett és jelent napjainkban is a csíksomlyói Pünkösdi búcsú a gyimesi emberek felfogása szerint. Először is, kitekintést a világba és találkozást a Babba Máriával. Ezt így mesélték el az öregek: "Régebb is a gyimesiek három nagy keresztaljával indultak a csíksomlyói búcsúra, mert három nagyközség volt már az 1900-as évek első éveitől és 1907-től három egyházmegye. Ezeket úgy hívták, hogy a "fehér keresztaljak", mert tiszta fehérbe öltözve mentek, főleg a férfiak. A fehérnépek is csak fehér ingben és világos kendőt kötve mentek, igaz a karinca az sötétebb volt. A három keresztalja 7-800 embert is jelenthetett. Igazi vallásos emberek voltak, teljes búcsút nyertek, mert végig gyalog mentek, lobogókat vittek, elül a csengettyűsök és előénekesek, előimádkozok voltak. Sok szép Mária éneket énekeltek."(Ambrus F. 78 éves)- Róma után a legszebb, legszentebb hely Csíksomlyó - ezt vallotta minden gyimesi csángó és élete legszebb álma volt legalább háromszor búcsút nyerni Csíksomlyón. A hosszú utat (35-45 km) könnyű lábbelibe, botosba tették meg. De ezek az emberek, asszonyok, fiatalok és idősödők is, szokva voltak a gyaloglással, hiszen naponta sok kilométert gyalogoltak a kalibáig, vagy haza onnan, a kaszálóig stb. Erről a témáról írtunk egyik könyvünkben, de itt is megemlítem, hogy hitük szerint a búcsújárás először is lelki szükséglet volt, azért mentek, hogy a csodatevő Szűz Máriától üdvösséget nyerjenek, mert Gyimesben különleges kultusza van Szűz Máriának! Ezt igazolták a mindennapi imáikba foglalt kötetlen szövegek is pl. "drága jó Mária édesanyám"... és következik a kérés, fohászkodás, vagy a Babba Mária szerepe a gyermeknevelő intésekben, tíltásokban: "lát a Babba Mária", "Babba Mária sír, haragszik" stb. Mária szobra a Csíksomlyai templomban csodatevő hírében állt: "Fenn Mária lábát, arcát, más testrészét megtörültük egy ruhacskával (zsebkendő) más pünkösdig ezt meg nem mostuk, ha valahol fájt, azzal megérintettük s meggyógyult" (Antal K. 66 éves) "Akinek kalapja volt, az azzal törölgette a Mária szobrot, hogy ne fájjon a feje!" (T. P. János 75 éves) "A búcsúsok a Somlyó hegyén nyírfaágakat törtek és hazavitték, a gerendába felakasztották, ez védte a házat tüztől, nagyüdőtől, rosszember szándékától." (A.I. 78 éves). (folytatjuk...)
2012. 02. 01. (Születésem napja, és ilyenkor érzem, hogy még mindig szeretnek, legalábbis rám gondolnak sokan a tanítványaim és ismerőseim közül! És ez boldoggá tesz, embertársaid megbecsülése és szeretete nélkül nehéz lehet élni!) A húsvét utáni hosszas, bőjtnélküli táncos időszakot a népdalainkban "zöld farsangnak" is szokták nevezni. Ekkor van a sok tánc, búcsúk, lakodalmak, radinák, évfordulós találkozók, kicsengetési ünnepségek, legújabban különböző fesztiválok. Ezt egy dal így énekeli meg nálunk: "Édesanyám kössön kendőt, selymet a fejére/Menjen el a legszebb lányhoz a falu végére/Mondja meg annak a lánynak, el akarom venni,/Akar-e a zöldfarsangon feleségem lenni./ Édes fiam, azt a leányt vesd ki a fejedből/Nem érdemes, hogy te szeresd szívedből-lelkedből,/Az este is azt üzente, gazdagabb is kérte,/Édesanyám, fáj a szívem, majd meghalok érte!"/Május elsejére virradólag, az az Fülöp és Jakab napjára régebb a legények májusfát állítottak a leányok háza elé. Volt olyan lány, aki több májusfát talált reggel a háza előtt, ilyenkor nem tudhatta, melyiket állította a bokrétás szeretője! Érdekes módon ezt itt "Jakab-ágnak" hívták, ami arra utalhat, hogy valamikor csak egy nagyobb zöld ágat tettek, szegeztek vagy a tornácra, vagy a kapuba. Aztán később vagy egy sugármagas fiatal, vékony fenyőt, vagy egy fiatal nyírfát tettek, amelyet diszítettek is, és az alját nyesték, lepucolták az ágaktól és kérgétől, akárcsak a lakodalmas házaknál állított fáknak. Itt említem meg, hogy a fenyő nem csupán a lakodalmat jelképezte, de jelen volt a fiatalon elhalt halott temetési szimbóluma formájában, amikor kis fenyőket szegeznek az úton végig bizonyos távolságokra a halottasháztól a temetőig. De ebben az esetben ketté törik a kis fenyőt, mert kettőbe törött egy fiatal élet. Fenyőt szegeznek a nagyobb épületek (ház, csűr) befejezésénél is az épület legmagasabb csúcsára.
