Főmenü

Rövid életrajz

- Dolgozatok és könyvek

- Díjak, kitüntetések

- Megjelent könyvek

- Saját munkák

- Mások írták...

- Videók

- Népdalok és keservesek

- Képek a mai Gyimesről

- Régi képek

- Wikipedia bejegyzés

- Blogok 2010

- Blogok 2011

- Blogok 2012

___________________

- A gyimesközéploki ezermester

___________________

Elérhetőségem:
Tankó Gyula
537145 Lunca de Jos 491,
jud. Harghita, ROMANIA

Tel: +40266339624,
mob.: +40754432920

e-mail: tanko.gyula@vipmail.hu

Kedves Olvasó! Üdvözöllek Tankó Gyula honlapján. Ha érdekel a gyimesi ember élete, sorsa, néprajza, tisztelettel ajánlom a blogomat. Címem: Gyimesközéplok 491 | Gyimes völgye | Erdélyország...

2013.05.25. 13:16 Tankó Gyula

2012. május

2012. április >>

2012.09.21. Már négy hónapja, hogy nem folytattam a bejegyzéseimet itt. De azért közben dolgoztam: Anyagot gyűjtöttem két dolgozathoz , és azokat meg is írtam. Címeik. A háromkúti határ története és Egy gyimesi csángó ezermester első világháborús krónikájának bemutatása. A blogom beírásait szeretném könyv formájában megjelentetni. Aztán majd folytatom, egészen más témával a blog bejegyzéseimet.

 

2012.05.29. (folytatás...) A fehérszemély, fehérnép megnevezést ruházatuk után kaphatták. ...Vajon az előbbiekből kitűnik-e, hogy milyen is volt a csángó családok "királynője", az anya és általában a nő, a fehérnép, és annak milyen szerepe is volt a hagyományos csángó társadalomban? Gondolom, igen, még akkor is, ha sok dologról már csak múltidőben beszélhetünk. Néhány dolgot azonban befejezésül is szeretnék hangsúlyozni: otthonülő, családközpontú volt, amíg csak élt, maga köré gyűjtötte a családot, s úgy vigyázott rájuk, mint aki mindig veszélyt kémlel. Számára a rosszcsont 40-50 éves fia még mindig "kicsi fiam". Akár elismerték, akár nem, rengeteget és hasznosat dolgozott és emellett művészi szintű dolgokat teremtett. Gondoljunk a gyönyörű szőttesekre, hímzett dolgokra, írott tojásokra, varrottasokra, csipkékre, amelyekkel lakását díszítette. Analfabéta lehetett akkorjában, és nem volt alkalma kitekinteni a világba, még szólgálni sem engedték a szülők fiatalként, de képes volt egy leültében száz népdalt elénekelni és sokszor új részeket betoldani valamelyik bevándorolt népdalhoz. És ha énekelt, vagy táncolt, akkor vidám volt és ravasz, csábító és szép, mert Orbán Balázs nem hiába hasonlította a csángó menyecskét Apollóhoz! Óriási tűrőképessége volt, de a sok asszonyból összeforrott "faluszája" nem tűrt el mindent! Nem engedte, hogy valaki kénye-kedve szerint felrúgja a regulát és bemocskolja a közösség mindennapjait, szokásait, becsületét! Hagyományőrző volt, hívő katolikus, és, sokszor babonás is! Nem rúgta fel a családi állapotát hirtelen fellángolásokért, mert itt ismeretlen fogalom volt a válás! De voltak, bizony, itt is regénybe illő, szép, romantikus, családon kívüli nagy szerelmek. Csak hát mértéktaróak lévén, és félve a "faluszájától", az asszonytársadalom tudta, meddig mehet el! Talán egyetlen esetről tudunk, amikor az anya öngyilkosságra vetemedett volna. Ez éppen azzal magyarázható, hogy átérezték szerepüket, feladatukat a családban. Hogy ma milyen a csángó fejérnép, az anya? Szerintem, a megváltozott körülmények között is, ugyan úgy ragaszkodik a családhoz, gyermekeihez, mint elődjeik, tehát sok jó szokást örököltek azoktól. De a modern életvitel, a sors, vándorlás, itt is új helyzeteket teremtett, és rengeteg szokatlan dolog megjelent, amiről itt nem szeretnék beszélni, mert elrontanám a sok nap alatt megfogalmazott gondolataim végső kicsengését, hiszen azok nemcsak gyimesi problémák, hanem világszintűek, amelyben a fehérnépek keresik a helyüket. De én átfordítanám egy kicsit a mi szájunk íze szerint a már említett zsidó mondást: Áldott vagy Istenem, mert nem teremtettél idegennek e földre és Nőt adtál mellém!

 

2012.05.28. Az édesanyán kívül a kedvesét szólítja meg gyakran a keserves népdal ismeretlen szerzője a már említett becéző, szinte simogató szavakkal: szépszeretőm, galambom, szüvem, kincsem, angyalom, kedvesem, stb. A gyimesi csángó nyelvjárás igen-igen gyakran használt becézgető szava, a kicsi, kicsike, a népdalokban is jelen van: "Édes kicsi galambom/ Nincsen gagyamadzagom/ Mé nem mondtad a szombaton,/ Hogy vegyek a piacon/ A szépvízi piacon" / (ott minden szombaton vásár, piacnap volt). Más: "Kicsi leány megvénültél/ Eddig férjhez mé nem mentél,// Menyek az úton lefelé/ Senki se mondja, gyere bé/ Csak a kicsi feleségem,/ Gyere bé te, szerencsétlen" stb. Mivel fejezhetném be az anyáról, és általában a nőről szóló fejezetét a blogomnak? Mindenek előtt meg kell említenem, hogy a nő, az anya, a kedves, elfoglalta, szinte kisajátította magának méltó helyét a népköltészeti termékeinkben. Nem lehetnek kivételek ez alól a keservesek, népdalok, táncszók, ujjugtató kurjantások sem! ...Akkor, tehát ki is az úr a gyimesi háznál? Illetve, ki volt az idők folyamán, történelmi perspektívákban nézve, a ház ura? Ilyenkor sok minden eszünkbe jut. A zsidókról azt hallottuk, olvastuk, hogy "Áldott vagy, Isten, mert nem teremtettél sem idegennek, sem Nőnek!" De nem tudjuk letagadni, hogy ott is, mint itt ma már a nő gyógyír a sebre! Hogy látunk más példákat egyes afrikai törzseknél, vagy akár az arab világban? Látunk heverésző, kockázó férfiakat, akik naphosszat ülnek, beszélgetnek, kockáznak, miközben a nők halásznak és más kemény munkákat végeznek. Azért ebbe nem szólhat bele az európai vagy amerikai modern világ, ha ők így érzik jobban magukat! Ez az ők világuk, az ők életük, ezt örökölték. Ennek a megváltoztatása sokszor sikertelenségbe fulladt! Ne mondjam már meg én kívülről, hogy milyen életformát választ egy őserdőben lakó fekete törzs, hogy lakhatik-e, ha neki úgy jó, a fára összetákolt kunyhóba, és, hogy járjon-e iskolába. Emlékezzünk csak vissza, micsoda tragédiának tekintették a vándorcigányok, amikor letelepítették őket, állandó lakóhelyet adtak sokuknak? Nem egyszerre, de mindenkinek egyszer óriási mehetnékje támadt, és akkor mennie kellett! Mert ezt tették száz éveken át! Ez kitérő volt, mert, azért a nők mindenképpen jelen voltak a férfi mellett a történésekben, még akkor is, ha azokat csupán a férfi testéből építette meg az Úr, mert belátta, hogy a férfinak társra van szüksége! Sokkal később, már királynők is kerültek ki közülük, a csodatevő, majd szenvedő Jézus körül is mindig voltak asszonyok, sőt a feltámadás csodás hírét is az asszonyok vitték tovább. A IV. századtól már szerzetesi életet is élnek. Tehát méltó társa az asszony a férfinak. Az már nyelvészkedés kérdése, hogy mit jelent, melyik volt régebbi nálunk: a fejérnép (fehérnép), asszony, nő szavaink közül. Annyit kiböngésztek, hogy az asszony szó iráni eredetű és királynőt (vagy királynét!) jelentett. Nálunk a szó az 1150-es évektől található meg a dokumentumokban. De olyan értelemben, hogy úrnő, fejedelemasszony, nagyon régi, talán a VIII. századból való, de feleség értelemben sokkal később használták. (Egy egésznek a fele!) A nálunk gyakori fehérnép szó jóval később, az 1700-as évektől van jelen az iratokban. pl. egy 1643-as kászoni összeírás. (folytatjuk...)

 

2012.05.26. Ahogyan már láttuk a példákból, a keservesek általában nem kimondottan tiszta lírai alkotások, hiszen sok, epikai alkotásokra jellemző elemeket tartalmaznak! Itt van mindjárt a párbeszéd anya és fia között: "Édesanyám, kössön kendőt, selymet a fejére/ Menjen el a legszebb lányhoz a falu végére/ Mondja meg annak a lánynak, el szeretném venni,/ Akar-e a zöldfarsangon feleségem lenni?/ Édes fiam azt a kislányt vesd ki az eszedből..." Akárcsak a balladáknak, ezeknek is tárgya van, valamit elmesélnek. Pl. Édesanyám karján növelt ingemet/ Mégsem tudja az én bús életemet" vagy "Édesanyám voltál, mé nem tanítottál/ Mint a vékony nádszált, mé nem hajlítottál/ Hajlítottál vóna, meghajlottam vóna/ Ilyen sorsüldözött sose lettem vóna/ Ritka az a búza, kibe konkoly nincsen, ritka az a kislány, kibe hiba nincsen..." stb. Ezért is állítják egyes kutatók azt, hogy a keservesekhez legközelebb a halottas siratók és egyes balladák állanak. Most így végignézve azt az ötvennél több keservest, szembeötlik az a rengeteg probléma, amiért keseregtek, kesereghettek azok, akik énekelték nagy magányukban, de társas találkozásaikon is ezeket. Csodálatos ez a sokszínűség, az, hogy az élet ilyen sok helyzetére adódik ihletforrás. Melyek lehetnek ezek: tiltott szerelem, erőltetett házasság, elidegenedés, vándorlás, katonaság, halál, kikapós asszony, orránál vezetett, felszarvazott férj, bitangos leány, akit elhagy a szeretője, egyedüllét, anyai átok és fordítva, az az gyeremek-átok, árvaság stb. Ez szinte az első két sorból is, legtöbb esetben, világossá válik. Íme, egy néhány példa: "Verje meg az Isten/ Azt a jó édesanyát, galambom/ Aki katonának neveli a fiát//, Bíró uram, tedd le a pennádat/ Hej, ne szomorgasd az édesanyámat.// Édesanyám, ne sirasson engemet/ Menjen haza, s nevelje az ecsémet!//, Ferenc Jóska, ha béhívsz katonának/ Jó gondját viseld az édesanyámnak!//, Édesanyám sok szép szava/ Kit fogadtam, kit nem soha/ Megfogadnám, de má késő/ Húll a könnyem, mint az eső.//, Szerelem, szerelem, átkozott szerelem/ Mé nem teremtél vót minden ághegyen.// Édesanyám, hol van az az édestej?/ Mivel ingem katonának növeltél/ Azt a tejet mé nem adtad lányodnak?/ Me a lányod nem viszik katonának...// Hej, megátkozott ingem az édesanyám.../ Édesanyám karján növelt ingemet,/ S mégsem tudja az én bús életemet/ Me ha tudná az én bús életemet/ Este, reggel megsiratna ingemet!//Édesanyám édesteje/ Be keserű más kenyere/ Méges ennem kell belőle/ Me kételen vagyok vele...// Édesanyám, ha felakarsz keresni/ Doberdói nagy hegy alá gyere ki/ Megtalálod síromat egy kőszikla alatt/ Öreg édesanyám, kisírhatod magadat../" ...és ezt így lehetne sorolni oldalakon át! A kérdés az, hogy ebben a felgyorsult metál-világban, ahol rettenetesen zajos a minket körülvevő mindenség, vajon megértjük-e a keservesek, és általában a csendes zenék, versek szimbólumait, művészi eszköztárát? Vagy csak rábólintunk, amikor azt halljuk, hogy "olyan bánat a szüvemen/ ketté hajlott az egeken" vagy "azt a hegyet a kalapomban is elhordom" vagy a föld alá "olyan várat csináltatok... amelyiknek "se ablaka, se ajtaja, se aki ajtót nyitana". Vajon mond ez valamit a mai fiataloknak? Ez nagy kérdés, mert az emberek lelke mintha befagyott volna, érzéktelen a szép szóra, a csendes, szép beszédre, a művészetre. Sajnos, rohanó világunkban egyre kevesebb ezekre a vevő!

 

2012.05.25. Számomra érdekes, és szokatlan a verem, mélyedés, motívum, amikor arra gondolok, hogy ezt nem csupán az eddig nemlétező érzés, a szerelem megjelenésével használnak, féltenek, hanem a földbeásott sír, a sírgödör is egy bezárt várként jelenik meg: "Elmenyek a fődbe lakni, / Hogy ne taszigáljon senki/ Ujan várat csináltatok/ Ablakot rá nem vágatok/ Se ajtaja, se ablaka/ Sem az, aki ajtót nyitna..." A veremről tudjuk, hogy Gyimesben, főleg a régebbi házaknak nem volt pincéje, ezért egy közeli vízmentes területre egy 2x4-es gödröt ástak, ott tartották télen a pityókát, földdel lefedve tavaszig. (Főleg az ültetnivaló krumplit). Ehhez hasonló a sírgödör is a temetőben. Csakhogy itt ez már várrá nemesül! Rengeteg példa van arra, hogy nem csupán motívumok, vagy verszsakok, verssorok vándoroltak egyik helyről a másikra, hanem egész szövegek, dallamokkal együtt! Ezt akkor látja meg az ember, amikor több régi, híres népdal, vagy balladagyűjteményt hasonlít össze. Egy példa: Mindenki, aki itt népzenével foglalkozott valamilyen szinten, vagy csak egyszerű "zenefogyasztó" volt, aki lakodalmasokban elénekelte a következő lakodalmas menyasszonyvívő éneket, mondom, nem hitte volna, hogy azt nem csupán Gyimesben éneklik:"Naskalaton esik az eső/ Jaj, Istenem, nem lesz jóidő/ Elsárosodik a topánkám/ Megver érte az édesanyám/" stb. Már csak azért sem, mert Naskalat, az a gyimesiek szent hegye, amelynek, a hiedelem és Nyírő József regénye szerint is, a lábainál maradnak csak meg az emberek egy nagy világkatasztrófa után! És akkor a rádió elterjedésével itt is, jött a nagy meglepetés: az éter szárnyain ugyanezt a dallamot és szinte teljes szöveget hozott Gyimesbe valahonnan a Dunán túlról a rádió, csak ott nem Naskalat hegyén esett az eső! Az lenne az igazi csángó népdal, legyen az keserves, vagy más, ami itt termett. De ilyen alig akad egynéhány: Tegnap a Gyimesben jártam, A gyimesi hegyek kőből vannak rakva, Elbújdosok, megpróbálom stb. És mégis magukénak tartják azokat a keserveseket, balladákat, amelyeken imitt-amott változtattak, bővítettek, tömörítettek, tehát csíszolgatták és a maguk képéhez alakították. Fő ismerve ezeknek a lassú, szinte sirató dallam, új, helyi kifejezések, és témában a csángó sors bemutatása. Ettől lettek igazi helyi alkotások, de azzal a kikötéssel, hogy mindenképpen egy közös, magyar forrásból származnak!

 

2012.05.24. Ha csak felületesen vizsgálgatjuk a keserveseket, akkor is észrevesszük, hogy mennyi mindenre megtanítanak ezek a gyöngyszemek! Tanulunk belőlük sorsunkról, történelmünkről, nehézségeinkről. életmódunkról és egyáltalán nem utolsó dolog az esztétikai nevelés sem. Nekem legalább is van egy feltételezésem arra vonatkozóan, hogy miért is nem hat pl. ez a zene egyes fiatalok lelkére. Először is azért, mert nem ebben a zenei világban nőttek fel, számukra más esztétikai szépségek léteznek. És nem kizárt, hogy őket nem hatja meg egy szép szöveg, egy vers sem. Pedig ebben az esetben hiányozni fog valami az életükből, egy olyan lehetőség, amit a versszerető ember mindig ki tud használni. Hogy konkrétabb legyek: szinte naponta voltam olyan helyzetben, amikor csak egy dal, csak egy vers, és senki más, segíteni tudott a bajomon: megnyugtatott! Szinte hatvan éve, hogy ez feltűnt nekem és közel negyven éve tudom, hogy ha fáradt vagyok, ha valami bánt, mi hiányzik nekem: vers, ének, tánc. Megfigyelhetjük azt is, hogy bármennyire is elszigetelt világ volt Gyimes elég sok ideig, a balladák, népdalok motivumai ide is, Isten tudja hogyan, de eljutottak! Egy példát hoznék bizonyításra. Itt van éppen mostanában a széki  vagy Kalotaszeg-i népdal, amelyet világzenei rangra emeltek (és az is!), amelyiknek egyik szakasza így szól:"Én az éjjel nem aludtam egy órát/ Halgattam a kisangyalom panaszát/..." az utolsó sor pedig: "Jaj, de bajos, ki egymást nem szereti". Valaki meghallotta ezt valahol, de csak az utolsó sort vette, vették át és ebből kerekedett egy gyönyörű, metaforával diszített keserves kezdő szakasza. A többi részt és a dallamot nem vették át! Ime a gyimesi keserves egyik szakasza:  "Jaj, de bajos, ki egymást nem szereti/ Minden este egy párnára feküdni./ A párnának, sej a haj, a kétszéle elszakad/ A közepe tiszta épen megmarad!" Vagy ha csak két sort idézek két katona dalból, azonnal felismerjük a két korszakot, amiről keseregnek a fiatal reguták itt, éppen Erdélyben:"Románia felé nem tudjuk mi az utat/ Őrmester úr, mutassa meg az utat/ Megmutatnám, jó fiaim, én is elmegyek/ A jó Isten tudja, ki jő vissza veletek..."A másik meg így hangzik: "Elmenyek, elmenyek, többet vissza se jövök/ Bukaresti kaszárnyába bémenyek/ Bukaresti nagy kaszárnya lesz az én hazám/ Odahaza sírathat ingem az édesanyám..." Világos, hogy két korszakról szólnak a dalok: Trianon előtt és Trianon után! Még érdekesnek tűnt számomra, ahogyan a távolságot megjelölték ezekben a népi alkotásokban, ami elválasztotta a szerelmeseket. Gyakran jelen van a víz pl. "Túl a vízen kicsi ház/ Benne, babám, mit csinálsz?/ Csinosítom magamot,/ Várom a galambomat" Vagy "Túl a vízen, meg innet/ Barna legény integet/ De hiába integet/ Met ő túl van s én innet!/ " Egy másik gyakori motivum a nagyerdő. De ennél is gyakoribb a verem, a mélygödör, szavak, kifejezések, ahol, talán a szerelem lakik, amit a fiatal lányok várnak, mint valami csodát: "Túl a vizen jégverem/ Abban van a szerelem/ Kinyitanám, nem merem,/ Kirepül a szerelem!/"

 

2012.05.23. Nem kívánok tudományos dolgozatot írni arról, ami legközelebb áll a szívemhez, de elkerülhetetlen egy néhány észrevétel a csángó népköltészetről, kultúránkról, ebben az esetben éppen a gyimesi keservesekről, beleértve a legrégibb stílusú dalokat, de nem feletkezni meg az újabb stílusuakról sem. Mert itt annyira rácsukták volt az időt a gyimesi ember életvitelére, hogy az csak a XX. század 60-as éveitől változott, romlott rohamosan. Nekem senki nem tilthatja meg, hogy én ne nevezzem keservesnek az első világháború előtt és után énekelt katona-búcsúdalokat és szerelmes népdalokat. Mert nem csak a ritmusuk hasonló, hanem a felpanaszolt bánat is. De van egy néhány észrevételem (nem zeneileg, a pentaton szerint!) hanem bizonyos témák gyakorisága szerint! Érdekesnek tűnt nekem az, hogy a legrégibb, parlando jelzéssel jelölt keservesekben nem olyan gyakori az édesanya jelenléte, mint az újabb stílusú katona kesergőkben. Ezt annak tulajdonítottam, hogy Gyimes egy zárt vidék volt, a kezdetek-kezdetén még katonának sem mentek, hiszen egyesek éppen a hétéves katonaság elől menekültek ide! Egy másik magyarázat: együtt volt a család, nem volt elidegenedés, elvándorlás, mert ebben a patakországban még rengeteg erdő, szűzhely volt, miért akart volna valaki tovább bújdosni.  Csakhogy ez nem mehetett így míg a világ! Már Mária Terézia rendeletben megparancsolta, hogy a szétszórt házakat össze kell "süríteni", településekké alakítani! Most már nem kezdett érvényes lenni az öreg csángó beszéde: "Fiam, itt maradsz, itt nekünk csak az Isten parancsol!". Úgy tűnik, ezekben a régi dalokban, mintha a lányok sokkal többet panaszkodnának! És inkább szerelmes énekek, mert a tiltott vagy viszonzatlan szerelem is nagyon tud fájni! Íme, válogattam szemelvényeket ilyen régi stílusú dalokból:"Anyám, anyám, anyám/ Öreg édesanyám/ Mikor ingen szűltél/ Mé nem szűltél követ/ Mikor tejet attál, mé nem attál mérget/ Mé nem feresztettél / Tiszta forró vízbe..."Sok keservesnek, kesergésnek éppen a tiltás volt az oka: "Titva titnak, babám tőled/ Két szót se szójak én véled/De én várlak, édes rózsám./"Aztán később már megjelennek a családtól szülői háztól távolélők kesergése is: "/Édesanyám édesteje/Be keserű más kenyere/ Még es ennem kell belőle/ Me kénytelen vagyok véle/"  A szerelmesek pedig így panaszkodnak: "/Te túl, rózsám, te túl/ A világ erdejin/ De én jóval innet/ A bánat mezejin./" A kevés felsorolásban is, már ott rejtőzködik egy gyimesi monda: a vadleányról van szó és már az iskolázatlan emberek egyszerűségével is tartalmaz gyönyörű, már félig csiszolt metaforákat is. Gondoljunk csak a "világ erdejére" vagy akár az a sok szinoníma, ahogyan egymást nevezik a szerelmesek: galambom, gerlicém, rózsám, szép szeretőm, angyalom, babám, vagy akár a "csukrosbánat" kifejezés művészi értéke.

 

2012.05.21. Ki is, tehát az úr, a király a gyimesi házakban? Nem tudnám ezt csak úgy, felmérések alapján sem a férjről, sem annak feleségéről kijelenteni. De itt születtem, két anyám volt és itt éltem le életem javát. És több, mint negyven éve faggatom a nálamnál öregebbeket, ezekből a kérdezősködésekből születtek a könyveim. Rájöhettem  arra, hogy az élet sok-sok problémájáról mennyire sokrétűen, nyilatkoznak ezek az öregek, és hogy mennyi bölcsesség, ráérzés van abban, ahogyan élnek, éltek, gondolok itt az ember és fejérnép viszonyára, a gyermek és anya, apa kapcsolatára. Akarattal mondtam így, mert a férj, az asszony (feleség) szerint is az ember, ilyenformán: "ezt meg kell, hogy hányjuk, vessük az emberemmel, én egyedül nem dönthetek!" De a legtöbb férfi, a leghatározottabb sem képes fontos dolgokban egyedül dönteni. És nem is akar! Tehát így állunk a királysággal Gyimesben! Ha a férfi a király, akkor a nő, a társa a királynő! Nem csupán királyné, hanem, igenis, királynő! Elébb nem elszólás volt az, hogy nekem két anyám volt. Valamilyen módon minden könyvemben szót ejtettem erről. Itt nincs idő és hely, hogy erről beszéljek. Mert ez mgérdemel egy sokkal hosszabb gyónást a két asszonyról! Ha a teremtő is úgy akarja. Azt is bátran állíthatom, mert megtapasztaltam, hogy micsoda üres, sivány  lenne a környezetünk, ha hiányoznának belőle a nők. Gondoljunk csak egy ilyen mesterségesen kialakított városra, utcára, falura! Én két kerek évet ilyen helyzetben éltem a Duna-deltában. Katona voltam, és nőt csak a Dunán, a Chilia ágon elsuhanó halyókon láttunk, és a kapitányunk öregedő feleségét néha-néha. De az akkor és ott olyan szépnek tűnt, mint egy festmény! Ezért mondhatom, hogy szörnyű lenne a világ nő nélkül. De mi még csak azt sem tudjuk elképzelni, csak esetleg utánozni, hogy mit érezhet az anya, aki szülte, világra kínlódta a gyermekét. Valahogyan ezt az érzést pótolják azok a gyönyörű keservesek, amelyeket kerestem, megtaláltam, kb. 50-re tevődik a számuk és mindenik egy sóhajtás, egy imádság az anya felé és fordítva. De itt ismét az én példámat hoznám fel a családunkból. Amikor megszületett a nagylányom, hajnalban, én reggel már ott topogtam a szülészet ajtajánál, hogy láthassam. Amikor nekem kimutatták az ablakon a lányomat, én akkor ott egy ráncosarcú, sötét bőrű valakit láttam, aki egyáltalán nem tűnt szépnek, olyannak, amilyennek az anyja látta! Csak később lett fokozatosan gyönyörű szőke haja és két szép kék szeme! De az anyja így szólt hozzám: - Igaz, hogy milyen szép!? -Igen... -feleltem én. És valóban azzá cseperedett! Hát ezek az anyák! Ők meglátják az éppen azelőtt néhány perccel, órával világra hozott gyermekükben azt a szépséget, amelyet mi, férfiak nem vagyunk képesek meglátni. Ez egy óriási másság, aminek nem tudja a férfi soha átlépni a határát.

 

2012.05.20. Ha egy kicsit kitekintünk a világba, a történelembe, rengeteget halhattunk, olvashattunk, láthattunk, tapasztalhattunk általában a nőről, kevesebbet az anyáról. Akikről tudomást szerezhettünk valamilyen formában, az lehetett császárnő, királynő, kém, boszorkányos szépasszony, varázsló, jóságos, csendes, alázatos háziasszony, bővérű, a hámból kirugó feleség. Lettlégyen bármi, de mindeniküknek voltak  közös tulajdonságaik: meg tudtak lepni valami váratlannal, hódítani tudtak, és a legtöbb esetben több és változatosabb fegyverük volt a "teremtés koronájának" a le- illetve meggyőzésére, mint az öntelt, beképzelt, erős férfiaknak! Aztán ki-ki magának döntse el a férfiak közül, hogy mit gondol ő a regényben, tragédiában, szomszédban, vagy miért ne, a saját családjában tapasztalt-e azokhoz rokon esetet. (Gondolok főleg a felhasznált eszköztárra a nők részéről!). Tippeim lennének, de hát annyira változatos helyzetekkel találkozhatunk, hogy megrögzött típusokról alig lehet szólni! De azt azért el kell ismernünk, hogy a nőknek, legyen az anya, szerető, feleség, ellenség, annyira érzékeny antennájuk van, olyan érzékeny lelkiviláguk, hogy az képes millió dologra reagálni. Ők nem fizikai erőt alkalmaznak a férfi meggyőzésére, hanem valami belülről sugárzó titkos, simulékonyabb, kompromisszumra hajlamos ravaszságot, és hogy-hogynem ez majdnem egyoldalú "kompromisszum"! Gondoljunk csak a híres kémnőkre, császárnőkre, világhírű kurtizánokra, vagy akár a bővérű csángó menyecskékre, akik, képesek voltak az ujjuk köré csavarni a keménylelkű, betokosodott férjeket, vagy akár elenfeleket. (Még ma is azt suttogják, hogy a trianoni csapást, Erdély elvesztését nagyban segítette az akkori román királyné! (vigyázat, nem királynő!) Egy dolog biztos: ha a nő a férfi oldalbordájából teremtődött is, nem csupán derékon alul, hanem fennebb is más! Aztán a társadalom erőlködött, hogy egyenlővé tegye a nőt a fárfival: lettek női hajóskapitányok, traktorista lányok és még lehetne tovább sorolni. De egyet soha nem tudtak megoldani: a férfi, az apa soha nem fog gyermeket szülni, ezért soha sem tudja igazán tapasztalni, megérteni az anya érzéseit gyermeke iránt! Én ezt nevezném igazi másság-forrásnak! Érthető, hogy a nagy iparosítás eljöttével megváltozott az anya, általában a nő szerepe is a családban. A lányok is iskolákba mentek, mesterségeket sajátítottak el, kimozdultak a faluból, sokan végleg itthagyták Gyimest, csak látogatni járnak haza. Életmód-váltás történt. De sok középkorú anya is, a nyugdíj reményében, ingázott a közeli városokba, ahol gyorstalpalókon szövődékbe, fonódákba, kereskedelembe álltak munkába. Gyimesből a hetvenes években 4-5 autóbusz ontotta az ingázókat Csíkszereda felé, reggel 5 óra körül ment az első váltás, majd később a második, de sokan vonattal is utaztak, a gyárak fizették az útiköltségüket. Ennek az első következménye az lett, hogy rohamosan csökkent a gyermeklétszám, és ha pl. Középlokot vizsgáljuk, a háború utáni évtízedekben évente 130-160 gyermek is született, napjainkban ez a szám felére, majd harmadára csökkent! Szerencsés volt az a család, ahol éltek a nagyszülők, mert napközben ők gondozták a gyermekeket. Napjainkban sokkal kevesebben ingáznak Csíkszereda felé, de megjelent egy új jelenség: idegen országokban vállalnak munkát, főleg a férfiak, de az anyák egyrésze is. Ennek a gyermeknevelés érzi a kárát!Mit mondhatnék még a gyimesi asszonyokról, anyákról? Eszembe jut egy igen régi csángó ének, amelyet még Ambrus Fülöp 1907-ben született mindenttudó adatközlőm énekelt, majd az ő észrevételeivel egészített ki :"Fejik a fekete kecskét,/ Verik a csángó menyecskét./ Ott hadd üssék az oldalát/ Mért szereti a más urát?"... De hát tudja-e, itt volt egy más mondás es: "Az asszony s a ló/ Az verve jó!" De a legtöbb ember azt tartotta régebb es, hogy "aki veretlen nem jó, azt mind verheted!" Ritka volt az a család, ahol a férfiú verte a feleségit. De történt ilyen es. Aki félrejárt, főleg ha asszony volt és gyermekei voltak, azt erőst megszólta a falu. El nem válhatott, mert itt ez nem volt szokás. De tudok olyanról, hogy ha verték, ha nem, ha tehette, s hazulról elkapta az urát, az már valakivel összeszűrte a levet! Anélkül nem élhetett. Pedig az ura vizes kötéllel verte! Ez, tudja, öröklődik. Ilyen a vére. Olyan, mint az iszákosság. Az es öröklődik. De hogy erre térjek, itt erőst ritka volt az iszákos fejérnép! De ma? Azok es isznak! Régebb bé nem mentek a korcsomába! Ma bezzeg bémennek."

 

2012.05.18. Ha arra a kérdésre szeretnénk felelni, hogy ki is volt az úr a gyimesi otthonkban, akkor nincs egyértelmű válaszunk, mert ha a háziasszony munkáját nem is értékelték egyenrangúnak a családban, azért elismerték, hogy asszony nélkül üres a ház! Sőt, volt egy olyan szoba is, ahova a férfiak ritkán léptek be. Ez volt a nagyház, ahol a tiszta és ünneplő ruhákat tartották, ünnepnapra is az asszony hozta ki onnan a családtagok ruháit. Itt volt egy nagy kendőszeg, ruhás  láda, vetett ágy, falvádők, festékesek összetűrve és a leányok készülő staférungja, amit az anya és a leányok szőttek, varrtak, horgoltak éveken át. Még volt a nagyszobának egy szerepe: itt guzsalyaskodott a nagylány, akinek már volt bokrétás szeretője, hadd lássa ő is a staférungot! Érdekes volt az egyik öreg adatközlőm válasza arra a kérdésre, hogy ő bejáratos-e a "nagyházba", aludt-e már ott? - Én csak akkor menyek oda bé, amikor a nyújtópadon leszek! Valóban, amikor meghalt valaki, akkor a legnagyobb szobába ravataloztak, ott síratták, ott virrasztotak a halott mellett. Ha valamilyen családi összejövetel volt, akkor azt is ott rendezték. El kell ismernem, hogy létezett a férfiak felfogásában nehézmunka és fejérnép-munka, tehát valamelyest leértékelték az asszony, az anya tevékenységét, habár egész áldott nap tett-vett a lakásban, a lakás körül, és a gyermekek nevelésében. Sokszor még a fejérnépek beszédét sem veszik elég komolyan, és ráintenek:"De hát ez csak olyan fejérnép beszéd!" De mindenki tudott elég sok olyan családról is, ahol "az asszony hordja a kalapot", mert az adatközlők szerint az ember olyan tutyi- mutyi" Tehát családja válogatja, hogy kit fogad el igazi úrnak abban a családban.  Száz évekig alig változott az anya szerepe a gyimesi családokban. Azt mindenki elismerte, még a nyakas férfiak is, hogy amit az anya, a jóanya tett a családban, azt a férfi nem lett volna képes megtenni. Azért írtam a "dolgozott" helyett  a "tett" szót, mert a paraszti felfogás nem csak a női munkát értékelte másképpen a nemek szerint, de az értelmiségi munka sem számított dolognak. Egy iskolai felmérésen a tanulók ezt világossá tették. Íme egy felmérés két-három válasza:Hol dolgozik édesanyád? - Nem dolgozik, ő minőségi ellenőr...  vagy- Milyen iskolába készülsz, mi szeretnél lenni és miért?- Óvónő szeretnék lenni, mert nem kell dolgozni... Ezek a markáns válaszok egy XXl. századi felmérésből valók!

 

2012.05.17. A továbbiakban, amikor azt firtatom, hogy miért éppen az édesanya a központi figurája a népdaloknak, keserveseknek, a fentiek alapján, nem nehéz megadni a választ: ő állt és áll a legközelebb a gyermekeihez. A rengeteg elfoglaltsága, munkája mellett minden búra, bajra volt és van megnyugtató válasza! Hányszor elhangzott az anyák reménytkeltő bíztatása: "Hadd el, fiam, ne búsúlj, megsegít a babba Mária s a jó Isten. Letelik ez a három esztendő!" Ha pedig nem így történt, akkor Ő síratta meg naponta az idegen földbe temetett fiát, urát! S ezt érezték a férfiak, hiszen búcsúzáskor így énekeltek:"Udvaromon hármat fordult a kocsi/ ÉDESANYÁM kuferomot hojza ki!/ Kufferomat s béhívó levelemet/ S a faluból hújzák ki a nevemet!" vagy: "Édesanyám, ha fel akarsz keresni/ Doberdói nagy hegy alá gyere ki ki/ Megtalálod síromat egy kőszikla alatt/ Öreg édesanyám, kisírhatod magadat!" Itt kell megemlítenem, hogy a régi időkben a csángó családokban a gyermekek mindig magázták a szüleiket, sőt a legalább 8-10 évvel idősebb testvéreket is! De még a múlt század 20-as, 30-as éveiben is a feleség magázta, kendezte az urát. pl. "Hova menyen kend ilyen üdőben?" Az asztalnál is a családfőnek megvolt a maga helye. Ha idegen jött a házhoz, a gyermekek nem vegyültek be a felnőttek beszédébe, az ők helyük a sutuban (szegelet, sarok) volt! Vasárnap ha misére indultak, akkor az utcán elül ment a családfő, két-három lépésnyire követte őt az asszony és a gyermekek. Ez nem vonatkozott a legénysorba került, besorozott, vagy leszerelt legényekre. Az asszony a férjét általában idegen előtt uramnak titulálta, pl. "Az uramot keresi? Elment kalákába Andrikának". Ez fedte a férjem szót, amelyet nem használtak itt. A siratás alkalmával így siratta élettársát: "Drága jó társam, milyen hamar itt hagyott a sok apró gyermekvel! Jaj, mi lesz velünk?" A csángó anyák nagyrésze értett a gyógyfüvek nyelvén, hiszen akkorjában Gyimesben nem volt orvos. A legtöbb anya szerénységével, jóságával ő volt az erkölcsi példa gyermekei számára. Hogy voltak itt is ellenpéldák, az bizonyos, de egészen a mai napig itt szinte teljesen ismeretlen volt a válás fogalma a gyermekek nagy szerencséjére. Ez nem azt jelentette, hogy mindenki csak szerelemből hazasodott, vagy soha nem voltak problémák a családban, hiszen, ahogy már láttuk, sokan szerzéssel, összeboronálással házasodtak, mentek férjhez a szülők akaratát betartva, akik állították, hogy "majd megszokják egymást, sze úgy sem tart a szerelem míg a világ!" Ebben, gondolom, volt valami igazság is, de ebből. bizony sok kellemetlenség is adódott a a házastársak között! De erről már beszéltünk elébb!

 

2012.05.16. (2) Az asszonyok mindennapi könyörgéseiből, a Mária kúltuszból egy olyan Világanya kép rajzolódik elénk, amely sok szempontból megegyezik az egyszerű családanya kissé megszépített, idealizált képével. Ez máskülönben egy sor imádságból is kitűnik. Miről is van szó. A hívő, katolikus emberek úgy tekintenek Máriára, mint aki képes közvetíteni az egyszerű földi ember és a világ teremtője között. Íme egy néhány példa: "Te is, Mária, könyörögj érettünk/ Hogy e nagy világon boldogok lehessünk" vagy "Asszonyunk, Szűz Mária/ Istennek szent anyja/ Imádkozzál érettünk a bűnösökért..." Kihez kell imádkozni értünk? Világos, hogy a mindenható Istenhez. És most nézzük, mi is a helyzet a régi, egyszerű csángó családokban (és nem csak akkor!) Ha a gyermek valamit el akart érni az édesapjától, könyörgött valósággal az édesanyjának, hogy beszélne az érdekében. És ugyanígy könyörgött akkor is, ha nem szerette volna, hogy egy csínytevéséről tudomást szerezzen az apa. Ez, biztosan állíthatom, soha nem történt fordítva! Mert úgy fizikailag, mint lelkileg az édesanya állt közelebb a gyermekhez: szíve alatt hordozta, emlőihez szorította, minden nap, még ha értelmetlen szavakat, de kacagva, örömteljes arccal gügyögött a gyermekének. Ki tudja, hol járt ilyenkor az apa. De ő bármennyire szereti is a gyermekét, nem tudja azt ilyen mértékben kimutatni! Itt van egy óriási másság az anya és az apa között. Az anya nehéz kérdésekben egy meg nem magyarázható ösztönnel, sokszor elrejtett olyan dolgokat, amelyekről az apának is hamarább értesülnie kellett volna. De az értelmes anya mindig képes volt közvetíteni a ház állítólagos ura és a gyermeke között. És ez a szerep az én olvasatomban ugyanolyan, mint a Boldogságos Szűz Anya szerepe! Ezért annyira fontos a régi csángó családokban a hit és a Mária kultusz, így született meg éppen gyermeknyelven a máshol nem ismert BABBA MÁRIA!

 

2012.05.16. Nem lehetett könnyű az anya sorsa, élete a csángó családokban, hiszen csak a gyermekek nevelése és növelése is egy teljes embert igényel és rettenetes nagy türelmet! De a házkörül akadt még rengeteg más tevékenység, munka is, amit az asszony végzett. Gondoljuk csak meg: a férfiak nagyrésze hétközben, sőt hosszabb ideig is távol volt a családtól: nyáron a kalibánál, a kaszálókban, télen erdővágni, fuvarozni jártak, majd az 1950-es, 60-as évektől beálltak különböző állami munkákra, ingáztak, építőtelepeken voltak. Amikor este fáradtan hazatértek, nem volt már se idejük, se türelmük szóbaállni gyermekeikkel. Ezek a félig munkás, félig paraszt családok nem adták fel a gazdálkodást sem, otthon az asszony gondozta, etette az állatokat, tehát a férfi munkáját is átvette. A csángó fejérnépek nem voltak a sütés-főzicskélés nagy mesterei, hús ételek csak vasár és ünnepnapokon készültek, étkezésük gerincét főleg a tejtermékek alkották. De ha lány volt a háznál, akkor annak a perneforuma nagyrészét kézileg készítették, kendert, lent termeltek, feldolgozták, abból és gyapjúból fontak, szőttek, amire szüksége volt a családnak és a férjhezmenő lányoknak. Az igaz, hogy a családban mindenkinek megvolt a dolga, mindenki segíthetett. Az anya tartotta a kapcsolatot az iskolával is, még az 1950-es években is, még akkor is, ha az apa otthon volt. De az anyától kapták a vallásos, erkölcsi nevelés első elemeit is. Itt is, mint bárhol, a keresztény gyermekek megtanulták a főbb imádságokat, eljártak a templomba, halottas házakba, így tapasztalhattak meg egyes addig ismeretlen dolgokat, pl. a halált. Ha csak saját magamról szólok, megrendítő volt számomra, ahogy egy felrobbant gránát, amivel gyermekek játszottak, megölt egy nálamnál valamivel nagyobb fiút. Nem tudtam megemészteni, hogy akivel még a tegnap együtt ültem, beszélgettem a körtefa alatt, most halott! Amikor az édesanyja elkezdte siratni a gyermekét a temetés előtt, Én is hangosan, zokogva sírtam! És ezután, bárhova vitt anyám magával a temetésre, végig sírtam a siratókkal, ameddig egyszer rámszólt anyám:- Te többet nem jőssz velem a temetésekre!   A csángó anyáknak nagy segítség volt a nevelésben Babba Mária! Már elébb beszéltem a babba szóról, ami szépet, jót, kedvest jelent a gügyögő gyermeknyelvben. Mivel itt erős a Mária kultusz, naponta sokszor elhangzott a babba Mária kifejezés. Ilyen tíltó helyzetek: "Ne beszélj csúnyán, ne káriinkodj, mert a Babba Mária haragszik, sír" Este ne fütyörj a házban mert a Babba Mária szomorú" De segítségül hívták minden alkalomkor, mondván, "megsegített a Babba Mária, éppen hazajöttél a katonaságból, fogságból" Mindig úgy éreztem, hogy az édesanya és a Babba Mária ugyanazt a szerepet töltötték be a családok életében! Ezt a holnapi bejegyzésben megmagyarázom.

2012.05.15. Mielőtt az anya szerepéről beszélnék a gyimesi családokban, talán el kellene helyeznünk ezt a kérdést egy szélesebb skálába, megemlítve egy néhány dolgot a biológiai másságból fakadó felfogásokról. Itt nem elsősorban a patriarchális és matriarchális szerepek létezése a fontos, hiszen mindenki tudja, hogy ezek a munkamegosztásból, a fizikai erőből és az utódokkal való foglalkozáshoz kapcsolódik. És ezek a történelem folyamán is változtak, hiszen a modern társadalmakban változtak az elvárások is a társadalom részéről. Én inkább a hagyományos női szerepekről szeretnék megemlékezni a gyimesi családokban, teszem ezt azért, mert a gyimesi asszony volt egészen a közelmúltig a család, az otthon királynője. Hiszen alig mozdult ki a családi fészekből : a férj sokat volt távol a háztól, szerre kirepültek a fészekből a fiak, lányok, nem is olyan kevesen, hiszen még a múlt század elején az átlag gyermekszám 5-6 volt. Itt az asszony, az anya, nem is tudta felmérni, hogy ő igazából mennyire fontos munkát végez nap mint nap, annélkül, hogy a nap végével látható végterméket szemlélhetne. Akkor lehet azon csodálkozni, hogy a gyermekek, legyen az fiú vagy lány, minden panasszal, kéréssel az anyához fordultak először? Ezt így érzékelteti T. Jánosné (Bitang), aki kilenc gyermeket nevelt fel: "Az anya úgy őrízte a gyermekeit, mint a kotló a csirkéit, ameddig azok befértek a szárnyai alá". Ez így volt az egész világon, de a magyar népcsoportok közül talán itt maradt fenn egészen napjainkig ez az anya szerep, hiszen csak a nagy iparosítás, a hatvanas években verte szét a hagyományos otthonülő, főfoglalkozású anyaszerepet Gyimesben.

 

2012.05.14. Eredetileg az volt az elgondolásom, hogy az édesanya gyakori előfordulásáról a keservesekben gondolatkörről írok a bejegyzésemben, hiszen közel egy hónapja a gyimesi keservesekkel foglalkoztam. Valóban elgondolkoztató, hogy a legrégibb keserveseket inkább az asszonyok énekelték, sőt láttuk, hogy szintén ők, bizonyos szakaszokat toldottak, amelyeket aztán énekelték, csiszolgatták addig, amíg népi alkotássá formálódtak. Feltételezzük, hogy ez abból az ismert tényből adódhat, hogy a keservesek legközelebb a halottas siratókhoz álltak és ezt a műfajt is a család nőtagjai gyakorolták: az anya és a nagyanya. A síratás egyfajta szereplés, éneklés a saját, a család  és a halott sorsáról! Panaszkodás, akárcsak a keservesek. A síratás tehát, akárcsak a keserves, azért válhatott inkább női műfajjá, mert már születésileg a nő lelkivilága, érzékenysége különbözik a férfiakétól. De engem igazából egy másik megfigyelt dolog lepett meg! A katonának menő fiatalokat búcsúztató reguta kísérő keservesek nagy, igen-igen nagy százalékában a bizonytalanságba, idegenbe menő fiatal az édesanyától búcsúzik, tőle vár segítséget, sőt a háborús időkben őt kéri fel a sírja felkeresésére, ha valahol az majd léteziik ott, az idegenben. Valóban sok fiatalnak ez a búcsúzás élete legszomorúbb napja volt: lehet, hogy háborúba ment, de még békeidőben is, idegenek között, idegen nyelven megértenie a durva parancsokat. A gyimesi fiatal eddig alig mozdult ki a családi körből, a szülők gondoskodtak róla, nagy szabadságban élt, nagy részüket az 1950-es évekig még mesterségre, iskolákba sem küldték. Érthető félelmük az ismeretlentől. Tehát célom az volt, hogy tisztázzam az anya szerepét a családban, akihez ilyen hangsúlyosan ragaszkodtak a gyermekei. Aztán azon kaptam magamat, hogy kibővítem a témát és általában írok az anya szerepéről a régi, hagyományos csángó családokban. És keresem a választ arra, hogy ki is volt az úr a gyimesi családokban?

 

2012.05.08. Kallós Zoltán kérdésére, hogy miért sír, a következőket válaszolta az énekes öregasszony: "Ez ujan nóta, hogy evel lehet sírni. Annyi árva élet ért ingemet! Csak nyóc éves vótam, mikor árván elmarattam s akkor el es mentem szógálni. Tizenhat éves koromba férjhez mentem, s csak elig hat évet éltem uramval. Ne féjjen, met nyomorúságba vótam eleget. Én mikor keservest énekelek, ezek mind eszembe jutnak. Mentünk mogyorózni, s mikor jöttünk az erdőn, örökké ezeket fúttuk... Most má nem es tudok úgy énekelni. Addig mentem, dógoztam s emeltem, hogy megromlott a hangom. Régebb összegyűltek a szegény emberek, s addig énekeltek egy képosztafej mellett, hogy reájik virjatt. Ették a savanyó káposztát, hogy ne részegedjenek meg. Most eltőtt az a világ es..." (Néprajzi Közl. 29-30.o.) Ha a bánat, a panaszkodás okait vizsgáljuk a legrégibb, de az újstílusú dalokban is, akkor rögtön szembeötlik a vágyott szerelem, vagy szeretetlenség gyakorisága. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen a más vidékek népdalainak, keserveseinek is ez a fő témája. Hogy gyimesben ez nagyobb hangsúlyt kapott, az is érthető pontosan az itt kialakult élethelyzetek nyomán! Mire gondolunk? A próbaházassághoz hasonló párválasztási szokás, a guzsajaskodás, bizony, rengeteg ilyen helyzetet teremtett! Volt olyan esztendő, amikor csak Középlokon a 184 újszülöttből az egyházi anyakönyvben 39 esetben csupán az anya neve van beírva, tehát leányanyák szülték azokat a gyermekeket, akiket a közösség ezért sok esetben megvetett, létezett egy sor íratlan törvény, ami megszabta, mit szabad tenniük bizonyos ezetekben és mit nem! Erről már szóltunk elébb és egy könyvemben is. A leányanyák egész életükben hordozták ezt a terhet, bitangos-leány volt a nevük, az ártatlan gyermekek meg bitangok voltak! Pedig egy ballada-szerű keserves utal rá, hogy kik is voltak ők: "Aludjál el, szerelem virága/ Szerelemből jöttél a világra" Legtöbb esetben ez a gyermek anya nélkül nőtt fel, mint egy árva, mert ha a bitangos leány férjhez is ment valakihez, nem volt helye az új családban! Ezért vagy a nagyszülők, vagy egy magtalan nagybácsi, nagynéni nevelte őt. Egy másik dolog, ami századunk elejéig jelen volt és megkeserítette a gyimesi fiatalok életét, az a tiiltás volt. Nem létezett itt földesúr, báró, de voltak gazdagabbak, vagyonosak, és szegényebbek. Hányszor elhangzott a családokban, hogy "az nem közénk való, az csóréseggű, hitvány"! és foggal, körömmel tíltották az ártatlan fiatalokat egymástól, akiknek egyetlen nagy bűnűk, talán, az volt, hogy megszerették egymást! Erről írtam bővebben a blogom eddigi fejezeteiben is. Itt még csak azt húznám alá. hogy ez a lelkek gúzsbakötésére való vak törekvése a máskülönben, szerintük jót akaró szülők részéről, sokszor vezetett öngyilkossághoz is! A harmadik helyzet, ami valósággal termelte a keserveseket, az egyedüllét volt. Bizony, ez egy megbántott léleknek soha nem jó! Hát, ennyit a gyimesi sok kesergőről és kesergésről!

 

2012.05.07. Mielőtt befejezném ezt a témát, még két keservesről szeretnék szólni. Az első: Sír a szemem, húll a könnyem, régi keserves, és egész Gyimesben gyermekkoromban ismert volt. Kallós Zoltán és Martin György gyűjtése a Tegnap a Gyimesben jártam c. kötetben jelent meg és Kallós Zoltán a következőket írja a gyűjtés körülményeiről, valamint az énekesről: "Ezt a keservest az énekes leány korában énekelte legelőször. Itteni szokás szerint meghívott egy legényt vizitába (szerintem guzsalyasba!) szombat estére. Héten által ő kinn vót a havasba szüleivel pásztorkodni és szénacsinálni. Mivel messze vótak a falutól, édesapja nem akarta leengedni a havasró csak azért, hogy legényezzen. Őt estefelé elküldték, hogy béhajtsa a marhákat fejni" meséli róla egyik barátnője. Majd maga az énekes folytatja: "Amint mentem az erdőben, úgy énekeltem, hogy még a levelek es sírtak., de még én es. Édesapámék hallgatóztak. Mikor én a marhákat béhajtottam, csak látom, hogy mind a ketten sírnak. Csak azt mondja édesapám: Leány, haladj bátran s menj haza! Nekem se kellett egyéb. Úgy repültem, mint a madár. Ha bé nem mentem vóna, megharagudott vóna a szeretőm" (Néprajzi Közl. 21-22.o.) Ebbe a keservesbe is, több motívum van összegyűjtve különböző keservesekből. Pl. "/Sír a szemem, húll a könnyem/ Be igazán fáj a szűvem/ Ha tied es úgy tud fájni/ Soha el nem tudunk válni/", majd következik egy igen-igen sokszor és sok helyen szereplő motívum: "/Ujan bú van a szüvemen/ Kétrét hajlott az egeken"... vagy egy másik motívum: "Ingem anyám megátkozott/ Mikor a világra hozott"... De a befejezés már sajátságos, helyi jellegű: "Én Istenem, ne hallgasd meg/ S még ha átkoz, ne fogjon meg/ Ezt ujan órába mondta/ Hogy az Isten meghallgatta..."Az utolsó keserves, amiről még írni szeretnék a Bánat, bánat, nehéz bánat címet viseli és Zerkula János is gyakran muzsikálta. Izelítőnek: "/Bánat, bánat nehéz bánat/ Mért raktál szüvemre várat/ Mért nem raktál a máséra/ Nállamnál gazdagabbéra./ Akármerre menjek lakni/ Mindenütt búval kell élni." Ennek is több változata van. A gyűjtés maga is érdekesnek tűnik: az énekes öregasszony végig sírt, ameddig elénekelte, és a következőket fűzte az énekléséhez: (folytatjuk...)

 

2012.05.06. (2) Az egyik szép keservest Énekes Gyurka énekelte. Mivel életében rengeteget énekelt, ezért mindenki ezen a néven emlegette. Az Énekes Gyurka keservese egy érdekes összerakása az ismert dalok egyrészének, mert hasonló sorok, sőt szakaszok előfordulnak más dalokban is. A keserves címe: "Búsúlok es, bánkódom es", és így kezdődik a később párbeszéddé alakuló szöveg: "Busulok es, bánkódom es/S ha sírok, rejám fér az es/ ...Búcsúzásod rövid legyen/ Bús szüvembe kárt ne tegyen..." és következnek a más keservesekben is fel-fel tűnő szakaszok, beillesztve a keservesbe:  "Úgy elmenyek, meglássátok/ Soha hírem se halljátok/ Mikor hiremet halljátok/ Levelemet olvassátok/"... sőt egy másik dalból is beemelt ide egy szakaszt: "Kicsi madár, hogy tudsz élni/ Mikor nem tudsz beszélgetni/ Mer én tudok beszélgetni/ Méges elig tudok élni!"... Ezt a szakaszt teljesen átvette, semmit nem változtatott a szövegen, igaz, hogy itt dallamot is módosított. Több énekes is megjegyezte éneklés után, hogy "na ez az Énekes Gyurka keservese"... tehát nem hiába viselte ezt a nevet.Az egyik énekes így vall sorsáról, amikor megkérdezték tőle, hgy miért énekelte nagyon sokszor azt az éneket, hogy: "Elment az a kicsi madár, aki ingem szűből sajnál": "Csak 15 éves vótam, amikor férjhez mentem. az első gyermekem úgy lett az első uramtól, leányul. Guzsalyaskodtam s aztán bitangom lett. Férjhez mentem húsvétkor s Magdolnakor el es vitték az uramot a háborúba. Többet soha vissza nem jött. Azért énekeltem én azt az éneket..." (Néprajzi Közlemény 46. old.) Ezekből a keservesekből kiolvasható az énekesek élete, bánataik, hiszen nem véletlenül énekelték egyik vagy másik éneket valahol a kalibánál, ahol sok ideig a hosszú nyarakon át csak az állataikkal beszélgettek, a társ, a szerető után pedig, ahogyan egyikük mondja, "epekedtünk". Szép, metaforikus kifejezés ez így magában is!

 

2012.05.06. A keservesek valósággal "hozzánőttek" az énekesekhez! Sokat közülük bizonyos változásokkal, csak az illető énekes ismert és a közvetlen környezete. Ezért mondhatják egy-egy jól sikerült változatra a gyűjtők, hogy "valakinek a keservese" Egy példa erre: "Bodor Erzsébet keservesének két különböző időszakban készített felvételében ... az énekes a következőket mondotta arról, hogyan kapcsolódik életéhez a keservesek éneklése: "Én nem es tudom, kitől tanultam ezeket az énekeket. Ejsze magamtól. Vót időm, mikor pásztorkodtam. De azért mégescsak valakitől kellett hajjam. Ez a Kapulác Kata árva leányka vót, s hogy mi szomszédok vótunk, ott nőtt fel köztünk. Róla indítottuk vót azt az éneket "Kesereg egy árva madár". A marhák mellett egyeb dógunk nem vót, csak énekeltünk. Többire mind keserveseket... Mikor pásztorkodtam, mindegyiket szerre fúttam. Ejsze ingem búra csináltak vót, met én vígat soha nem es énekeltem... Bitangot csináltam vót leányul, s aztán űzve es vótam ezért az apai háztól... A legény elment katonának s mű irásoltuk egymást. Úgy vót, hogy ma szerel le, s másnap hótt híre jött haza. Azért kezdtem aztán énekelgetni "Te túl, rózsám, te túl". Művelődás 1969/6. 42-43.o.) Hát így születtek a keservesek: a keserves, bánatos élet szülte azokat! Érdekesnek tűnt úgy a gyűjtők, mind mások számára is a "Pásztorok keservese", amelynek keletkezéséről a következőket mondta az énekes: "Az asszony szeretkezett egy emberrel. A havason voltak. Mikor az ő embere, az ura, a havasról béjött, akkor az asszony énekelni fogott. Örökké azt énekelte, hogy "Fel, el, haza". Hogy immá az ura elment haza, bé a faluba, s a szereteje jöhet este héza. Kiállott a kőszikla tetejire pásztorkodni, őrzötte a juhokat. A guzsalyát felszúrta az övibe, fonogatott s közbe énekelte azt a keservest. Aki hallotta, azt hitte, hogy bánatában kesereg. De hát neki egyeb baja vót. Az ember örökké tutta, met a kalibája nem messze vót a sziklától. Este ment biztosra, hogy az ura nincs ott a menyecskének, met az énekből tutta." Néprajzi közlöny +5-36.o.

 

2012.05.05. Gyimesben is, mint bárhol a világon, születtek tehetséges emberek! Volt, aki szépen énekelt, mások a mesélésben voltak sikeresek, egyes gyönyörű himzett holmikat készített, rengeteg szemet gyönyörködtető szőttes, varrottas holmi maradt ránk. Iskola nélkül is, Orbán Balázs szerint a csángó fiatalok tehetséges verselők voltak, és még nem beszéltünk a táncról, amiben szintén jeleskedtek. A keserveseket pedig, bárhonnan is származtak azok, annyira maguk képéhez, lelkületéhez alakítottak, hogy azok már tiszta honosnak számítanak. Minden feltétel megvolt a keservesek születéséhez, elszaporodásához. Gondoljunk csak a sok egyedüllétre, a bezártságra, a katonasorsra, majd az elbújdosásra, rabságra, amelyek a keserveseik főbb témái, mint máshol is. De itt jelen volt a szerelmi tiltás is, sokkal hansúlyosabban, mint másutt. És igen sok, túl sok volt a bitangos leány egy próbaházassághoz közelálló szokás, a guzsalyaskodás miatt. De nézzük csak meg, hogyan születtek, gazdagodtak, változtak itt a keservesek. Kallós Zoltán szerint, aki a legjobb ismerője, feltérképezője volt a gyimesi keserveseknek a következőket állapítja meg: "Az asszonyok egy másik fő éneklési alkalma a gyermekaltatással jár együtt. Megkezdik a megszokott altató szöveggel, és az énekelt dallamba aztán különböző más szöveget is beleszőnek." Bizony ez már a XX. század elejétől a halottas siratókkal is így történt: a családnak egy jó énekes női tagja siratta az eltávozót, aki mindent tudott a távozóról. Itt is, a megszokott monoton hang, dallam maradt, maradtak a megszólítások, klisék, de aztán a sirató több vagy kevesebb próbálkozásokkal kibővítette a siratóját és így szinte egy teljesen új sirató jött létre. Így történhetett az ide érkező balladás, szomorú nótákkal is. De nézzük csak, mit mondanak erről a Kallós Zoltán felfedezettjei és maga a kutató. (folytatjuk...)

 

2012.05.04. A második világháború környékén is keletkeztek katonadalok, sőt az azt követő években is beszálingoztak más vidékekről is dalok ezzel a témával. A melódiák, a hangneműk szintén szomorkás, panaszkodó, de sokszor olyan műdal ize van ezeknek a nótáknak, habár lassúmagyarost szoktak ezekre is táncolni. Sok ilyen nótát a katonaságnál tanultak meg egymástól a fiatalok, aztán itt, Gyimesben, amint láttuk már, helyi sajátságokat vettek fel, a ritmust a helyi táncoknak megfelelően szabták, új betoldások jelentek meg. Egy érdekesség az is, hogy a háború idején, mivel Gyimes határvidék volt, az anyaországi katonák gyakran megjelentek a gyimesi fiatalok táncmulatságaiban, együtt énekeltek, átvéve szövegeket, dallamokat pl. Székesfehérvár környéki főleg falusi fiatal katonáktól. Így történhetett meg az, hogy egyes ilyen nótákat, amit a csíki, gyergyói fiatalok az 50-es években nem ismertek, ráfogták még zenetanárok is, hogy azok gyimesi termékek, holott csak a maguk arculatára idomították azokat a gyimesiek. A legszebb és legrégibb katona éneke megmaradtak az első világháborúból, hiszen a gyermekek ezeket otthon a megyéző öregektől tanulták meg. Közvetlenül a második világháború után még a császár nevét sem cserélték ki a bevonuló nótában a fiatalok, amíg valaki jó keményen meg nem dorgálta őket mondván: "Nálunk ezt nem illik énekelni, nálunk nincs se király, se császár!" És erre az ötletes fiatalok nevet cseréltek! A régi változat úgy szólt, hogy "Ferenc Jóska ha behívsz katonának" Ő már rég halott volt és kéznél volt az új birodalom első embere,  a dal szövege pedig így változott: "Sztalin Jóska ha behívsz katonának!" 1953-ban meghalt "a béketábor igen-igen szeretett vezére", akinek mi még százával küldtük a köszönő és köszöntő leveleket, igaz, máig sem tudjuk, mit is köszöntünk neki, hiszen nevelőapám szerint "ö nem felszabadított, hanem megszabadított a vagyonunktól". És a bevonulók újból változtattak a szövegen: "Republika, ha béhívsz katonának" Ebbe már nem lehetett belekötni! A köztársaság helyett aztán egyesek egy másik "szeretett vezér", Ceausescu nevét zengték és úgy fújták, hogy szegény népdal nyikorgott bele! A szép keserves régi nóták még más bajokat is idéztek elő, mert, állítólag irredentista dalok voltak, amikor egyikben pl. azt énekelte egy bevonuló csapat, hogy: "Románia felé nem tudjuk mü az utat/ Őrmester úr, mutassa meg az utat/..." A baj csak az volt, hogy mi, a fiatalok elfelejtettük, hogy a gyimesi határ elköltözött és mi Románia kellős közepén vagyunk!

 

2012.05.03. A katonanóták, amelyeket így kutyafuttában most egy lapra lejegyeztem, és amelyeket bármikor el tudok énekelni majdnem mindenike szomorú, panaszkodó, elmesélő dal, amelyeket szomorkás, sokszor halálközeli hangulatukért is, én a keservesekhez sorolnám. A legrégibb dalok még nem kötődnek bizonyos háborúkhoz, csak az otthontól való elszakadást síratják a bevonuló katonák, és a félelmet az idegen életmódtól,, a parancstól, egyszóval a szabad élet hiánya szülte ezeket. Egyesekben aztán megjelennek a kutyafejű tatárok, a muszka, a török, mint ellenség, tehát időhoz még nem rögzített támpontok. És végül megjelennek a nagy nevek, akikkel szóba áll a bevonuló fiatal: igényei vannak, tegezi is őt: "Ferenc Jóska, ha behívsz katonának/ Jól gondját viseld az édesanyámnak/ Mert ha gondját nem viseled a jó anyámnak/ Nem szolgálok én az osztrák császárnak!// Ferenc Jóska, ha behívsz katonának/ Adjál lovat, hogy én gyalog ne járjak/ Ha lovat adsz, adjál szürkét, sej de ne barnát/ Lányok közül sem szerettem a csalfát!//" Ez már történelem, mert megtudjuk, hogy az első világháborúról van szó. Hogy mennyire bizonytalan volt a sorsuk, íme egy szakasz, szintén egy első világháborús dalból: "Románia felé nem tudjuk mi az utat/ Örmester úr, mutassa meg az utat/ Megmutatom, jó fiaim, én is elmegyek/ A jó Isten tudja, ki jő vissza veletek!" A legény még megtoldja: "Szólnak az ágyúk, ropognak a masingeverek/ Most válik meg, babám, mit ér egy csángó gyerek!" Lehet, hogy léteztek vidámabb, pattogó ritmusú "jaj de jó, hogy megyek a harcba" dalok is, de én, személyesen ilyennel nem találkoztam, csak a második világháborús időkből való Horthy-dalokkal, és azok többnyire műdalok voltak, hamar el is tűntek. De minek is örvendeztek volna, szegény ágyútöltelékek, hiszen egy szép kesergő, fájdalmas dal erejéig, még visszatérek az idézetek világába: "Erdély bevagyon kerítve/ Még es kivisznek belőle/ Olyan kislányt hagytam benne/ Holtig fáj a szívem érte//Őrmester úr, arra kérem/ Kösse bé a sebeimet/ Kösse bé a sebeimet, de/ Mentse meg az életemet!// Megmenteném de már késő/ Mind elfolyt a piros véred/ Mind elfolyt a piros véred a/ Doberdói csata téren"...//Egy másik dalban, mint annyi sok esetben így zokog az édesanyjához: "Udvaromon hármat fordult a kocsi/ Édesanyám kufferomot hojza ki/ Kufferomat, béhívó levelemet/ A falúból hújzák ki a nevemet"/ Egy másikban pedig ez áll: " Édesanyám, ha felakarsz keresni/ Doberdói nagy hegy alá gyere ki/ Megtalálod síromat egy kőszikla alatt/ Öreg édesanyám, kisírhatod magadat!" Tehát érthető, miért szomorúak ezek a dalok! U.I. Ezek a dalok elénekelve megtalálhatóak lesznek majd a weblapomon.

 

2012.05.01. Május 1. van, Jakab és Fülöp! Ez már Gyimesben is, főleg az idei évben a TAVASZT, a természet megújúlását jelenti! Az 1960-as évek előtt ilyenkor már a kalibáknál voltak a gazdálkodó emberek, hiszen április 24 után már kiköltöztek oda. Néha a magasabb hegyeken még csak a hóvirág dugdosta ki a fejecskéjét a fekete földből, de a gazdák arra is gondoltak, hogy egy-két hétre szénát, sarjút hagynak a nyári szállásokon az állatoknak. Néha télkirály itt májusban is megrázta a szakálát, de azért visszahúzódott, faladta a harcot. Érdekes módon, nálunk a május 1-re állított fenyő vagy fiatal nyírfát nem májusfának, hanem JAKABÁGNAK hívták és hívják a mai napig is. Pedig az soha nem volt ág: a legtöbbször nagyon magas, sudár fiatal fenyőt állított a leány házához a bokrétás szeretője. Ha többen is akartak kedveskedni, udvarolni egy lánynak, akkor több fa jelent meg, amit titokban, szerre állítottak, versenyezve a curung nagyságában, így volt 10-15 m "jakabág" is. Később egy egyenes növésű fiatal nyírfát állítottak, csak a felső 4-5 növésű ágakat hagyták meg, a többit szépen megnyesték, sőt a kérgét is lehántották. Ma reggel végignéztem az utcánkon, de egyetlen jakabágat sem láttam! Ez a szokás is eltűnt ebben a nyugtalan, rohanó világban!Visszatérve a katona kesergőkhöz, meg kell említenem, hogy ezeket szinte napjainkig ismerték a legények, egészen addig, ameddig a kötelező katonaság intézménye is létezett. És hogyha a híres gyimesi mozsikás dinasztia tagjai felszorultak a színpadra, a fesztiválokra, különböző rendezvényekre, mint volt csodabogarak, kiszorulva a lakodalmakból, radinákból, báli rendezvényekről, egyetlen hely, ahol a faluban még számítottak jelenlétükre, az a katona búcsúztatások, a berokuló katonák elkísérése volt, hiszen itt egész este zeket muzsikálták és csak a Halmágyiak, Zerkula, a Pulikák ismerték azokat a szép elsővilágháborús búcsúztató keserveseket. Ezekkel kísérték a bevonulókat egészen az állomásig a katona búcsúztatás alkalmával a bevonulás reggelén. Ilyenkor szált a szomorú ének a csapatok környékéről, amelyek énekelve vonultak az állomásig. Mára ez az éneklési alkalom is kimaradt.

2012. április >>

A bejegyzés trackback címe:

https://tankogyula.blog.hu/api/trackback/id/tr215317428