2012.03.29. Ma be szeretném fejezni, az ünnepekről, ünneplésről, mint igazi örömforrások a gyimesiek számára című fejezetet, mert félek, hogy nem tudok saját magamnak sem megfelelő választ adni arra a kérdésre, hogy én, te, az öregebbek, a fiatalabbak vajon mikor is voltak boldogabbak, (hiszen az én felfogásom szerint az igazi ünnep boldogságforrás!), amikor 30 féle táncot jártak az ugyanannyi táncalkalmakkor, vagy ma, amikor kényelmesen elhelyezkednek az otthoni meghittségben televiziót nézni? A kérdés nyitott marad, hiszen az igazi globalizáció még most indult be igazán! Lassan elfeledjük kultúránkból, hogy mi is volt a miénk. Hiszen már a szerelmünket is más nyelven valljuk meg, és erre is ünnepet kértünk kölcsön! De én ma nem erről, hanem az őszvégi és téli ünnepi alkalmakról teszek említést. Érezhetően fogy a munka: hazaköltöznek a havasokról a kalibások, hosszabbak lesznek az éjjelek, és megkezdődtek a kaláka táncok. Érdekes társítások: Vallás (mise, templom) - tánc és munka (kaláka) - tánc (kalákatánc). Eddig már kiderült, hogy itt, valamikor nem létezett még egy olyan tevékenység, amely annyira rátapadt volna a csángók életére, mint a tánc! A kalákatáncokat ősszel tartották, egy hétköznapi estén. (kedd, csütörtök) A szombat és vasárnap, más táncokra volt lefoglalva. Ezekről is írtunk már. A hazaköltözés Szent Mihály napja - szept. 28 - körül történik. Szent András napján nagy búcsú van Felsőlokon. Októberben voltak a katona búcsúztató reguta bálok, mulatságok, katona kísérők. De ugyancsak ekkor szervezik minden kultúrházban a fiatalok igen fontos és sokukat megmozgató mulatságait, a szüreti bálokat. Nem a mulatozások ünnepei, de itt mégis megemlítem a megemlékezések legszebb megnyilvánulásait, Mindenszentek és Halottak napjáról beszélek. Ezeknek, főleg az 1950-60-as évektől nagy kultusza van itt is, és ezreket mozgat meg, hozzájárulva a rokoni kapcsolatok és identitástudat erősítéséhez. Erre a szakaszra esik a Karácsonyi ünnepkör, Újévi szokások, amelyekről már szintén szó volt elébb. Gyimesben nem volt nagy hagyománya a farsangi hangos ünneplésnek. Egy új ünnepi alkalom is létrejött Felsőlokon, amióta felépült a Sziklára épített kápolna és mellette az Árpádházi Szent Erzsébet nevét viselő gyönyörű gimnázium. Beszélhetnénk még a közös, kommunista, erőltetett "ünnepekről!" is: Nagy Októberi Sz. Forradalom, Lenin születésnapja, Sztalin apánk ünnepei, Augusztus 23. stb. Mára már csak Május 1-re, Aug. 23-ra emlékeznek, "mert akkor lehetett sört és flekkent s miccset kapni" (T. Fülöp 61 éves). Az egyház igyekszik új eseményekkel összetartani a híveket: pl. Sószentelés, Kocsiszentelés, Körmenetek stb. Ennyit a múlt és a jelen ünnepeiről.
2012.03.28. Már láttuk azt, hogy valamikori nagy események, amilyen pl. a lakodalom is volt, mára annyira leegyszerűsödtek, hogy nemcsak beköltöztek a kultúrházakba, de elveszítették a nagyközönség számára a színességet, ünnepélyességet és helyi jelleget is. Így bárhol veszek részt egy lakodalomban, az teljesen egylére megy! Az emberek fáradtak, visszahúzódtak a "saját váraikba", és legtöbbet az olcsó, egyszemélyes szórakoztatási formát, a televíziót választják. És mégis akadnak emberek, akik hiányolják a társas összejöveteleket, így válhatak napjainkban sokkal hangsúlyosobbá az egyéni, családi ünnepek. Itt csak felsorolnám ezeket, mert már elébb beszéltünk róluk. Ilyen családi ünnepek: kerek házassági évfordulók, kortárstalálkozók, elsőáldozások, kicsengetések , ballagások és bérmálások. Ezek, általában, kettős felépítésűek, van egy egyházi- vallási és egy világi, otthon szervezett részük. Nagyobb tömegek megmozgatására találták ki a különböző fesztiválokat, amelyeket a humorérzékkel megáldott csángók azonnal elneveztek "fesztigyáloknak" (a feszt-kifejezés rokonértelmű szavai: örökké, mindig, állandóan!) Ilyen fesztiválok a völgyben: a Tatros forrásánál c. csángó fesztivál, amelyet az 1970-es években találtunk ki egy bizonyos céllal, amelyet nem néztek jól az akkori országvezetők és be is tiltották azt, majd 1989 után újraindítottuk, de úgy érzem, mára ez is ellaposodott, pénz és más hiányában, nem jönnek a más vidékek csángói. Felsőlokon sikeres a Csángó hétvége c. rendezvény, melyet minden év augusztusában tartanak.Voltak próbálkozások egyes régi, hagyományos ünneplési alkalmak felélesztésére, gondolunk itt a sokféle hívogatós, kosaras bálokra, de nem jártak sikerrel ezek a próbálkozások. Nálunk még nincs sikere, hagyománya a falunapok megtartásának sem: hiányzik a jó szervezés, még nem váltak ezek hagyománnyá. A nemzeti ünnepeinket is csak kis csoportokban (iskolák, óvodák, egyház-templomok) tartják, hiányzik a nagyközönség igazi, ünnepélyes résztvétele. Aztán vannak olyan, máshol érdekes, zajos ünnepek, megnyílvánulások, amit a gyimesiek soha nem vettek át! Itt gondolok a zajos, tréfás farsangi szokásokra, a húsvéti locsolkodásra stb.A civil, politikai ünnepekről már szóltam, de a nosztalgiázó idősebbek hiányolják a májálisokat (május 1.) és a szabadtéri, sörös, flekkenes, miccses, táncos augusztus 23-át. Véleményük szerint "akkor még fiatalabbak voltunk, tánc, sör, flekken, miccs elég volt, másnapokon pedig ilyensmit nem lehetett kapni" T. András 52 éves. Tehát megállapíthatjuk, hogy Gyimesben nincs még hagyománya az egész falut átfogó, csoportos ünnepeknek ha vannak is próbálkozások, hiányzik a tömeg és az ünnepélyesség! Talán kivétel ezek alól az évente megtartott Gyimesközéplok-i Tánctábor!
2012.03.26. A blog bejegyzéseim során ismertettem azokat a hagyományokat, ünnepi alkalmakat, amelyek 70 év alatt, vagyis az én időmben, kikoptak a gyimesiek életéből. Az is világos, hogy ami megmaradt, az is szegényesebb, egyszerűbb, rövidebb, hiányzik belőle az ünnepélyesség, a ráérés! Mindenki siet, az idő pénz és nálunk mindkettőből kevés van! Itt csak két dolgot szeretnék megismételni. Az egyik a háromnapos, népi ünnepélyt jelentő csángó lakodalom. Mára ennek már csak a karikatúrája maradt meg. De ennél is fájdalmasabb az a dolog, ahogyan a táncalkalmak kimaradásával szinpadra került a sok, jellegzetes gyimesi tánc is. A gyimesiek már csak ott táncolják, hogy bemutassák a világnak azt a kultúra- szeletet, amit már otthon senki nem táncol! Azt már csak az igen-igen öregek tudják, hogy mit jelentettek ezek a táncok számukra. Ha majdnem minden valamire való gyimesinek volt saját nótája, amit egy mulatságban elhúzott a zenész, akkor talán az idegen is megértheti, hogy ez a lassúmagyaros, keserves mit jelenthetett annak az illetőnek! Vagy mit érezhettek a zenészdinasztiák akkor még élő tagjai, a Pulikák, Zerkula, kicsi Karácsony, Halmágyiék, amikor azt észlelték, hogy muzsikájuk hangja nem vonzó a gyimesiek számára, nem hívják őket, az eddig megbecsült zenészeket, a radinákba, bálokba, lakodalmakba. Ők is felkerültek a színpadra. De ez már nem az a zene, tánc, mulatság, mint a XX. század 60-as évek közepéig annyira szeretett ünnepi, táncos mulatságai. És bármennyire probálkozunk megállítani ezt a lassú tönkremenését a lelkünk egy darabkájának, minden, amit csinálunk, csak az arhívumoknak számít és csak egy szűk közösségnek, akik még, talán hisznek is a népzene, a tánc feltámadásában. Minden tiszteletem ezeknek az embereknek, de amióta elköltözött faluról a népi tánc, először fel a színpadra, aztán be a városba, a táncházakba, majd egyes lelkes emberek próbálkozásai árán, tánctáborokba, világos, hogy ezek már nem természetes táncalkalmak, bármennyire szépen is járják a táncosok, ez már színpadi mutatvány és úgy nehezedik rá látványuk minden szépségével a lelkemre, hogy minnél szebben járja egy csapat, annél jobban tudok könnyezni!Amikor az ünnepekről, ünneplésről írni kezdtem, akkor még szemére hánytam Apor Péternek a következő szavait: "Nemzetünknek nincsenek igazi Népi innepei ...szép szymbolikus cselekmények nélkül tölti, nem tud népi innepeket előmutatni, mint a németek, Franziák, Schweitzerek, Anglusok..." Gondoltam magamban, éltél volna csak 150 évvel később, hogy láthattad volna a csángó lakodalmakat, a sok hívogatós bált, a színdarabos bálokat, vagy a középloki búcsút! De a mai helyzetünket nézve, igaza volt, legalább is ami a gyimesieket illeti, az ünnepélyekkel kapcsolatban. De ne legyünk ennyire pesszimisták! Ebben a felgyorsult iramban is, az emberek képesek voltak a kornak megfelelően, új dolgokat kitalálni, hagyományossá tenni Gyimesben is!
2012.03.24. Bármennyire is dologközpontú volt a gyimesi közösség, mégis csak a nyár és az ősz volt a legalkalmasabb időszak az ünneplésre! Gondoljunk csak egy lakodalmas menetre, amely végig vonul énekelve, ujjugtatva a falun gyönyörű népviseletben gyalog, vagy kidiszített lovakkal, szekerekkel. A téli hidegben ez sokat veszített volna a varázsából: ki várta volna a lakodalmasokat az utcák sarkain, a házak kapuiban a téli dermesztő hidegben? De ugyanez a helyzet a sok búcsú esetében is: egyetlen búcsú, a felsőloki esik Szent András napjára, amikor már itt hó, pocsolya, sár van. Ezért soha nem volt olyan varázsa, mint a július 22-én tartandó középloki Mária-Magdolna búcsújának. A liturgikus, kalendarisztikus ünnepeket rögzítették, ismétlődővé tették, így bizonyos érzéseket újra lehet évente élni. Mindenki egyéni érzésvilágával, érzékenységével viszonyulhat ezekhez a megszentelt napokhoz. És mint saját tapasztalatát, úgy élheti újra és újra meg ezeket az ünnepi, felemelő, vagy szomorú valamikori történeteket. Jól tudom a vallásomból, hogy Krisztus mindnyájunkért vállalta a keresztre feszítést. De mégis minden esztendőben újra és újra fájdalmasan szomorú leszek, amikor egyik napról a másikra a TÖMEG, a NÉP, amelyik az előtte való napokon királyként fogadta, most, egyszerre halálát kívánja és Barabást menti meg! Azóta milliószor megtörtént ez a téves döntés az emberek részéről, akik egyik napról a másikra saját maguknak mondanak ellent! Nem tudhatom, mi foroghatott éppen akkor a Jézus fejében, de azt tudom, hogy vért izzadott és félt a haláltól! A letűnt korokból valamit mindnyájan örököltünk és ezekkel az évente ismétlődő ünnepekkel újra, meg újra átélhetjük az örökölt tiszteletet, hálát. Azt is meg kellene vizsgálni, vajon mennyire kopnak az idők folyamán ezek az ünnepek. Mert sokszor összemossuk a hagyományt a hittel az egyiknek, vagy a másiknak a róvására. Bármelyik véleményt támogatnók is, el kell ismernünk és fogadnunk a vallásosság és az örökölt hagyomány-rendszerünk óriási szerepét az egyáltaláni megmaradásunkban Európának ezen a részén. Ezért szervez úgy az egyház, mint a civil, világi szféra ünnepléseket, próbálkoznak új és új formákkal. Szükség van ezekre, mert az előbbiekben már tárgyaltam azt a rengeteg hagyományt, amelyekkel 70 év leforgása alatt szegényebbek lettünk! Szerencsére új hagyományok, ünnepi alkalmak is születtek. Ezekről szeretnék szólni a következő bejegyzésekben.
2012.03.23. Gyimesben a fonó, amennyire én tudom, és amit hallottam az öreg adatközlőimtől, nagyszüleimtől, lehetett kaláka-jellegű valakinek a megsegítése céljából, amikor a fonnivalót az adta, akit kaláka munkával felsegítettek a lányok és fiatal asszonyok, a végével megkínálták a kalákásokat kőttes palacsintával, pánkóval (fánk), álivánkával. A kalákásokat meghívták és üres guzsallyal érkeztek. Nem nézte jó szemmel a szervező, ha a legények is igen hamar megjelentek, mert ez zavarta a fonó lányokat. De nem bánták, ha később beszivárogtak a legények, hiszen a végével még táncra is perdülhettek, ha éppen nem volt böjt. A zenét valamelyik legény szolgáltatta, nem a falu zenészei, hiszen majdnem mindenki tudott furulyázni, citerálni, nyirfakerget fújni és énekelni. A lányok munkaközben is énekeltek, és várták a legényeket:"Lányok fonják a szöszöt,/ Beszélgetnek egymásközt/ Jaj, de jó, a fonás/ De rossz a várakozás..." Erre később a Hétlépés nevű táncot járták a fogadott és más mulatságokban, amit más vidékeken (Felcsík, Kászonok) is táncoltak. A fonók nagyrészén mindenki saját magának dolgozott: guzsallyal érkezett egy megszokott helyre mindenki és ott fontak, énekeltek. Általában egy özvegy, egyedül lakó asszonyhoz mentek, ahol egy nagyobb szobába rendezték be a fonót. Az idős háziasszonynak valamit segítettek viszonzásul és megtörtént, hogy mindenki vitt két-három hasított fadarabot, mert tüzelni is kellett. Annyi bizonyos, hogy az asszony türelmes, vígadozást kedvelő valaki kellett, hogy legyen, hiszen ide nem csupán dolgozni jöttek a energiával teli fiatalok, hanem énekeltek, különböző játékokat játszottak (pl. Sirülj, kicsi szék, Kútba estem, ki vesz ki?, Üst kifordítás, Seggbálozás stb.) és táncoltak. Mondhatom, hogy a XIX. és a XX. század elejének egyik legkedveltebb szórakoztató összejövetelei voltak ezek, ahol szerelmek szövődtek, tehát párválasztási alkalom is volt. Ugyanakkor itt sok népdal hangzott el, sokat meséltek a régi dolgokról, tehát hozzájárultak a hagyományok megőrzéséhez is. De nem feledhetjük az értékteremtő oldalát sem ezeknek az összejöveteleknek, hiszen itt készült el a férjhezmenéshez szükséges dolgok alapanyagának egyrésze. A perneforum leveleket nézve, bizony, sok minden házilag készült el. Az 1950-60-as évektől túlsúlyba kerültek a bolti dolgok, kimaradtak a fonók is. Gyimesben a guzsalyasba járás nem azonos a fonóba járás kifejezéssel. Már láttuk, hogy az első egy párválasztási, próbaházassági forma. De nem tagadom a lehetőségét annak, hogy közös eredetük van, mert a fonó végével a lány a bokrétás szeretőjével ment haza.
2012.03.22. Mostanában olyan ünneplési alkalmakról írtunk, amelyek a kalendarisztikus egyházi szentek napjairól szólnak, valamint a templomok és kápolnák védőszentjei helyi búcsúiról. Láthattuk ezek egyházi és világi ünneplésének összefonódását, ami a sok kápolnaépítés nyomán kialakult Gyimesben és mondhatom helyi sajátosságok jelentek meg az ünnepségeken, ami főleg a kisközösségek összetartására szakosodott! Röviden: itt imádkoznak, majd evés-ivással ünnepelnek. Itt jelen van tehát ez a kettős "táplálkozás": lelki és fizikai (testi). Valamikor a nyári ünnepek, ünneplés, tehát a kisebb-nagyobb közösségek találkozásának fő megnyilvánulásai a vasárnapi és más ünnepek templomozásai voltak, amelyeket, amint láttuk, mindig tánc követett. A rengeteg táncalkalomról már szóltunk elébb. Itt azzal szeretném kiegészíteni, hogy a történelmünk folyamán hogyan alakult át sok ilyen alkalom külső nyomásra! Vegyük például a fonókat, amelyek annyira elterjedt szórakozási, sőt táncalkalmak is voltak Gyimesben egészen az 1950-es évekig. Ezek, mind annyi más kaláka, munkakalákák voltak. A XIV- XV. században (amikor még itt őserdő volt csupán) még az úriasszonyok részére dolgoztak a pórasszonyok. Mint más sok kaláka a fonó is tehát az "uraknak szánt, sokszor kötelező munka volt". Aztán ez a szokás lejött a falusi fejérnépekhez, akik most már vagy egy társuknak, vagy mindenki magának font: készítgetve a saját perneforumát. De ide aztán beszivárogtak a legények is és lesték az elejtett orsókat, amit csókért adtak vissza a lányoknak, akik sokszor jószántukból ejtették el az orsót egy csók reményében. Ha otthon egynek rettenetesen unalmas volt a fonás, a fonóházban szívesen, vidáman dolgoztak, énekeltek, rengeteget játszottak, tehát jól telt az idő! Csakhogy már 1557-ből ránk maradt egy egyházi tiltás, amit aztán rengeteg felszólítás, büntetés követett különböző falvakból ilyen megjegyzésekkel: "...gyertyagyújtás után tilos fonóházban összegyűlni". Az első tiltás a szászoktól maradt ránk, de már 1588-ban Zrínyi Kata is szigorúan megtiltja, majd 1639-ben egy református esperes egyenesen kimondja: "...a fonó az latorság hajléka". Sokkal később, 1772-ben egy udvarhelyi régi irat a következőket tartalmazza: "Mivel, hogy éjszakákon a Falusi Ifjuságnak guzsalyasi titulus alatt való összesereglések alkalmatosságával tapasztaltatik sok gonoszságnak, ledérségnek... gyakorlása, ezért az ilyen hely tartás 3 Forintig büntetődjék!"De hát a szüreti bál is még 1576 tájékán inkább "dézsma volt a földesúr részére, mint mulatság".Mulatság csak a XVIII. század végén lett ebből a munka kalákából, amelynek a keresztapja Kisfaludy Sándor lett egyik versével, -írja Bogdán István 1978-ban a "Régi magyar mulatságok..." című művében. Hogy nálunk mi is történt ezzel kapcsolatban, azt majd meglátjuk a következő bejegyzéskor.
2012.03.21. Most, hogy utána néztem ezeknek a legendáknak, világossá vált számomra, hogy az Ember, bárhol is élt a földkerekségen és bármikor is élt, az arany utáni vágya egyet jelentett a remélt gazdagság fogalmával, a jobb élet utáni sóvárgással! Mert másképp hogyan magyarázhatnók meg a sok, veszélyes kalandozást valahol a vadnyugaton, amit elszenvedett a sok, lerongyolódott szegény kóborló. Ez alól nem lehettek kivételek a Gyimesbe csángált emberek sem! Adatközlőim érdekes történeteket meséltek azokból az időkből, amikor az ők őseik, a szájhagyományok szerint, nemcsak, hogy írni-olvasni nem tudtak, de a pénzt sem ismerték, nem használták, hiszen, kezdeteben még az árendát is állati és tejtermékekkel fizették a földek tulajdonosainak. Aztán valamikor a XVIII. század folyamán kezdték megismerni, értékelni a piculát. De tudták azt, hogy az arany gazdagságot jelenthet és így kapcsolódtak a legendák a völgy leggazdagabb embereihez. Sok adatközlő állítja ezeknek a legendáknak a valós eredetét, amely aztán, mint folklór anyag, fényesedik, gazdagodik. Íme, befejezésként ehhez a kitérőhoz, bemutatok még két ilyen"aranyos" legendát két valoságos történelmi eseményhez kapcsolva. Tudott dolog, hogy az 1848-as magyar forradalom leverése után, 1849-ben az orosz cári csapatok egyrésze a gyimesi szoroson vonult Moldván át Oroszország felé. Nem mentek üres kézzel, állítólag sok kincset raboltak a háború során. A vonulás sok időt vett igénybe az akkori feltételeknek megfelelően. Így Gyimesbükkön is megpihentek, erőt gyűjtöttek. Ilyenkor az arannyal megtöltött ládákat is jóhelyre rejtették. Így történketett meg, hogy reggel a tisztek szolgái elfelejtették, hová is rejtették a ládák egy részét. Az ott maradt és az XY család elődjei megtalálták azt egy híd alatt. Állítólag abból gazdagodtak meg. Ma is élnek utódaik, szorgalmas, ügyes emberek. Én az ügyességüket fogadom el a gazdagságuk forrásaként. Egy szintén gyimesbükki legenda az első világégéshez, 1914-hez kapcsolódik. Abban az időben Gyimesből deszkaárut csempésztek, szekerekkel az élelmes gyimesiek a határon át. A moldvai Mojnest városa körül kőolajat találtak, kőolaj-kútakat fúrtak, virágzó ipari tevékenység indult és a városkába sok zsidó kereskedő telepedett. A 14-es háború alkalmával a zsidók mentették, ahogyan csak tudták a pénzüket, vagyonukat. Két gyimesi szekeres éppen eladta volt a deszkát és indultak haza. Fejvesztve könyörögtek a zsidók, akik meglátták őket, hogy segítsenek a menekülésben, és megpakolták a szekereket ládákkal. Egy láda igen nehéznek tűnt, ezért az öregebb, titokban felfeszítette és belenézett. Szinte megnémult a látványtól, a láda arannyal volt megtömve. Menegetett a karaván, ki gyalog, ki felkapaszkodva a szekerekre, szunnyadoztak és az öreg átrendezte a csomagokat, elrejtette a nehéz ládát a szekér fenekébe. Innen ered a család gazdagsága! De ezeken kívül, minden patak, völgy feje egy-egy elképzelt kincsrejtő alkalmatosság, ahol még sokkal később is áskáltak a gyermekek, emberek valami olthatatlan, ösztönös, remélt vágyakozással.
2012.03.19. Ha már a legendák világában kalandozunk Szent Iván éjjelével kapcsolatban, és az álmok, a gazdagság jelképénél, az aranynál is kikötöttünk, feltétlen meg kell említenünk a Gyimesbükkhoz tartozó Aranyos nevű helységet is. A legenda szerint, valamikor a XVIII. század végefelé, amikor még Gyimesvölgye igen-igen gyéren lakott, erdős vidék volt, Moldvából feljött időnként a gyimesi szorosnál egy hirhedt haramia vezér, akit Gyica Balánnak hívtak, és a neve még az én gyermekkorom "pandúr-rabló" játékaiban is közhelyen forgott. Itt nem rabolt, csak néha-néha az esztenáktól, kalibáktól tulajdonított el bárányokat, sajtot, vajat, ezt-azt. Nem volt ő egyedül, társai voltak, a faluban nem igen mutatkozott, csak ott fenn a hegyekben, a patakok fejében tűnt fel néha-néha. A csángók jártak dolgozni a moldvai bojárokhoz, hiszen már Dimitrie Cantemir is leírja, hogy a bojárok nagyra becsülték a magyarok becsületességét, megbízhatóságát. Itt hallották meg, hogy a bojárok házaiba időnként megjelenik egy Gyica Balán nevű betyár a csapatával és főleg kincsekre vadásznak, majd egy időre eltűnnek. Így jöttek rá a gyimesiek, hogy az a titokzatos ember, aki néha megjelenik Gyimesben, nem más, mint a moldvai rabló betyár! Egyesek úgy tudják, hogy később itt is üldözni kezdték a betyárt Mária Terézia idejében. Ekkor született a sok mende-monda, mint bármelyik betyárról, legyen az Rózsa Sándor vagy Gyica Balán. Az elfogása is meseszerű, szó van itt árulásról egyik alvezére részéről, akivel egy bővérű csángó menyecskéhez jártak mindketten, de van, aki arra esküszik, hogy éppenséggel egy csángó menyecske árulta el, csalta csabdába a haramia vezért. Azután, ki tudja hány évvel, amikor már neveket kezdtek adni a hegyeknek, völgyeknek, minden helységnek, megszületett az Aranyos név is, egy igen-igen eldugott részén a falunak, és ma is így ismerik ezt a helységet. Állítólag itt is tüzek gyúltak a mesés, csodás Szent Iván éjjelén, és arra esküdözött a nép, hogy, bizony ott rejtette el Gyica Balán a lopott, rabolt kincseket, azok gyúlnak ki Szentiván éjjelén! Itt is a maggazdagodás reményében áskálók, keresők jelentek meg, de az érdekes, fényes köveken kívül aranyat nem találtak. Csak a fényes köveket vitték haza, amivel a gyermekeik játszadoztak. De hátha valamikor... Ennyit a Szent János éjjeli csodákról!
2012.03.18. A legenda szerint a két templomépítő elődjei valamikor (mint a mesékben), amikor még alig volt néhány ház Ugra-patakán, minden Szent Iván éjjelén látták, hogy kinn a Laposokban éjfél tájban különös fény jelenik meg, és tudták, hogy ott az arany kap lángra ezen a különös, boszorkányos éjjelen. Áskálni kezdtek a környéken, amiben most már szinte az egész család részt vett. Egyszer csak felkiált a család legöregebb női tagja, aki családfőnek is számított, mert a férje olyan tedd-ide, tedd-oda, kényelmes emberke volt:- Gyertek, met valamit kaptam!Ássák, körülássák a "valamit" s hát, egyszer csak előbukkan eny nagy érc üst, amit az öregasszony, mert csak ő férhetett közel, meg sem tudott mozdítani. Valahogyan kiemelték és nagy titokba bevitték a házukba az edényt. Rajtuk kívül senki nem látta azt, de hát az erdő a kertjük, sőt a házuk végéig benyúlt, és akkortájt a házak is annyira gyéren voltak, hogy ritka volt az ember. Aztán a következő években a család felvásárolta a környék földjeit, erdeit, legelőit a csíki közbirtokosságoktól és így lettek a környék leggazdagabb emberei. Ameddig csak élt a Vén Szukáné, ő vezette a családot, sok szolgája volt, fukar, de ügyes, jószervező hírében állt. Utódaik, a Bodor testvérek építettették, amint már mondtuk, 1902-ben, saját költségükön a gyimesfelsőloki templomot, és így Felsőlok sok huza-vona után, 1907-ben önálló egyházközséggé alakult, külön vált Gyimesközéploktól.Azt senki nem tudja bizonyítani, hogy az a talált "valami", az üst aranytól lett volna-e annyira nehéz, de az ellenkezőjében sem lehetünk biztosak. Az is igaz, hogy az első öregasszony, aki a családot ügyesen, erős kezekkel és értelemmel vezette, hozzájárulhatott a gazdagodáshoz. De 100 hektár erdőket, legelőket, kaszálókat összevásárolni, nem ment akkorjában sem könnyen. És, a mesékben itt jönnek, lépnek közben a mesebeli lények! Így születhetett meg ez a legenda is: nem tudták megmagyarázni másképp a gazdagság forrásait! Nem akarom ezt a legendát "elrontani" hadd higgyenek az emberek a csodákba! De az én nevelőapámnak volt erre egy más magyarázata is. Ő a munka megszállotja volt és ezért soha nem fogadta el az annyit hirdetett "szegény ember-gazdag ember" elméletet a két réteg kialakulásáról itt, Gyimesben! Íme, mit állított az öregem erről a dologról: "Fiam, a gyimesi emberek nem olyan régen telepedtek ide! Még gyermekkoromban is a házak távol voltak egymástól. A legelső letelepedők szinte annyit foglaltak le maguknak, amennyit csak akartak. Igaz, ez nem ment sokáig, ide is elért az állam keze. Nem lehetett csak úgy szabadon foglalni. De ha később ügyesen gazdálkodott itt az ember, akkor haladt. A nagy család, a sok gyermek erőt jelentett a gazdálkodásban akkorjában. Itt csak az volt szegény, aki valamilyen okból nem tudott dolgozni: beteg volt, elfészegedett, bélepte a sok apró gyermek és én a legnagyobb okot úgy hívnám, hogy lusta volt, nem szerette a munkát, vagy rettenetesen buta volt, nem gondolkozott". Ez nem valami tudományos fejtegetés, állítás, de a mai időkben, amikor a "semmittevésükért" embertömegek várják valahonnan, az ÁLLAMBÁCSITÓL a pénzt, csak azért, mert ők szegények, megértem az öregemet! Hiszen én láttam azt, hogy életében, amit együtt töltöttünk, nem volt olyan napja, télen, nyáron, hétköznap, vasárnap, amikor ne kelt volna ki az ágyból reggel öt óra tájban! Még a reggeli imádságát is öltözés és mosakodás közben végezte el! Így vásárolgatta meg a földjei javát, így lett a falu megbecsült közepesnél módosabb gazdája! Ezért nem hitt ő a szegényember-elméletben. Mert mit is mondott a 90-es évek után az a szegényember, akinek az édesapja elitta az örökölt vagyonkájukat, ezért ő maga kérte régebb, hogy dolgozhasson valahol napszámért? Amikor az öregedő apám nem bírta már a munkát és nyugdíjat sem kapott, mert nem dolgozott állami munkán, és most megszólította a fiatal embert, jönne el napszámra kaszálni, az így felelt: - Nem süttetem magam a napon ebben a nagy melegben! Másnap ott állt a tanács előtt, várta a segélyt a semmittevésért. Nem tisztem részletezni, hol romlott el ez a világ, miért maradnak megműveletlenül itt is a földek! De nekem ilyentéren nincsenek kételyeim!
2012.03.17. Más gyimesi legendák, hiedelmek a nyári ünnepekkel kapcsolatosan.Szent Iván éjjelén kigyúl az arany: Micsoda csodás éjszaka lehetett Szent Iván éjjele, hogyha azt nem csak a világ legnagyobb drámaírója teszi híres műve tárgyává, Shakespeare drámájáról, vagy talán tündérmeséjéről van szó, hanem a gyimesi fantáziadús, irástudatlan parasztjai is csodás történeteket találnak ki, amelyek ezen az éjszakán történnek. Mi lehet közös a két dologban? Talán a titokzatos, csodás erdő, és az emberi örök témák: a szerelem, a hatalom és az esendőség története. Csak a gyimesiek ezt más dimenzióban élik meg! És arra is választ kapunk, hogy milyen csodás dolog az, ahogyan az emberek minden helyzetben, ha sikertelenül is, de álmodoznak, remélnek. És a közhely szerint ez hal meg, vagy hal ki utolsónak az emberből! Nem tudom, hogy a Shakespeare tündérei, mert ez nem csak dráma, hanem igazi tündérmese is, hogy vannak ezzel, de a mi csángóink nem szüntek meg a mai napig is, remélni abban, hogy, igenis, az arany kigyúl ezen a csodálatos éjszakán és hogy majd egyszer ők személyesen is rátalálnak a kincsre. De nézzük csak a történetet: Gyimesben voltak helyek, valahol a völgyek fejében, hegyoldalakon, források mellett, ahol ezen az éjjelen kigyúlt az arany! Ezt valaki, akit névszerint nem volt szerencsés említeni, ezért nem is ismertük őt, mindig látta. Olyankor nem mentek oda közél, csak saccolták a helyet, hogy hol is ég a drága arany. Aztán reggel, vagy egy másik reggel megjelent egy-egy magányos áskáló ásóval, piszkálta a földet, de az égésnek, aranynak nyoma sem volt. Dőre dolog azt hinni, hogy száz éveken át felhagytak az álmodozással! Még gyermekkoromban, sőt később is akadt, akit a reménység idecsalogatott! Hiszen azt már mindenki tudta, hogy ezen az éjjelen sok furcsa dolog történik: lovagolnak, mulatnak a boszorkányos szépasszonyok, eljön szerelmeséhez a várva várt kedves, akit annyira tiltanak egymástól a szülők, igaz, figyelni kell, mert ennek az egyik lába nem emberi, hanem valamilyen állat lába! És lehetne folytatni a csodás, lüdérces, boszorkányos történeteket. Tehát hittek, reméltek a csodákban. Ezért turkálták a földet, amikor senki nem látta. Sajnos, szegényember soha nem talált egy grammnyi aranyat sem. De megszületett egy legenda a leggazdagabb családról Ugrán, akik az én szomszédaim voltak, az övéik voltak a környező erdők, hegyek, két testvér építtette a XX. század első éveiben a felsőloki nagy templomot saját költségükön. Találgatni kezdték az emberek: vajon honnan volt minenre pénzük, akkor, amikor még alig ismerte a gyimesi csángó a pénzt? Ez a két atyafi is az egyházi előljároságokkal csak úgy értekezett, ha valaki megírta a leveleiket, kéréseket és aláírni sem tudtak, csak keresztet nyomni a lap aljára. Tehát felette gyanús volt a sok pénz eredete. Erre született a legenda. (folytatjuk...)
2012.03.16. (Végre visszatérhettem a blog-bejegyzéseimhez!) Nézegetve a naptári katolikus nyári ünnepekről írott dolgokat, ismételten eszembe jutnak a nehéz nyári nagydologidő, a kaszálás forró napjai, amelyek két hónapoig is elnyúlhattak a meredek oldalakon, ahol még árnyékot nyújtó fa vagy bokor is alig akadt! Epedezve lestük az eget, hol tűnik már fel egy-egy nagyobb felhő, eltakarva a perzselő napot, vagy mikor lebbent már meg ebben a tikkasztó forróságban egy hűvösebb szellő. Vártuk, szinte könyörögtünk magunkban, halkan az esős napokért, amikor szegre akaszthattuk a kaszát, villát, gereblyét és "megszusszanhattunk", pihenhettünk a ház körül, vagy a havason, a kalibánál. Ilyenkor az idősebbek, a felnőttek, aggódtak az eső miatt: mi lesz a száraz renddel, szénával? Minket ez hidegen hagyott, mi azon törtük a fejünket, hol gyűlhetnénk össze mi, fiatalokul egy kiadós játékra, melyik csűrben rendezhetnénk egy táncot. Hamar kipihentük a fáradtságot, szokva voltunk a munkával, abban nőttünk fel. Ma elgondolom, talán a mi örömünkre találták ki valamikor a szentjeink tiszteletére a pirosbetűs, dologtiltó ünnepeket is. Bizony, a gyimesi csángók annyira vallásosak voltak, hogy ezeket mindig betartották, sőt több jeles napot is megültek, valamilyen oknál fogva. Ilyenek voltak pl. Illés proféta napja, az Úr szineváltozása, Páduai Szent Antal napja és mások. Már elébb láttuk, hogy ezeken a napokon szerencsétlenségek történtek (villámcsapás - Isten ítélete, nagy vihar stb.), amit nem felejtettek el az emberek és féltek a büntetéstől. A gyimesiek mai napig ragaszkodnak a Mária-ünnepkör minden egyes napjának dologtiltó jellegéhez, ami a nagy Mária-kultuszból származik, gondoljunk csak a babba Mária elnevezésre, vagy a Mária megidázésére úgy a gyermekek nevelésében, óvásában, mint a mindennapos kötetlen könyörgéseikben. Erre van is alkalom a nyár és az ősz folyamán a tíznél több Máriát ünneplő pirosbetűs vagy más jeles napok alkalmával. Ilyen ünnepek: Sarlós Boldogasszony, Nagyboldogasszony, Kisboldogasszony, Szűz Mária mennybemenetele, Magyarok Nagyasszonya, Szeplőtelen Fogantatás, Sarlós Boldogasszony, Gyümölcsoltó Boldogasszony stb.Még egy dologra figyelhetünk fel: a gyimesieknek igen gazdag hiedelemvilága van máig, amelyek egyrésze még a pogány világból eredhetett, nos, ezek egyrésze sok esetben rátelepedik, valamilyen módon vegyül a vallásosságukkal, még akkor is, ha ezt keményen elítéli az egyház! Így például a ráolvasások gyógyító szövegeiben találunk pogány és vallásos részeket. Szent Iván éjjelén hiedelmük szerint a boszorkányos szépasszonyok meglovagolják az istállókba bekötött lovakat, azok reggel csupa vízben vannak, megizzadnak! Ezt nem csak fokhagymával lehet megakadályozni, hanem azzal is, ha az istálló ajtajára keresztet rajzolnak! Egy idős adatközlő asszony, aki nagy magányában öngyilkos akart lenni, fel akarta akasztani magát, úgy szabadult meg, hogy a "kicsi pirosnadrágos, mozsikáló és táncoló ördögök közeledtekor sikerült keresztet vetni és felsóhajtani: Istenem, ne hagyj el!" A feketemágia, egymás kiimádkoztatása, mint büntetés, a mai napig beszéd tárgya főleg az idősebb néniknél, akik hisznek is abban! Furcsa világ volt ez itt valamikor: óriási szabadság, de korlátozott, egyirányú szabadság, mert a sok babona, hiedelem burokba tartotta őket!
2012.03.07. Régi fényképeket nézegetek: a legnagyobb gyimesi búcsún készültek, ilyen-olyan időszakban. A legrégibb képek valahol a Néprajzi Múzeumban, vagy a Széchenyi könyvtárban fellelhetőek, a XX. század tízes éveiben készülhettek. Nagyon tanulságosak: viselet, árusok, sokadalom, kit mi érdekel, ezeken fellelhető. És a környezet, az építkezés is jelen van, valamint a rengeteg portré: beállított, de a tömegben létező lehetséges portrék. Látunk itt székely és más árusokat, a kézműipar kínálatait, sőt fényképész-bódét is. És láthatunk szobabelsőket, szabadtűzelős kemencékkel, tiszta szobákat és ruha gyűjteményeket. Én magam sem képzeltem el, hogy akkor még a csángós férfiak kalapja annyira más volt: még a széleskarimájú nagy tökfedő volt a viselet! Ami még feltűnő volt, hogy az árusok inkább használati tárgyakat árultak: nyereg, járom, faedények, fazekak, kötél, bakancs, bocskor, csizma, bicska, kés, cserépedények. Kecsesebb csecse-becse volt, azok is, főleg a gyermekjátékok fából faragott dolgok voltak. Egyetlen fegyverféle nem volt, azt a gyermekek otthon szerezték be, itt hondolok a hajító-(hanyitó)fára, a nyílaspuskára. Visszatérve a templomos búcsúk mai helyzetére, a gyimesbükki lehetőségeket is bemutatom röviden és főleg a minket érdeklő római katolikus templomok búcsúit. Bükk első kápolnája, ahol rendszeres miséket tartanak és én inkább templomnak tekintek 1907-ben épült, Szent Péter és Pál a védőszentje, búcsúja június 22-én van. Bálványoson található a Szentkereszt megtalálása templom, amely 1993-ban épült és búcsúja szeptember 14-én van. Alább, a főút mentén található egymásmellett a régi és az 1976-ban épült új, modern, gyönyörű templom, neve az Úr napja templom és építése a Dani Gergely nevéhez fűződik, aki a legsötétebb időkben itt magyarul tanította írni-olvasni a csángó gyermekeket. Volt is érte sok baja a hatóságokkal. Még szólnunk kell az ezeréves határ közelében 1782-ben épült Nagyboldogasszony templomról, amit a kontumáci templomként is emlegetnek, hiszen eredetileg a vesztegzárja és határállomás alkalmazottainak a részére épült, majd a környék lakosai is látogatni kezdték azt. Búcsúnapja augusztus 20-án van. Felújították, és 2010-ben világháborús emlékművet is avattak, ma rengetegen látogatják és itt megemlékezéseket tartanak. Ennyit a búcsúkról, mint a gyimesiek ünneplési alkalmairól!
2012.03.06. Valaki megkérdezheti, hogy miért is írok blogomban oldalakon át a gyimesi templomok búcsúiról. A válaszom egyszerű: itt valamikor három dolog itatta át a csángók egész életét: a munka, a vallásuk és a lehetséges ünnep - innap! A blogom utolsó részében, az elmúlt hónapokban éppen az ünnepi alkalmakról beszéltem. Mert bármennyire is munkaközpontú volt ez a csángó közösség, életvitelében, felfogásában, azért néha, ahogyan mondani szokták, "meg kellett egy kicsit szusszanni". Erre találták fel a több, mint 30 féle táncalkalmat, mulatságokat, innen fakad a csángók nagy-nagy szeretete a tánc irányában! De a táncos összejöveteleknek más célja, hozadéka is volt: ott ellehetett úgy Isten igazából beszélgetni, ami ma annyira hiányzik az emberek életéből! És, hogy a magam kérdésére válaszoljak, mi volt erre az együttlétre jobb alkalom, mint a mise és utána a tánc! Ez minden táncos vasárnap megtörtént, már láttuk. Nem lehet a kettőt elválasztani, habár voltak erre próbálkozások úgy az egyház, mint a világi hatalom részéről. Szinte hangosan kiált belőlük a kettősség fontossága: a lélek és a fizikai ember szükséglete: dolgozz, ápold lelkedet és pihentesd testedet! Gyimesben egyetlen kikapcsolódás a nehéz munkából az volt, amikor a család szépen fehérbe öltözött és templomba ment, majd a táncba! Ez így volt és ma is ennek a ránkmaradt maradék-foszlányain tengetjük elsilányodott életünket, amely a fiatalságot a divatos szubkultúra felé vezeti. Nehéz leírni ezeket a nyári búcsúkat, azok hangulatát. De mindenképpen igen-igen várt, előkészített ünnepélyes összejövetelek voltak és maradtak a napjainkig. Sőt, habár szokásaik, életvitelük rengeteget változott, pontosan a búcsús napok azok, amelyek egyre nagyobb szerepet kaptak a XX. század közepétől napjainkig a kisebb-nagyobb közösségek összetartásában. Hiszen ha valamikor csak a három nagy templomos búcsúra gyűltek össze, ma már minden kis kápolna, harangláb megtartja a maga kis búcsúját, ahova, ha nem is jön az egész Gyimesből a jónép, de ott ünnepel a környezet, sőt az idegenbe szakadt honfitársak is. Láttunk erre jó példát is: egy templomnak két búcsúja van Hidegség fejében. Mindkettőre összejönnek, imádkoznak, ünnepelnek. Érdekes dolog az is, hogy a búcsús ünnepek nagy része nyáron van, amikor a gyimesi táj gyönyörű, a szabadban lehet ünnepelni! Nem tudom azt a hangulatot visszaadni, ahogyan vártuk, megéltük gyermekkoromban, legénykoromban és később is ezeket a búcsúkat. Mindenkinek megvolt és megvan a saját búcsús élménye. De tudom, hogy boldogak voltunk, örültünk, csodálkoztunk, szerelmek kötődtek és barátságok. Az asszonyok pedig nagy készülődéssel várták a vendégeket. Az én felfogásomban ezek a búcsúk mindenképpen örömforrások voltak, tehát igazi ünnepek!
2012.03.05. A következő templom, amiről szólni szeretnék, Bükkhavaspataka szádában, a dombra épült, valóságos ékszer! 2000-ben szentelték fel és a milleniumi év tiszteletére Szent Istvánt választották védőszentjüknek. Az 1925-ben épült kápolna helyére emelték a magasba Szilveszter Imre állandó felügyelete alatt az építők, aki ezzel egy új egyházi megyét is megteremtett, amely Hidegség völgyét foglalja magába. Búcsúnapja augusztus 20-án van, sok hazai és külföldi látogatja nyaranta az új létesítményt. Még két kápolnáról kell szólnunk: A Tatrostól 18-20 km-re található Farkaspalló, ahol még áll az 1956-ban épült id. Jakab apostólról elnevezett kápolna, amelynek búcsúnapja július 25-én volt! Múlt időt írtam, mert most már csak nyáron lakott a kis település, habár a 60-as évekig iskolája, boltja és állandó lakói voltak. Mára üresek a házak, nincs gyermekzaj, nyáron "kalibázásra" használják azokat. De ennél is szomorúbb, furcsább helyzet van Háromkúton! Amikor a XX. század elején Gyimevölgye lakossága elérte a bűvös 15 ezret, megkezdődött a kivándorlás! 40 gyimesvölgyi lakos megvásárolta Háromkút területét. Előzőleg itt őserdők voltak, ezeket kivágatta egy szeredai kitermelő cég, az emberek meg feltakarították a területeket: kalibákat, majd házakat építettek, jó helynek bizonyult a gazdálkodáshoz, főleg állattartáshoz. Csakhogy a mindenkori román politika szemet vetett a jó erdőkre, a környzetre, és addig mismásoltak, amíg Háromkút eltűnt Hargita megye térképéről és Namti megyéhez került. Itt hosszú lenne elmesélni a sok csalást, amit évek kutatásai alapján feltárhattam... haszontalanul, mert ma már az emberek adminisztráció szerint Középlokhoz tartoznak, de a föld, az kicsúszott a lábuk alól. Így a történelmi Erdélyből sikerült a román hatalomnak lecsípni egy részt, annyi mással egyetemben! Ez a helyzet. Most kínlódnak az iskola építéssel, dokumentumok beszerzésével, és egy vezetőjük szerint ők "a levegőben lógnak, senki kutyája lettek". De visszatérve a tárgyhoz, itt 1950-ben épült egy templom, amely a Keresztelő Szent János születése nevet viseli és a búcsújuk Szent Iván napján, június 22-én van.
2012.03.04. Nem csoda, hogy Gyimesközéplokon, főleg a Hidegség- völgyében épültek az évek folyamán a kápolnák, hiszen pillanatnyilag is, a közél öt és félezres lakosság mintegy fele ebben a hosszú völgyben él, amelynek az akkor központnak számító Megállóhoz a legközelebbi része is négy kilométernyire van. Gondoljuk át, hogy milyen nehéz volt ide elkísérni a halottat Hidegségről, esőben, hóban, viharban, hiszen az átlag távolság tíz kilométer volt! A jó gazdák szekérrel, szánnal érkeztek a megállói templomhoz és akkortájt nem csak gyönyörűséges lovas lakodalmak voltak, hanem, bizony, szomorú temetések is! És nagyon sokuknak nem voltak lovas fogatjaik. Ezért tehén fogatokat alkalmaztak terűhordásra. De milyen lett volna ez egy mise, búcsú alkalmával a vágtató, magamutogató lovaskocsik mellett? A világ akkor is két, három pólusú volt: gazdagabbak, közepesek és szegények. Ezt teherhúzó fogatokban így lehet elképzelni: páros lovasfogat, egyes lovas fogat és szarvasmarha-fogat. De a legnehezebb dolog mégis a vasárnapi és ünnepi templomlátogatás, istentisztelet volt és a temetések. Ezért már a legrégibb időkben kialakultak Hidegségen is, a helyi temetők és az úgynevezett haranglábak. Ezek megszentelt harangok voltak egy kis tornyos faépítmény mellett, ide gyűlt össze a halottat kísérő szomszédok, rokonok és misét is tartottak ilyen alkalommal. Ezek közül a későbbiekben többet átalakítottak olyan kápolnákká, ahová már beülhettek az emberek, aminek védő szentje, búcsúja is lett. Ma már egyházmegyeileg is Középlok két részre szakadt: megállói egyházmegye és hidegségi egyházmegye. A megállói nagytemplomhoz egyetlen kápolna tartozik, amely tulajdonképpen harangláb, védőszentje Szent György, búcsúja április 24-én van és 1910-ben állították a mai központi vasútállomásával szembeni dombra. 1996-ban újraépítették, javították.Hidegségen az első kápolnában már minden vasárnap misét tartanak, mert az 1926-ban épített kis kápolnát már 1950-után annyira kibővitették, hogy erre alkalmas. A neve Sarlós Boldogasszony kápolna és a búcsú napja július 2-án van, kirakodó vásárral egybekötve.Fennebb, a Csillag-szerben, 2008-ban berendezték a völgy legújabb furcsa templomát, a Gájter-templomot, amelyik a nevét onnan kapta, hogy az épületben előtte egy deszkavágó gájter működött a sok mindent építő Csillag Péter tulajdonában. Itt miséznek is, de mellette nincs temető. Mégfennebb, a hidegségi iskolától 500 méternyire, jobbra egy érdekes megfigyelnivaló van: létezik egy harangláb, de körülötte temető is van, ahová a környékbelieket temetik már az 1930-as évektől. Ide 1935-ben emelték az Úrunk Színeváltozása faharanglábot, amelynek búcsú napja augusztus 6-án van. Fennebb, Hidegség egyik elágazó patakán épült 1926-ban a Páduai Szent Antalról elnevezett fakápolna, amelynek búcsú napja június 13-án van, de érdekes módon itt búcsút tartanak Szent Péter és Pálkor is, azaz június 29-én, a visszaemlékezések szerint azért, mert nem tudtak dűlőre jutni a helyiek és a plébános abban, hogy ki is legyen a védőszentjük! Ezért választották a kettős búcsút, hiszen a fárasztó nyári dologidőben nem árt egy kis megszusszanás, pihenés!
2012.03.03. Gyimesközéplok (román változatban két neve van, ami sokszor zavarja az idegen utazókat: Lunca de Jos és Lunca de Mijloc- azaz Alsó Lok és Közép Lok! Azért írtam külön, hogy világosabb legyen, hiszen sok régi dokumentumban is így szerepel. És íme a magyarázat. A lok szó sima, benti területet jelent, ahová már építeni is lehet. De így nevezik a patakok mentén elterülő földeket. Pl. "Péternek adtam az ugrai lok-birtokaimat" Láttuk, hogy a három gyimesi község közül a legalsó, a határmenti a legrégibb. De a fenti völgyekben is, abban az időben már elszórtan léteztek házikók, kunyhók, kalibáb, tehát állandó lakhelyek. Ezek az emberek még nem tömörültek falvakba, és egyházmegyéjük sem volt: legtöbben még a csíki községekben keresztelték gyermekeiket, onnan járt ki néha pap is, oda fizettek árendát a területekért és a közbirtokosságoktól, egyéni földbírtokosoktól vásárolták meg később azokat. A mai napig úgy említik a bükkiek a két másik község lakoit, hogy "a lokiak". Még abból az időből maradt ránk ez a megnevezés, amikor a két lok egyetlen adminisztációs területnek számított és az 1850-es évektől egyetlen egyházmegyét alkotott. Tehát egyrészről Alsó lok volt - Felső Lokhoz viszonyítva, de később már a három község középsőjévé vált, tehát Közép Lok lett belőle! Ezt általában a román vasút sem tudta kezelni, ezért hol "alsó", hol "középső"-nek fordították.) Gyimesközéplok központi, legrégibb temloma a megállói részen van, Kápolna-pataka szádában és 1855-ben épült, búcsú napja július 22-én van, védőszentjének, Mária-Magdolnát választották. Ez a völgy legnagyobb búcsúja. Az idősebbek visszaemlékezései szerint is ezen a napon özönlöttel ide nemcsak a völgy lakói, hanem Felcsík- Szentdomokos, Karcfalva, Gyergyó lakóoi is átkeltek a hegyeken, az ismert ösvényeken, hiszen sokuk birtokai átnyúltak a hegyeken és az egész Gyimesvölgye valamikor a csíki közbirtokosságoké volt. Sokan rokonságot is tartottak, voltak családok, akik számontartották, honnan származtak, és ez a nap egy jó alkalom volt a találkozásra, mulatozásra, megyézésre. De jöttek a csíki, udvarhelyi, gyergyói mesteremberek a portékájukkal: cserépedények, csebrek, sajtárok, szitaárusok, lószerszám készítők, kötélfonók, de más százféle termék, főleg kézipari dolgok megteremtői. Érdekes a templom felépítésének a története is! Valamikor ezt a patakot a Tankók-patakának hívták, mert sok idetelepedőnek ez volt a vezetékneve. Később ide egy kápolnát építettek, amelyik a gyimesi anyaegyházmegyéhez tartozott. Ebben már miséztek a mindenkori gyimesbükki papok. Az 1850-55-ös években úgy építették meg a nagy templomot, hogy körbeépítették a kápolnát, abban végig miséztek, és később lebontották, kihordták a nagy templomból. De ettől a völgy neve nem változott meg: ma is Kápolna pataka a neve!
2012.03.02. Felsőlokon a következő kis, takaros kápolna Görbe fejében épült a 2008-as jégeső és a 2009-es árvíz pusztításai emlékére, valamint a továbbiak kivédése céljából. Védőszentje Szent Benedek és a búcsú július 11-én van. Itt először egy keresztet állítottak a katolikus görbeiek, majd 2011-ben megépült a hosszútornyú, keresztes építmény, ahol nem miséznek, de búcsúra összegyűl a község apraja-nagyja, vendégek is jönnek, a község plébánosa misét celebrál, utána következik a búcsúk megszokott világi része, a helyiek és vendégeik letelepednek a kápolna köré, esznek-isznak, beszélgetnek a gyönyörű környezetben. Tehát ezeknél a megemlékezéseknél, hálaadásoknál is jelen van a búcsúk kettős felépítése: egyházi (vallási) és világi elemekből épül fel és példaadóan hasznos a kisközösségek fentartásában!Felsőlok utolsó kis kápolnája a Tatros folyása mentén, a falu végén helyezkedik el, mintegy védőként a település számára. A domboldalon áll, harangja is van, sőt állandó harangozója. Ezt Keresztelő Szent Jánosról nevezték el, búcsúja október 2-án van, szép faépítmény, 2011-ben építették újra. A harangoknak a kis kápolnákban ugyan az volt a szerepük, mint általában a nagy templomok harangjainak: jelezték a nap szakaszait, szóltak a halottakért is, de veszedelem (tűz, víz) esetén hírt adtak a bajról és segítségért zúgtak. Legtöbbjük a környezetükhöz viszonyítva magasabb helyre épült.
2012.03.01. Sántatelek felső részén, Komjátpataka szádában 1970-ben egy kápolnát építettek a hívek, ahol alkalom adtán misét is tartottak a mindenkori plébánosok. Ezt 2007-ben egy takaros, szép templom váltotta fel amely a Tankó Géza plébános idejében épült. Most itt rendszeresen misék vannak a környékbeliek részére és a kápolna (amit én nem is kápolnának, hanem igazi templomnak neveznék!) védőszentje a Kármelhegyi Boldogasszony, búcsúnapja pedig július 16-án van. A következő kápolna Farkasok patakán van, és 1960 körül építették egy óriási felhőszakadás nyomán, amely több házat, épületet elsodort és sokan el is költöztek onnan. Itt nem miséznek, de a kápolna Páduai Szent Antal védnöksége alatt van, az ő nevét viseli és június 13-án van a búcsúnapja, amelyet minden évben megtartanak.Az Ugrapatak-i anyatemplomról már szó esett, és ez időrendi sorrendben a Gyimesvölgye harmadik központ, anyatemploma. Hiszen Felsőlok közigazgatásilag és egyházilag a völgy legfiatalabb községe.Az anyatemplom szomszédságában épült a Sziklára Épített Ház, ahol elindult az Árpádházi Szt. Erzsébet Katolikus Gimnázium is. Itt található a Szent Erzsébet Gimnáziumi Kápolna, amelynek búcsúnapja november 19. Ma már híre van a Berszán Lajos esperes által megálmodott, majd óriási munkával felépített, benépesített gimnáziumnak, hiszen a Sziklára Épített Ház mellett felépült a völgy első gimnáziuma (líceuma) amely egyúttal a völgy legmodernebb épülete is. Diákjai a gyimesi községekből, de Moldvából, sőt a székelyföldről is verbuválódnak. Már sok híres, egyetemet végzett tanuló került ki innen. Berszán atya igazi iskolateremtő, érdemei elévülhetetlenek, amit bizonyít a nagy ismeretsége, és megbecsülése is, úgy a helyiek, mint a magyar vezetők körében.
