Főmenü

Rövid életrajz

- Dolgozatok és könyvek

- Díjak, kitüntetések

- Megjelent könyvek

- Saját munkák

- Mások írták...

- Videók

- Népdalok és keservesek

- Képek a mai Gyimesről

- Régi képek

- Wikipedia bejegyzés

- Blogok 2010

- Blogok 2011

- Blogok 2012

___________________

- A gyimesközéploki ezermester

___________________

Elérhetőségem:
Tankó Gyula
537145 Lunca de Jos 491,
jud. Harghita, ROMANIA

Tel: +40266339624,
mob.: +40754432920

e-mail: tanko.gyula@vipmail.hu

Kedves Olvasó! Üdvözöllek Tankó Gyula honlapján. Ha érdekel a gyimesi ember élete, sorsa, néprajza, tisztelettel ajánlom a blogomat. Címem: Gyimesközéplok 491 | Gyimes völgye | Erdélyország...

2013.05.25. 13:19 Tankó Gyula

2012. október


2012. május >>

2012.10.24. Amint már említettük, a betelepedés , állandó lakások építése, alulról kezdődött, a határ, Sáncpatak és a Rákóczi-vár környékéről. Amint majd látni fogjuk, ugyanez volt a sorrend az egyházmegyék kialakulása, a templomok (kápolnák) építésének és a hivatalos, közigazgatásilag nyílvántartott falvak, községek kialakulásának is! Tudjuk, hogy az 1600-as években befejeződtek a török- és a „kutyafejű tatárok” rabló betörései is. Ami, viszont, gyakran százakat, ezreket pusztít Erdélyben- Csík, Kászonok, Háromszék vidékén is, és amiről már írásos dokumentumok is rendelkezésünkre állanak, az nem más, mint az időnként lesúlytó pestis és más járványos betegségek. Nyomukban csak a félelem, éhség maradt az élve maradt emberek között. Csak egyetlen példát említenék egy 1717-19-ben pusztító pestis járványról: egy akkori felmérés alapján Csík és Gyergyó vidékének közel fele meghalt a betegségtől. Így Delnén 328 halott, Csíkszentmihályon 348 halottat írnak össze. Az emberek menekülnek, amerre csak tudnak, Moldva felé is, de közben Gyimesben is letelepedhetnek egyesek. Gyimesről nincs semmi adat ebben az összírásban. De nagy szárazságokról is adatok vannak, amikor sokan éppen Moldva felől jönnek Erdélybe, és közülük lehetséges, hogy már akkor letelepedtek moldvai magyarok, de románok is Gyimesben. Tudomásunk van már arról is, hogy alig létezett Csíkban, Udvarhelyen, Gyergyóban olyan falu, ahol ha léteztek földbirtokosok, ne fogadták volna tárt karokkal már akkor is az igénytelen, olcsó román munkaerőt, amely a történelem folyamán aztán a fejükre nőtt! Gondoljunk csak a Wass Albert családjára, de ekkor jöttek létre az olyan települések, mint Vasláb, Bükkloka, Lóvész (később) és mások. A románoktól vették át pl. Gyimesben a tejfeldolgozásnál, vagy egyes tejből készült ételek neveit is éppen úgy, mint azokat a szavakat, amelyeket ma is az állattartás szakszavaiként alkalmaznak. Pl. bács, monyator, pornyálás, budáka, orda, álivánka, brigigyó, krinta, esztena, kaus, bálmos stb. Később a gyimesiek is híres juhtenyésztőkké váltak és még az 1900-as évek elején is az számított igazi gazdaembernek, akinek legalább 50-100 juha volt. És a jónevű, egészséges birkákat a messzeföldről idejött bellérek vásárolták fel. De csak azt adták el, ami egy megadott számon (50-100) felül szaporodott abban az évben! Ahol kevesebben telepedtek le a románokból, azok az idők folyamán összevegyültek, asszimilálódtak a többséggel, beolvadtak azok közé, annyira, hogy pl. a sántateleki Gercujok, akiknek csángó-magyar feleségeik voltak, kérték a katolikus egyháztól befogadásukat a római katolikus szertartásokba és átkeresztelődésüket a feleségeik vallására, hogy ők is látogathassák és igénybe vehessék a katolikus plébánosok szertartásait. A moldvából érkezett magyaroknak könnyebb volt a helyzetük, hiszen ők a mai napig buzgó katolikusok. Igaz az is, hogy azóta kérik és a mai napig nem kapták meg a a segítséget abban, hogy anyanyelvükön legyen a mise, azon imádkozhassanak a templomaikban, mert az nem az ”ördög nyelve”, ahogyan egyes papjaik, és román egyházi vezetők nevezik a magyar nyelvet! Ebben a nagy ide-oda járkálásban, majd a határok tologatása , és erőltetett elnemzet- telenítési politika után ( amelyik még ma is keményen tartja magát!), fontos-e azt a kérdést feltenni, hogy ki, mikor és honnan csángált ide a szépséges Gyimesbe? Mert ha pl. a magyar vezetéknevűeket vizsgáljuk, mint Tankó, Bodor, Ambrus, Erős, Bartos, Timár, Jánó,Simon, Farkas, Veres -és még sokat sorolhatnék, minden magyar vidéken megtalálhatjuk azokat éppen úgy, mint Moldvában is! A forrás közös: magyar! Igaz, hogy ezek a nevek megcsonkítva kerültek a XX. század irataiba, anyakönyveibe, főleg Moldvában. Így lett a Zöld névből Zeldiu, a Kósából-Cose és a Balogból-Stanga, hogy még teljesebb, szebb legyen! De ez már politika! Igaz, nem szabad elfelejteni, hogy az öreg adatközlők még Kallós Zoltánnak így énekeltek egy régi keservest: Mikor Csíkból elindultamSzinem sem volt, Úgy búsultam,Idegen füődbe siettem, Met hazámba nem iélhettem.Idegen főd az ién hazám, S e jó Isten az ién apám... És a vezetékneveik olyanok, mint a mieink, csak kissé összeroppantva, megcsúfolva...Még idekívánkozik egy kérdés, amire szeretnék választ , de kitől kaphatnám meg azt? Ez a következő lenne: Hogyan lehetséges az, hogy Moldva közepén, románokkal körülvéve sok száz éve, moldvai öreg csángó – magyarok megtudták őrizni napjainkig( aki még él!) ősmagyar nyelvüket, és amikor itt az első csángó-fesztiválokat szerveztük az 1970-es években, ha vonattal vagy busszal megérkeztek , nem csak velünk, de egymásközött is jól érthető, szép régi magyarnyelven beszélgettek. Persze, már akkor is érdekes kiejtésük, hanghordozásuk és sok román eredetű, átvett szavuk volt, de ez természetes folyamat egy olyan helyzetben! De a népdalaik, balladáik, amelyeket akkorjában még énekeltek, ismertek és amelyeket hála Istennek, összegyűjtöttek azok a magyar tudós gyűjtők, néprajzosok, zenészek, akik felismerték ezeknek a felbecsülhetetlen értékét , ma az egész magyar nemzeti kultúra igazi kincsei! És e kitérő után visszatérnék a kérdésemre: Mi történt az utolsó ötven évben, amit mi átéltünk és hol népi demokráciának, szociálizmusnak neveztünk tévesen, hol, és itt megakadok, mert az utolsó húsz évet sem tudom, hogyan nevezhetném, tehát mi történt Moldvában, mi történik napjainkban Erdélyben, Vásárhelyen, és sorolhatnám tovább. Mert vagy három-négy éve figyelem azt, hogy a nagy erőlködéseink ellenére, amikor megérkeznek a soros csángó-fesztiválra a moldvai csángók, egymásközött csak románul beszélnek! És most kimondom: amit szinte 1000 esztendeig meg tudtak őrizni elődeik Moldvában, azt az utolsó 50 év tönkretette! És a mai híres román, vagy szlovák, ukrán stb. nemzetiségi beolvasztási állampolitika nem annyira nyíltan, de sokkal veszélyesebben tovább folytat.. A kérdés csak az, hogy a világ egyik legkifejezőbb nyelvét, a magyart, meddig tudjuk még megőrizni. Tudják, hogy csak azt a szót, hogy megy, hány féle képpen tudja kifejezni a magyar? Legalább 40 (negyven) más szóval! Pl.bandukol, ballag, járkál, cammog, settenkedik, törtet, halad és a sort lehetne folytatni. Ezekből nagyon keveset lehet angolra, németre, vagy más nyelvekre lefordítani. Ez csak a miénk! Vigyázzunk erre a kincsünkre! 

 

2012.10.21. Most beszéljünk a valamivel elébb felvetett 4 kérdésről, amelyek elődeink idejöttének idejéről és betelepedésük irányáról szólnak. Elsőnek a negyedik kérdést tárgyalnám, hiszen életemben a hagyományokról, szokásokról, hiedelmekről kérdezgettem, faggattam öregebb, mindentudó adatközlőimet, akik közül sokan lábonjáró tudományos könyvek voltak, valódi enciklopédiák, akiket az Isten velük született inteligenciával, értelmességgel áldott meg, még akkor is, ha egyesek nem rendelkeztek olyan sok iskolával! Legtöbbjük már kint pihen a temetőben, de néhányuknak ideírom a nevét és bíztos vagyok, még vannak, akik emlékeznek nevükre is. Inkább a mindenki által használt melléknevükkel sorolom fel őket, mert így ismerte mindenki. Busulán Péter bácsi: lakodalmas gazda, verseket is írt, a legrégibb formában jegyezte le a csángó lakodalmat, és sok történetet ismert falustársairól. Ambrus Fülöp bácsi( Hosszú Fülöp) Saját készítésű hegedűvel mozsikált, mesélte nagy hozzáértéssel a régi történeteket, a háborúkról, pénzről, az első Mária Magdolna búcsúkról, amikor Csíkból a hegyeken- völgyeken érkeztek a csíki rokonok, vendégek, akiket megyébe hívtak az idecsángáltak és étellel- itallal traktálták őket, ahogy rokonoktól, ismerősöktől elvárható volt és ki tudná még felsorolni, kikről szóltak a történetei. De azt tudom, hogy úgy éreztem magam vele, mintha a legénykori történeteinek, a fonóknak, kaláka táncoknak én is aktív résztvevéje lettem volna. Tőle hallottam, hogy minden áldott vasárnap, ha éppen nem volt bőjt idő, a nagy zenészeink a kápolna, majd a templom alatt várták a miséseket, és ahogy lejöttek az út mellé, húzni kezdték a talpalá valót és így vonultak egy öreg, nagy házba táncolni. Akkor még a felsőlokiak is idejártak misére. De ki ne hallott volna Gábor Pisti Jánosról, akit úgy is neveztek, hogy „Láski János”, mert a gazdaasszonya többször rá kellett, hogy szóljon napközben, hogy „láss ki, János még a marhákhoz is, ne csak mind olvass állandóan.” De ő annyit olvasott, hogy Orbán kántor-tanító rá bízta a fiatalok kulturális nevelését és az 1920-as, 30-as években olyan színdarabokat tanított a fiataloknak, hogy sokáig visszaemlékeztek azokra. Legalább ötven ilyen embert fel tudnék sorolni, akiket annyit faggattam a gyimesi csángókról, hogy közben és is hozzájuk öregedtem. Mindenik elmenéskor az jutott eszembe, hogy Istenem, vajon milyen kincset vihetett ez az ember magával, vajon beszélgettünk-e eleget! Még két nevet mindenképpen meg kell említenem: Jáni Jani Jóska, felsőloki lakodalmas gazda, aki minden hétfőn, a vásárból hazatértében, bejött rövidebb, vagy hosszabb beszélgetésre hozzám. És egyszer csak beállított egy füzettel teleírva a gyermekkoráról, iskoláiról román és magyar katonáskodásáról, a régi román világról és a kicsi magyar üdőről szóló történeteivel. Micsoda leckék voltak ezek nekem. Ezt átdolgoztuk és egy pályázaton az 1990-es években díjat, kitüntetést és pénzt is kaptunk, amit a budapesti Országházban vettem át, mert csak én tudtam kimenni oda. A pénzt arra adták, hogy ezt könyv formájába is kiadjuk, ami sikerült is Magyarországon. Ott még törődtek a csángó kultúrával, mert felfogták, hogy mi őríztük meg a legeredetíbb formában a magyar kultúra egyes szeleteit! A másik ember, akivel többet kellett volna beszélni, az Mónus Berta néni volt! Szerencsére visszaemlékezései megjenetek könyv formájában Harangozó Imre jóvoltából. Büszkék lehetünk ezekre az emberekre, s még másokra is, hiszen volt itt ezermester, akinek csodájára jártak és aki költő is volt, iskola nélkül, és aki mellékesen vezette a templomépítési munkálatokat a Nyikaszerben, lehet hogy már nem tudják, de Nyika Istvánról beszélek, a Nyika nemzetségből. Arra sarkallnak ők minket, titeket, hogy úgy érdemes élni, ha valami értékeset hagyunk magunk után. Ehhez nem szükséges palotát, kincseket hagyni. De az is elég, ha úgy élünk, hogy amikor elmegyünk, hiányozzunk az embereknek!

 

2012.10.18. (folyt.) Mielőtt az ide csángált és letelepedett emberekről, a benépesedésről beszélnénk, szólnom kell két gyimesi születésű történészről, akik annyi adatot gyűjtöttek kutatásaik folyamán Gyimes történelméről, hogy külön- külön , de akár együtt is képesek lettek volna Gyimes legendamentes igaz történelmének a megírására. Így lett volna ideális az egyszerű olvasó számára. De ez így nem sikerült! Először is , mert az egyik kutató már jó ideje Svédországban él és most már a 80-as éveit tapossa. Antal Imréről van szó, aki az egyetemi évek elvégzése után a Gyimesközéplok- i iskolában és a Gyimesfelsőlok-i szakiskolában is tanított, majd a nyugdíj előtti időszakban a Csíkszereda-i nagy gimnázium, a Márton Áron nevét viselő intézetben tanított történelmet. Ez idő alatt kutatta a témába vágó kérdéseket régi dokumentumokban, főleg a Csíkszeredai Állami Levéltár Csíkszéki iratait , jegyzőkönyveit az 1683- as évektől kezdődően, valamint Kolozsváron a Székely Oklevéltár adatait. Tanulmányozta az 1796-ban itt járt Gr. Teleki Domokos, majd három évvel később a Gr. Teleki József – Úti jegyzések című írásait, Benkő Károly munkáit, és a legnagyobb székely, Orbán Balázs monumentális művét, A Székelyföld Leírását. És a sort lehetne folytatni a későbbi kutatókkal is, akiket forrásként használt Antal Imre. Ebből megszületett 1992-ben a Gyimesi Krónika című kisformátumú, 134 oldalas könyve az Európa könyvkiadó és a Kriterion Könyvkiadó közös kiadásában. Hézagpotló könyv! De ez akkor lett volna teljes, ha kiegészült volna a másik gyimesi származású történész, muzeológus Szőcs János legújabb kutatási eredményeivel! A sorsuk majdnem hasonló. Szőcs János is tanárként kezdte Felcsíkon és Gyimesközéplokon, majd az igazi álma, a levéltárak és könyvtárak világa következett: Csíkszeredában muzeológus- történészként a Csíki Székely Múzeumnál dolgozott és dolgozik pillanatnyilag is, nyugdíjas, de egyáltalán nem pihenő sztátuszban! Kutatási eredményeit különböző folyóíratokban, tanulmányokban jelentette meg, sok előadás, konferencia meghívottja is. Nagy kár, hogy mindezt nem olvashatjuk könyv formájában is!Megyőződésünk szerint, Szőcs János gyűjtötte, találta a különböző levéltárakban a legtöbb adatot a gyimesi csángókról. Így kutatott a jászvásári( Iasi), csíkszeredai, kolozsvári, budapesti és más levéltárakban, egyházi anyakönyvekben, és érdekes adatokat tárt fel Gyimes benépesedésével kapcsolatban, leszögezve azt az igazolt tényt is, hogy a bevándorlás két irányból történt: nyugatról( Csík, Gyergyó, Háromszék, sőt Fogaras környékéről is!) de ellentmondást nem tűrően úgy gondolja, hogy az idecsángáltak nagy többsége Moldva felől jött vissza Erdélybe, a jobb megélhetés( területek, pásztorkodásos életmód) reményében. Persze, ez vitatható kérdés és szerintem nem az a fontos, hogy melyik irányból jöttek és telepedtek itt meg a későbbi csángóknak nevezett emberek, hanem az, hogy ők maguk minek tartják önmagukat, milyen szokásaik vannak, milyen a vallásuk, milyen nyelven beszélnek, énekelnek, veszekednek és imádkoznak! Mert ez az ők kultúrájuk! Mielőtt a témánkról beszélnék, még meg kell említenem Szőcs János elévülhetetlen érdemeit, feltárásait a Csíkszék-i elemi oktatás kérdéseiről a kezdetektől egészen az 1800-as évekig, de Gyimes esetében szinte napjainkig. Tőle tudjuk, hogy kik voltak itt az első kántor tanítók és általában a csángók felfogásáról is tudomást szerzünk az akkori évekből. De adatokkal , dokumentumokkal igazolja a csángó elképesztő munkáját, mondhatni harcát a földért, amelyet kezdetben úgy bérelt, majd később lassan-lassan felvásárolt a csíki közbírtokosságoktól vagy egyénektől, hiszen az egész Gyimesvölgy egyes csíki közbirtokosságok vagyonai, tulajdonai voltak, amit még ma is őríznek egyes legelők, hegyek, nyárolók elnevezései.( szépvizi, szentmiklósi, borzsovai, szentmihályi stb.) Ez a tulajdonviszony nagyon nehezen és lassan változott, sok csángó család többször, ahogyan itt mondták, „csórén maradt” egy-egy darab kaszáló, erdő, legelő megvásárlásakor! De erről külön fogunk beszélni, hiszen innen ered sok ellentét is a székelyek és a csángók között. Mert hiába a közös gyökér, hiszen sokan ezelőtt 100-150 évvel még a rokonságot is tartották azokkal, akik otthon maradtak! De, tudjuk, sajnos még a testvérek is sokszor kezet emeltek egymásra egy méter földért! Ilyen az ember, néha önző, meggondolatlan! De erről máskor szeretnék bővebben írni. (folyt)

 

2012.10.17. (folytatás...) 2. rész - Elmélkedés Gyimes igazi történelméről –Az első bejegyzésemben arról beszéltem, hogy milyen írott és fennmaradt jegyzőkönyvek, tudósítások említik már az 1600-as évektől az emberek jelenlétét ebben a világtól elrejtett hosszú völgyben a Tatros felső szakaszán. Szó volt a Rákóczi várról, amely 1626 táján épülhetett. A fellelt iratok a várhoz kapcsolódnak. Azokról, akikről én szeretnék beszélni, magukról a gyimesi csángókról, ezekből az évekből nincsenek adatok. Nehéz azt pontosan megmondani, hogy mikor is kezdődött Gyimes vidékének benépesedése. Mire fogunk tehát alapozni munkánkban? Létező korabeli dokumentumokra, az első országos vagy birodalomszintű népszámlálási adatokra, Csíkszeredai Állami levéltár adataira, a csíki anya-egyházközségek keresztelési anyakönyvek bejegyzéseire (mivel Gyimesben elszórtan már letelepedett emberek, családok léteztek, ezért az éppen alkalmas világra jött újszülötteket a csíki templomokban keresztelték és jegyezték be az anyakönyvekbe) 2. Forrásként számíthat a névelemzés is. (Vezetéknévre gondolunk!) 3. A XVIII. És XIX. század tudós utazóinak leírásai is segíthetnek munkánkban.4. Örökölt szájhagyomány az egyes családokban arról, hogy honnan származnak és tartották-e a kapcsolatot az otthon maradottakkal. Mindent összevetve, már jóelőre megmondhatjuk, hogy bizony, jócskán akadnak ellentmondások emberek, tudósok, érvek között nem csupán az IDŐ megállapításában, de az sem egyértelmű, hogy HONNAN jöttek ide, mi volt az igazi ok, hogy ide csángáljanak. Sőt még a csángó népnév megjelenése, használatának időpontja sem egészen világos, tehát vitapontot képez. A következőkben ezekről a kérdésekről szólunk.

 

2012.10.15. Amióta Gyimes néprajzával foglalkozom, hazai és magyarországi diákok, turisták, ismerősök és ismeretlenek többször is érdeklődtek egy olyan műről, könyvről, amely Gyimes történelmét tárgyalná. Ki kell jelentenem, hogy sajnos, ilyen könyv nem létezik. Sőt, ami ennél is súlyosabb, a három nagy községnek külön-külön, vagy egyetlen kötetben, még az oly divatos monográfiája sincs. Pedig a csíki és gyergyói községekben léteznek tudományosan elkészített falu-község monográfiák! Ezeket témakörök szerint alkotó közösségek írták meg, amelyet egy erre alkalmas személy koordinált. Mégis, akkor mit és honnan tudunk valamit Gyimes történelméről? Elszórva imitt-amott utalásokat találunk pl. arról, hogy az 1626-ban Bethlen Gábor idejében lent a határnál egy vám-váracska épült, majd adatokat találunk arról, hogy „minden héten itt ketten szoktak őrt állni”. Ezek a megjegyzések a várral kapcsolatosan más dolgokról is tanúskodnak: kik, melyik csíki faluból voltak itt szolgálatosok a határnál, kik nem jelentek meg, mikor épült a vámosoknak és határőröknek a kontumáci templom, stb. De ezek egyike sem beszél arról, hogy itt az 1600-as években voltak-e egyáltalán letelepedett lakosok! Ilyen alkalmi bejegyzésekről, jegyzőkönyvekből megtudhatjuk azt is pl., hogy ”1693-ban a csíkjenőfalviak nem jelentek meg a várat őrizni” vagy azt is, hogy 1698-ban Rabutin osztrák tábornok ujjáépíti a várat, és itt vámhivatal van és kommandó hajdúk tartják fenn az őrséget. Ezek a Gyimesről szóló bejegyzések tulajdonképpen egy-két mondatos utalások, amelyek érintik, de nem tárgyalják Gyimes történelmét. Ilyen utalásokat Gyimessel kapcsolatosan találunk Antal Imrének (Biricske) a Gyimesi krónika című könyvében, aki történész és innen származó Gyimes-kutatónak volt lehetősége tanulmányozni, kutatni a témával kapcsolatos írásos anyagokat, dokumentumokat, jegyzőkönyveket, amelyek abban az időben íródtak, vagy később híres történészek, utazók munkáiból tudhatott meg. Így pl. sok adatot talált a Cíkszeredai Állami Levéltárban. Egyetlen példa: A gyímesi passusban lévő hajduknak járó porciókról. (in) Csíkszeredai Állami Levéltár - Csíkszék iratai - 1701. De az itt lakókról még nincs szó! Pedig egészen biztos, hogy már imitt-amott, a patakok fejében voltak pásztorkodó emberek, akik a szájhagyományok szerint, először nem is számítottak állandó lakosoknak, alkalmi kalibákban, sőt szullákban töltötték itt a nyarat, állataikat, főleg juhaikat őrizve. Télen lehúzódtak Moldva folyói mellé, ahol az éghajlat enyhébb volt. De mondom, ez is csak feltevés! Az már bizonyos, amint Antal Imre is állítja, hogy 1694 február 13-án éjjel „a Moldvában tartózkodó bucsáki tatárok elő csapata, mintegy 350 tatár váratlanul betört a gyimesi-szoroson át a Csiki- medencébe. Csíkszentmihályt, Csíkszépvízt, Csiszentmiklóst, Csikborzsovát és Vacsárcsit feldúlták” majd hirtelen visszavonultak. Rá három napra újra betörtek , és Cibrefalvát földig rombolták, „Csíkszentmihály ezer lakosából hét ember menekült meg, ... Szépvízen 120 örményt fogtak el és hurcoltak magukkal." (Antal Imre – Gyimesi krónika.) Habár a tatárok a Tatros-Tatáros - mentén jöttek, mentek, itt vitték a rabolt holmikat - itt hajtották a rabokat -gyimesi emberről szó sehol nem esik! Pedig a század végefelé járunk, és láthatjuk, hogy Szépvízen már az örmények is jelen vannak, akiknek az utódai később Gyimesben is területeket vásároltak, épitkeztek, kereskedtek. Itt azért meg kell állnunk egy pillanatra! Egy csikszentmihályi néphagyomány - igaz, szóban fennmaradt bojongó monda szerint, a tatárok elhurcoltak egy Ambrus nevű rabot, aki valahogyan megszökött és elrejtőzött Gyimes valamelyik völgyében, amelyekből rengeteg van Gyimesben, és úgy ő, mint az utódai a Rab melléknevet kapták. De ki adhatta neki ezt a nevet itt Gyimesben? Valószínű, hogy valakik akkor is, de bizonyosan nemsokára, megjelentek a Gyimesek völgyében. Ma is élnek ezt a megkülönböztető nevet viselő személyek Sötétpatakán, és elterjedve a völgyben. És most nézzük meg, hogy milyen iratokban találunk bejegyzéseket az első gyimesi lakosokról, hiszen minket főleg az emberek érdekelnek, ember nélkül nincs történelem!

2012. május >>

A bejegyzés trackback címe:

https://tankogyula.blog.hu/api/trackback/id/tr85317421