2010. 12. 31. (folytatás...) De mélyen tévednénk, ha azt hinnők, hogy a fent leírt ellenségeskedés és kiimádkoztatás minden családban jelen volt! Egyáltalán! És erről a rendes öregek, öregedő édesapák jóelőre gondoskodtak bölcs előrelátással! Összehívták a családot, megtárgyalták a lehető legigazságosabb formáját a vagyon elosztásának.(ingó és ingatlan vagyon!). Ha látta az öreg, hogy valami nem tetszik valakinek, akkor hagyatékozott írásban is, amit a gyermekeken kívül valaki a községházáról is aláírt. Ez ideiglenes szerződés volt, de néha elmentek a törvényszékre is a hivatalosság kedvéért és a későbbi ellentétek elkerülése végett. Megemlítjük, hogy a legkisebb fiú, aki vállalta az öregek elgondozását, temettetését, ezért cserébe kapta többletként a lakást, ahol az öregek éltek és munkaeszközöket. Az első világháborúig a férjhezment leányok nem örököltek a fiú gyermekekkel egyenlő módon földterületet. Ők a lakodalom után perneforumot vittek az új családba, amit szintén írásos "Perneforum levéllel" bizonyítottak. Ez is a községházán íródott. Manapság egyformán oszlik a vagyon, általában a gondozásból is egyenlő módon veszik ki a részüket a fiúk, lányok. De azért akad olyan gyermek is, aki különös gonddal rendezi a szülőket és ilyen esetben az öregek kedvence több vagyonhoz juthat, amiről az apa úgy gondoskodik, hogy törvényszékileg is ráíratja gyermekére a földet, vagy házat, és a megmaradt vagyon oszlik. Ma, amikor már nincs értéke a földnek, a fiatalok menekülnek a földtől, szinte érthetetlen, hogy valamikor a legtöbb kiátkoztatás, fekete mágia éppen a föld miatt adatott. De nézzük meg tovább, még mik lehettek az előzményei, okai a fekete mágiának? (folytatjuk...)
2010. 12. 30. A leggyakoribb ellentétek tehát a föld, a birtok, a terület (kaszáló, legelő, erdő és kevés szántó) körül alakultak ki. Ilyen esetek a szülők elhalálozása utáni öröklések körül adódtak. A sok gyermek sok bajjal járt! (Az 1900-as évek közepéig az átlag gyermekszám családonként 5-6 volt, de nem volt ritkaság a 10-12 gyermek sem!) Nos, amikor oszlott a birtok, bizony ellenségeskedés támadhatott a gyermekek között, hiszen a birtokok sem ugyanazon értékűek. Sok esetben nem tudtak megegyezni és perre került sor a csikszeredai törvényszéken. A Gyimesek adták a legtöbb pereskedőt. Az igazságszolgáltatás pedig nem mindenkinek adott megnyugvást: egyesek úgy érezhették, hogy a törvényes döntés nem igazságos. Ekkor, a törvényszéket még el sem hagyva, egyesek kijelentették: "Majd igazságot ad a Jóisten" És indultak is panaszukkal a regáti román pópához fekete mágiát kérni. Ez abból állt, hogy általában az asszonyok egy kísérővel, aki tudott románul, lementek Ágasba, Tarkucára, vagy valamelyik ismert és hírhedt szerzeteshez vagy paphoz, elsorolták a panaszukat, lefizettek egy bizonyos számú misét, ugyanannyi nagy gyertyát vittek, amelyeket majd a popa szerre meggyújt és eléget, közben imádkozik, kiimádkozza a vélt bűnöst. A pópa könyvet is nyithat, jósol és megkérdezi, mit kíván a misére valót fizető asszony ellenfele megbüntetésére és, szerinte? igazságtétel gyanánt, amit nem adott meg a törvény. Az lehet halál, betegség, szerencsétlenség, vagy konkrét kérés: "nyomja az ágyat amíg él", vagy "dögöljenek meg az állatai, ne legyen ami megeszi a takarmányt". Most gondoljuk el, hova vezetett a rettenetes vagyon, föld-szomj, a kapzsiság! Milyen szörnyű dolgokat kívánhattak testvérek is egymásnak! A régi adatközlők szerint a legtöbb családban az öröklések alkalmával kezdődtek a nagy ellentétek és sokuknál halálukig tartott!
2010. 12. 29. Láttuk, hogy mennyire sokrétű, tarka a gyimesi csángók hiedelem-világa. Ezeket külön-külön is meg lehet vizsgálni. De én most mégis csak aszerint vizsgálom elsősorban, hogy kitől is kértek bizonyos problémában segítséget! Ez attól is függött, hogy milyen súlya volt a problémájuknak, mert a varázslási eljárások is ezek szerint csoportosultak. Ha csak a kulcsszavakat sorolom fel, abból is látszik valamiféle megoszlás! Így pl. kiátkoztat, megcsináltat, fermekál, misérevalót ad, gyertyát égettet, valamivel megitat, egy bizonyos ruhadarabodhoz férkőzve, rosszat tesz neked, elvarázsol stb. Ebből ránézéssel is ki lehet választani, hogy ki képes ilyesmire: jósok, fermekás vénasszonyok, lüdércek, boszorkányos szépasszonyok, de vannak dolgok, amiben csak a világ két nagy ura, az Isten és Lucifer képesek segíteni vagy büntetni. És itt lépik be egy érdekes dolog: a büntető mindenható Isten! Ezért van az a hiedelem, hogy a fekete mágia tulajdonképpen igazságtevés! Mert az Isten csak a bűnösöket bünteti. Ettől a büntetéstől nagyon féltek és a mai napig is félnek az emberek! A gyenge idegrendszerűek ebbe bele is betegedhetnek! És ebből mi következhet egybehangzóan? Az, hogy íme, megfogta a fekete mágia, a román pópa imádsága! Mielőtt konkrét eseteket sorolnék fel, megemlítem a főbb okokat, amelyek indítékai voltak a fekete mágiának, a kiimádkoztatásnak. Tudni kell, hogy az idecsángált telepesek a kezdetekben területeket tisztítottak ki az erdőkből és azokon gazdálkodtak. Egészen a XXI. század első éveiig, minden energiájuk, pénzük, munkájuk arra ment rá, hogy időnként megvásárolták a körülöttük lévő területeket, mert a faluközösségek megalakulásával rá kellett jönniük, hogy ez a terület nem a senki földje, hanem a csíki közbírtokosságok vagyona! És ők csak bérelhették a földet, szétfoszlott a "minden a miénk" kezdeti álmuk! Napjainkig a föld jelentette az első megélhetési forrást! Innen adódtak az ellentétek időnként a székelyek és a csángók között, akik, mellesleg ők maguk is székelyek! Sőt 1903-ban, bizony a csendőrség golyói tettek igazságot ebben a kérdésben, megölve három lakost Kápolnapatakán. Innen adódik, hogy rettenetesen ragaszkodtak a megszerzett, megvásárolt földhöz! (folytatjuk...)
2010. 12. 21. Felvetődik a kérdés, miért mentek az asszonyok misérevalót adni a román pópákhoz, hiszen nem is tudtak románul, meg sem értették egymást. Először is azért, mert a római katolikus papok el sem vállalták a fekete mágiát! Hogy imádkozhatná ki ugyanazon vallási felekezet egyikét, másikát. De a jószándékú misérevalót pl. a halottakért, a család egészségéért, az állatokért, a katona fiáért, a könnyű halálért elvállalták és ma is gyakorlat ez a csángók vallási életében. Tehát ha valakinek rosszat akartak valamilyen okból, akkor vették az irányt a román papok felé. Így, hogy meg sem értették, miről imádkozik a pap, titokzatossá vált az egész: a pópa könyvet nyitott, színefektusokat is használt (sok piros, sárga szín) nagy gyertyákat gyújtott, félig lesötétített helységben folyt a ceremónia. Teljesen elkábult a szegény asszony. És jobban bíztak a román, idegen pópákban. Valamikor, régen még tavasszal a sószentelést is a pópákkal végeztették, pedig az nem volt kiimádkoztatás, tehát feketemágia. Hogy világos legyen ez a dolog: minden tavasszal, mielőtt kiköltöztek a kalibához a hegyekre, sót pakoltak egy zacskóba, vagy levittek a regátba egy bogsót a pópához és gyertyát gyújtattak és megszenteltették azt, amit majd a havasra vittek és az állatok időközönként sót nyaltak. Ez, szerintük megvédte az állatokat a betegségektől, vadállatoktól. Az 1980-as években Középlokra helyeztek egy új katolikus papot, aki kihirdette a templomban, hogy ő is megtudja szentelni a sót. Először idegenkedtek a hívek, hiszen egy szokást kellett megváltoztatniuk! De két-három évre rá, a kihirdetett vasárnapon a templomban már sóval érkeztek a gazdák, gazdaasszonyok és nem mentek idegenbe szenteltvízért! Azóta a plébános más szokásokat is meghonosított, pl. minden tavasszal kocsiszentelés van az iskola udvarán! (folytatjuk...)
2010. 12. 20. A fekete mágia (azért írom külön, mert létezik fehér mágia is!) összetett szavunkat a gyimesiek nem használják, mint fogalom! De annál gyakrabban még napjainkban is, a következő megjelölésekkel: "kiimádkoztatás", "misére valót ad", "kiátkoztat". Jelentésében talán az utolsó a "kiátkoztat" szó áll a legközelebb a csángók felfogásához. Mert a fekete mágia, bizony valami rosszat kíván valakinek valamiért! Csakhogy aki végzi, az egyházi ember: az ortodox egyház román ajkú tagja, pópa, vagy barát(calugar). És hogyan kívánhat, tehet az Isten szolgája valami rosszat az embernek, aki talán az ő híve is! Hogy világosabb legyek, végeredményben a fekete mágia nem más, mint megrontás, átok, valami hasonló az ősi sámán mágiákhoz. Az érdekes csak az, hogy a megrontást, a megbűntetést, amiért valaki bűnhődik, a jó képviselője, a pópa terjeszti imádkozás formájában a büntető Isten elé! Ezen nem kell csodálkoznunk, a Jóisten is büntet, ha megérdemeljük! Gondoljunk a vízözönre, vagy az ember kikergetésére a paradicsomból. Sőt, már az Ótestamentumban is igen-igen kemény bűntetés, átok zúdul az asszony fejére: "Nehezen szülsz és férjed uralkodik feletted!" Jób pedig egyenesen átkot szór arra a napra is, amikor megszületett, de ennek van egy kicsengése is: "Isten nem bűntet ártatlan" Hát ebbe kapaszkodtak bele a csángók, amikor valaki ellen a fekete mágiát választották! Ezért még akár meg is értem őket! Igazságot vagy méginkább vélt igazságot kerestek maguknak! És ez akkor állt be, ha pl. a törvényszék nem az illető szája íze szerint döntött, vagy a mindennapi vitában úgy érezte az illető, hogy, igenis, neki van igaza! (folytatjuk...)
2010. 12. 19. Annyi bizonyos, hogy a gyimesiek hiedelemvilága nagyon gazdag volt! Még felsorolni is oldalakra lenne szükségem. De ezeket leírtam már a könyveimben. Nem volt olyan tevékenység, munka, állattartás, házasság, halál, születés, ünnepek, elköltözés és indulás a háztól, beköltözés a házba, amihez valamilyen tiltás vagy más praktika ne kapcsolódott volna. Aztán ott voltak a boszorkányok, a jósok, a ráolvasók, a lüdércek, szépasszonyok, szerelem-rontók vagy visszacsinálók, bájital készítők, fermekások, és, mondom, ezt sorolhatnám tovább is. Mi, gyermekek ebből csak a különös, szokatlan dolgokra figyeltünk és arra a légkörre, ami körüllengett minket: a mesevilágra! Ezek olyan titokzatos dolgok voltak, amitől féltünk is egy kicsit! Aztán jött a fiatalság, a szerelem-várás ideje, amikor, főleg a lányok szerettek volna beletekinteni a jövőbe, az eljövendő társ után érdeklődtek a jövendőmondóknál, ónt öntettek, bájoló vénasszonyoknál tudakolóztak a jövőről, vagy napokhoz kötött játékos dolgokkal foglalkoztak, amikből már elébb felvillantottam egy néhányat. Nem szeretném ezeket újra mesélni. De van egy szokás, amelyik napjainkig kinozza a fantáziámat, amitől sokan félnek és, hogy őszinte legyek, amit én rossz szemmel nézek! A feketemágiáról van szó! (folytatjuk...)
2010. 12. 18. Mindenki elhiheti, hogy az a világ, amiben én a gyermekkoromat töltöttem, egy nehéz, de gyönyörű csodákkal teli világ volt. A legendák, a mesék, a varázslatok világa! Mi kell ennél több egy álmodozó gyermek életében, aki, nem tudom, hány éves korában még arról is álmodozott, hogy majd egyszer felmászik a nagy fodrosszélű felhőkre és onnan bámulja ezt a földi világot. És azt is elhittem a mesélő kedvű szomszédfiúnak, aki nálam nagyobb volt, hogy létezik közvetlenül alattunk egy más világ, ahová ők már lejártak a kertjük végében lapuló veremből. Hogyne hittem volna el, hiszen már hallottam a lakodalomban, hogy a leányok így ujjugtattak:
"Túl a vízen jégverem/ Abban van a szerelem/ Kinyitanám, nem merem,/ Kirepül a szerelem!"
És elhittem, hogy a boszorkányos szépasszonyok tilón járnak, hittem a varázslatokban, mert minden körülöttem olyan mesés, varázslatos volt: az erdő, az óriás hegyek és az, hogy Karácsonykor az akkor született báránykákat behozták a konyhába, a mi legnagyobb örömünkre, hogy ne fázzanak kint, az akolban. Csak a kisded Jézus volt láthatatlan, de tudtuk, hogy valahol ott van, nem messze tőlünk! Most már tudom, hogy a gyermek addig a legboldogabb, ameddig mindezeket elhiszi. De ha ezek a csodás elemek szerre kimaradoztak az életemből, ifjú korunkban mások léptek helyébe! (folytatjuk...)
2010. 12. 17. (folytatás...) Azután soha senki nem látta többé a vadleányt! Abban az időben nem esett nehezére az embereknek az elrejtőzés, hiszen Gyimesben óriási őserdők léteztek még akkor. És maguk az új telepesek is, akik ide csángáltak, még házhelyeket, egy kis kaszálót, udvarokat is úgy nyerhettek, ha területeket tisztítottak, fákat vágtak ki. A nagy erdők elrejtették őket is a hatóságok, a katonaság elől. Mert sokan közülük valami elől menekültek, amikor először Gyimes felé vették az irányt. Hogy mi maradt ebből az őserdőből mára? Az, ami bárhol a világon, ahová a civilizáció beteszi a lábát! A vadleányról tehát a továbbiakban csak elképzeléseink lehetnek. És történeteket lehetne kitalálni arról, hogy honnan jött, miért bújkált a rengetegben, kitől született a gyermeke és mi lett a későbbi sorsuk? Talán egy feldühödött székely apa kergette világgá a leányanyát? Ez örök titok marad! Nem olyan rég egy rendezőt is megihletett a történet és ebből egy film készült. Szerintem bármit is szült és szülni fog ez a legenda, semmi nem vetekezik az emberek érzésvilágában a legenda egyetlen mondatával: "tej, tej, mindeneknek anyja, de az én gyermekemnek ki lesz az anyja?" Ekkor még nem remélte, hogy az emberek szabadon bocsájtják őt és magához ölelheti a gyermekét!
2010. 12. 16. Mielőtt a másik legendáról beszélnék, meg kell említenem, hogy az a nagydarab ember, Baconi, aki kettéhasította a kicsi Kata fejét, állítólag leszármazottja volt az ördöggel incselkedő Baconinak! És most elmesélem a vadleány legendáját, úgy, ahogyan hallottam és hallották az elődeim elődjei. "Itt, Terkőben, ha hiszi, ha nem, vót egy vadleány. Akkor itt őserdő volt, gyönyörű 25-30 méteres fenyők voltak és vannak a mai napig, mert onnan nem könnyű ellopni a fát! De az erdőket járták az emberek, ezért, azért mindig és főleg nyáron valaki ott járt. Többen láttak az erdőben elszaladni az ember elől egy majdnem ruhátlan női alakot, nagy, derékig érő hajjal, amelyik csak úgy lobogott futás közben. Meglepte az embereket a történet, egy néhányan összetársultak, bekerítették és elfogták a teljesen elvadult fehérnépet. Bevitték egy házhoz ott, Hidegségen és kérdezősködtek tőle. Akkor még itt nem volt se csendőrség, se más hivatalos valaki, akinek jelenthették volna. Kínálták ezzel-azzal, de a szerencsétlen lány csak pillogtatott félénken és se nem beszélt, se nem evett semmit. Aztán egyszer a háziasszony tejet töltött egy agyag tányérba és a vadleány elé tette. Az elvette a fakanalat, megkóstolta a tejet és sírva mondta: "Ej, tej, tej, mindeneknek anyja. De az én gyermekemnek ki lesz az anyja? Az emberek körülötte sírva fakadtak, mindenki zokogott és elengedték, menjen csak vissza a gyermekéhez! Hiába is próbálták volna követni, mert szinte repült a borsika bokrok tetején, vagy csak így képzelték az emberek?" (A. Fölöp sz.: 1907). (folytatjuk...)
2010. 12. 15. Úgy mesélik, hogy egyszer egy nagy szekér tőkével (rönkfa) jött bé Nyillinkból Baconi egy rossz, köves úton. Egyszer csak reccsen a szekér egyik hátsó kereke és összeroppant. Megíjedett Baconi és elkezdett káromkodni. Egy darabig ott káromkodott, az ördög hagyta, hogy gyűjtse halomra a sok bűnt, és egyszer megszólal: "Elfelejtetted, hogy itt vagyok?" És megfogta a láthatatlan ördög a szekér tengelyét és indultak hazafelé. Valaki a Bitang szerből találkozott a szekérrel és elámult, amikor meglátta, hogy az egyik tengelyben nincs kerék és mégis megy előre a szekér. Egy másik ember pedig azt mesélte el, hogyan rakott le a szekérről olyan kőszikla darabokat könnyedén, amelyekre 3-4 ember sem lett volna képes. Ahogy a nagy kerítésen leskelődött be, hát egyszer hallja, hogy valaki beszél Baconival: Na, úgy-e, ezt jóhamar leraktam? Csak akkor volt baj, ha Baconi nem tudott munkát adni az ördögnek! Aztán teltek az évek, Baconi öregedett és már a halálra is gondolt nagy félelemmel, hogy mi lesz az ő lelkével. A megoldást így mesélte el egy adatközlő, amit aztán mások is megerősítettek:" Ott fenn, Hidegség felé vannak az Ecsém-kövei, hatalmas kősziklák. Nem tudom, járt-e arrafelé, ott van egy rész, ahol örökké mállik, morzsolódik úgy magától a szikla. Tudja, hogy miért? Mert Baconi, amikor érezte, hogy közeledik a halál ideje, gondolt egyet, felment oda az ördöggel, és azt mondta: Na, amikor lemorzsolod ezt a sziklát, akkor elviheted a lelkemet. És még ma is morzsolja, morzsolja, állandóan, mert ott látszik, akárki megnézheti."
2010. 12. 14. És most nézzük a két különös legendát, amelyeket senki nem tudja, hogy mióta mesélnek itt, Gyimesben. Az egyik a Baconi ördöge. A kezdetek kezdetén, amikor emberek jelentek meg Gyimesben, és a patakok fejében, elszórtan, házak is megjelentek, akkor kerülhetett Ugra egyik mellékvölgyébe egy Baconi nevű ember. Már voltak Ugrán imitt-amott házak, de ő nem akart senkihez közél lakni és épített magának óriás, faragatlan boronákból egy nagy házat. Állítólag egyedül élt, olyan kerítéssel rejtette el a házát, hogy senki emberfia be nem láthatott oda. Csakhogy fentről, a csúcsokról még is odaláttak a kiváncsiak és azt beszélték, hogy bizony, marhában és egyebekben is, nagyon szaporodik ez az ember. De társat soha nem láttak mellette és fölötte csodás dolognak tűnt, hogy kivel építette fel olyan óriás boronákból a házát és hogyan sikerült hazahozni, egyáltalán szekérre, vagy szánra rakni azokat az óriás boronákat. És akkor, állítólag, valaki meglátta, hogy munkaközben valakivel beszélget, integet, rázza a fejét. Innen született a feltevés, hogy ennek a furcsa jövevénynek ördöge van! Ismert volt az a feltevés, hogy vannak emberek, akiket annyira megkörnyékez az ördög, hogy az már az őrzőangyal helyett áll az illető hátánál, lesi minden mozdulatát, kívánságát és állandóan követeli, hogy gazdája munkát adjon neki! Persze mindezt nem ingyen kéri, hanem cserébe az ember halálakor az ördög ráteszi a kezét az illető lelkére. És íme, milyen történeteket mesélnek az állítólagos szemtanúk Baconiról és a láthatatlan kis ördögéről (folytatjuk...)
2010. 12. 13. Ma Luca napja van. A gyimesiek hagyománya szerint ezen a napon türelmetlenül várják a házhoz érkező első belépőt, mert attól függ, hogy milyen nemű lesz az első állatszaporulat. Ha férfi jön, akkor bika, berbécs vagy kan, ha fejérnép jön, akkor ünő, nyöstény vagy gőlye. A következőkben egy másik hiedelemről, a boszorkányos asszonyok tilón járásáról lesz szó.
"Most egy másik dógot mesélek el Blága Péterről, aki pedig nagy kommunista volt, de vele történt meg. Pedig ő semmiben sem hitt. Rokonom vót, s ő mondta el a halála felé, amikor egy kicsit megtért a pogánságból. Aszongya, este későn jött hazafelé a gyűlésből, amikor ért vóna az utcáig, ahol bé kellett térjen, hát hallja, hogy csitt-csatt, csirsz-csorsz, jő valaki szembe vele. Nézi, hát Bece Tera vót, jött vele szembe, de tudja-e, tilón jött, vágtatott. Péter erőst megijedett, otthon es ujan fejér vót, mint az orda. A felesége megjedett s kérdi, hogy mi van vele.
- Hadd el, minnyá megmondom, csak szusszanjak meg egy kicsit. Aztán elmondta, hogy kit látott. Nagy kommonista vót, de ezek után elhitte az ijeneket" (H. Fülöp 82 éves)
A következőkben két legendát mesélek el, amelyet gyakran hallottam gyermekkoromban.(folytatjuk...)
2010. 12. 12. Egy másik öreg adatközlőm (T.P. 85 éves) már azt is elmondja, hogyan történt a tej zsírjának elvevése:
"A tejet úgy fermekálták meg, hogy a kuruzsló asszony, met inkább az asszonyok között voltak ilyenek, valamilyen kitalált furfanggal béjött az ember udvarára, a tehén nyomából port vett, vagy kihúzott a tehénből egy szőrt, s azt megfermekálta. Én es eccer így jártam, vettem egy ilyen tehenet egy fermekás özvegy asszonytól. Aszongya a vénasszony: Ennek, fiam, annyi teje lesz, hogy nem győzöd kifejni. Na, eljött az üdő, megborjuzott a tehen, de annyi teje sem volt, hogy a borjú jóllakjon! Találkozunk az öreggel a közeploki vásáron, s kérdi: Na, hogy tejel a tehen? Én mondom, hogy szinte sehogy, nincs teje! - Jaj, állj csak meg... Lehet, elfelejtettem valamit. Avval hazament ő es, én es, s hát reggel annyi teje volt a tehennek, hogy még vaj négy liter megmaradt a borjútól!"
Ugyanez az öreg így mesélt a lidércekről:
"A lüdércekről azt tudom mondani, hogy 1914-ben hatesztendős vótam, kitettek a kalibához,hogy őröjzem a johókot. Hárman vótunk gyermekekül, akik együtt pásztorkodtunk. Eppen leszentült vót a nap és már jól szürkülödött.
- Ne, te, ez mi?- kérdem én, met megláttam, hogy egy fényesség, ulyan, mint egy gyertya, lassan repült keresztül felettünk a fej felé. A többiek má láttak vót ilyent, én vótam a legkisebb.
- Az biza a lüdérc, s mejen Kusti Jánosnéhoz, met ő egyedül van s búsúl. Őt járja a lüdérc. De vót ujan dolog es, hogy a fiatalokat tíltották egyik a mástól, a legény a kalibánál erőst búsúlta a leányt és egy este hát nyilik a kaliba ajtaja, s bélépett rajta a szereteje. Csakhogy a legény meglátta, hogy egyik lába kecskeláb volt. Akkor megjedett, kivett egy üszköt a szabadtüzelőből és odavágta a lüdérchez. Az ajtó se nyílt, de a lüdérc, ami leányképébe jött, eltűnt!" (folytatjuk...)
2010. 12. 11. Az elvarázslásba, a fermekálásba is szinte napjainkig hittek. Tele volt ilyen hiedelmekkel az egész életük. És hogy ebből az állatok sem maradhattak ki, az érthető, hiszen fő foglalkozásuk az állattartás volt, az állatok után éltek, azok száma rangot jelentett. Étkezésük zöme a tejhez, tejtermékekhez kötődött. Ezért fontos volt a tej minősége, amit ma fokba, zsírfokba mérnek. Csakhogy ez sok mindentől függ: mit esznek az állatok, évszakonként is változik, de attól is függ, hogy mikor született a tehénnek, állatnak a kis bocija. De függ az állatok fajától is. Nos, még a mai napig is elhiszik sokan azt, hogy vannak olyan fermekás asszonyok, akik elvehetik a tej zsírtartalmát bármelyik tehéntől. Erre megesküsznek és névszerint tudnak ilyen kuruzsló asszonyokról. Íme, hogy beszéli ezt el egy adatközlő:
"De tudja-e, a fermekás asszonyok elvették a tehén tejének a zsírját es. Erről én es meggyőződtem: vót egy asszony, pénzzel tartoztam neki. Elvittem a pénzt egy este, az ember feküdt az ágyban, olyan herzsábás vót, az asszony pedig eppeg vacsorát készített. Ott ülök, beszélgetünk, s hát egyszer hallom: kurty-kurty, vagy ötször-hatszor csinált így valami. Hát ennek, biza, varasbékája vót, ott tartotta az ágy alatt, vagy a veremben. A pénzt gyorsan odaadtam Sándor Istánnak, s én gyorsan kiiszkiriltem a házból. Még elmondok egy esetet: Az én leányom, aki most es él, korán ment iskolába s hát egy reggel lássa, hogy Bece Tera menyen fejni. Egyik kezében vót a fejősétár s a másikban pedig egy vörös pántikás béka. Varasbéka vót, mert azt tartott, avval vette el a tej zsirját a más teheneitől. Tera gyorsan elfordult de a leánykám meglátta s mikor hazajött, elmondta nekünk. (folytatjuk...)
2010. 12. 10. A továbbiakban történeteket mesélek el a csángók hiedelemvilágából, úgy, ahogyan azokat nekem mesélték az évek folyamán az öreg adatközlőim: Ambrus Fülöp- Hosszú, 83 éves adatközlő a boszorkányos szépasszonyokról mesélte:
"Régebb voltak boszorkányok, szépasszonyok. Nagyapámnak a házában kemence volt, előtte kürtő. Az öreg özvegy volt, sokat volt egyedül, sokat gondolkozott, s beszélgetett egyedül. Este béfeküdt a kemence mellé, a pucokba. Eccer csak nyílik az ajtó, nagy mozsikaszó,s egy csomó cifra fehérnép bétódulnak az ajtón. Nagyapám felkönyökölt, a priccs alól kiveszi a fészít s mondja: Na, aki közel jő, azt levágom! Egyet meg es üsmert közülük, a szomszédasszony volt, Ciher Erzsi. Reggel lement héza s kérdi:
- Erzsi, mit kerestél az este nálam?
- Én nem, Józsi bá...
- Ne beszélj nekem, a müatyánkodat, sze nem vagyok vak! -ez volt a kárinkodása.
- Szerencse, hogy hamar felhagytatok a táncon, met levágtalak volna!
- Na, Józsi bá, ne mondja senkinek az Isten megfizeti... Hát ezek, biza boszorkányos szépasszonyok voltak!" Ezeknek a történeteknek hús-vér szereplői voltak, ismert emberek a faluból. És úgy adták elő az eseteket, hogy a hallgató majdnem elhitte! Mondom, majdnem, mert amikor megkérdeztem: Fülöp bácsi, maga látott ilyen boszorkányos szépasszonyokat? A válasz rögtön jött: "Én személyesen nem, de hát ha nagyapám mondta, ő soha nem hazudott!"
2010. 12. 07. A következőkben a gyimesiek hiedelemvilágáról szeretnék írni. Csak elámul az ember, hogy mi mindenben hittek, reméltek ezek az emberek. Azt hiszem, nem kellett annyit rohanjanak és volt idejük történeteket kitalálni, mesélni. A legegyszerűbbekkel kezdem: a szerelemvárással, varázslatokkal, boszorkányokkal, szépasszonyokkal, lüdércekkel. Ezeket úgy mesélték, hitték, hogy szinte én is bólogattam a történetek igazára. Íme egy néhány:
"Szilveszter estéjén 5-6 szomszéd leány, akik szerelemről ábrándoztak, összetársultak és karót kötöttek. Amikor beszürkülődött, mindenik leány régi ruhákból szalagot hasított, amit másnap megismert. Itt akkorjában zavarás (hosszú, hasított rúdak) kerítések voltak, amelyeket a végein hosszú, földbevert rúdak fogtak össze, guzsba kötve. Bekötötték valamivel a szemüket, és elindították szerre a kerítés mellett. Számolták a karókat s amikor gondolták, rákötöttek egy szalagot. Reggel mentek, mindenki megtalálta a karóját és abból jósolták meg, hogy milyen lesz a jövendő férje. Ha a karó hosszú, akkor magas, ha kurta (rövid), akkor alacsony, ha muhás, kérges, akkor gazdag, ha csóré, akkor szegény" Vagy:
"Óesztendő estéjén a leány egy nagy pohárba vizet hozott a patakról, behúnyt szemmel. Beleütött egy tojást és reggelig ott hagyta. Ha a tojás felgyöngyözött, akkor felrakott menyasszony lesz. Ha nem, akkor egyszerű menyasszony"
Itt tudni kell, hogy a bitangos leány, vagy az elszöktetett leány nem lehetett felrakott menyasszony! (folytatjuk...)
2010. 12. 06. Mikulás napja. Akad egy néhány olyan hagyomány a magyar néprajzban, amelyek nem kaptak nagyobb viszhangot Gyimesben. Ilyen többek között a Mikulásozás, az ajándékozás Mikulás előestéjén. Az én gyermekkoromban, de később is csak a gyermekek rakták ki a kis bakancskákat, hogy valamit rakjon bele Mikulás. Más nem kapott semmiféle meglepetést. Később az iskolák, óvódák terjesztették ezt a szokást, mára itt is elterjedt, de főleg a gyermekek kapnak ajándékot. Igazából ezt is, mint az angyaljárást, a tízéves gyermekek már a maga valóságában tudják, észreveszik ki a Mikulás, ki az angyal. Az ajándékozásnak a legszebb oldalát, a titokzatosságot, a kicsik még érzik. Sokat kérdezősködnek, mikor jön, mivel jön, honnan jön... és sokszor észre sem vesszük, micsoda ötletekkel állnak elő, csak azért, hogy találkozhassanak a csodatevőkkel! Szerintem addig boldog a gyermek, ameddig elhiszi ezeket a csodákat! Addig igazi gyermek! Mára minden az érték, a pénz körül forog! A betlehemezésnél nem mondtam el, hogy régebb a szeretet, az egymás felköszöntése sarkallta az embereket, hogy megénekeljék a barátokat, rokonokat, szomszédokat. Ma ebből is pénzkereseti alkalom alakult ki: sok idegen járkál, sokszor giccses mutatványokkal és kicsi fekete kezeiket pénzért nyújtják! Ez már nem hagyomány, ez valami más!
2010. 12. 05. (folytatás...) Általában a mindenes szoba nagyságú konyhában fogadták az ilyen vendégeket, mert a "nagyház" (legnagyobb szoba) ritkán nyílt meg akárki számára. Az az asszony és a nagylány szentélye volt, oda a férfiak, gyerekek ritkán léptek be! Itt volt a vetettágy, az ünneplő ruhák, kendőszeg és itt gyűlt, gyűlögetett a nagylány perneforuma. A komoly udvarlót itt fogadta a lány, ha guzsalyaskodott, ez volt annak is a helyszíne. A mindennapjaikat a szoba-konyhában töltötték, amely ezeken kívül a hálószoba szerepét is betöltötte. Tehát itt énekeltek, táncoltak (zsukáztak) a betlehemesek. A rögtönzés nem ment olyan gördülékenyen, mint a felnőttek esetében, de próbálkozásnak megfelelt. Így tanultak bele lassan a szokásrendbe, hiszen majdnem minden későbbi eseményt is utánoztak halálkomolysággal már gyermekkorban. Így volt pl. gyermeklakodalom is, minden szereplővel: hazai, vőlegény, vőfély, nyoszolyók, gazda, násznagy stb. és utánozták a lakodalom minden részletét a ceremónia szerint: leánykikérés, búcsúztatás, ajándék szedés, kontyolás, beköszöntő stb. Így tanulták el a felnőttektől a szokásokat, majd ők is így adták át. Tehát nem lehet csodálkozni azon, hogy már gyermekkorukban ismertek sok szokást, éneket, táncot, anélkül, hogy azt valaki tanította volna, mint ma. De térjünk vissza a betlehemesekhez, vagy ahogyan még nevezték, énekesek, maszkurák. A ceremónia elvégzése után a gazdaasszony megkínálta pánkóval (fánk), álivánkával, kőttes palacsintával, almával, dióval, cukorkával, majd boldog karácsonyi ünnepeket és boldog Újesztendőt kívánva, kicsoszogtak a házból és máris felzúgott a nagy csendben a gyermekcsapat csilingelő hangja. Nem tudom felejteni ezeket a szép estéket!
2010. 12. 04. (folytatás...) A csapatok elindultak házról-házra járva, mindenik a maga körzetében. És a csendes téli délutánon gyönyörűen, mintha kánonba énekeltek volna, egymásnak felelgetve, hallatszottak, hömpölyögtek a gyönyörű gyermekhangok innen-onnan:
Az Istennek szent angyala/ Magas mennyből alá szálla/ Kelljetek fel, ti, pásztorok/ Megszületett az Úrjézus/ Paradicsom kő kertjében..../
És ezek a gyímesi fehér óriások, a hegyek, visszaverték a csengő hangokat. És valóban úgy éreztük, hogy mi közelebb vagyunk az Istenhez és a Jézuskához! Az ajtóban lepaltuk a havat a lábunkról, a legbátrabb újnyira kinyitotta az ajtót és megkérdezte: Szabad-e az Úrjézus nevét dícsérni? Ha a válasz igen volt (mi lehetett volna ebben a csodavárásban?), akkor még elmondtak egy-két világi jellegű versikét, pl.
"Látom asszonyomnak sűrű mosolygását/ Zergeti, pergeti a ládája kulcsát / Előveszi hétsinges kolbászát/ Ha nem adja nekünk, ragadjon az orrára/ Olyan legyen, mint az öreg berbécs szarva/ stb.
Mindenik pásztor más szöveget mondott. Majd becsoszogtak a házba (szoba) és zsukába kezdtek (tánc). Nekem mindig roppant érdekes volt ez a tánc: körbe csoszogtak a furulya szóra, közben taktusra a földhöz koppintották a zergős pálcáikat és előre hajolva , úgy tűnt, mintha kereken forognának jobbra-balra, csoszogva, nem ugrálva, mintha nem akartak volna elválni Földanyától! Ilyen táncot csak az afrikaiaktól láttam! Csodás volt! (folytatjuk...)
2010. 12. 03. A 10-14 éves gyermekek a szomszédságból csoportot alkotnak és lázasan készülnek a Karácsony előtti hetekben az ismerősök, szomszédok, rokonok megéneklésére. A forgatókönyvet a felnőttektől veszik át, sőt a nagyobb, tapasztalt testvérek segítenek is a felkészülésben. Először kozsokot (nagy júhbőr bunda) szerelnek, maszkot varratnak a leánytestvérükkel, vagy az édesanyjukkal, ami felismerthetetlenné teszi őket. A zörgőkkel feldiszített bunkósbot a betlehemesek elmaradhatatlan eszköze: ezzel kopogtatnak, táncolnak, ijesztgetik a háziakat. A maszkra valamelyik nagyobb testvér vagy az apa, nagyapa kifordított kucsmáját húzzák és ha mindez kész van, akkor már csak bizonyos szövegek betanulása következik. Arra vigyáznak, hogy nappal befejezzék a kolindálást, mert nem tanácsos a szürkületben induló nagyok csapatával találkozni! Általában az úton a házak között, két éneket szoktak énekelni, amelyek kisded Jézus születésével kapcsolatosak: A Mennyből az angyal kezdetű szentének minden vidéken ismeretes. A másik már nem ennyire elterjedt és itt, Gyimesben inkább ezt énekelik és szerintem ez a régibb:
"Paradicsom kőkertjében
Arany szőnyeg leterítve
Azon nyugszik az Úrjézus
Balkezében aranyalma
Jobb kezében arany vessző
Fel-fel húzza, megzúdítja
Zúg az erdő, zúg a mező
Nem láttam én szebb termő fát
Mint Úrjézus keresztfáját
Mert az vérrel virágozik
Szentlélekkel gyümölcsözik"
(folytatjuk...)
2010. 12. 02. Amikor gyimesben a "bötlehemezésről", "bötlehemesekről" beszélünk, akkor két dolog juthat a gyimesi eszébe. Egyik a más magyar vidékeken is ismert betlehemes játékok, amelyet a felnőttek tanulnak be és a két ünnep között, házról-házra járva, bemutatják azt, mint egy színdarabot a házaknál. A másik változat, amivel csak itt találkoztam: Karácsony éjjelén 8-10 tagú csoportok maszkurának öltözve, bejárják a környezetükben lakó rokonokat, szomszédokat, falustársakat. Ennek inkább olyan családias jellege van, itt a betlehemes játékok szereplőiből csak a pásztorokkal találkozunk és, habár Jézus születéséhez kapcsolódnak, rengeteg rögtönzéssel találkozunk bennük, amelyek az illető gazdára vonatkoznak, és a maszkok mögé rejtőzve olyan dolgokat is kimondanak, amelyeket máskülönben elhallgatnának. Ezek a csoportok, az énekesek, lehetnek felnőttek, legények, de vannak gyermekcsoportok is. Ezekről szólunk a következőkben, ahogyan mi is szerepeltünk bennük vagy 60 évvel ezelőtt. (folytatjuk...)
2011. 12. 01. Ma dec. 1, a románok nemzeti ünnepe. Rossz idő, zajos ünneplés, politikus koccanások, hogy ki is fogadja a díszszázad felvonulását. Közben beletekintek egy-két tv-adó műsorába. Bár ne tettem volna, mert így most politikával foglalkozom, nem azzal, amit szeretek! Van egy ilyen adás, hogy OTV. Ott egy kecskeszakállú és a kecskére hasonló ember a magyarokról mekegett. Nem írom ide, hogy mit. Annyi elég, hogy rögtön eszembe jusson a kérdés: Hogy is hívják igazából az én hazámat? Szívemből igazán erre válaszolni nem tudnék! Ha Trianon előtt születtem volna, akkor Magyarország lenne. Ha egy évvel később születtem volna, mint ahogyan világra jöttem, akkor megint Magyarországot jelölném meg. De így tanácstalan vagyok! Romániát nem érzem, nem érezhetem hazámnak, mert a haza szó otthont jelent, valami szívet melegítő, felfoghatatlan, csak lélekben körül írható tájat! Ezt Romániára semmi körülmények között nem mondhatom! De Magyarország sem a hazám. Még akkor sem, ha annak állampolgára leszek! És akkor marad a Weblapom első beköszöntőjének négy sora, egy gyönyörű csángó keservesből. Így ad mindenre választ az én szerelmem, a népköltészet: "Erdélyország (Vagy Csíkvármegye) Gyimesvölgye a HAZÁM
Abban sírat ingem az édesanyám
Dehogy sírat, rég elvagyok felejtve
Meg se hottam, s már elvagyok temetve!"
Ez a helyzet, de azért nekem ez a hazám!
