Főmenü

Rövid életrajz

- Dolgozatok és könyvek

- Díjak, kitüntetések

- Megjelent könyvek

- Saját munkák

- Mások írták...

- Videók

- Népdalok és keservesek

- Képek a mai Gyimesről

- Régi képek

- Wikipedia bejegyzés

- Blogok 2010

- Blogok 2011

- Blogok 2012

___________________

- A gyimesközéploki ezermester

___________________

Elérhetőségem:
Tankó Gyula
537145 Lunca de Jos 491,
jud. Harghita, ROMANIA

Tel: +40266339624,
mob.: +40754432920

e-mail: tanko.gyula@vipmail.hu

Kedves Olvasó! Üdvözöllek Tankó Gyula honlapján. Ha érdekel a gyimesi ember élete, sorsa, néprajza, tisztelettel ajánlom a blogomat. Címem: Gyimesközéplok 491 | Gyimes völgye | Erdélyország...

2013.05.22. 15:11 Tankó Gyula

2013. február

Címkék: 80-as évek fejadag Románia Ceausescu

2013.02.20. (ll) Íme, hogyan épült le Románia ezekben az években: 1981 október - Bevezetik a legfontosabb élelmiszerek jegyre való adagolását. A gyimesi embereket, főleg az állattenyésztőket ez még kevésbé érinti! Most még van tartalék. A kukorica liszttel van probléma, de még megoldható mert Palánkán és alább cserélnek tejtermékekkel. Máskülönben 2 kg puliszkaliszt félhónapra sem elég, mert itt naponta egyszer, de kétszer is puliszkát főztek, főleg az idősebbek a tejtermékek mellé. De kevés az 1 kg cukor havi fejadagként, vagy az 1 liter olaj is.

  • 1983 novemberétől 50%-os villanyáram-megtakarítást rendelnek el 1983–ban csökkentik a magyar folyóiratok terjedelmét. Ez, főleg a tantestület tagjait érinti. A Korunk, Utunk és A hét folyóiratokról van szó. Elbutítják az embereket!  
  • 1984- Beszüntetik a kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári nemzetiségi rádiók magyar és német adásait. Pedig a falvak villamosítása után sokan vásároltak éppen a vásárhelyi adásokért rádiót! Ugyanez a sorsa a magyar nyelvű tv. műsoroknak is.  Sokan vásárolnak elemmel működő rádiókat, főleg a Szabad Európa adásaiért és az Újvidéki adásért.
  • 1984/85- A líceumokban csökkentik a magyar osztályok számát. Szerencsénkre az iskolánkban címzetes tanárok vannak, és nehezen tudnak román anyanyelvű kollégákat beszúrni, pedig a társadalmi tárgyakat szeretnék átadni románoknak(alkotmánytan, történelem, földrajz). Ahová csak lehet, oda már érkeznek is a román tanárok és bármilyen tantárgy legyen, a következő héten már románul folyik a tanítás!  
  • 1985-ben újabb megszorítások : beszüntetik a Művelődés című folyóiratot, amelyből előtte színdarabokat is taníthattunk az ifjaknak. A kirakatok üresek a városokban, de most már itt is a boltokban minden fajta élelmi cikk hiányzik - A gyermekteleneket megadózzák és ha nem fogadtak valakit örökbe, akkor öregségükre is fizetik ezt az adót. Pedig a gazdálkodók semmiféle nyugdíjban nem részesülnek. Most már betiltnak minden külföldi sajtóterméket, még az Élet és Tudományt is, pedig abban nem jelennek meg politikai kommentárok! - Szigorúan büntetik azokat, akik idegen (magyar) turistákat, fiatalokat szállásolnak el! (3-5.000 lei)  - Mindenfajta kultúrmegnyilvánulás, előadás román és magyar számokat kell, hogy tartalmazzon. Siralmasra sikerül egy ilyen műsor a román kiejtés miatt! De kit érdekel ez? Lassan kiürülnek a szép kultúrházak, a színdarabok elmaradnak!  
  • 1986/87-es tanévtől már a lV. osztályban is románul tanítják a történelmet és földrajzot! Senkit nem érdekel, mit tudnak a gyermekek, csak az, hogy minél előbb az oktatás román nyelven történjen - Közben 1984-ben megszüntetik a húsadag osztását, de ez a falusiakat Gyimesben kevésbé érinti. Van majorság, disznó stb. Ugyan így kevésbé érinti az itt élőket az, hogy bezárják a mészárszékeket és hentesáru üzleteket, de sokan vannak, akiknek már hozzátartozók, gyermekeik laknak városon és szomorúan mesélik, hogy hetente csak kétszer osztanak tejet, és akkor sem biztos, hogy mindenkinek jut!  -
  • 1987-ben tovább süllyed az életszínvonal: a fejadag  havi fél liter olajra, 1 kg cukorra és 10 deka margarinra csökken A szabadpiacon zöldségeken kívül semmi nem vásárolható, az üzletek kongnak az ürességtől, a nyugdíjasok egymást értesítik városon, ha valami érkezik valamelyik boltba és hosszú sorok kígyóznak az üzletek előtt.  1986-ban bevezetik a kenyérjegyet, falun valaki a néptanácstól írást ad a 30 deka fejadagra, a kenyeret úgy küldik Szeredából. Nehezedik a helyzet, mert lisztet sem lehet vásárolni. Ebben az évben falvakon bevezetik a sokszor 8 órás áramszünetet, még szerencse, hogy itt fával fütenek és nem kell elszenvedniük a városiak átélte kálváriát télen. Sokan kiköltöznek a tömbházakból, mások a közeli falvakban fát vásárolnak, az ablakokból csúnya, füstölgő kálykacsövek lógnak ki, és szörnyű látványt nyújtanak a még néha-néha ott megforduló turistáknak is.   Menekül, aki csak tud, ebből az országból. Középlokról két orvos három tanerő menekülnek Svédországba. És megtörténik az a minősíthetetlen, megbocsájthatatlan és sehol nem hallott sorozat, amit ez az ország megengedett magának: pénzért „eladja” saját itt született polgárait: a zsidókat és a németeket! Még szerencse, hogy minket nem vetettek áruba, mert ki is vásárolt volna meg ennyi embert? Pedig ma könnyebb dolguk lenne a román vezetőknek, amikor a hazug tételt, hogy Románia nemzeti állam, könnyebben hangoztathatnák!  Habár az akkori vezetőség fő jelszava: MEGSZABADULNI A KÜLFÖLDI ADÓSSÁGTÓL, amikor az sikerült, hiába vártuk a bőséget: továbbra is pokol volt az emberek nagy részének az élete. Csak a párt kantinokban és más eldugott helyeken lehetett élelmet, szalámit tejtermékeket vásárolni. Hová tűntek el ezek a termékek, hiszen a 70-es években bőség volt belőlük? A nyomás, főleg a magyarság ellen, már nem ismert határt: az iskolában a szülőkkel is románul kellett volna beszélni, minden tevékenység románul folyt, a műsorok is így kellett volna, hogy történjenek, a kultúrversenyek elmaradtak, ha nem volt elég román műsor. Megszűnt a Csíkszeredai Régizene- fesztivál, de megszüntették a középloki Csángó fesztivált is, tömeges tanfelügyelő cserék történnek, alig marad egy néhány magyar igazgató, és a román kollégák hangoskodásaitól zengnek a gyűlések.  
  • 1987-ben községünkből 11 kiskatona  tölti a katonaságot egyszerre bányákban! Sokan közülük megbetegednek, egy pedig teljesen munkaképtelenné válik, majd meghal 1988 áprilisától eltűntek a sajtóból a magyar falu és város nevek, így mi a LUNCA DE JOS-i iskolában tanítottunk. Román szó, magyar képzővel, raggal! Ugyanebben az évben betiltják a hagyományos szüreti bált, mert a fiatalok csak magyarul énekeltek! 1988 után, főleg a 2 kötetes Erdély története, könyv megjelenése után, tovább szorul a hurok! Megtelnek az iskoláink, az orvosi rendelők román ajkú tanárokkal, orvosokkal.
  • Így érkezett el az 1989-es esztendő, reménységgel, és keserűségekkel vegyült, és a mai napig, sok csalódással!  De ez a jelen: lehet pofázni, legalább kinyílnak a harag szelepjei! Hogy használ-e valamit, az az egyénektől, tőlünk is függ! A szabadság ilyen-olyan elemei adva vannak, még ha figyel is ránk a nagy testvér! Élnünk kell ezekkel a lehetőségekkel, mert ez a mi sorsunk, történelmünk! 

2013.02.20. Az említett években valóban megérdemelte a Gyimes-völgye a „Kicsi Amerika” nevet. De, ha figyelmesek voltunk, az embereket nyugtalanítani kezdte egy néhány, kezdetben alig észrevehető jel: az üzletekből lépésről lépésre eltűntek egyes áruk, nem voltak olyan zsúfoltak az üzletek polcai! Az értelmiségi réteg először csak a kávé, főleg a neszkávé eltűnésére figyelt fel. A gazdák pedig arra, hogy a leszerződött állatokra először történik meg, hogy csak úgynevezett „bonokat” kapnak, és késve jutnak hozzá a szerződésben előírt gabonához! Ezek az első jelek, de rá öt évre egy igazi meggyőződéses párttag (T.P. J) ezt így értékeli egyik hozzászólásában: „Megkérdezném a kiküldött elvtársat, hogy miért nem kapjuk meg a leadott bikák után járó kukoricát? Az elején cédulát adtak, s késve adták a kukoricát is. Igaz, kevesebbet, mint a múlt években. Azután csak cédulát kaptunk, de kukoricát nem. S most már cédulát sem kapunk”-fejezte be a jó gazdának számító , illegalitásban is kommunista , de most csalódott gazda! Valamit hebegett, ígérgetett a kiküldött aktivista, de erre felállt egy másik gazda, a becsületesség és a közösség érdekében sokat tevékenykedő ember (M. J.) és az ígéretekre csak ennyit mondott: „E, ha ezek a falak beszélni tudnának, mennyi ígéretet hallottak eddig!”Nem tudom, mi történt volna, ha ezeket egy értelmiségi, vagy egy munkás mondta volna, még akkor is, ha mindenki párttag volt ott. De ezek a meggyőződéses öreg párttagok, akiket sokszor meghívtunk előadásokat tartani a gyermekeknek, de mutogatták őket a megyei rendezvényeken, Ceausescu látogatásokon is, ismertek voltak és most a csalódás beszélt belőlük! A gyűlés végén most sem maradt el a megszokott távirat , amiben megköszöntük szeretett vezetőnknek a napfényes stb. Stb. Azt sem tudtuk, hogy mit! Az, ami minket, tanerőket érintett ezekben az években, a következők voltak: 1978-ban a postán többé nem lehetett előfizetni a magyarországi folyóiratokra, így az Élet és Tudományra sem, ami pedig nem kommentált politikai eseményeket. 1979-ben átírat érkezett az iskolákhoz, amelyben megtiltották még a magyar nyelv és irodalom tanításához is, a magyarországi könyvészeti anyag használatát. Ezt, igaz, egy tanár sem vette komolyan! Már világosan látszott, hogy egy közös táborban tartozó országok is milyen mértékben szeretnék eltörölni a magyar múlt jeleit: Iskolánk falán létezett egy márványtábla, amelyen ezt írta: „ Építtette Gr. Majláth Gusztáv Károly Erdélyi püspök 1899- 1900...” Ha a megyétől, vagy Bukarestből valaki olyan érkezett, az mindig kiadta a világos parancsot: Lemeszelni! Erre fel a takarító , csak ő tudná megmondani, ha élne, hányszor meszelte le! De azt senki nem tudja megmondani, hogy minden harmadik, negyedik napra rá, ki törülhette tisztára, olvashatóra a márványtáblát? De ez így történt! Mert mindenki tudta, hogy ezt az iskolát a PÜSPÖK építtette! A gyimesiek nem nagyon érezték még a saját bőrükön az 1979 novemberi Pártkongresszus határozatát a beruházások korlátozásával kapcsolatosan. De 1980 júniusában teljes beruházási stopot rendeltek el, ami érintette a csíkszeredai beruházásokat is, ahol gyimesi emberek is dolgoztak. És következett olyan időszak, korszak, ha így nevezhetjük, mert csupán tíz évről van szó, ami páratlan, nem csak a szomszédos szocialista országokban, de Románia, Erdély újkori történelmében is. Közvetlenül a háború után még volt egy nehéz időszak, az 1947-es szárazságról beszélek, amikor rettenetes nehezen tudták beszerezni maguknak és állataiknak az élelmet, amikor sokan az Érmellékén árulták csereárúként a szőtteseket, csergéket, törülközőket, amiért gabonát kaphattak. De a két időszak között az a különbség, hogy akkor közvetlen a háborús évek után voltunk és erre jött a nagy szárazság, tehát egy természeti csapás! De azt a nyomorúságot, amelyről itt beszélünk, emberi tényezők okozták, amelyeknek a fő irányítója éppen egy akkor párját ritkító, önimádó diktátor volt!

 1980- 1990 közötti időszak a leépülés, a pénztelenség, a sok hiány, a sötétség , a testi és lelki nyomorgatások évei, az „aranykornak”nevezett diktatúra kiteljesedésének és bukásának időszaka volt! Nézzük meg, mi is történt ezekben az években, már csak azért is, hogy a mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy mi volt akkor, és egyes idősebbek igen-igen hamar elfelejtették azt a korszakot! Nem mondom, ha valaki visszasírja a 65-70-es éveket, azt megértem, de a 80-as évek megismétlődésétől az Isten őrizze meg ezt az országot!

2013. 02. 19 (ll.)  Bármennyire is hihetetlen, de ezek az évek a gyimesiek számára gazdaságilag a legjobb éveknek számítanak! Ezekben az években a csíki székelyek „Kicsi Amerikának” hívták Gyimest! Itt nem tudták megalakítani a termelő szövetkezeteket (ahogyan itt mondták-„nem lehetett kollektivizálni) mint a csíki községekben erőszakkal tették, hiszen a hegyes vidék nem volt erre alkalmas, és az évekkel ezelőtt összetákolt termelő társulatok is csúfosan megbuktak, igaz, egy-két ember ott is meggazdagodott, de nem az állattenyésztésből, hanem a faanyag szállításából az Érmellékére és Munténia felé. Sokan, főleg a fiatalabbja, állami munkát vállalt a nyugdíj reményében, de középkorú jó gazdák küzül is vállaltak szakképzést nem igénylő munkákat, beálltak kapusnak, rakodó munkásoknak és más munkákra a vasúthoz vagy az építő telepekre.Az itthon maradt gazdálkodók folytatták a régi módszerekkel az állattartást, az állatok száma nagyon elszaporodott, hiszen most megérdemelte állatot tartani. Évente a leszerződött állatok, bikák után annyi kukoricát vihettek haza, amiből nem csak a család mindennapi puliszkája került az asztalra (ismerve az étkezési szokásaikat), de jutott a disznók felhizlalására, és a majorságok etetésére is. Ezt a nevelő apám házánál megtapasztalhattam, aki minden évben leszerződött 1-2 bikát, felhizlalta , leadta és annyi kukoricát kapott ezért , hogy a harmadik évben már nem volt hely a kukoricának, hiszen itt csak egy évre tárolták ősszel a gabonát is, nem voltak hambárok. A szegényebb gazdák, vagy ahol felesleges munkaerő volt nyárvégén , ősszel Moldvába mentek a termelő szövetkezetekben dolgoztak a termék begyűjtésénél (szőlő, kukorica) , azok pedig terményben fizettek. A felesleges állatokat is el tudták adni a gazdák, felvásárolták a „konkár” felvásárlói is. A fiatalok közül sokan, már láttuk, szakiskolákat végeztek, akik nem csupán a közeli városokban találtak munkát, hanem egészen Brassóig, Ploiestig és más városokba mentek. Akik nem tudtak iskolákat végezni, azok állami gazdaságokban helyezkedtek el, hiszen mindenki szeme előtt a nyugdíj hoz szükséges évek megszerzése lebegett. De „kicsi Amerikából” naponta 3-4 autóbusz szállította az ingázókat Csíkszereda új gyáraiba, építő telepeire( traktor gyár, építkezési vállalatok, előregyártott elemek, ruhagyár, fonoda stb.) Az ingázók kétéltű életmódot folytattak: az ipari munka mellett itthon ment a gazdálkodás, segítettek az otthon maradottaknak, az egy helyen dolgozók pedig szerre kaszáló, szénahordó kalákákat szerveztek. Ezekben az években megváltozott a falu képe: nagy fürdőszobás lakásokat építettek, modern bútorokkal, berendezésekkel. De az emberek valahogyan fáradtnak tűntek: elmaradtak a farsangi bálok, a lakodalmak is már nem két nap tartottak, volt, aki estétől reggelig szunnyodott az asztal mellett. Mintha az emberek mindig fáradtak lettek volna és azok is voltak, hiszen a két féle munka kipréselte belőlük az energiát, mindenki visszahúzódott a „saját várába”, kiürültek a kultúrházak, már alig akadt egy-egy színielőadás, hiányoztak a kiadós, jó beszélgetések! Pénz volt, építkezés volt, de lélekben kiürültek ezek az emberek. A hideg, az autó vagy vonat várás és az út fáradalmait alkohollal pótolták, sokaknál ez alkoholizmushoz vezetett. Egy olyan hír járta, hogy Balánbánya után a gyimesiek következnek az alkohol fogyasztási statisztikákban. De nézzünk egy kicsit vidámabb dolgokat, amik még jó dolognak számítottak az 1970-es években. 1971-ben kötelezővé vált a X osztályos oktatás, ez Középlokon két – két nagy létszámú osztályt jelentett, mert ide ingáztak a hidegségi és bükkhavasi tanulók is. A községben még két fontos építkezés történt: felépült az új bútorgyár, ahol közel 1000 munkás dolgozott a három községből, a gyár árnyékában pedig kinőtt a földből a régi iskola mellé egy toldás, amelynek nagyobb a területe, mint a régi Majláth Gusztáv Károly által építtetett iskoláé. De hangsúlyozom, az új építmény minőségileg nem éri utol a régi épületet soha, hiszen magán hordozza a „hamar munka” jeleit! De megfelelt a követelményeknek, hiszen az alagsorban műhelyek épültek és raktározó helységek, valamint irodák, osztálytermek. Új szakmák jelentek meg a gyárnál is, szakemberek jöttek haza: gépészek, villanyszerelők, soförök, , gépesítették az erdővágást és a faanyag szállítását. Az új szakmák, amelyeket szakiskolákban tanultak, később is jól fogtak, főleg a külföldi munkavállalásoknál. Gondolunk az ácsokra, csempézőkre, víz, gáz szerelőkre, akik 1990 után sokan munkát vállalhattak főleg Magyarországon. Az 1960-as, 70-es években már a városias, vásárolt ruházat terjedt el, így a nők lassan elfelejtették a valamikor szinte művészien végzett hímzést, varrást, szövést. Ezekben az években épült a beton út Középlokon, és feljebb az aszfalt út, amely most már könnyebbé tette a közlekedést Erdély és Moldva között. 1970- 79 között villamosították a gyimesi községeket. És hogy konkrét példát is hozzak a fejlődésre: csak 1970-ben Középlokon 82 magánház épült! És ezekben az években még épült egy tejfeldolgozó gyár, ami1989 után lassan megszűnt! Sok mosógépet, televíziót, rádiót vásároltak ebben az időben. A legfontosabb adatok még Gyimesközéplokról 1981-ből: A község területe:19,07 négyzetkilométer, lakói száma 5528, melyből magyar 5331, román 61, cigány 10( több van, de ezek annak vallották magukat) Egyéni gazdaságok száma:2385, állami munkára jár: 1249, szántó 420 hektár, erdő 740 ha.( Ennyi volt, vajon ma? ) 11 évvel később már kevesebb a lakók száma: 5342, sok az öreg, 60 év fölötti 815 de vigasztalljon meg az, hogy 0-5 év közötti gyermekek száma 1554! És évente 30-35 házasság kötődik! S még valami: 1997-ben volt csupán az első év, amikor többen haltak meg, mint ahányan születtek! A válás szinte ismeretlen fogalom akkor még Gyimesben!

2013.02.19. A következőkben összefoglalom azokat a legfontosabb eseményeket, amelyek történtek és történnek jelenleg is , és fontosnak tartjuk a gyimesi csángóság életében. Az olvasó észrevehette, hogy eddig több szó esett a földért való küzdelemről és az iskoláról. Mostantól egy felbolydult világról, életmód-váltásról beszélhetünk: a hagyományos állattartó, pásztorkodó életmód mellett egyre többen választják az ingázást, különböző mesterségeket tanulnak, gyárakban dolgoznak, és felértékelődik az iskola szerepe a csángóság életében is. De már nem idegenkednek a mesterségek eltanulásától sem. Igaz, nem szabad elfelejtenünk, hogy mindeznem csupán egy beintésre történt, és csak a háború befejezése után gondoltak erre a csángók. Amikor a völgy lakossága elérte a 14-15.000-et, az alig felvásárolt földek, családi birtokok is tovább csökkennek a szaporulat miatt, akkor már nem volt elégséges a már tárgyalt kiáramlás, hanem itt, helyben is ipari és kézműves foglalkozások után kellett nézni. Tudjuk, hogy az állattartás, a tejtermékek feldolgozása, értékesítése mit sem változott száz évek óta. Gondoljunk csak a kalibázásra, a tejfeldolgozásra, a „szénacsinálásra” (kaszálás, vontatás). Itt ugyan olyan szűk volt a foglalkoztatási lehetőség, mint száz évvel előtte! És azt is láttuk, hogy éppen az hiányzott még az 1950-es években is, amiből meg akartak itt élni: a föld, a legelők, kaszálók, nyárolók. Hiszen még ekkor is, sőt egyes helyeken még ma is bérelik a legelőket, legeltetési díjat fizetnek. Érdekes dolog visszatekinteni, hogy az állattartáson kívül még mivel is foglalkozhattak a gyimesi emberek már a két világháború közötti években , sőt már 1910 környékén. A három község közül Gyimesbükkön volt a legtöbb iparos, tisztviselő, hiszen ott a határmentén műhelyek, tisztviselői állások, kézipar, több vasúti alkalmazott, vámosok, kereskedők éltek abban az időben. Így a 2358 mezőgazdaságból csak 1113 élt, az iparban és más foglalkozási ágakban 1016-on dolgoztak. Ez már valami! De Gyimesközéplokon az 1101 összeírtból 886-on mezőgazdaságból, és csupán 93 –an éltek az iparból, kereskedelemből stb. De itt napszámos volt 71 és cseléd 50 személy! A számok világosan mutatják a földhiányt! A háború utáni éveket , tehát mintegy 60 évet nagy ingadozások jellemzik minden téren. Egyáltalán nem lehet úgy értékelni, hogy azok minden téren jók, vagy rosszak, károsak vagy hasznosak lettek volna az emberek, a közösségek számára. Ezért megpróbálom négy időszakra osztani a hatvan évet, minden időszakban 15-20 évet vizsgálok.

1.) 1945-1965 – Ezek a reménykedés, az újjáépítés, a romok eltakarítása környezetünkből és a lelkekből. Valahogyan ezeket az éveket az emberek optimizmusa és várakozása jellemzi. Egyetlen felmérés: a csángók sem voltak soha kivételek az átlagos magyar hajlamtól a pesszimizmusra, az öngyilkosok számát véve alapul. De ezekben az években egyetlen egy öngyilkosság sem történt Gyimes szerte! Előtte, vagy a már ”boldogabb időkben” évente legalább 3-5 öngyilkosság történt! A gazdálkodók még azt is elfogadták, hogy egyes termékekből beszolgáltatás volt. (tej, hús stb.) Ebben az időben épültek a kultúrházak, a patakokra iskolákat építettek, a Megállónál bentlakás, internátus működött, Felsőlokon híres, jól felszerelt szakiskola létesült a volt kaszárnyákban, 1950 végén a volt katonai kaszárnyákba berendezett a vásárhelyi bútorgyár egy részleget, ahol 212 munkás kapott munkahelyet. 1952 körül ezt felszámolták, a szakiskolát is bezárták. Ezek már visszalépések voltak. A háború után Középlokon szülészet létesült, majd 1958-ban a Gyimesvölgyét kiszolgáló kórházat rendeztek be szülészettel és gyermekosztállyal is. A háttérben már működött a nemzeti állam megfogalmazását szolgáló tevékenység! Így 1952-ben a legalsó községet, Gyimesbükköt lecsatolták Bákóhoz és 1963-ban már a község minden iskolájában román volt az oktatás nyelve. Az egyszerű emberek bevették a félrevezető szólamokat és többen örömmel fogadták ezt a megszokott szöveget, hogy ez a gyermekek jövőjének a szolgálatában történik! Ebben az időben Középlokon már gyógyszertár létesül és a 60-as években a községben két orvosi rendelő és fogászat is található. Habár a háború után megszűnt a barackosi fafeldolgozó üzem, ebben az időben bővült a középloki gyár és 5-600 embernek adott munkahelyet a rönktér, gyár, erdővágás, húzatás, fuvarozás, vágterek kitisztítása, szurok(gyanta) szedés stb. Ebben az időben még működtek a vízii malmok( olyan völgy is volt, hogy 4 malom őrölt) és a vízi fűrészek. Mivel a csángók áttértek a szürke, posztóruha viselésére, a völgyben elszaporodott a tanult szabók és suszterok száma is, de többen eltanulták a szűcs mesterséget is. A kereskedelemben is megjelentek a helyi kereskedők. Ezekben az években a legnagyobb építkezések: a központi kultúrház, később a szövetkezet és a kisebb két kultúrotthon. Mivel megszaporodott a tanerők száma, a kulturális élet is fellendült: színjátszó csoportok alakultak, és ekkor rakta le Holló Gábor a híres középloki énekkar alapjait, amely 27 évet működött, volt olyan év, amikor három kórusa volt a községnek és a nagy vegyes kórus 180 tagot számlált, több rajoni, megyei, központi versenyről díjakkal tért haza. Tehát a beiskolázáson kívül még sok, hasznos megvalósítás történt ebben az időszakban. Akkor még élt az emberekben a régi életmód egyik megtartó eleme: a kalákákról beszélek. Nem csupán egymást segítették ki szívesen a gazdák, de a közös létesítmények építésénél is részt vállaltak, még a közmunkán felül is! Ez napjainkban teljesen kihalt az emberekből! Ekkor még megjelent egy olyan felfogás az emberek között, ami később nagyban hozzájárult a közösség megosztásához: megjelentek az osztályok( gyárista, paraszt, „tanyítóság”) és szegény, középparaszt, valamint a kulákok! Új szó, új helyzet! Az emberi szívekbe beültetődik az irigység a „kizsákmányoló kulákokkal” szembe! Nagy részük jó gazdaember, szorgalmas, hozzáértő személy volt, aki valamikor munkát adott a „nincsenteleneknek”! Megtörténnek az első (politikai okokból) bezárások, kilakoltatások, kényszerlakhelyek is. Középlokról a Mihók családot vitték kényszerlakhelyre Csíkszeredába. Bútoraikat, egyéb dolgaikat széthordták, elherdálták a „jó szomszédok” de gyermekei elvégezték a Szeredai híres gimnáziumot, élsportolók voltak, Szeredában élnek. Egy másik visszalépés az oktatás terén Középlokon, a bentlakás, internátus megszüntetése 1961-ben, mert már létezett a Hidegség völgyében is két I-VII. osztályos iskola.

2013. 02. 17. Fontosabb események Gyimesben a ll. világháború utáni évtizedekben. A három gyimesi község történelmileg, a szokás-világukat tekintve, tehát végeredményben minden téren annyira összetartoztak, hogy itt csak Gyimesközéplok történetéről fogok részletesebben beszélni, de végeredményben ugyan ez történt egész Gyimes- völgyében! Ez így lenne igaz, ha már akkor, az 1950-es évektől, de végeredményben a közös történelmünk minden pillanatában , rejtve, vagy egész nyilvánosan ne gondoltak volna a csángóság megosztására és azok elrománosítására! De már ekkor, 1952-ben , Gyimesbükköt , amely mindig Csíkszékhez tartozott, lecsatolták Bákó megyéhez, és 1963-ban megszüntették minden iskolájában a magyar nyelvű tanítást, még szünetekben is rászóltak a gyermekekre, ha azok anyanyelvükön beszélgettek egymás között! Egyesek, akik kevésbé ismerték az itteni helyzetet, csodálkoztak 1989 után, hogy miért megy ennyire nehézkesen a magyar oktatás visszaállítása Gyimesbükkön, hiszen most már adódott a lehetőség! De: Eltelt közél harminc esztendő a lecsatolás után, román oktatók lepték el az iskolákat, állandóan ment a ködösítés arról, hogy majd jobban érvényesülnek a gyermekek az iskola után az életben, mintha magyar iskolát végeztek volna. Pedig, bebizonyítottuk, hogy aki tanult, az a mi iskoláink magyar nyelvű oktatása után is érvényesülhetett, sőt a mi iskolánktól, Középlokról van szó, sok eredményes, egyetemet végzett szakember,lett,akik Romániában és ha kellett ma is, nyugati országokban is megállják a helyüket. A másik, amit figyelembe kell vennünk, az a románság nagyobb száma a határ menti Gyimesbükkön, mint a többi gyimesi községekben. De hangsúlyoznom kell, Bükkön is a lakosok nagy százaléka magyarnak vallja magát, magyarul beszél. Egy harmadik okról is kell beszélnem, amit a bükki emberek mindig hangsúlyoztak, az már anyagi, megélhetési kérdés. Tudott dolog, hogy a moldvai és általában a román megyékben a dolgok ilyen-olyan rendezése, a sok „kiskapú” létezése , a törvények kikerülése sok lehetőséggel kecsegtetett! Gondolunk itt a feketézésre, a faanyag szállítási engedélyek beszerzésére és árusítására a regátban, már jó előre előnyt jelentett a bükkieknek a felső községek csángóival szemben. Akkoriban úgy is mondták, hogy „a csíkrajoni, meg a Magyar Autonóm Tartományi törvénykezés , a bírók és az ellenőrzés „pápább a pápánál”! ’989 előtt Dani Gergely plébános a templomban tanítgatta írni- olvasni a bükki gyermekeket, amiért többször zaklatták is. De a híres demokráciánkban sem sikerült azt visszaállítani, egyetlen iskola működik magyar nyelven. A gyermekek nagy százaléka román iskolába jár most is! Erről írta valaki, hogy „olyan bükki emberek gyúródnak a kettős állampolgárságért, akik a magyar oktatást ellenezték és ma is gyermekeik román iskolába járnak! Ennyit az identitás tudat és az érdek viszonyáról. Szerencsére még léteztek emberek, akik a teljes nemzettudat elvesztését lassították. Itt említhetem a már jól ismert Deáky András tanár, nyugalmazott igazgató harcait a mai napig a fenyegetéseknek is kitéve. De elismeréssel kell szólnom arról a kis tanerői közösségről, tanítók, tanárok, óvónők, akik ma is helytállnak a végvári magyar oktatás helyszínén. Munkájukat segítik a szülők is. Érdekes, vonzó tevékenységeiket a sajtóból, a számítástechnika jóvoltából ma mások is ismerik, dicsérik Később, ugyanilyen céllal és eszközökkel elcsatolták teljesen Háromkút nevezetű kis falucskát, eltüntetve a Kis békás mentén húzódó határt és az ott élő emberek a mai napig úgy érzik , senki nem törődik az ők sorsukkal: ők a senki emberei: Gyimesközéplokhoz tartoznak, adóznak, ott szavaznak, de iratokért Damuc-ra járnak. Csak úgy tudja őket fizetni a hargitai tanfelügyelőség, Középlok, hogy elnevezték a telepet, ahol az iskola van Farkaspalló ll-nek! Úgy-e, a cél szentesíti az eszközt! Itt az eszköz a HAZUGSÁG!

2013. február (folyt.) >>

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tankogyula.blog.hu/api/trackback/id/tr255312971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása