2011. 03. 31. Már említettük, hogy a proletárdiktatura kezdetén a községvezetők nem a legiskolázattabbak közül kerültek ki. Néha gyorstalpalón letettek valamilyen vizsgákat az esti iskolákban, aki ambiciós volt, az esetleg érettségízett is az esti, vagy látogatásnélküli iskolákban, de az általános műveltség és főleg az idegen nyelvek ismerete szempontjából nem álltak valami fényesen! Persze, ezt nem lehetett csak úgy általánosítani soha, mert ismertünk iskolanélküli okos, autódidakta embereket is. Ezek a vezetők mindezektől eltekintve lehettek jó szervezők, és dolgozhattak is eredményesen! De néha kellemetlen helyzetbe kerültek. Így az egyik gyimesi elnök többször is elszólta magát, hibásan, nem jó szövegrészben használt bizonyos szavakat. Így az iskolánál egy nagy brigád a megyétől ellenőrzést tartott, majd a kiértékelő gyűlésbe meghívták a helyi pártvezetőket, így a néptanács elnökét is. Volt két olyan idegen szó, amelyeket akkorjában gyakran használtak: "meginvitálom" (meghívom) és "megimputálom" (megbűntetem). A mi elnökünk összekavarta a szavakat és így szólt a tanfelügyelőkhöz: "Mivel az ellenőrzés sikeres volt, most én megimputálom a elvtársakat egy kávéra!". Ugyancsak vele történt meg, hogy értelmiségi gyűlést hírdetett, majd tartott a tanerőknek és tudni akarta, ki hiányzik és így szólt: - Kérem, elvtársak, írja fel valaki a jelenlévőket analfabetikus sorrendbe! Egy bátrabb tanárnő megkérdezte: - Az elnök elvtárssal kezdhetjük? Hát ilyen idők voltak itt a 60-as, 70-es években is! De ne feledjük el, 100 év sem telt el azóta, amikor Orbán Balázs egyetlen hibájukként azt rótta fel a sokat dícsért gyimesi csángóknak, hogy az iskolától idegenkednek, annyira, hogy még az előljáróik sem tudnak írni!
A középloki vendéglőben, a konyhán dolgozott a hetvenes években Bori néni. A csángó leányok és asszonyok sok mindenben le voltak maradva a csíki fejérnépektől, mert azokat a szülők engedték sőt küldték szolgálni polgári háztartásokba nemcsak az erdélyi nagyobb városokba, hanem egészen Bukarestig, Trianon után. Így ott sok mindent elsajátíthattak. Főzés, háztartások vezetése, viselkedés, társalgás stb. A mi fejérnépeink többek között, románul sem tudtak beszélni valakivel, ha szükség volt erre. Egyszer betoppan a vendéglőbe az őrsparancsnok, aki sült román volt, egy szót se tudott és nem is akart tudni magyarul, és azt kérdezi Bori nénitől: - Unde este seful? (Hol van a főnök?) - Afara, porcule! (Kifelé, disznó!) Azt akarta mondani szegény, hogy kinn a disznóknál (mellékgazdaság). Alig tudták lecsendesíteni a parancsnokot, mert azoknak akkor nagy hatalmuk volt, ettek, ittak ingyen az ilyen helyeken, mindenki félt tőlük.
2011. 03. 30. Gyimesben, szerencsénkre, nem volt kollektivizálás, hegyes vidék, nem alakultak téeszek. De akik valamilyen állami intézményben dolgoztak és pártfunkciójuk is volt, azokat kidelegálták a csíki községekbe segíteni a meggyőző munkában. Valósággal meglepték azokat a falvakat, ahol nehezen ment a termelőszövetkezetek megalakítása. Így pl. Csíkszentmihályon egyszerre 70 idegen és a helyi agitátorok győzködték a lakosokat a közös munka előnyeiről. A meggyőzők között volt a középloki B. J. is. Róla mondták a csíkiak, hogy "Gyimesből is volt egy akkora pofájú, hogy csak lapáttal lehetett volna jól megsímogatni" Hát ez a társaság győzte ilyen-olyan módszerekkel a jónépet. Az egyik háznál egy nagyon nyugodt (látszólag!) székely bácsi mindig mosolyogva fogadta a meggyőző brigád tagjait, de soha nem írta alá a belépési nyilatkozatot. Egyik alkalommal vagy húszan voltak az agitátorok, valósággal ellepték a lakást. Vargancsik elvtárs, nagy tartományi fejes, aki a csapatot vezette, már nem bírta idegekkel és egyszer felkiáltott: - Írja már alá, mert felidegesedek! Az öreg székely jó nyugodtan nézi, mosolyog és így szól: - Ne te, ne! Tőlem veszik el, s őkelme idegeskedik!
Egy másik háznál, ahányszor érkezett a csapat, a gazda mindig eltűnt. A gyimesi agitátor, akiről már szó esett, megtudta egy helyi besugótól, mert ilyen mindig akad, hogy a gazda soha nem hagyja el a házat, otthon rejtőzik el. A konyhában volt egy nagy padágy, és abba fekszik be az ember, a padfedelét pedig rácsukják.
- Vargancsik elvtárs, én megoldom a problémát! - vállalkozott a mi Jánosunk. Választott magának vagy tíz kövér tagot és elindulnak a gazda felé. Előzőleg megbeszélte a pribékjeivel, hogy üljenek jó szorosan egymás mellé a padágyra. Így is történt. Csendesen beszélgetnek ott, s, hát egyszer hallják, hogy valaki vagy valami elkezdett kaparászni a padban. - Mi lehet ott - tette a tudatlant János. De akkor már keményen dorombolt az atyafi, mert elfogyott a levegő a padban. Ezek, mintha mi sem történt volna, tovább csevegtek. Végül felálltak és a padágyból, csurom vizesen előkerült a gazda, aki a brigád röhögése közben aláírta a belépési nyilatkozatot. A világ mindig ilyen volt: egyik sír, a másik meg kacag!
2011. 03. 29. A nagy demokráciában azért jelen volt, s elég látható helyeken, a diktatúra is. A proletárdiktatúra! Így Középlokon magas, feketére mázolt deszkakerítés mögé rejtették a diktatúrát. Ott volt a Siguranta, a Securitate elődje! Oda be-be vittek egy-egy olyan embert, aki kilógott a sorból. Többet oda nem kívánkozott. Na, így került be oda a háromkúti Karácsony bácsi is. Állítólag fegyvere volt, azt eldugta, hiszen Háromkúton erőst járnak a farkasok, medvék. Mindig akadtak "hazafiak", akik besúgták a társaikat. Karácsony bácsit azért hozták be, hogy elrendezzék a puska dolgát. Csakhogy az öreg makacsul tagadott! A sziguráncások már akkor is ötletes fiúk voltak. Egyikük, akiből később kitűnő szekus tiszt lett, előállt egy ötlettel. A nagy, vashordóból készített hályhát megrakták száraz bükkfával, az öreget felöltöztették a nagy bundájába (tél volt), az endrével kötött kétujjú gyapjukesztyűt is felhúzatták a kezeire, a nyakára gyajúból kötött nyakravalót csavartak, a fejére az óriás kucsmáját fülig belehúzták, hangsúlyozva, hogy, szegény, nehogy megfázzon, és leültették szorosan a kályha mellé, amelyik már piros volt a nagy melegtől. Ők közben leültek kártyázni. Így ült, amíg csak bírta. A demokrácia őrei közben újra és újra megrakták a tüzet. Hétágúan folyt a veríték az öregről, már nem bírta és így szólt:
- Mondom meg... és be akarta vallani. - Csak lassan, Karácsony bácsi, még ráérünk... és tovább kártyáztak. Vagy két-három perc múlva megint megszólalt a csurom vizes bácsi: - Jaj, mondom meg, nem bírom tovább... És szépen mindent elmondott. Ma is szájon forog a szólássá zsugorodott történet: "Csak lassan, Karácsony bácsi"
Egy felsőloki legény szekérre, ládába rakta a hat hetes malacokat és leszekerezett velük a vasárnapi piacra, Palánkára. (Ott a mai napig híres vásár, piac nap van minden vasárnap). Középlokon Diaconu, a milícista erőst zavarta a piacosokat, mert kiadták parancsba, hogy először az állami kötelességüket, a szerződést és beszolgáltatást kellett végrehajtaniuk. A legényke még nem volt katona s ezért nem igen tudott románul. Kérdi a miliíista: - Cate purcei ai? (Hány malac van ott?) - Noua si cu ma-ta zece! (Kilenc s anyáddal tíz!) Azt akarta mondani, hogy az anyjukkal tíz. Alig szabadult meg verés nélkül!
2011. 03. 28. Mint bármelyik állattartással, gazdálkodással foglalkozó népcsoport, úgy a gyimesiek sem értékelték valami nagyra az iskolát, a nadrágos embert. Ezért még a XX. század elején is a lakosság mintegy fele teljesen írástudatlan volt. A gyermekek alig cseperedtek fel, s már is mindeniknek megvolt a saját tevékenységi köre, mindenki dolgozott a családban. Itt tanulták el a gazdálkodás csínját-bínját úgy a fiúk, mint a leányok. Ezért nehéz tészta volt itt a gyermekek beiskolázása az ötvenes években. Aki iskolába jött, az is csak télen járt oda, mert ősszel meg tavasszal pásztorkodott. Ezért, ha valaki az az iskolai végzettségükről érdeklődött, a válasz így hangzott: én négy telet jártam iskolába. Amikor bevezették a kötelező hét osztályt, az egész Gyimes völgyét agitáló, meggyőző csoportok lepték el, agitálva az iskola fontosságáról. Különösen nehéz volt a gyermekek beiskolázása Hidegség völgyében. Többek között egy Kovás-pataki nagygazda asszony az Istennek sem akarta beadni a derekát! A beiskolázó csoportban ott volt a jóhumorú tanfelügyelő, később pedig nagyhírű múzeumigazgató, J.P. is. Már harmadnapja, mind győzködik az asszonyt, de eredmény nem mutatkozik. Erre azt mondja J.P.: - Hívassátok ide az asszonyt, majd én meggyőzöm őkelmét! Egy kicsit megíjesztem! Be is hívatják a nénit, J.P. úgy ül az asztal mellett, mint aki kardot nyelt, és azt mondja kimért hangon: - Hallom, magával baj van! Hát tudja maga, hogy én ki vagyok? Én vagyok maga a tanügyminiszter! - Az lehet, de mi es az a tanügyminiszter? A brigád többi tagjai alig bírták kacagás nélkül, hogy mennyire megijedt szegény néni!
A pártaktivisták állandóan járták a falvakat, gyűlést, gyűlésre tartottak és rettenetes sok idegen szót bedobtak a nép közé s ezzel mindig ködösítettek. Valahonnan így tanulhatta el Sz. Béla Kápolna-pataki lakos is azt a szót, amit egy esti népgyűlésen olyan meggyőzően használt. A hozzászólását így fejezte be: - Elvtársak, ki ahol tud, az ő munkahelyén harcoljon a korrupcióért!
2011. 03. 27. Az emberek hamar ráébredtek, hogy a szocializmus és népi demokrácia hangzatos szólamai csak mézesmadzagok! Ott lapul sunyin a proletárdiktatúra is, a "vasököl, ha köll". A hidegségi M.I.-t behívatják Csíkszeredába, a rajoni pártbizottsághoz, mert nem szolgáltatta be a kötelező tej és húskvótát. Jelentkezik is Szeredában és bevezetik egy nagy perzsaszőnyeges irodába, ahol egy köpcös, pirospozsgás, jól táplált elvtárs, aki a munkásosztály soraiból emelkedett ki, gondolta, ráijeszt a parasztra.
- Hallom, nem akar eleget tenni a beszolgáltatási tervnek! Maga mit gondol, mit eszik majd a városi dolgozó, aki magának szerszámokat, szeget stb. gyárt? Vegye tudomásul, ha továbbra is makacskodik, szabotázs miatt bezáratom! Az öreg sem késett a bátor válasszal:
- Ahogy tük elkezdtétek, lehet, hogy ez es bévalósul - s azzal köszönés nélkül kifordult az ajtón.
1954-ben nagyfokú ünnepségek voltak Lenin halálának évfordulója alkalmából. Felérkezik a párttitkár az Állomási iskolához, ahol H.G. és felesége tanítottak, mert azt hallotta, hogy a fiatal tanító már sok éneket betanított a gyermek kórusoknak, jól érti ezt a dolgot és megmenti a helyzetet, mert van készen műsora. Műsor az volt is, csakhogy későn jött az értesítés, hogy az ünnepségen ott lesz egy fontos elvtárs is a szeredai rajoni pártbizottságtól. Eljött vasárnap, az emberek szépen begyűltek a kultúrházba, volt egy megemlékezés, két, három szavalat a nagy Leninről és következett a gyermekek énekkara. Ők énekeltek egy-két népdalt és következett egy vidám, tréfás dalfeldolgozás, ami így kezdődött: "Meghalt, meghalt a cigányok vajdája..." Nagy taps, az emberek élvezték a dolgot! A fiatal tanító is örvend a sikernek. A végén, amikor a közönség elment, látja szegény Gabi, hogy az elvtárs és a kísérete gratulálás helyett haragosan néznek rá. A kiküldött csak ennyit mondott:
- Választhatott volna valami más dalt is! Lenin elvtárs (sic!) nem volt a cigányok vajdája! Szegény jóakaratú Gabi alig úszta meg a műsort!
2011. 03. 26. A háborúkor Madéfalvára megérkezett egy német katonaszerelvény. Itt napokat kellett várni, ameddig újra elindulhattak kelet felé. Jó szokásukhoz híven elkezdtek mosakodni, borotválkozni. Görbepatakáról (Gyimesfelsőlok) a féleszű J. ott hányódott az állomáson, a vasútasok küldözgették ide-oda, valamilyen munkát adtak szegénynek. Egy meggondolatlan valaki felbiítatta, hogy álljon fel egy vagon tetejére és amilyen hangosan csak kifér a száján, kiáltsa el magát, hogy "Geber heraus!". Úgy is lett, a németek pedig hagytak csapot-papot és három perc múlva már feszes sorban álltak a vagonok előtt riadókészültségben! Amikor a tisztek rájöttek a dologra, a szegény, ártatlan J. alig szabadult meg a golyótól!
A népi demokrácia kezdetén, de közben is, "egészséges" származású szegény embereket raktak minden olyan posztra, ahol jó szájra volt szükség. Ezek sokszor írni is alig tudtak, de ez nem volt fontos! Az egyik gyimesi községben is egy ilyen szövetkezeti elnök került. Valahogy úgy történt, hogy háromnapos szabadságot kapott az egész irodai személyzet kaszálás idején, és csak az elnök maradt az irodában. Szombaton délfelé kap az elnök egy rövid telefonértesítést, hogy hétfőre a mérlegek legyenek bent Csíkszeredában az Uniónál, mert hónap vége van. Egész szombat délután és vasárnap járta az üzleteket, összeszedték az összes mérlegeket és felpakolták egy autóra. Nem volt ez apró munka, mert egészen nagy és nehéz mérlegek is voltak! A lényeg az, hogy hétfőn a mi elnökünk az elsők között bent volt a rajonnál. - Mi a helyzet, elnök elvtárs, hogy maga ilyen kora reggel nálunk jár? - kérdezi az Unió alelnöke. - Hát, kérem szépen, én behoztam a mérlegeket! - Na, adja csak ide, mindjárt jön a főkönyvelő - és nyújtja a kezét . Elcsodálkozik az elnök: - Kinn vannak az autón és ide be sem fér az egész - és mutat az autó felé. Na, volt ott röhögés, amikor meglátták a sok mérleget, hiszen a havi mérleget (kiadás-bevétel stb.) kellett volna behozni!
2011. 03. 25. A hetvenes években erőst kellett a párttag! Minden falusi és városi dolgozóból párttagot akartak faragni. Értelmiségire a kommunistáknak nem volt már szükségük, azok túl okosak voltak! Érezhető volt, hogy a kommunista párt veszített az erejéből. Ezért rengeteg, agitáló gyűlést tartottak, faluhelyen is csak úgy nyüzsögtek az aktivisták. Arról volt éppen szó egy ilyen borospataki pártgyűlésen, hogy a párttagoknak meg kell érteniük az idők szavát, ezért hízlaljanak több disznót, tyúkot, mert a munkásosztálynak, a városi dolgozoknak nagy szüksége van ezekre. És a haza is kéri ezt. (Akkor ez a nyelvezet megszokott volt! Blab-blab-blab!) - Na, elvtársak, ki mit vállal, hiszen maguk párttagok? - Nekem otthon nincs tyúkom, mit adjak? Jó lesz-e, ha a Gostatnál (állami kereskedés) veszek egy tyúkot és az leadom az elvtársaknak? A megyei aktivista látta, hogy itt baj van az öntudattal de érezte a rejtett gúnyt a paraszti észjárásban! - Na, B. elvtárs gyűlés után maradjon vissza, hogy négyszemközt beszélgethessünk! Amikor vége van a gyűlésnek, hát látja az elvtárs, hogy B. is gyúródik ki az ajtón. - Hova siet, elvtársam, nem megmondtam, hogy akarok négyszemközt beszélni magával? - Hát eppen odamegyek. Mert künn áll Jancsika P. komám, annak es csak fél szeme van, mint nekem s bé kell hívjam, ha maga négyszemközt akar velem beszélni! (Baliga A. sz. 1968).
A falu villamosítása alkalmából aktivisták érkeznek Szeredából, beszélnek Iljics lámpájáról, a villanyáram fontosságáról és a következtetés az, hogy minél hamarabb fizessenek le egy bizonyos összeget. A gyűlés, amit Borospatakára hívtak, eldönti majd az összeg nagyságát. - Van egy kérdésem - emelkedik szólásra a már emlitett B. - Mondja csak bátran elvtársam, hiszen maga párttag, bíztos hasznos problémákról fog beszélni! - Én csak azt szeretném megkérdezni, hogy a félszeműek, amilyen én is vagyok s a komám is, egész villanydíjat kell-e, hogy fizessenek, mert csak félszemmel néznek? - Üljön le, B.! - inti le az okos kérdezőt a csalódott elvtárs. (B.A. sz. 1968)
2011. 03. 24. A csángók általában távol álltak a politikától, de az ötvenes években a jobb gazdák és főleg a vallásos, hívő anyák, nem engedték a gyermekeiknek, hogy vörösnyakkendős pionírok legyenek, mert azt beszélték, hogy a felesketésnél meg kell tagadniuk az Istent, és még attól is tartottak, hogy úgy járnak, mint a koreai gyermekek, ahol állítólag az amerikaiak piros nyakkendőjüktől fogva aggatják a gyermekeket. Anyámat is lehívatták ebben az ügyben az iskolához. Nem valami nagy, szívbéli kommunisták voltak ott a tanerők, de hát kellett tegyék a feladatukat. Mind agitálják, győzködik anyámat, de ő hajthatatlan maradt: nem, s nem, ameddig ő ad ennem! Végül az igazgató, aki nem rég tért haza a szovjet fogságból, teszi magát, hogy felmérgelődött és gondolta, megijeszti a nénit: - Kata néni, úgy látom, hogy maga egy nagy reakciós! Anyám meghajtogatta a fejét és azt mondta: - Az lehet, igazgató bácsi, de én nem tudom, hogy az mi ! Ezeket sokkal később, tanár koromban mesélte el nekem az igazgatóm és elmondta, hogy alig állták meg kacagás nélkül a társai, és heccelték, hogy jaj, de megijesztetted a nénit!
A hetvenes években polgári esketés volt a középloki tanácsnál. Utána a fiatal pár meg szokta kínálni a tanács alkalmazottait is ezzel-azzal a vendégszobában. Egyszer szól a telefon s Erzsi néni, a takarítónő veszi fel azt:
- Mondja csak bátran, drága elvtárs, mert akár én, akár az elnök...
- De maga ki?
- Én T. Erzsébet, a takarítónő.
- S magán kívül még valaki van-e?
- Hogyne, édes elvtárs, mindenki magánkívül van már a túlsó szobában. Tudja itt esketés volt.
2011. 03. 23. Óriási szélmalomharc folyt itt is a szocializmus éveiben a vallás ellen! Értelmetlen buta harc! És a fő eszköz falun a tanító volt. Ezért a nagyon vallásos gyimesi emberek szemében a valamikor igen tisztelt tanító figurája összemosódott a kommunista, ateista hajcsárok alakjával. Pedig ezek a tanítók vallásos, jó gazdák gyermekei voltak, és sokan közülük mélyen vallásosak, kántor-tanítók is. Néha ebbe a lélekölő munkába is belopakodott a humor! Az őszi vecsernyék idejére, hogy elvonják az asszonyokat a templomból, kiadták a parancsot, hogy szervezzenek olvasó estéket az iskolákhoz. Későn jött a parancs, hogy az állomási iskolánál valami rajoni elvtársak meg akarnak látogatni egy ilyen tevékenységet. Mivel későn érkezett a parancs, a fiatal házas tanító pár, nem tudta végigjárni a házakat és így kihírdették a gyermekeknek, mondják meg otthon, hogy este 7-kor az iskolában olvasóeste lesz és elvárják az anyákat. Nagy volt a sürgés-forgás, már 6-kor megérkeztek az elvtársak és várták az olvasó estet, főleg az ateista nevelést akarták ellenőrizni! Na, hát volt is itt amit látni! Este egymás után érkeztek az asszonyok és mindenkinek rózsafűzér volt a kezében, mert, bizony, Gyimesben a rózsafűzért olvasónak hívják! Aztán a következő gyűlésekben mindig megemlítették az elvtársak a gyimesi tanítók óriási tévedését az ideológiai munkában!
2011. 03. 22. B. A történelem szele és a humor
A kicsi magyarvilág elején(1940) Horthy Miklós Csíkba készült. Nagy volt a felhajtás, hátha ellátogat Gyimesbe is. Levonultak a csángók a patakokból, mert ez egy "patakország". Csodalátni jöttek az országútra. Itt az embereket főleg a mellékneveik után ismerik fel, mert pl. Ugrán van vagy 16 Tankó Péter. Származhatnak egy őstől, de aztán családi ágak alakultak ki. Így létezik Tankó Péter - Bitang, T. P.- Huszár, T.P. - Gönc, T.P. - Tulik stb. Tehát az első nevet így ismerik fel: Bitang András Péter. Tehát: melléknév+apa neve+ keresztnév, szinte mint az oroszoknál! Nos, ahogy a főúton a községháza körül gyúródik a jónép, megjelenik egy aranyszájú kakastollas csendőr és elkiáltja magát: - Hátra, bitang nemzetség, hát nem látjátok, hogy nem lehet járni az úton? (De gyönyörűen, kifejezően tudtak káromkodni ezek a csendőrök!) Az öreg Bitang András, aki ő maga is ott tátotta addig a száját, elsomforgott haza, leeresztett orral és lehangoltan mondta a kérdezősködőknek:
- Ezek má' valahonnét üsmernek münköt, met egy csender a nevünkön szólított! (Bitang András Péter sz. 1898).
A kommunista rendszernek a kezdetekben sikerült annyira félrevezetni a munkásokat, hogy elhitette velük a vezető szerepüket és azt, hogy igazán csak az ő munkájuk, a fizikai munka értékes, hasznos, igazi munka! Ha bányász, vasöntő, traktorista, gyári munkás valaki, csak az dolgozik igazából. Ezért nem volt meglepő az iskolában az ilyen válasz: - Aranka, hol dolgozik az édesanyád? - Nem dolgozik, tanító néni, ő minőségi ellenőr! -És te mi akarnál lenni? - Én inkább tanítónő! -Miért, Aranka? - Hát, mert nem kell dolgozni!
2011. 03. 18. Itt bizony régebb sok kísértet járt! Lüdércek, boszorkányos szépasszonyok, tilón járó varázslók. A hazajáró lelkek is sokat bolyongtak. Mivel itt a guzsalyaskodás szokása járta (erről írtunk elébb!), hát a legények éjjelente sokat jártak guzsalyasba, ide-oda a nagy sötétségben. Így Pistacska is legénykorában járt fel Sántatelekibe a későbbi feleségéhez. Ugrán, a Kötelek iránt gyéren voltak a házak, és egyszer, amikor ment, guzsalyasba, elég sötét volt, de látja, hogy az út mellett az oldalon vele egyirányban jövöget és sóhajtozik egy nagy fehér valami: hej, jaj, jaj, hej. - Na, ez valami késértet -gondolja magában. A haja emelkedett, a kicsi csángós kalap alig állt a fején. Előbb keresztet vetett, hogy a bolygólélek távozzon, de ez csak eregelt mellette. Akkor, ereszd el, megfutamodott, a kísértet lemaradt. Ez így ment vagy három-négy este. Egyszer megelégelte és gondolja magában, hadd csak el, kísértet! Amikor a következő este az újra csak kezdett sóhajtozni, akkor Pistacska keresztülszökött a sáncon és supp! A vasvillával ütni kezdte a kísértetet. - Jaj, az Isten megfizeti, ne üss meg, Pistacska! S a fejéről levette a fehér lepedőt. Hát az első szomszédja volt az ijesztgető kísértet! (T. Béla-Pistacska)sz. 1926)
Régi magyar üdőben (Trianon előtt) itt katonák voltak, mert itt határ is volt és egy világháború is. A csángó fejérnépek nem voltak a sütés-főzés nagy mesterei. Tejtermékeket ettek, puliszkával, télen füstölt disznóhúst, ezt-azt. A katonakonyháról sokszor kaptak egyet-mást a szájtáti gyermekek. Leggyakrabban tejes kávét és cikóriakávét adtak. Pista F. gyermek volt és erőst szerette a kávét. Otthon az anyja soha nem főzött ilyesmit. Annyira szerette, hogy mikor jött a második világháború, hát 18 évesen jelenkezett önkéntes katonának, csak kávét ihasson!. Csakhogy egy kicsit megnyúlt a kávéivás, mert orosz fogságba esett és kerek hét esztendő múlva jött haza! Mikor hazajött, az anyja első kérdése az volt: - Kell-e kávé, Ferenc? (T. P.)
2011. 03. 17. Az öreg Burkusné misére járó fejérnép vót. Egyszer, mise után, kérdi egy más pataki ismerős menyecskétől: - Annacska, hát hogy van anyósod, fenn jár-e? (Itt arra mondják, hogy "fenn jár", aki nem fekvő beteg, dolgozik). - Fenn jár a nyavalyát, sze ujan beteg, hogy a fődön es elig tud menni... (Bara P. sz. 1898)
A vén Kocsák (akiről már szó volt elébb), fogadott egy szekerest és elvitte bé Palánkára a malacait (nem az övéit, hanem a vén disznóét) a piacra. Álldogál a malacok mellett, jönnek-mennek a vevők, ahogyan a vásáron szokott lenne. Egy vevő mustrálja a malacokat és mutatja, hogy ne, a szomszéd is ahajt ilyen forma malacokat árul és 1200 lejt kér darabjáért. Annyit én es megadnék, ha annyiért ideadja -mondja a vevő. - Nem lehet annyiért -mondja Kocsák, mert az asszony meghagyta, hogy 1000 lej alatt ne adjam! Így a vásárból nem lett semmi, az Istennek sem tudtak összeférni. (Tankó Gy. - Gagarin)
Kaka János Hidegségen teljesen az asszonytól függött. Akármit kérdeztek tőle, ő azt válaszolta, hogy: "Nem tudom, Kata rendezi". Csakhogy semmi sem tart míg a világ! Így Kata es egy szép napon ágynak esett, beteg lett. Az orvos felírt egy fajka (sok) orvosságot, János gyalogolt vagy nyolc kilométert a patikáig és megvette az orvosságokat. Erőst figyelt, hogy mit mond a patikus néni, mert hiába írta fel, mit hogy kell bevenni, János nem tudott se írni, se olvasni! Hirtelen egy gondolata támadt, visszafordult a patikába, mert azt is szerette volna, hogy Kata minél hamarabb gyógyuljon fel, a következőket kérdezte a patikusnőtől: - Patikus néni, ha Kata erőst szereti, eccerre béveheti-e az egészet? (Prezsmer P. sz. 1924)
2011. 03. 16. Itt, Kápolna patakán élt a vén Szomor a nagy családjával. Jövevény volt, nem tudom honnan jött, és olyan mindenes, mindenhez hozzafogott, mert nagy volt a család s földje nem volt. Az egyik ember elhívta, hogy rakjon neki egy kemencét, ahol majd kenyeret süthetnek. Régebb minden udvaron volt egy ilyen kemence, amit sütőnek hívtak. -De ért-e kied a kemence-rakáshoz, János bácsi? -Há hogyne értenék! Dolgozik szorgalmason, s amikor elvégezte a munkálatokat, a háziasszony bészólította vacsorára és egy-két pohár pálinkára. Egyszer csak fut bé nagy szuszogva az udvarról a gyermek, s azt mondja: -Édesanya, édesanya, szökjék hamar, met a kemence esszeomlott! Az asszony reanézett a mesterre. Az meghajtogatta a fejét, széjjeltárta a két kezit s azt mondta: -Hát te Jula, a kemence se tarthat míg a világ! (Jancsó K. sz 1932)
A vén Kukulác világ életiben szeretett kérkedni, nagyokat mondani. Egy estefelé beszélget a kapuban az első szomszédjával. Valahonnan olyan jó ételillat jött feléjük. -Az asszony húst süt. Ma ünnep van... Abban a minutában(perc) kiszökik a legküssebb cefre (leányka) az ajtón s elkiáltja magát: -Desanyám azt mondta, jőjjön bé met megfőtt a pityókaleves! (Blága I. sz. 1911)
A 83 esztendős nannyámmal jöttünk le az úton Ugrán. Az öregasszony, szegény nagyot hallott, s olyan nagyon beszélgetett, mintha más is süket lett volna. Emre Péter Emre kinn üldögélt a sánc szélén a háza előtt, el volt félszegedve. -E, te fiam, hogy elcsúfúlt ez az Emre!- kiáltja nagyanyám. - Kied osztán elég szép!- válaszolja a sáncból az öreg, mert ő betegnek beteg volt, de nem süket! (B. Gyula sz. 1939)
