2013.05.29. - kezdem beszámolómat.
2013. május 30. Amikor hozzákezdtem a blogom írásához három évvel ezelőtt, nem gondoltam, hogy ez lesz a honlapom legfontosabb része. Igaz, azt sem láttam előre,hogy ez egy néhány bejegyzés után teljesen szokatlan irányt vesz és eltér a megszokott blogok napi témáitól és formáitól. Ahogyan most visszagondolok a honlapomban felsorolt néhány célkitűzésre, nem meglepő a blogom alakulása! Életem folyamán addig már megjelent közel ötven dolgozatom, díjakat vehettem át, és öt önálló kötetem is megjelent, valamint több könyv társszerzője is voltam, amelyek mindenike annak a népcsoportnak a szokásairól, népi kultúrájáról szólt, akik között megláttam a napot, és életem nagy részét leéltem. Nem kevés ez, hiszen a 74 évből csak az iskoláim, katonaság és az egyetemi éveimet töltöttem távol szerelmetes szülőföldemtől, Gyimestől.
2013. május 31. Írtam a blogot és arra jöttem rá, hogy egy néhány nap elteltével nem a mindennapjaimról számolok be, hanem a napok, hónapok, évszakokhoz kapcsolódó szokásokról, hiedelmekről, hagyományokról írogatok, és rám telepedett egy sor felismerés, hogy micsoda gazdag népi kultúrát őrizett meg ez a magyar gyimesi csángóság szinte napjainkig! Úgy őrizték, csodával határosan ezt a kincset, változatlanul, régi formájában, mintha valaki rázárta volna az időt Gyimesre! És ez így is volt, mert nem is olyan régen, 1940-ben írta Vámszer Géza: "a székely paraszti műveltség archaikus rétegeit itt őrizték meg a legjobban.!" Úgy éreztem, amit csak tudok, kötelességem azt lejegyezni, hiszen csupán kilenc évvel később, 1949-ben már így panaszkodott, buzdított az eltűnés veszélyére világítva Kodály Zoltán: "Európa nem arra kíváncsi, hogy hogyan utánozzuk őt, hanem arra, hogy mit adunk magunkból" Ezt mintha mára elfelejtettük volna! Az utolsó 40-50 évben felgyorsult a hagyományos csángó élet megváltozása és szinte időhöz kötötten ismerek, felsorolhatok olyan több száz éves szokást, hagyomány, ami egyszerűen eltűnt az életünkből. Gondoljunk csak a híres csángó lakodalomra, ami három napig tartott, a kalibázásra, az ajándéktáncra, az egymást kisegítő kalákákra,a koporsóba-tételre, a megyézésre, a karácsonyi megéneklésre és sorolhatnám, mi mindennel lettünk szegényebbek. Konkrét példát is tudok mondani sok eltűnt szép szokásról, amelyek mindenike valamikor az egymás iránti gondoskodás szép példája volt századokon át. Egy példa: a zenészeinket minden ősszel a fiatalok lopókalákával segítették fel, ilyen volt a"pityókalopó kaláka" Részt vettem Középlokon az utolsó ilyen kalákában, amelyre csupán három fiatal jött el, Halmágyi Misi, a híres zenészdinasztia tagja, ekkor fogta fel, hogy itt már haldoklik az érdeklődés az ő zenéje iránt! Pedig ez a zene, a gyönyörű keservesek, mulatók tartották a lelket kétszáz éve ebben a közösségben, Így határoztam el, hogy számba veszem, mi is tűnt el a gyimesiek életéből az utolsó 50-60 évben és egyáltalán jött-e helyébe valami új. Szerencsés ember voltam, mert bele születtem ebbe a kultúrába és ismertem három generáció népi kultúrájának legfontosabb szeleteit.
