2013.02.15 Még meg kell említenem a 80-as évekből Deáky Éva magyartanárnő, Póra Ilona tanítónő, Rácz Mária tanítónő, Gál László helyettes tanár , Maftei (Geréd) Klára fizika –kémia szakos tanárnő és Blága Erzsébet titkárnő nevét, aki hosszú éveken át a legnagyobb gondossággal végezte az iskola titkárnői feladatait. Külön kiemelném a Bilibók Béla tanító szerepét a falú életében, mint kultúrigazgató ő volt a Holló Gábor fő támasza, segítője és a „Tatros Forrásánál „című nagy csángó éves rendezvényének az egyik megálmodója. Minden fajta kulturális rendezvényben, munkában, szervezésben, csoportok felkészítésében fontos segítségei voltak Bilibók Mária és Bartos Erzsébet! Az iskolánk életében fontos helyet foglalt el a látogatás nélküli oktatás megszervezése a völgy felnőtt dolgozói számára és egy esti osztályt is működtettünk, ahol 21 felnőtt gyári tisztviselő, mester érettségizhetett. Ők a vizsgákat Csíkszeredában a nappali tagozatosokkal együtt tették le sikeresen. A mai fiatal kollégáink csak hírből hallották, de talán el sem tudják hinni azt a most már nyílt nyomást, amely a 80-as években lépésről lépésre igyekezett felszámolni a magyar oktatást! 1984-87 között a magyar igazgatók több, mint felét, lecserélték. Ha egy magyar iskolánál valaki nyugdíjba vonult, azonnal egy román ajkú tanárt helyeztek a katedrára, és automatikusan az illető tantárgyat románul tanulták tovább a gyermekek. A tanfelügyelőségen csupán két magyar tanfelügyelő maradt. Amikor az egyik bukaresti kolléga egyetemi tanár édesapja meglátogatott Gyimesben és az elpanaszolta, hogy ő nem érti a gyermekek beszédét, a gyermekek sem az övét, és ezt a bukaresti tanár megemlítette a főtanfelügyelő- helyettesnek, ő, röviden így válaszol: „Kit érdekel, hogy mit tudnak a gyermekek? A fontos, hogy románul tanuljanak!” Én akkor is azt állítottam és ma is azt mondom, hogy az „aranykornak” nevezett rendszer feláldozta a céljainak a saját értelmiségének egy jó részét, hiszen mi sokszor láttuk sírni azokat a szerencsétlen fiatal tanárokat ebben a számukra idegen környezetben! És ugyanúgy panaszkodtak, sírtak a mi gyermekeink is, valahol Moldva közepén! 1986/87 –ben már nem is nyomtattak magyar nyelvű tankönyveket! És minden fajta gyűlés (szülőkkel, gyermekekkel, tanerőkkel) román nyelven kellett volna, hogy történjék. Igaz, mi csak a jegyzőkönyveket irogattuk románul. Szerencsénkre elérkezett 1989, amit teljes értékű forradalomnak egyáltalán nem lehet nevezni, de legalább pofázhatunk! Sokszor nem érünk el vele semmit, mert még ez a nép nem érett meg a demokráciára! És senki ne gondolja, hogy a rejtett elnemzettelenítő politika megszűnt! Egyáltalán! Ez világosan meglátszik a nagyobb városaink pl. Marosvásárhely elrománosítása esetében is, és ahogyan én látom, sorra kerül minden város! De azért a fiatal tanáraink, tanítóink ma is igyekeznek minden lehetőt megtenni azért, hogy a világ egyik legszebb, leggazdagabb nyelvén szólhassanak egymáshoz az emberek még Csángliában is! Nem túlzás ez a mondat, mert úgy-e tudjátok, hogy csak azt a szót, hogy megy, halad, a magyar 44 féle szóval fejezi ki? (baktat, csoszog ,eregel, sandalog, andalog stb,) Próbálja meg ezt a német, vagy az angol? Talán hasznos volna felsorolni egy néhány ismertebb ember nevét, akiket valamikor ez az iskola bocsájtott útjukra. Ez azt bizonyítja, hogy bizony, hosszú volt az út Gyimesben addig, ameddig megértették az iskola szerepét, fontosságát nálunk is. És bármennyire is devalorizálódik az oktatás a tömeges jellege miatt, itt is voltak és vannak eredmények, amit a következő nevek is igazolnak: Veress Péter- külkereskedelmi miniszter volt Magyarországon, Jánó János és Molnár Gizi színészek Holló Barna- képzőművész Hidegkúti János, Gál Mihály és László Imre jogászok, törvénybírók Molnár János (Busulán) tanító, árvaház igazgató És a fiatalabbak közül György Attila- író Dr. Fülöp Tünde egyetemi tanár Aztán itt vagyunk mi, akik még élünk, és büszkén mondhatjuk, hogy mint igazgatók, megálltuk a helyünket, ahol kellett. A neveket már elébb felsoroltam, talán Bodor Dezsőt nem említettem, mert azokról az iskolákról kevesebbet szóltam. De sok oldal kellene még, hogy leírjuk az összes végzett tanuló foglalkozását: mérnökök, almérnökök, tanárok, tanítók, mesterek, politikusok, vállalkozók, közgazdászok, számítógépes szakemberek szétszóródva a világban! És itt vagytok ti, a jelenkori iskolamesterek! De ez a ma és a jövő zenéje! Ezt ti kell, hogy majd megírjátok! Talán onnan kellene kezdjétek, amikor az iskolánk kilépett a számok világából és felvette a Majláth Gusztáv Károly nevet, mert EZ A NÉV KÖTELEZ Nem akarom azt itt felsorolni , hogy miért rettenetesen igaz a fenti mondatom, hiszen ezer példát hozhatnék állításom alátámasztására! De megtették ezt sokan mások, és én magam is a GYIMES A POLITIKA ÁRNYÉKÁBAN című könyvemben. Többek között van annak egy fejezete „Felejtünk, emberek, felejtünk...címmel, ahol kiválogattam, szelektáltam az 1970-es, 80-as, sőt 90-es években vezetett naplómból azokat a dátumokat, amelyek felsorolják még a napokat is, amikor az iskoláink olyan átiratokat kaptak a felsőbb szervektől, amelyek fokozatosan nyelvünk és magyarságunk kalitkába zárásáról szólnak! Ha a háború utáni első két évtizedet tekintjük, ami a tanerők életfeltételeit, lelkivilágát illeti, először is az anyagi nehézségekre kell gondolnunk: legtöbbjük a lakások közelében lévő „nyári kalibákba”, egyszobás házikókba lakhattak, minden oldalról jöhetett a hideg, tehát semmiképpen nem voltak kényelmesek. Ezen kívül, egészen az 1990-es évekig minden hitvány munkára a tanerőket használták fel: így kutyákat írtak össze, de más házi állatokat is, írták a mozgósító, „hurrá optimista” szövegű jelszavakat kerítésekre, táblákra, mozgósítottak a választásokra, műsort tanítottak be ilyen ünnepi alkalmakra, kórus próbákat vezettek, és tagként is részt vettek, színdarabokat tanítottak be esténként. Hogy mikor készültek fel órára? Erről nem beszélt senki! Volt még egy sor tevékenység a szülőkkel, a nőkkel, jegyzőkönyveket vezettek stb. Igaz, az elején vagyunk egy sok reményt kecsegtető illúzió világnak! Amiben aztán az emberek nagy része csalódott! Egy másik dolog ebből a kezdeti időszakból (de később is) a lelki problémákról szól! Tudom azt, hogy vallási szempontból a Gyimes völgyében csak két felfogás állhatott egymással szembe: a vallásosság és ami itt teljesen újnak, gyökértelennek számított, az ateizmus, istentagadás Tudom azt, hogy a papok is emberek, tévedhetnek és ezt ismerték a gyimesiek is! De a mély vallásosságuk, amely annyira a lelkükben ültetődött száz évek során, az valami szent volt és sérthetetlen, megváltozhatatlan! Itt tévedtek nagyot a kommunisták: erőszakkal, sok dumával akarták ki iirtani gyors tempóba azt, ami hosszú évszázadok alatt gyökerezett a nemzedékek lelki világába! Mit tudott az itt élő ember a liberalizmus kísértetének feltűnéséről valahol Európa nyugati részén, később a franciáknál? Ő végezte a dolgát dolgozott és imádkozott, közben énekelt, táncolt, szeretett és szerették! És ha úgy adódott, búsult, kínlódott, mert az élet ebből áll! De hogy jöjjön egy valaki, és egy szép napon azt mondja: te mától kezdve ateista vagy mert...stb. ez valami rettenetes meggondolatlanság és belegázolás az emberek lelkivilágába! Itt tévedtek a legnagyobbat az ateisták, ettől kezdve Gyimesben ígérhettek füvet-fát, írhatták az újságok, hogy az egyház ilyen-olyan, nagy többségük tudta, hogy ez hazugság! Mielőtt Márton Áron püspököt bebörtönözték volna, egy olyan középloki „levelező” „leleplező” levele jelent meg a vásárhelyi újságban a papok úgynevezett törvénytelenségeiről, aminek a szerzőit soha senki nem találta meg Középlokon,mert ilyen nem létezett! Képzeljük el azt a helyzetet, amiben voltak a fiatal ,de idősebb tanítók, tanárok, akik katolikus vagy más vallású szülők gyermekei, ők maguk is vallásos neveltetésben részesült és most pont a felfogásukkal, meggyőződésükkel ellenkezőket kellett volna, hogy mondjanak szülőnek, gyermeknek! Vagy nem lett volna szabad a gyermekeiket megkeresztelni! De ez soha senkivel nem történt meg, és tanítóink, tanáraink nem lettek az ateista rendszer fizetetlen „aktivistái”! Máskülönben azonnal a közösség, a szülők gyűlöletét váltották volna ki! Ezt nem értette meg az akkori vezetőség, a rendszer nagyjai. Máskülönben itt akarok, köszönetet mondani az akkori évek vezetőinek községünkben, hogy soha senkit nem jelentettek fel közülünk, ha templomban, vagy a papi lakon esküdtünk, kereszteltünk, nem leselkedtek utánunk! (Nehezen is tehették volna, hiszen legtöbbjük családja, felesége templom látogató volt!)
2013.02.13. (folyt.) De a lényeg az, hogy beindult és lassan kiszorultak a felső tagozatról az érettségizett helyettesítők, sőt a tanítók is, hiszen az egyetemekről, de főleg a vásárhelyi hároméves Pedagógiai Főiskolából sok végzős tanárt helyeztek iskoláinkhoz Anélkül, hogy mindenkit, aki nagyon rövid ideig, néha még egy egész évig sem tartózkodott valamelyik gyimesi iskolánál, felsorolnék, tehát a teljesség igénye nélkül, megemlítem az új tanári és tanítói generációk érkezését körzetünk iskoláihoz. Időközben némi változások is történtek iskolánknál is. 1963-ban egy román V. osztályt létesítettek tiszta magyar ajkú gyermekek számára három szülő kérésére. Ide már román tanárokra is szükségeltetett, de, szerencsénkre, csak egyetlen tanerőt találtak, aki négy tantárgyat tanított, a többit, mint matematika, fizika, biológia, orosz, szakos magyar tanárok tanították. Ez az osztály elvégezte a VIII. osztályt, de nem indult azután soha , még az 1980-as években sem újabb román osztály. 1963-ban kötelezővé vált a VIII. osztályos iskola, tehát ismét tanerőkre volt szüksége az iskoláknak. Aztán 1971-től kötelezővé vált az általános 10 osztály elvégzése. ’967-től engem (Tankó Gyula) neveztek ki koordonátor igazgatónak. A IX. - majd X. osztályokban párhuzamos osztályokat kellett kialakítani, hiszen a hidegségi és bükkhavasi iskolások is a megállói iskolába jártak, busszal ingáztak. Meg kellett oldanunk a mesterek és a szaktantárgyak tanítását is, és a tanulók gyakorlati oktatását is. Szakembereket (mesterek, al-mérnökök) is problémás volt találni, mert egyik osztály fafeldolgozó, a másik meg vasmegmunkáló szak volt. Nem, hogy műhelyeink, de osztálytermeink sem voltak. Ekkor egy mai fejjel átgondolva, meggondolatlan lépésre határoztuk el magunkat: mivel a néptanácsnak nem volt pénze tervezve osztályok és műhelyek építésére, elindítottam minden iskolánál a gyűjtést a szülőktől, hogy legalább a terveket elkészíthessék a szeredai tervezők. És óriási szerencsénk volt: éppen akkor épült a középloki bútorgyár, a néptanácsnál dolgozott, mint építész szakember, Mihók János (Szölek), aki Szeredából jött haza a tanácshoz, rengeteg ismerőse volt a vállalatoknál, ismerte a helyi gyárat építő mérnököket is, és elindult lassan a tervezett bővítés. Ahol felépült egy ekkora gyár, ott akadt anyag számunkra is, készen idehozták az előkészített anyagot, betonozásra. A fa anyagot a helyi néptanács erdeiből szereztük be, a szülők rengeteget segítettek, Mihók János pedig Szeredából is hozott építkezési anyagokat. Ma sem tudom, hogy hogyan sikerültünk, de az ajtókat, ablakokat már a faipari osztályok készítették el a mesterek segítségével.. 1976-ban készen volt 4 tanterem, két műhely, irodák, könyvtár. A befejezést már a megye is pénzelte, de rengeteg fenyegetést kaptunk, mert nélkülük fogtunk egy óriási munkához, és most ők is mellénk kellett, hogy álljanak! Nem bántuk meg a sok munkát! És most a teljesség igénye nélkül felsorolnám a tanerőink neveit iskolakörzetünkben Fülöp Károly tanító- Sötétpatakon, Fülöp Lenke- tanítónő Megálló-l-lV. A 80-as években Svédországba távoztak. Legjobb tanítóinkat veszítettük el. Suciu Mária- román tanárnő, gyimesbükki születésű, mindkét nyelvet ismerte. Tankó Erzsébet- Magyartanárnő, Vásárhelyen végzett és könyvtárosnő. Kurta Erzsébet és Gászpor Rozália, mindketten Vásárhelyen végezték a román-magyar szakot. Innen elmenve Kurta(Borbáth Erzsébet) sokáig Csíksredában iskola igazgató és a moldvai csángó gyermekek érdekében is tevékenykedő ismert személyiség. Cnejevics Svetozár- orosz-román szakos tanár, a temesvári egyetemen végzett, több nyelvet beszélt. Szabó Levente- testnevelő tanár, rengeteg versenyt, túrát szervezett. Felesége tanítónő volt, de földrajzot tanított. A bükkhavasi iskolától lejöttek a mi iskolánkhoz Bodor Magdolna, magyar-történelem szakos, aki 1980 és 87 között iskola igazgató is volt. Szintén Bükkhavasról jöttek:Blága Tibor, aki 2000-től 2011-ig igazgatta az iskolát. Bálint Balázs matematika tanár szintén Bükkhavasról jött, közben kultúrigazgató is volt, és a mai napig tanít. Felesége fizika-kémia tanárnő volt, 2010-ben nyugdíjba ment. Az óvodánknál dolgoztak: Borbáth Klára egészen nyugdiíjazásáig, Borospatakán pedig Kovács Klára, aki az utolsó két évben szintén a megállói óvodánál dolgozott.Még megemlíthetem Szakáli Irén matematika és Kristály Júlia nevét, valamint Mihálydeák Ilona biológia szakos tanárnő nevét, aki innen ment nyugdíjba. Tankó Gyulát 1987-ben újra kinevezték az iskola igazgatójának, amelyet nyugdíjba vonulásáig végzett. Utána még hét évig óraadó tanára volt az iskolának és betanított a felsőloki Szent Erzsébet liceumba is. A legnehezebb évek az 1980-as esztendők voltak!
2013.02.13. Nem célom minden tanító, tanár nevét felsorolni a következőkben, hiszen sokszor egyesek csak ugró deszkának használták a gyimesi iskolákat, de itt meg szeretném említeni olyan tanítók, tanárok nevét, tevékenységeiket, akikre még ma is tisztelettel emlékeznek a középloki idősebb emberek is, hiszen ezek a legnehezebb időkben olyan alapokat raktak le a megállói oktatásnak , hogy azt mindenik utánuk jövő generáció bátran tarthatott mércének, és így lehetett ez az intézmény mindig a völgy legrangosabb iskolája, ahová majdnem minden évben akadtak szülők a más iskolakörzetekből, falvakból, akik ide járatták gyermekeiket, ha azokat tovább szerették volna taníttatni általános VII. - majd VIII. osztály után. Amikor a háború után megalakult itt a VII. osztályos általános oktatás, akkor ide helyeztek négy középkorú férfi tanítót, nagy tapasztalattal és jó felkészültséggel. Ismerve a későbbi politikai helyzet alakulását, az állandó ellenség keresést, az osztályharcos mindennapjaink történéseit, amelyek megkeserítették sok ember életét és ellenségként kezeltek jó gazdákat(gondoljunk a kulák listákra, szovjet mintára), akiket gúnytárgyává tettek, meghurcoltak, arra kell gondolnom, hogy a négy tanító idehelyezésének oka a háttérben elkezdődött politikai szempontú káderválogatás volt! Lehet, hogy éppen büntetni szerették volna őket azzal, hogy a csíkrajoni területében található legnehezebben beiskolázható Gyimesbe helyezték. Ezt azért állíthatom, mert később is gyakran megtörtént az, hogy büntetésből ide helyeztek részeges, megbízhatatlan tanítókat, tanárokat, akik máshol nem feleltek meg! Igaz, itt sem maradhattak sokáig! De akikről most beszélek, azokkal a középloki oktatás, nevelés csak nyert, tehát bárhogyan is történt, áldjuk a sorsot, hogy ők egyszerre jöttek, és színvonalas oktatást teremtettek! Őket külön szeretném megemlíteni, név szerint Szőcs István felcsíki székely tanító, aki büszke volt arra, hogy a budapesti tanító képzőben székelyruhába jelent meg és kitűnő minősítéssel végezte azt. Történelmet és földrajzot tanított nem akármilyen szinten! A vázlatfüzeteit, rajzait szünetekben „ott felejtette a katedrán” és mi forgathattuk azokat, gyönyörködve a gyöngybetűkkel írt vázlatain. Mindenki így szeretett volna írni, rajzolni. Sokan próbálgatták azt, sikerrel is! Mint igazgató, kitűnő szervező, poroszos rendet követelő személyiség volt. A magyar hadseregben zászlós volt! Mihálykó János: Románt tanított, a pontosság és igényesség példaképe volt, a magyar hadseregben szintén zászlós rangot viselt Simon Vencel: Valamivel fiatalabb matematika tanár, megjárta az orosz fogolytáborok poklát, volt igazgató is, majd Gyergyóba helyezték liceumi tanárnak. Felesége Júliánna, magyart tanított. Ahhoz, hogy bizonyíthassam, milyen felfogású emberek voltak, el kell mondanom egy történetet, amelyet a 90-es években elmesélt nekem a volt tanítványának Venci bácsi, valahol Budapesten egy díjazási ünnepség alkalmával. A történet valahogy így szólt- Most már rég, hogy kollégák vagyunk és gondolom, elmondhatom, hogy egyszer hatodikos korodban lehívattuk nevelőanyádat az iskolába. Mert te jó tanuló voltál, de nem tudtunk belőled úttörőt, ahogy akkor mondtuk, pionírt csinálni. Ez akkor gyanús volt. Ülünk négyen az irodában, és megjelenik Kati néni, a nevelőanyád. Győzködjük, gyúrjuk, de semmi eredmény. Gondoltam, megjesztem egy kicsit és mondom neki: - Kati néni, én úgy látom, hogy maga reakciós! Akkorjában gyakran használták ezt a szót! Kati néni csak nézett, gondolkozott és egyszer csak ezt mondta: - Az lehet, igazgató bácsi, de én nem tudom, mi az!....Alig tudtuk kacagás nélkül megállni, ameddig elment az anyád. De akkor Pali az ő örök humorával odaszól nekem- Na, ezt jól megijesztetted, igazgató kartárs! Antal Pál: Nem létezett olyan gyimesi ember, legyen az öreg, vagy fiatal, aki ezt a nevet ne ismerte volna! Egy olyan időszakban, amikor még itthon is nehéz volt beiskolázni a gyermekeket, Ő szinte közélharcot vívott minden olyan gyermek szüleivel, akit nehezen akartak tovább iskoláztatni! Személyesen vitte az írat csomókat az iskolákhoz, és a legtöbb esetben a gyermekeket is elkísérte az iskola ajtajáig, sőt az irodáig, vizsgateremig. De ezen kívül sok felnőttet segített munkahelyet találni Csíkszeredában, vagy más ügyes-bajos dolgaik intézésénél. Ezért nevezték őt a „csángók atyjának”! Orosz tanári képzést kapott, de sok oldalú lévén, bármilyen tantárgyat sikeresen tanított. A kihaló félbe lévő valamikori igazi népoktató típusú ember volt. Két-három évre félbe kellett szakítania a gyimesi oktatói tevékenységét, mert a katonaságnál, a magyar hadseregben híradós zászlós volt, ezért eltanácsolták az iskolától. Szülő, gyermek sírva kísérték az állomásra szeretett tanárukat! A gyimesiek szerencséjére visszajöhetett ismét és innen ment nyugdíjba. Tanárom volt én pedig kollégája , igazgatója lehettem, de a 80-as években minden alkalommal, ha tehette, figyelmeztetett : - Fiam, vigyázz magadra hol, kivel és mit beszélsz! És, hogy mit írsz!... Ő tudta, miért mondja, mert már megtapasztalta a „nagy, népi demokrácia” igazi arcát! Ebből az időből még meg kell említenem a fiatalabb generációból a Holló Gábor és felesége Júlia, valamint Bocskor Irénke és férje, Balla Emil nevét, akik hosszú évtizedeket töltöttek el Középlokon. Holló Gábor szintén a falusi néptanító típusa volt, aki megteremtette itt a kórusmozgalom alapjait. Volt idő, amikor három kórust működtettek Középlokon: vegyes, női, gyermek kórusok, amelyek több kultúrversenyen országos díjakat nyertek. Valamivel később itt dolgoztak még: Timár György matematika tanár és felesége Tímár Anna, valamint Bilibók Béla tanító, Antal Imre történész, Szőcs János muzeológus, történész, aki igazgató is volt, és sokat kutatta Gyimes történelmét, beleértve az oktatás történelmét is. Még megemlíthetjük a Bodor Ibolya igazgató tanárnő és a Fekete Péter tanító igazgató nevét is, akik több éven át igazgatták a központi, ma Majláth Gusztáv nevét viselő iskolát. Tankó Gyulát, e sorokíróját, 1965 őszén helyezték román- magyar tanári katedrára abba az iskolába, ahol ő is tanult. Egy év után igazgatónak tettek a hidegségi iskolához két évre. Innen kerültem újra a megállói iskolához 1967-ben, mint koordonátor igazgató az egész községben, ahol most már közél 60 tanerő dolgozott: 3 l-Vll, majd Vlll osztályos iskola és 8 l-lV osztályos iskola, valamint 5, majd 8 óvoda működött. Most már úgy nézett ki, hogy Középlokon életerős iskola és óvoda hálózat épült ki. A beiskolázással még mindig akadtak gondok, főleg a Hidegség- völgyi részen
2013.02.12. A gyimesközéploki oktatás és iskolarendszer alakulása a ll. világháború utáni években, különös tekintettel a megállói körzetet vizsgálva a következőket mondhatjuk el: Az 1944/45-ös évben a beírt tanulók száma 180, ezekből csupán 73 gyermek „járogat” iskolába alkalom adtán. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen láttuk, hogy még békeidőben sem mindenki járt rendszeresen iskolába! Most pedig még háború van, a megállói iskolánál katona kórház működött, még a nagy felfordulás ekkor is látszott, hiszen az anyakönyvek nagy része eltűnt, a bútorok össze-vissza az udvaron, el lehet képzelni mi fogadta a tanítókat, ha egyáltalán voltak, de a gyermekeket is, ha egyáltalán jöttek iskolába. Feltűnik egy név, aki már régebb is itt tanított, több névsorban, amelyek a leendő tanulókról készültek, ő állította össze. De lépjünk tovább, nézzük meg, mi volt a helyzet az 1947/48-as tanévben. Ekkor a megállói, ma Majláth Gusztáv Károly iskolánál a beírt tanulók száma szeptemberben 88, ebből csupán 18-nak nincs, vagy alig van hiányzása. A többi 70-nél ilyen beírások jelennek meg : ősszel- „még kinn vannak a legelőn, pásztorkodnak, a kalibánál tartózkodnak”. Télen a hiányzóknál ilyen okokat írtak be: „lábbeli hiány, lábbeli és ruházat hiánya miatt”, „szegénység miatt”. Tavasszal aztán ismétlődnek az őszi okok: „.kiköltöztek a kalibához” „a havason pásztorkodnak” . Ekkor már létezik V. és Vl. osztály is , de szimultán tanítással egyetlen tanteremben tanulnak, az egyikben 5, a másikban meg 8 tanuló jár, a többi ismétlőre marad. Ezekben az években több helyen találkozunk a Ferencz Árpád tanító nevével, aki aztán személyesen is eljött 2000 körül egy iskolai ünnepségre a megállói iskolához és beszélt azokról a viharos évekről. Az új rendszer fő jelszava az írástudatlanság felszámolása volt. Ezért tett is lépéseket a rendszer: minden hosszabb völgybe iskolát hoztak létre. Így Borospatakán két tantermes, színpaddal ellátott iskolát építettek, amely mindig két tanerős iskola volt, a Megállóhoz tartozott, itt volt egy tanító lakás és később bővült egy óvodával is. Sötétpatakán egy tanerős iskola alakult, először a fürdő melletti épületben működött, majd egy csere folytán a Bigyó- féle házban rendeztek be iskolát egy tanerővel, majd később óvodával bővítve azt. Ez is a megállói iskolához tartozik. Kápolna patakán is iskola alakult egy egyéni háznál. Itt is egy tanerő tanított szimultán tanítással. A legnagyobb elemi iskola az Állomás-i körzetben volt, ez már az 1930-as évektől működött, hiszen itt elég sok gyári munkás dolgozott a zsidók és örmények vezette fafeldolgozó gyárban. Ezekben az években itt 3-4 tanerő dolgozott. A kor leghasznosabb tette az akkori rendszernek a gyimesiek számára az 1948/49-es tanévben egy bentlakás, internátus létrehozása volt a megállói iskolánál. Itt tanári felügyelet alatt tanulhattak a távolabb lakó, de a közelebbi szegényebb sorsú gyermekek, ide jártak Hidegségről, Bükkhavasról, sőt Felsőlokról is azok a gyermekek, akik tanulni akartak, hiszen ott csak 1950 után létesült Vll osztályos iskola. Itt lakást, étkezést kaptak a bentlakók, és ami fontos volt, pedagóg(nevelő) vagy többször tanár felügyelte a délutáni tanulást és megfelelő program szerint éltek, tanultak. Nem voltak valami fényes feltételek, mert nem létezett vízvezeték, mosdó, kéthetente, vagy havonta lejártak a központba a gyár közfürdőjébe tisztálkodni, esténként mindenki vizet hozott a közeli Kápolna patakából, amelyik akkor még nagyon tiszta volt, és, ha éjjel nem fagyott bele az edénybe, akkor reggel megmosakodhattak! De volt tanuló szobájuk, ebédlőjük és otthon sem voltak akkorjában fürdő szobák. Az étkezés is megfelelő volt, sőt tízórait is kaptak( gyümölcs, lekváros kenyér). A gyermekek nagy százaléka tovább ment gimnáziumokba, tanító képzőkbe, és pl. a mai Márton Áron nagy gimnáziumban volt olyan év, hogy Középlokról 4-5 tanuló tanult egy ott lévő osztályban. De a szakiskolák is vonzották a gyermekeket, és erről sem feledkeztek meg az akkori hivatalos szervek: Gyimesfelsőlokon megalakult egy Gheorghiu-Dej nevét viselő országszerte híres fémipari és vasutas szakiskola, ahol sok idevaló, de más vidékekről is érkeztek tanulók és mindnyájan jó szakemberek lettek. A végzettek mind el tudtak helyezkedni, és ez indította el igazából az életmód-váltást Gyimesben. Az is igaz, hogy a gyermekek fele sem járt rendesen iskolába, és mondhatjuk, hogy az internátus, a bentlakásos képzésre a két Gyimesi község legjobbjai jöttek. Ezért végeztek sokan az 1950-es60-as években itt tanult gyermekek közül egyetemeket: az iskola 3 ügyvéddel, két színésszel, tanárokkal, tanítókkal , mérnökökkel, almérnökökkel, közgazdászokkal büszkélkedhetett. Ez hozzájárult a csángók véleményének a megváltozásához az iskolával kapcsolatosan, hiszen érezték annak a hasznát.
2013.02.10. A nyugtalan, háborús évek után megnyugodni látszik Gyimesben is a világ. De ez csak külső arca ennek az eddig elzártságáról híres vidéknek. Igaz, voltak olyan dolgok, amelyek annyira változatlanoknak tűntek, mintha Gyimesre lakattal rácsukták volna az időt! Gazdálkodási szokásaik, mint az állattartás, kalibázás, szénacsinálás, sajtfeldolgozás úgy folytatódott, ahogyan azt már két-háromszáz éve csinálják. Az épülő házakat most már cseréppel fedik. A születéshez és halálhoz kapcsolódó szokásaik változatlanok, zenészeik, táncaik a régiek, öltözetükben némi változás van: több „magyaros gúnyás” embert, fiatalt lehet látni, több a suszter meg a szabó, és a szürke posztós, csizmás legény, fiatal ember. Hiedelemviláguk ugyan olyan gazdag (még), mint régebb, a civilizáció ide mindig késve érkezett! A lakodalmakat még mindig otthon, a vőlegénynél (és a szomszédházakban) tartják, van lovas és gyaloglakodalom , ajándéktánc a hazainál, tele ceremóniával, mint Orbán Balázs idejében és főleg hosszú, „mint a csángó lakodalom”. Van idejük az embereknek a mulatozásokra, bálokra, mintha beakarnák pótolni azt, amit a háború elrabolt tőlük! És érdekes megfigyelni, hogy még ha szegénység van is, a pesszimizmusnak nyoma sincs a lelkekben. Amikor felméréseket végeztem a gyimesiek öngyilkosságairól, okok után is kutatva, elcsodálkoztam, hogy a háború utáni négy-öt évben alig akadt Gyimesben, aki önként vetett volna véget életének! Ezt azzal magyaráztam, hogy az emberek itt is, akárcsak a világon, megcsömöröltek a haláltól, a vértől! Élni akartak, élni, építkezni, dolgozni, egy kis boldogságra vágytak. A fonók, a bálok, a táncalkalmak ezt szolgálták. Középlokon azokban az években nagy átlagban évente 150-160 gyermek született! (Itt nem magyarázom, csak megjegyzem, hogy az 1980-as évektől meredeken csökkent a születések száma, ma évente 65-80 körül mozog!) Még nincs , vagy alig akad fürdőszoba a gyimesi lakásokban, de megjelenik a rádió egyes házaknál és a fonókban azt is hallgatják. De, főleg a férfiak, már politizálnak is! A hazatért foglyok híreket is hoztak a messzi vidékekről: Oroszországból és az amerikai fogolytáborokból. Hogy miket beszéltek, azt nem tudnám leírni: gyermekek voltunk, csak az érdekes, háborús történeteket hallgattuk, és később a sok szovjet film katonáinak hősiességét csodáltuk, de annyit azért megértettünk a nagyok mindennapi beszélgetéseikből, hogy majdnem mindenki reménykedett, hogy „jönnek az amerikaiak! ”Nem jöttek el, s ma már tudom, hogy ők csak oda mentek s mennek, ahol valami haszon is van! Ahogyan teltek az évek, bonyolódott a világ, ahogyan nagyapám mondani szokta, sőt, már említettem, hogy” sok minden a feje tetejére állt.” De miért kezdeném én is, mint annyi más ember, egy korszak, egy rendszer rossz oldalainak a bemutatásával! Így hát beszélek először az iskolahálózat kiépítéséről és más hasznos dolgokról, amelyek a népi demokrácia első éveit, évtizedeit jellemezték, és azok is részei a mi történelmünknek, hiszen azok nyomán sok minden megváltozott Gyimesben is. Látni fogják, hogy az emberhez hasonlóan, nem ismer a világ egy olyan szakaszt, rendszert a történelemben, amelyik vagy csupa siker, jó minden ember számára, vagy pedig csak rossz, negatív oldalai lennének. Aminek valaki lelkesen tapsol, az lehet, hogy más valakit elkeserít. Mert, úgy-e, azt mondják, forog a történelem kereke! És ezek alapján az emberiség hol feljebb, hol pedig a legmélyebb völgyben találja magát, mert az ember a történelem játékszere!
2013.02.08. Tehát itt vagyunk egy eddig ismeretlen új világ kapujában. A kommunista propaganda már itt is működik: egyesek arról beszélnek, hogy, na, végre egy igazságos világ jött el, megbecsülik majd a munkás embert, a szegényebb emberek is beleszólhatnak a sorsuk alakulásába. Ezt aztán gyakorlatba is bemutatták: olyanok kerültek a gyimesi falvak élére is, akik addig napszámosok, szegény emberek voltak. Fontos volt a származás! Hogy értett vagy nem értett a vezetéshez, a gazdálkodáshoz, az nem volt annyira fontos. Gyimesben szerencsére, nem alakítottak közös, úgynevezett kollektív gazdaságokat, ellenben társulásokat hoztak létre, és azok négy-öt év után megbuktak! (Persze, előbb két-három vezető összeszedett egy kis vagyonocskát!) Hogy mennyire nem értettek az egyes intézmények vezetői a kezdetekben az illető szektorok problémáihoz, álljon itt két példa: 1948-ban a gyimesközéploki faipari üzem, gyár államosításakor Molnár Péter (Busulánt) „promoválták” az igazgatói posztra. Okos ember volt, sok mindenhez értett, de felfogta, hogy a gyár vezetése nem neki való. Szinte naponta kérte a felsőbb szerveket, hogy őt tegyék vissza fa bemérni, bevételezni a rönktérre, mert ő ehhez ért! Addig bombázta a fejeseket, amíg azok megértették a kérését és leváltották. Egy másik eset az újonan kinevezett szövetkezet elnökkel történt meg. Egy hétvégén, amikor csak ő volt a szövetkezet irodájában, érkezett egy sürgető telefon hívás, miszerint hétfőn kora reggel be kell vinni a mérleget Csíkszeredába. Vasárnap összeszedte a szövetkezeteknél található mérlegeket, autóra rakták és nagy volt a szeredai főnökök csodálkozása, amikor az elnökünk reggel korán Csíkszeredában jelentkezett a mérlegekkel. Ugyanis a havi pénzügyi mérlegekről lett volna szó! De meg kell említenünk, hogy ezekben az években sokat építkeztek a gyimesi községekben is: iskolák, kultúrházak épültek, később emeletes szövetkezeti boltok. Igaz, még létezett a közmunka, ami némileg hasonlított a régi kaláka munkákhoz, amivel szokva voltak a gyimesiek. Ami szokatlan volt számukra, az a kötelező beszolgáltatás, a „kvota” rendszer, amikor be kellett szolgáltatni tejet, állatokat, s mind ezt a munkás osztály számára, s ha valaki megtagadta, az, bizony „szabotált”. Az úgynevezett „népi demokrácia” itt is mutogatni kezdte a „proletár diktatúrának” megfelelő oldalát is: Középlokon egy elkobzott házban valami idegenek költöztek: bőrkabátos férfiak, és olyan magas kerítéssel vették körül az udvart, a házat, hogy az útonjárók és szomszédok csak találgatták, hogy mi lehet ott. Lassan megtudták, hiszen be-be vittek oda egyik másikat a három községből. Ez volt Gyimesben az első megtorló diktatórikus intézmény, a SIGURANTA. Feketére volt festve a kerítés, és az emberek féltek, ha ide behívták, bevitték. Ebben az időben jelent meg egy ijesztő, fenyegető mondat is: Vigyázz, mert elvisz a fekete kocsi! Az emberek máskülönben élték a megszokott gazdálkodó életüket: állatokat tartottak, kalibáztak, lakodalmaztak, báloztak. Éppen mint régen! Egy valami zavarta az embereket, de minket, gyermekeket is: miért van olyan nagy megkülönböztetés a munkásosztály tagjai és a parasztok, földművesek között? És főleg azt irigyelték a munkásoktól, hogy ők csak 8 órát dolgoznak, majd pihennek és végül nyugdíjat kapnak. A földműves pedig éjt nappá tesz, dolgozik, beszolgáltat és öregségére ezért egy lejt sem kap. Mi gyermekek pedig a karácsonyt helyettesítő télifa ünnepségeken azt sajnáltuk, hogy miért is nem dolgozik állami munkán apánk-anyánk, mert akkor mi is kaphatnánk télifa ajándékot! Mindezeket leszámítva igazságtalanok lennénk, ha nem vennők észre azt, hogy mégis csak volt egy dolog, amiben újat hozott ez a rendszer, és ez nem más, mint az iskola, a tovább tanulás lehetősége, iskolahálózat teremtése. Ez azért fontos, mert egyik pillére volt az életvitel-változásnak a Gyimes völgyében is! Ezért erről egy külön fejezetben szólunk.
2013.02.05. A kezdetekben, talán úgy gondolhatjuk, hogy az emberek egyenlő esélyekkel indulhattak a föld területek felvásárlásakor. Elébb beszéltünk arról, hogy az ide csángáltak többsége bérlő volt és mivel fő foglalkozásuk az állattenyésztés volt, lassan és főleg sok nehézség árán lettek földtulajdonosok, amely az életet jelentette számukra! És mégis, már a XX. század első felében is rétegződni kezdett a csángóság. Már találunk közöttük, ha nem is földesurakat, de 50- sőt száz hektáros gazdákat is. Az is természetesnek tűnik, hogy a földek egy jó részét idegenek, főleg örmények vásárolták fel, mert ők kereskedelemmel foglalkoztak, mások pedig iparosok lévén, pénztőkével rendelkeztek. Ezt a régi dokumentumok szerint, fel is panaszolják a csángók bizonyos periratokban. Érdekes, a zsidók, a másik pénzes réteg, nem kötötte magát a földhöz: ők az erdők felvásárlásával fakitermelésre fogadtak munkásokat és az általuk létrehozott fűrészüzemekben deszkát és más fenyőfa terméket állítottak elő és szállítottak a birodalom, majd Románia felé a már felépült vasútakon. Ők, tehát rövid távra terveztek, és amint fogyott az erdő, tovább álltak. A letelepedett csángók fő célja a földszerzés volt. Csakhogy minden ember nem született azonos tehetséggel, munkabírással, esetleg szerencsével, tehát az idők folyamán rétegződtek és amint említettem, egyesek gazdagabbak lettek. Minden közösségben megjelennek idővel az ügyeskedők, a szorgalmasabbak és egyes családok már kiválnak a többségből : ők a gazdagabbak, a jó móduak, mert a föld, az állat rangot is jelentett. Így egyesek az úgynevezett „nagy nemzetekhez” tartoztak, mások közepes gazdák voltak, és létrejött a szegényebbek, nincsentelenek rétege is. Ha magyarázatot keresünk erre, akkor ennek több oka is lehet, és nem lehet annyira leegyszerűsíteni, ahogyan azt az egyik adatközlőm tette: „Én azt gondolom, hogy aki az elődeink közül nem tudott földet venni (vásárolni), az vagy beteg volt, vagy nem szeretett korán kelni s dolgozni, vagy bélepte a sok gyermek s amit vett földet, az a halálakor tíz felé oszlott, s azon mit lehetett tartani? Mert akkor nem volt ritka az a család, ahol 10-12 gyermek született. Igaz, ha főleg fiúk voltak, később haszon volt belőlük, mert a sok munkáskéz sok munkát végez.” (Tankó J.-Mozsikás sz. 1882.) Erről az emberről tudom, hogy még 80 éves korában is végig kaszált a fiatalabbakkal és elmondása szerint „soha életében nem kelt fel reggel 5 óra után, csak előtte ”Sok állatot tartott, abból gyűjtött vagyont és a jó, közepes rangú „Mozsikás” nemzetség tagja volt. Amikor arról faggattam, hogy a templom-építő Bodor testvéreknek a század elején honnan volt annyi pénzük, hogy templomot, papi lakot, melléképületeket építettek Felsőlokon, akkor a következőket válaszolta: „Az nem igaz, hogy találtak egy üstöt tele arannyal a birtokukon elásva. Ezt az irigyek mondták, akiknek nem volt semmijük és a Bodorok anyja erőst fösvény volt, amikor nála dolgoztak a hitványok(szegények!). De az igaz, hogy az egyiknek nem volt családja (gyermekei), nem oszlott a vagyon, s a kezdetekben azt mondták, hogy mindenhez hozza fogtak, amiből pénzt lehetett csinálni! Így a fenyő erdőkben szurkot (gyanta) szedtek, azt vitték le a Regátba, árulták, de állatbőrökkel is foglalkoztak. Én azt mondom, ügyesek, élelmesek voltak, nem részegeskedtek, mint egy része, s aztán kérdezi, hogy neki miért nincs semmije. ”Ez volt az én egyik elődöm „szegény ember elmélete”. Úgy gondolom, hogy ebben bizony van némi igazság! És az 1945-46-os esztendők, közvetlenül a második világégés után ilyen társadalmi rétegződésű lakosságot találtak a gyimesi községekben is. Az eddig megszokott életvitelt sok minden fenyegette! Elkezdődött az emberek megosztása, most már foglalkozásuk szerint is. Amint már említettem, feje tetejére állt a világ, felbolydult, eddig törvényként ható, rég kialakult szokások , együttélési törvények váltak lazábbá, majd lassan eltűntek!
2013.02.04. Gyimesvölgye rövid történelme a ll. világháború után Eddig el csak keresgélnem kellett a régi dokumentumokban, könyveket kellett újraolvasnom és öregeket faggatnom a gyimesiek életéről, múltjáról. És, persze, szorgalmasan jegyzetelgetni a talált évszámokat, régi utazók emlékezéseit az elődeinkről. Amiről most akarok írni, azt végig éltem: ez volt a gyermekkorom, az ifjúságom, felnőttkorom és most idősödő fejjel ezeket kell átgondolnom. Már több könyvem is megjelent eddig, de csupán egyetlen egy foglalkozik ilyen kérdésekkel, és ez a Gyimes a politika árnyékában címet viseli. De nézzük meg, milyen fontos események is történtek Gyimesben a háború után...1945-46-ot írunk, az emberek hazatérnek az orosz fogságból szerre, ilyen-olyan tapasztalatokkal. A határ Románia felől ismét elköltözik, szabad fegyveres idegen románok jönnek Palánka felől, nem történik nagyobb ellenségeskedés, esetleg állatokat hajtanak el innen, de a helyiek nem szólnak, örvendenek ha békén hagyják őket, hiszen szörnyű hírek jönnek a székelyföld felől a vasgárdisták tetteiről. Szerencsére a tovább haladó szovjet hatóságok őrségeket hagynak a falvakban, ahová besegítenek a helyi karszalagos civil policájok is. És lassan-lassan megindul az élet. Az emberek újra gazdálkodnak, kalibáznak, állatokat gondoznak. A sok felrobbantott híd újraépítéséhez munkásokat toboroznak, és ez már egy kis keresetet , tehát pénzt is jelent a fiatalabb embereknek, legényeknek. A régi magyar világ, majd a román világ és a kicsi magyar világ idején már a földek felvásárlása is, nagyjából megtörtént, főleg ami a közeli birtokokat illeti. Gyimesben az emberek eddig sem az államtól várták a segítséget életük megszervezéséhez, hiszen alig akadt olyan ember, aki állami nyugdíjból élt volna. A mi generációnk, a ma hetvenes éveiket taposók szülei nem ismerték a nyugdíj fogalmát, mi pedig nem hallottunk a gyermeksegélyről! Még 1953-ban is, a mi osztályunkban alig akadt olyan gyermek, aki állami segélyben részesült volna. És jól tudjuk, hogy még az 1960-as, 70-es években is, ha „Télifa ünnepségek” voltak( Karácsony-Újév), csupán a szakszervezeti tagok gyermekei kaptak csomagot! A gazdálkodók, földművesek gyermekei szomorúan nézték a csomagosztásokat és a tanerők ilyenkor saját osztályaikban a kevéske fizetésükből pótolták ezt az igazságtalanságot! Hogy politikát vigyünk a dolgokba, ekkor kezdődött el a munkásosztály feldicsőítése, és csak elméletben létezett a munkás-paraszt szövetség. Ezt a rendszert nevezték „népi demokráciának”, proletár diktaturának” , később „aranykornak”, a „szocializmus kiteljesedésének” Annak már gazdag könyvészeti anyaga van, hogy már a kezdetek kezdetén micsoda személyi kultusz létezett Sztálin, Gheorghiu–Dej, majd később Nicolae Ceausescu személye iránt. A tanult énekek, versek őket dicsőítették, százával küldtük a köszöntő és köszönő leveleket az iskolákból, csak éppen azt nem tudtuk, mit is köszönünk meg igazából. Felbolydult a világ, öregapám szerint, a „feje tetejére állt a világ”, amit én csak sokkal később értettem meg! Gyimesben eddig láttuk, hogy a különböző embercsoportok között nem volt nagyobb ellentét! Itt iagazi földesurak nem léteztek, igaz, voltak gazdagabb családok, akik, ha kellett, templomot építettek, amint láttuk, de valamikor, nem is olyan régen, mindenki bérelte a földet. Aztán, hogy ki vásárolt többet, arról az idős nevelőapámnak volt egy szegényember elmélete!
