2011. 11. 26. A felmérő kérdéseit az V.- VII. osztályos gyermekekhez intéztem és az első kérdés így szólt:
- Számodra melyik az év legkedvesebb, általad várt két ünnepe és miért? A gyermekek 87%-a karácsonyt és húsvétot nevezte meg, ebben a sorrendben. Az indokokhoz pedig ilyeneket írtak: "mert akkor mindenki hazajön", "együtt vagyunk mind", "olyan jó, mikor itthon vannak a szüleink is", "együtt megyünk a templomba", "esténleg olyan jókat beszélgetünk együtt", "Istenem, hogy szeretném, hogy mindig így legyen", "mert ilyenkor apa is hazajő Németországból", "ilyenkor sok ajándékot kapunk és adunk, de a legjobb az, hogy békesség van, senki nem búsúl, együtt vagyunk", "ha közeledik a nap, amikor anya újra el kell, hogy menjen Magyarba, én ismét szomorú leszek, őt senki nem tudja pótolni nekem!"...
Hát, ez a gyimesi gyermekek legnagyobb bánata: szülők nélkül, de legjobb esetben is apa nélkül élni, felnőni, akik valahol idegenben és nem a legjobb életfeltételek között keresik a család mindennapi betevő falatját. Ahol mind a két szülő hiányzik, ott a nagyszülőkre maradnak a gyermekek, ez pedig nem biztos, hogy jó megoldás. Az ingázó szülők esetében sem valami rózsás a helyzet, de azért minden este, ha későn ér is haza az apa, anya, érdeklődhetik gyermeke felől, vasárnap együtt lehetnek. Valamikor, a mi időnkben, a nagy családok adták egy közösségnek az életerőt. Ha később kirepültek is az ősi fészekből, minden helyzetben segítették egymást a testvérek. Napjainkban ez hiányzik a kisközösségek életéből és kijelenthetjük, hogy bizony, a család maga, mint intézmény is, nehéz helyzetbe került. Ha sokkal ritkább eset a családok szétesése, a válás, mint máshol, de már megjelent itt is! És az nem kérdés, hogy ki ilyen esetben a szenvedő fél! Nem azt szeretném, hogy a fiatalok ne mehessenek el tanulni, szerencsét próbálni, érvényesülni idegenbe is. De ha már valakinek gyermeke van, akkor annak már nem csupán a betevő falatról kell gondoskodnia, hanem a gyermek neveléséről is! Ma a civilizáció száz veszélye is megjelent világszerte és leselkedik a tapasztalatlan, önmagát kereső gyermekekre is. De ezek már társadalmi gondok is, amelyekről, sajnos, gyakran megfeledkeznek a vezetőink!
2011. 11. 25. A válaszok így hangzottak: "Nincsenek játékaim!!!" "Elégették mind!!!" Azt mondták, már nekem nem kell játék!!!" Annyira szeretnék szóbaállni a szülőkkel! Elfelejtették, hogy mindenki nem egységesen lépik be abba a korba, amikor már nem kell játék? VIII.-os korára valaki nagyra nőhet, de még nem felnőtt! És ne felejtsék, vannak emberek, akik megőrízték sok gyermekkori holmijukat, köztük egy-egy kedves játékukat és velük a szép emlékeiket. A játék nem csak a gyermekek kiváltsága, hanem általában az emberé! Játék nélkül, vidámság nélkül olyan az élet, mint az étel só nélkül! Mindenki olvasta, tanulta az iskolában a Hét krajcár című Móricz Zsigmond által írt felejthetetlen karcolatot, amikor a gyermek és az édesanyja úgy keresik, kaparják össze a krajcárokat, hogy közben szinte halálra kacagják saját magukat! Nagyon fontos, hogy tudjunk sokáig játszani a gyermekeinkkel. Megkérdezném azt is a mogorva szülőktől, akik tűzbe dobták a gyermek játékait, hogy vajon azok a lángok nem perzselték-e meg gyermekük lelkének egy részét? De a játék, a játékosság végig kell, hogy kísérje a tanítók, tanárok napjait is. A 40 év tanítás alatt akkor értem el jó eredményeket, amikor közel tudtam férkőzni a tanítványaimhoz! Ha úgy éreztem, játszani is tudtam velük. Mert a mai gyermek is szeret játszani, szerepelni, még akkor is, ha már nem a nagy csoport játékok a jellemzőek, hanem egyre gyakoribbak az egyéni, elhúzódó foglalatosságok (Xbox, számítógépes játékok stb.) Egyszóval, eltűnőben a gyermekeknél is a nagycsoportokat foglalkoztató tevékenységek, kivéve a sportjátékokat. De azt senki nem mondhatja, hogy a mai gyermek nem szeret játszani! És abban is biztos vagyok, hogy ugyan olyan érzékenyek, mint amilyenek mi voltunk. Csak a világ változott meg körülöttük is! Általában a gyimesi gyermekek világának bemutatását egy másik felmérés eredményeivel szeretném illusztrálni a következő bejegyzésben.
2011. 11. 24. A kiáramlás, a falutól való eltávolodás lett az utánunk jövők életformája. Az én gyermekkoromban még csak egy néhányan vettük minden áldott őszön a batyunkat és mentünk különböző iskolákba, majd egyetemekre, mások dolgozni ipari munkásként Brassóba és a közeli városokba. Aztán a hatvanas évektől egyre szaporodott évente az elvándorlók száma. Ezzel végetért egy korszak: nemcsak a felnőttek nagy része, de a gyermekek is életformát váltottak. A civilizált világ, amit remélve-reméltek eljött, de hozta az állandó stresszes állapotokat. a sok vizsgát, a reszketést. Mást sem hallottak a gyermekek a szülőktől, a tanároktól, mint vizsga, versenyképesség, siker és sikertelenség, a sport, a játékok és játékszereik, de a vizuális megtapasztalásuk, "élményeik" is, mint a film, az internet-játékok is arról szóltak, hogy "győznöd kell", "te vagy a jobb", "képes vagy legyúrni a másikat" vagy az állandó fenyegetés, hogy "ilyen felmérés", "olyan vizsga", sikertelenségek vagy sikerek sorozata bizony, stresszelte a gyermekeket! Az állandó bizonytalanság idegbeteg helyzeteket teremtett! És ráadásként jött a szülők fenyegetése: "ha nem sikerül a felvételid, itthon maradsz: pásztorkodsz és istállót takarítasz, az-az ganyét hánysz!" Nézzük csak meg ezt a mondatot: az olyan állapot, amelyik még nem is olyan régen annyira jó és természetes volt itt, vagyis az otthon, a munka, most egyszerre mumussá, fenyegetéssé torzult - itthon maradsz! - ezzel már ijesztegetni lehetett! Az ideális "valami" pedig az elvándorlás, a szülőföld elhagyása lett! De ez csak egyetlen dolog, ami bizonyította apám mondását: "fiam, a feje tetejére állt a világ!" Pedig az elvégzett felmérések is igazolják, hogy a mai gyermekek is szeretik a szülőföldjüket, a család melegét! Ezért értek engem olyan lesújtóan egy VIII.-os gyermek válaszai kérdéseimre a játékszereit illetően, amikor valósággal kirobbant a gyermekből a harag, a vád és három mondata végére nem egy-egy, hanem sok felkiáltó jelt tett és annyira megnyomta az írószerét, hogy átszakadt a lap, amire írt, s talán az alatta lévő lapok is. Még emlékszik valaki a válaszokra?
2011. 11. 23. Tehát a ma 55-75 éves idős nemzedéke egy új, forrongó világba született bele. A 40-es években még megízleltük a hagyományos gyermekkor örömeit, majd következett a kirajzás, a kivándorlás, a reménykedés és sok izgalom, valamint verseny, hogy elérjük céljainkat, beteljesüljenek az olyan álmaink, amelyek eddig ismeretlenek voltak a gyimesiek számára. Ebben az újban megéreztük, hogy számunkra már az élet sohasem a mozdulatlanság, nem a feltartóztathatóság és konzerválhatóságot jelenti! Az élet szépsége, boldogsága és értelme a változás! És képesek voltunk megérteni sokunk, hogy ez nem valami ajándék valakitől, hanem ezért tenni is kell! Senki nem mondhatja, hogy az álmaink hamisak voltak. De azt igen, hogy amit elszeretnénk érni mi, az első iskolákba kivándorlók Gyimesből, járatlan utakon indultunk el hazulról! A kivándorlók nagyrésze sikerrel betört ebbe az új világba. De arról hadd ne beszéljek most, itt, hogy milyen áron! Csak három-négy mondatot ideírok az én búcsúzásomról a havastól 14 éves koromban, ősszel, mielőtt indultam volna a szeredai nagy gimnáziumba. Nem tudtam, hogy valamikor még lesz-e alkalmam visszajönni és végigjárni gyermekkorom játéktereit, erdeit, ösvényeit. De éreztem, és belehasított a szivembe a megérzés, hogy most valaminek vége van az én életemben! Ez volt a nehéz, de gondtalan gyermekkor! Most sétáltam ki belőle. Máskor is szoktam egyedül beszélni a fákkal, a forrással, de most megálltam egy percre és nem felejtettem el máig sem a búcsúmondataimat: Isten veled erdő, kaliba, Hosszúvész, ösvények, havas! És nagykölyök létemre nem szégyellettem sírni. Mintha éreztem volna, hogy soha többé nem fogok oda visszamenni! Csak öregségemre, és akkor is csak álmaimban!
2011. 11. 17. Tehát a mi korosztályaink, az 55-75 évesek korai gyermekkora (1- 10 évig) a "kicsi magyarvilág" idejére esik. Amint már említettem, mi, gyermekek folytattuk a hagyományos életmódunkat, amelyik mindig a felnőttek életviteléhez igazodott. Kevés változás állt be az elődök életéhez viszonyítva, főleg a mi életünkben. De a gyermekkorunk második szakasza már rengeteg változáson ment át! Felbolydult a világ. Teljesen más szelek fújtak Gyimesben is. A szovjet-tipusú rendszer mindenhová betelepedett. Apám szerint "minden a feje tetejére állt" Kezdetben egy sor olyan kifejezés jelent meg, amit egyes emberek komolyan vettek, reménykedtek azok hasznosságában. Ilyenek: "népi demokrácia", "néptanács", "népképviselet", "egyenlőség", "analfabétizmus felszámolása", "iskoláztatás fontossága", stb. Az emberek úgy érezték, hogy ezért valóban tesz is az új rendszer: iskolák alakultak, bentlakásokkal, és ezzel elkezdődött a gyimesi gyermek hagyományos életformájának megváltoztatása! A gyermekek, fiatalok alkották azt a tábort, amelyik minden ősszel a Sütő András novella hőséhez, Bogár Zsuzsikához hasonlóan, vette a batyuját és kivonult a faluból, ellepték valósággal a szakiskolákat, líceumokat, sokan pedig egyetemekre mentek és csak néha-néha látogattak haza gyermekkorúk kezdeti paradicsomába. Persze ezzel megváltozott a falu összetétele, megváltoztak a hagyományos mindennapjaik, még azoknak is, akik itthon maradtak. Még a felnőttek is igyekeztek valahol, egy közeli városban valamilyen munkát találni, ingáztak, kínlódtak a nyugdíj reményében. A nyugodt életformát felváltotta a pénz utáni hajsza, az idegenbe szakadt emberek hontalansága és a stresszes élet. Hol volt már a gyimesi ember rátartisága arra, hogy ő senkitől sem függ, nem szorul a nadrágos idegenyekre, "megfő itthon a saját levében" - ahogy mondogatták régebb? Civilizáltabban éltek, nem csak azok, akik a városokba költöztek, de az itthon maradottak is. Az világos, hogy nem maradhat változatlan életformájában a gyimesi ember sem. De ez a civilizáció annyi minden jó hagyományt elsöpört, annyi rossz civilizációs betegség érte az embereket, hogy már kézzelfoghatóan fel lehet mérni a rossz szokásokat, emberi tulajdonságokat, amelyek hiányoztak a mi nagyapáink, ükapáink idejében. Akar valaki ilyen példákat? Én, aki még észleltem a jót is, a rosszat is zsenge gyermekkoromban, száz példát is feltudnék hozni! De minek!
2011. 11. 16. Apáink gyermekkorában, vagyis 1920 és 1940 között, a gyermekek életmódja az elődjeikhez viszonyítva, keveset változott. Főleg a román világban, kevesen mentek felsőbb iskolákba a IV. osztály elvégzése után, főleg az eldugott patakok fejéből. Foglalkozásaik, játékaik ugyanazok voltak. De mégis, valami nyugtalanság fészkelte be magát a csendesen, lassú tempóban élő csángók közé. Gyimes lakossága elérte azt a számot, amelyet eltarthat a hegyes-völgyes vidék. Az első kiáramlók az a 40 csángó volt, akik a csíki havasokban lévő Egyeskő háta mögötti Háromkút völgyét népesítették be, miután a völgy erdőségeit, mint tulajdonos az Unio Erdőipari Társaság kitermelte, még az első világháború előtt. Ők először csak ideiglenes szálásokat építettek, kalibákat, ahova behúzódtak kaszálás idején. Ezek aztán idővel kibővültek, állandó lakásokká váltak és 1938-ban már 15 család állandóan itt élt, lakott, 70 család pedig ideiglenesen tartózkodott itt kalibázni és szénát gyűjteni. De már ebben az időben megkezdődött más vidékekre is a kitelepedés: egyesek pásztorkodással foglalkoztak ott is, mások foglalkozást váltottak. Akadt néhány fiatal, akik iskolába mentek, egy orvos, egy pap, két tisztviselő már kikerült akkor is Gyimesből. De többen dolgoztak a vasútnál és a fafeldolgozó gyáracskákban is. Tehát valami megmozdult!
Az igazi nagy változás a csángó hagyományos világban a mai 60-70 évesek, tehát az én generációm idejében kezdődött és ez magába foglalja az 1940-es évektől az 1960-as évekig tartó időszakot. A mi gyermekkorunk is, ha jól megnézzük, két részre osztható: a "kicsi magyarvilágra" (1940-1944) és az 1945-1960-ig tartó időszakot. Az első időszakban még mi is folytattuk a gyimesi 2-300 éves hagyományos életmódot: pásztorkodtunk, kalibáztunk, dolgoztunk. És örvendtünk, hogy az iskolában már magyarul beszélhetünk, sőt az anyaországból is küldtek "tanyítókisasszonyokat" akik a nagyobb testvéreinket tanították. Mozgalmas volt Gyimes vidéke, a ma is létező szép kaszárnyákat hamar felépítették, volt ahol dolgozzanak az emberek, mi, gyermekek éltük a gondtalan gyermekkorunkat, játszadoztunk, ismertük elődeink játékait. De valahol messze, keleten már dörögtek az ágyúk, már hivogatták be a fiatal legényeket, embereket katonának. Mi ezt csak akkor éreztük, ha valakirea családunkban sor került, behívót kapott. A nyugtalanság akkor nőtt, amikor Gyimest teleépítették imitt-amott védő bunkerokkal, sáncokkal, tankelhárítókkal, akadály-építményekkel. És egyre közeledett az ágyúk hangja! Akkor találtuk ki a sok háborús játékot. Mi akkor is játszottunk: háborúztunk játékból és büszkék voltunk, mert általában a magyarok győztek a csalóka-csatáinkban. Nem mi vagyunk azért a felelősök, hogy ez később nem így történt!
2011. 11. 15. A gyimesi ember minden változást, ami a világban beállt körülötte, kissé késve és kételkedve észlelt és értékelt. Persze, az feltűnt, hogy a "régi magyar világnak", amelyik szerinte a "mióta a világ s még kétnap, azóta tart", hivatalos helyeken már vége van. És azt nem tudta logikusan megmagyarázni, hogy mi szükség is van erre, és főleg azt, hogy a határokat ilyen könnyen lehet ide-oda huzogatni. Máskülönben ő végezte a dolgát. Az apáink generációja iskolába, majd katonának ment. Csak az volt furcsa, hogy a tanítónak egy szavát sem értették, és akkor is meghúzták a fülét, ha az udvaron barátjával, padtársával a megszokott nyelven, magyarul beszélt. "Hogy beszélhettem volna, hát nem tudtam más nyelvet" -meséli apám és elkezdett-elkezdtek gondolkozni azon, hogy itt valami nincs rendben! Erre még nemsokára ráadásként jött a katonaság! Ott is baj volt, mert ott sem értették kezdetben még az egyszerű parancsokat sem. És ráadásul jöttek a gúnynevek: bozgor, banghila! De volt egy óriási élményük! A tisztek nem akármilyen paprikajancsik voltak, hanem sokan művelt, iskolázott, jócsaládokból való emberek, akik a felelős, pontos helyekre a magyarokat rakták be, mert tudták, hogy ők megbízható, pontos, feladatot teljesítő fiatalok! És nem lopnak! Dagadt a mellük, s később a miénk is, mert ez szinte a mai napig így volt! A gyermekek otthon csinálták a dolgukat: pásztorkodtak, dolgoztak és , amint már láttuk, játszadoztak, szórakoztak. Ebben az időben idegenek jelentek meg a falvakon: örmény és zsidó kereskedők, fafeldolgozó üzemek létesültek, megismerték a csángók is a pénz szagát, dőlt az erdő, az igazi őserdők eltűntek, Gyimes ontotta a deszkaanyagot az országnak, a megépült vasútaknak (amit a magyarok építettek!) igazán most jött fel a napjuk! Ez az állattenyésztés mellett plusz jövedelmet jelentett a családoknak, amire szükség is volt, hiszen, bárhogy is nézzük, Gyimesvölgye nem képes eltartani csak állattenyésztésből több mint 15 ezer embert! Márpedig ennyire szaporodott Gyimes lakossága. Igaz, az erdőírtási folyamat még az 1890-es évek végén és a XX. század elején elindult. Ebben az időben megtörténnek az első kiáramlások Gyimesből. Eddig ide csángáltak, mostantól megprobáltak új megélhetési lehetőségek után nézni. Észlelték, hogy a földet nem lehet nyújtani, az nem gumi, és azt is, hogy az erdő az vészesen fogy! A következőkben a legfontosabb kiáramlási lehetőségekről írok.
2011. 11. 14. A gyermekek mindig igazodnak a felnőttek világához. Ők is egy csendes, megszokott gyermekkort éltek, itthon volt a megélhetéshez szükséges minta és eszközök. Mesterségüket, a földmüvelést, állattartást otthon sajátították el. Nagyjából berendezkedett az egész család az önellátásra. Mindenkinek megvolt a családban a maga feladata, a sok gyermek jellemezte az akkori csángó családokat, a sok gyermek pedig gazdasági potencia volt, nem pedig hátrány és egyesek szemében szégyen, mint napjainkban. A legnagyobb gondot az okozta, hogy a meglévő birtokok a sok gyermek öröklése nyomán nagyon felaprózódtak, nem biztos, hogy el tudták tartani a családi kötelékből kirepülő új gazdákat. Ezért itt a harc igazából a földért folyt. Ezért panaszkodnak az akkori gyermekek a szülők állandó földéhségükre. "Amikor egy kicsit összeszedtük magunkat, elszaporodtak az állatok, csendesen élhettünk volna, akkor apám megint megvásárolt a csíkiaktól egy darab földet, erdőt, legelőt és ilyenkor minden állatot eladott. Megtörtént, hogy a nagy család tej nélkül maradt. De az állatok hamar szaporodtak. Ezt mi csak később értettük meg, hogy miért hagyta ismét csórén a családot. Mert reánk gondolt, hogy majd legyen amit örököljünk, sze mi nyolcan voltunk testvérek"- meséli el önéletrajzában Tankó József-Jáni 1917-ben született adatközlő. És az is téves hiedelem, hogy ebben a munkaközpontú világban megnyomorították a gyermekeket a sok munkával! Csak olyan munkát bíztak rájuk, ami mellett játszani is volt idejük, amit könnyen elvégezhettek. A családok nagy részénél katonaság előtt kaszálni sem engedték a fiatalt, mert az nehéz munkának számított. De a lényeg az volt, hogy a gyermekek nem tébláboltak össze-vissza munka nélkül. Jutott mindenkinek feladat tehetsége szerint! Ebben nőttek fel a gyermekek. Ezt szerették volna folytatni az 1920-as évektől a mi szüleink is, de valami történt, amiről a következő bejegyzésben beszélek.
2011. 11. 13. Íme, az életmód-váltás felvázolása három generáció esetében:
Nagyapáink: Volt egy megszokott mederben folyó életmód, amely a "régi magyarvilágnak" nevezett időszak volt, és az elődök szerint, mintegy kétszáz ötven évet foglal magában, az idecsángálás, letelepedés, települések kialakulásától egészen az 1920-as évekig, az átkos Trianonig. Ez évek szerint az 1700-as évek közepétől kezdődik, amikor itt, az Isten háta mögött, a "Patakország" legeldugottabb helyein megjelennek az első óriási boronákból épített házak az erdőktől megtisztított területeken. Sok felől érkeztek ők: a székely területekről, de máshonnan is: Moldvából, a Fogaras környékéről is. Azt hitték szegény hiszékeny emberek, hogy meg lehet szabadulni a dézsmától, a földesúr kapzsiságától, a hét éves katonaságtól és itt szabadon élhetnek majd ők, az utódaik és az utódaik utódjai. Csakhogy ezek a területek nem a senki földjei voltak, hanem a csíki hét falu vagyonai, a közbirtokosságok erdei, legelői. És ezt maga Mária Terézia császárnő is megerősítette később, annak ellenére is, hogy közben az itt lévő osztrák katonákra rengeteg panasz érkezett a katonai parancsnokságokra az erőszakos széna, tüzelőanyag, épitkezési fa, élelmiszerek kapzsi, erőszakos megszerzése miatt a székely községektől. De a kezdetek kezdetén ebből az idecsángáltak nem sokat éreztek, megrészegítette őket a nagy szabadság vágy és élték az ők egyszerű életét, sok állatot tartottak, épitkeztek, nem törődtek a világ bajaival. Úgy érezték, nekük csak a Jóisten parancsolhat. Aztán egy kicsit csalódniuk kellett! Már Mária Terézia idején meg kellett tapasztalniuk azt, hogy igenis, létezinek földi hatalmak: állam, katonaság, törvények, háborúk. Rájöttek, hogy a terület, amit elfoglaltak, nem az övék, azért árendát, évi bért kellett fizetniük a közbirtokosságoknak, vagy akár a székely nagyobb birtokosoknak. Nem adták fel, lassan felvásárolgatták a belső birtokokat, gyorsan szaporodtak, épitkeztek, sok marhát tartottak és dolgoztak, dolgoztak, de legalább reménykedtek, hogy amit megvásárolnak, az az övék. És így is volt. A XX. század elejéig itt is kialakultak a gazdaságok, a saját birtokok, erdők és az állattartás fénykorát érte. Megszokott, izzadtságszagú, de gondtalan életmód volt ez, ahol a munkának és a sok gyermeknek becsűje volt. Páratlan kultúrát ötvöztek itt össze a különböző helyekről ide csángáltak. Ritkán mentek el a faluból, itt, helyben megéltek a munkájukból. Nem tartották nagyra az iskolát, a nadrágos embert, járták a saját kivert, megszokott ösvényét!
2011. 11. 12. (az előző dátum téves) A mai gyimesi gyermek már nem sokban különbözik más tájak gyermekeitől. Gondolok a civilizált életmódra, táplálkozásra, öltözködésre, iskoláztatásra, beszédkészségre: minden versenyhelyzetben megállják a helyüket. Amiben még is másképp gondolkozik a többieknél, az a természethez, az állatvilághoz való viszonyulása. Megváltozott, ha késve is, az igazodásuk a többi magyar vidékek életformájához, mert megváltoztak általában az életfeltételek. Egyetlen példa: Mi úgy kellett kiharcoljuk magunknak az iskolába járás lehetőségét. Ma már egy tehetségtelen gyermekből is zsenit szeretne faragtatni a szülő! Vagy ha mi három-négy hónapot meszeletlen, füstös kalibában töltöttünk el nyaranta a nyári száláson, annyira, hogy ősszel valósággal sértette a szemünket a hófehérre meszelt otthoni szoba, a mai gyermek már nem ismeri ennek az átállásnak a kellemetlenségeit. Ezt így sorolhatnám oldalakon át. Mindene, szinte mindene megvan a mai gyermeknek, még akkor is, ha nem tökéletes itt sem ez a mai világ. Nem a közvetlen háború utáni élet ez, mint amilyen a miénk volt. De vajon mindez elég a boldogsághoz? Bárhonnan szemlélem, mi többet játszodtunk, szórakoztunk, valahogyan szabadabbnak éreztük magunkat, mindig közel a természethez és mindig azt a kivert, szinte egyenes életútat járva, amelyet száz évek óta taposnak elődeink itt. Ez az életforma aztán a mi időnkben kezdett bomladozni. Elmondhatom, hogy nekünk szép, nehéz, tartalmas gyermekkorunk volt Ha változtatni szerettünk volna valamit, azt nem kaptuk ingyen, harc nélkül. Ahhoz, hogy én iskolába mehessek, sokat kellett keservesen furulyáznom, ameddig megelégelték nevelő szüleim és egy este kijelentette nevelőapám:
- Na, ne pityeregj és itt ne furulyálj olyan keservesen, reggel pakoltok anyáddal és mentek a bentlakásos iskolába Középlokra, mert itt nincs V. osztály! De hogy is állunk ezzel az életmód-váltással a gyimesi gyermekek világában? Ezt majd a következő bejegyzésben magyarázok röviden.
2011. 11. 12. A gyermekek hangulatáról, sokféle viszonyulásáról szeretnék beszélni a továbbiakban, amelyeket a kérdésekre adott egyes válaszok pontos idézésével tennék hitelessé, és amelyek egy kisközösség két fő pillérének, a szülő és a gyermeke viszonyáról is árulkodnak. A gyermekek többsége igen-igen nagy szeretettel beszél a játékairól. Amikor azt mondja, hogy "a mókuskám, a a macikáim", akkor az olvasó úgy érzi, hogy valóban ragaszkodik a játékaihoz a gyermek, szereti azokat. "Van egy plüssmackóm, még nagyanyámtól kaptam, de most is vele alszom" "Van egy fából faragott traktorom, még nagyapám faragta, de ma is őrzöm". "Alig vártam a szürkületet, amikor kezdett sötétedni és mi a szomszéd gyermekekkel az udvaron sokáig kergetőztünk, budokáltunk. Elfelejtettük, hogy éhesek vagyunk. Csak akkor mentünk be, ha hívott anyánk" "Imádom a zenét, a táncot! A gitárom a legjobb barátom!" Nagyon sok játékunk van otthon, mert még van két kisebb testvérem is, így minden tele van játékkal! Ma is nagyon szeretem a macijaimat, nem tudok tőlük megválni. Már nem játszok velük, de ott állnak sorba, mintha néznének. Aztán szerre velük alszom" "Engem igazán az olvasás szórakoztat. Főleg a vesrolvasás és mondás a színpadon." "Most már otthon nem játszom a babákkal. Nekem a zene mindenek felett..." Nekem nincs játékom. Már nem játszom, annyit hallottam, hogy kinőttem a játékból!" "Sok játékom volt, de kinőttem őket és odaadtam az unokatestvéremnek, mert nincs nekem testvérkém." "Vannak filmjeim, folytatásos filmek, azokat nézem." És most következzék egy olyan elkeseredett beírás, ami engem is megrázott! Úgy írom le, még a felkiáltó jeleket is, ahonyan ez a megbántott gyermek leírta! Csak éppen a felkiáltó jeleknél nem lesznek lyukak, ahogyan a gyermeknél voltak!
"Nincsenek játékaim!!! Elégették mind!!! Pedig erőst szerettem azokat!!! Azt mondták, nagy vagyok!!!" Ezt fogjuk kommentálni a következő beíráskor.
2011. 11. 10. Elérkeztünk a gyermekek játékszereihez, az eszközökhöz. Megfigyelhetjük, azt a tényt, hogy amilyen mértékben nőnek, készülődnek kimenni a gyermekkorból, úgy apad a játék készletük. Általában a játékszerek öröklődnek, a kisebbek öröklik azokat, az első gyermekek pedig sok játékot a szülőktől, nagyszülőktől kaptak örökségbe, vagy ajándékba. Ebben a korban, főleg a fiúk már rendelkeznek biciklivel, van a háznál számítógép, egy néhány laptop is, valamint mobil telefon, amit a legtöbbször szintén játékszerként kezelnek. Vannak más sportjátékokhoz szükséges eszközeik is: sílécek, korcsolya, foci és kosárlabda, de még megtartották sokan a társasjátékaikat is. Még van sakkjuk, kártyák, römi és a lányok még eljátszadoznak (igaz, nem mindenik!) a különböző babákkal, kirakós játékokkal is. Találtunk távirányítos játékgyűjteményt, egy-két gyermek már valóságos gyűjtő, de akadt olyan is, aki katona- játékokkal szórakozik és sok fegyvere van.
A gyermekek kedvenc, igazán szórakoztató játékai, foglalatosságai a következők: tévézés, számítógépezés, zenehallgatás, táncolás, gitározás, sportolás (főleg a labdajátékok!) rajzfilmek nézése, társasjátékok, éneklés, rajzolás, biciglizés, verstanulás és mondás stb. Érdekesnek tűntek számomra a játékszerekhez és szórakozásaikhoz fűzött megjegyzéseik, amelyeket szószerint szeretnék idézni. Persze, nem mindeniket, csak a számomra érdekesnek látszókat, amelyek árulkodnak a gyermekek világáról, családi környezetükről, érzéseikről. Én már rég rájöttem arra, hogy a gyermekek alapjába véve alig különböznek a múlt és régmúlt gyermekeitől! Esetleg abban, hogy most tágabb előttük a világ! És elterjedt a túlzott liberális felfogás, amit egyesek nem jól értelmeznek. De ezekért ki a hibás, a gyermek? Egyáltalán. Ezért tehát unom, igen unom a "bezzeg a mi korunkban" stb. stb. ezzel hasonlókat hangoztató felnőtteket, legyen az szülő vagy tanár! A gyermekek nagyjából úgy viselkednek, ahogyan neveltük, tanítottuk őket. Ha nem szerettük , akkor minket sem fognak szeretni! (folytatjuk...)
2011. 11. 09. A továbbiakban megnézzük, miről is árulkodnak a VIII. osztályos tanulók válaszai, akik 43-an vélekedtek ezekről és egyáltalán nem egységesen! Hiszen ez egy olyan kor, amikor véget ér az otthon melegének varázsa, és egyeseknek a tulajdonképpeni gyermekkora is. És ez egyáltalán nem könnyű dolog, efölött elgondolkoznak a gyermekeink, még akkor is, ha ezt mi, felnőttek nem vesszük, nem akarjuk figyelembe venni! Először is ott van a sok eltérő feltételeket biztosító családi környezet. Aztán nem elhanyagolható az se, hogy a gyermekek, akárcsak az almák, nem egyszerre érnek be egy más helyzet befogadására! A gyermekek lelki beállítottsága sem lehet egységes: vannak életvidám gyermekek, akik minden helyzethez könnyen alkalmazkodnak. De sokan vannak ebben a korban is melankólikus beállítottságuak, akik minden régi szép emlékhez tíz körömmel ragaszkodnak és ha kell, megsiratnak egy régi játékukat. Mások direkt várják, hogy "történjék már valami" legyenek nagyobbak, ifjak, felnőttek minden áron. Egy dolog biztos: a télről, nyárról beszámoltak, az őszről, a jövőről már bizonytalanul beszéltek. "Azt tudom, hogy mit játszottam, de hogy mit fogok játszani, az bizonytalan." A lelkükbe belopózkodott a bizonytalanság és nem ok nélkül! Ezt látják, hallják nap mint nap! De térjünk vissza a játékaikhoz!
Az elmúlt télen-teleken kedvenc játékaik: sízés, szánkózás a barátokkal, sakkozás, kártyázás, hógolyózás, korcsolyázás, a lányok még babáztak, hócsatázás, malmozás, társasjátékozás, csocsózás, de akadtak olyanok is, akik feladatmegoldással töltötték az időt. Sokan számítógepeztek és tv-t néztek, zenét hallgattak.
Nyáron: bújócskázás este, "ha nem voltunk nagyon fáradtak, mert már kell a dologidőben takarni, szénát csinálni" (ezt a gazdálkodók gyermekei írták), "gübét csináltunk a patakban és fürödtünk, ostorcsapóztunk, igaz ma már ez a játék ki kezdett maradni, de néha eszünkbe jutnak a régi szép dolgok", " a nyár az maga a mulatság volt", kerékpározás, focizás, hintózás, lovazás. Ilyen választ is találtunk: "Nincs időm egyáltalán jatszani nyáron, csak ha ünnep van"
2011. 11. 08. Már a VII. osztályosoknál vannak egészen érett megjegyzések a kedvelt időtöltésekkel kapcsolatban. Napjaink gyermekeinél fő helyet foglalnak el a sport, a zene, a biciklizés, a számítógépes játékok, korcsolyázás, de régi, csapatjátékok, társasjátékok is szerepelnek. Számomra jó jel az is, hogy még napjainkban is vannak szenvedélyes gyermekolvasók! Ide szeretném írni az érett, komoly hozzáfűzéseiket, indoklásaikat, amelyek néha bizonyosan a szülőktől, vagy tanároktól származnak: "...zenét hallgatok akkor is, ha szomorú vagyok, de akkor is, ha boldog vagyok. Ez megnyugtat!" "Igazán kikapcsol a lovaglás és általában az állatok betanítása." "...szeretek bulizni, táncolni nemcsak népi, hanem bulis táncokat is." "Sem a TV sem a számítógép nem köt le!""Amit én nagyon szeretek, az a zene hallgatás. Sokszor kísérem az énekest!" "A sportot nem szeretem és a tv-ben a nagy, csúf szörnyeket utálom, rögtön ki is kapcsolom!" Pedig ilyen szörnyekkel vannak tele a gyermekfilmek, mesék!
A két VIII. osztály, amelyekben összesen 43 tanuló vallott a már ismert kérdésekről, érdekes, de számomra szomorú dolgokat is feltárnak, és ezért külön szeretném leírni azokat. Itt nem csak a gyermekekről szólok majd, hanem szeretnék a tanárokhoz és fiatal szülőkhöz is szólni, hiszen legtöbbjük negyven éven át, ameddig itt tanítottam és igazgatóskodtam, valamelyik osztályban valamikor tanítványom is volt! (folytatjuk...)
2011. 11. 07. Játékaim otthon: A VI. osztályos gyermekek még a játékosság szempontjából átmenetet képeznek az alsó tagozat és a "nagyobb" gyermekkor között. Ezért még erősen ragaszkodnak az ovodáskori és az I.-V. osztályos korukban kapott és használt tárgyakhoz, játékokhoz. Igaz, már megjelennek "komolyabb" játékok is, amit látni fogunk, de a nagy szám azt igazolja, hogy még nem nagyon szelektálnak. A játékok több úton kerültek a tulajdonosaikhoz: ajándékba kapták nagyszülőktől, szülőktől, első áldozáskor, névnapokra stb. Mások örökölték a nagyobb testvérektől, szülőktől és más felmenő rokonoktól. Íme a felsorolt játékok: társasjátékok, labdák, macik, kártyák, "édesanya régi babái", mindenféle babák, korcsolya, szánkó, talabor, autók, műanyagautók, rubikkocka, sílécek, különböző fegyverek (pisztolyok, automata gépfegyverek óriási választékban!) korcsolya, görkorcsolya, bicikli (kevésnek), sakk, malom, rengeteg plüssmaci, ugrókötél, plüss és műanyagjátékok, állatok (házi és vadállatok), ping-pong szett, mesés és képes könyvek, bábszínház, robotok stb.
Arra a kérdésre, hogy milyen játékok vagy elfoglaltság szórakoztat a legjobban a következő válaszokat kaptuk: társasjátékok (sokat lehet kacagni), foci, számítógép(!), televizió, sízés, rajzfilmek nézése, sportolás, amikor kitalálunk mi játékokat a szabadban, tavasszal a kirándulás és négy gyermeket az olvasás és rajzolás varázsol el! Külön kell szólnom a zenéről és a táncról, mert ezt a gyermekek több mint 70%-a felsorolja! Hogy miért, azt is megmagyarázhatom! Ez a néptáncok újratanulásához kötődik, amelyet szinte órarend szerűen tartanak az iskolákban a Magyarországról Sötétpatakára átköltözött Sára Ferenc és felesége Zsuzsa asszony vezetésével, akik sokat hordozták, és szerepeltetik a gyermekcsoportokat. De Hidegségen is akad László Miki és társai személyében szakember a gyimesi táncok újraélesztésében! Talán meggyőzőbb, ha a gyermekek motiválják a vonzódásuk indítékait egyes foglalkozásokhoz, játékokhoz: ..."a zenét s a táncot szeretem, mert boldoggá tesz!" "szeretek sportolni, mert akkor minden egyebet elfelejtek, még azt is, hogy azelőtt éhes voltam...", ..." a zenehallgatás és az ének, az nekem a mindenem!" Bizony ez igaz lehet, mert ezzel én is egész életemben így voltam!
2011. 11. 06. (folytatás...) A felmérésekből kitűnik, hogy, habár a mai gyermeknek rengeteg játékból, játszószerből volna alkalma választani, kevés jétékot ismer és játszik. Hiába létezik egy valóságos iparág- a játékipar- amely önti a gyermek számára vonzó pléh és műanyag alkotmányokat, a gyimesi szülők kevésbé vásárolják azokat, mert drágák, hamar elromolnak, gyenge minőségűek, sokszor veszélyesek a gyermek számára. És nem mellékes az sem, hogy nagy helyet foglalnak el a lakásban és a gyermekek hamar ráunnak egy-egy adott játékra. Alkalom pedig bőven adódik azok megvásárlására, hiszen a piacokon, búcsúk alkalmával, a városi üzletekben nagy a választék. Aztán ott vannak a szülinapok, névnapok, első áldozás, bérmálás stb. De nézzük, milyen játékaik is vannak a mai gyermeknek? Itt is fontos a marketing, a tervezés, a versenyképesség és ötletesség. Külön játékokat ajánlanak a fiúknak, lányoknak, kicsiknek, nagyobbaknak és láttam már olyan kirakatot is, hogy "erőszakmentes játékok"! Léteznek motoros, mászkáló, önműködő, távirányítású, rajzolós, zenélő, munkagépek és szerszámok. A lányoknak pedig ott vannak az öltöztető, fodrászkodó, babás, divatos, főzős, sütős, táncoló, barbie, doktornénis, ovónénis játékok. És el kell ismernünk, létezik sok-sok kreatív, gondolkozást serkentő és fejlesztő játék! A kérdés az, hogy ki tudja-e választani ezeket a szülő. A felmérések alkalmával találtunk ilyen játékokat is, de nem ez volt a jellemző. De vegyük sorba a már ismertetett kérdésekre a válaszokat :
VI. osztályosok:
Télen: hógolyózás, hóember készítés, várépítés hóból, csúszkálás az oldalon nylonzsákon, iszánkódás, korcsolyázás, és négy tanuló már számítógépes játékokat is játszik és otthon társasjátékokkal is töltik az időt.
Nyáron: bújócskázás (budokálás), kergetőzés, kirándulás a hegyre, focizás a menő játékok, és két megnevezett játékot is említettek, "a földhöz ne érjetek" és a "lábak, lábok"-ról van szó. Még kedvenc játékaik a fürdés (a kisvizű patakokra dugásokat, gátakat készítenek) és megemlítik a talaborozást, biciglizést, számítógépezést, labdázást is. Két gyermek kedvenc szórakozása, ami számukra játéknak minősül, a lóhátazás a kalibánál. Előkerül a görkorcsolya is!
Ősszel: Népszerű a színes falevelek eregetése a patakban, majd a levelek repültetése, dobálása, fürdés a falevelekben, talaborozás, ugrálás a szénában (a csűrbe rakott szénáról van szó, ahol ugrálnak, "barlangokat" ásnak, elrejtőznek). Még megemlítik a focizást és kosarazást az iskolában, két lány gyöngyfűzésről beszél, néhányan bicikliznek, kergetőzni szoktak, bújócskáznak az őszi esteken, van, aki számítógépezik, tv. mesefilmeket is néznek, van, aki ugrókötelezik, mások rajzversenyeznek. (folytatjuk...)
2011. 11. 05. (folytatás...) A felmérések válaszaiból az vált számomra meggyőzővé, amit már előtte is hittem: a mai gyermek is éppen úgy szeret játszani, énekelni, kacagni, akárcsak szüleik, mi, nagyapáink. Csakhogy megváltozott körülöttük a világ! Azt nem tagadom, hogy ma kissé visszahúzódottak, egyénieskedőek a gyermekek is, akárcsak a szüleik! De ilyen a világ, erre tanítanak a mai játékok, filmek, a körülöttünk lévő világ: légy erős a versenyben, te lehetsz a győztes, csak magadra számíthatsz stb. Innen már csak egyetlen lépés az önimádat, az önzés, más félreállítása, legyőzésének vágya! Ha következtetéseket akarnánk levonni, akkor azok így hangzanának ami meglátásaink szerint:
- Kimaradtak a nagy, csapatjátékok, ma már kisebb csapatok gyűlnek össze: testvérek, unokatestvérek, szomszédok, iskola szinten pedig az osztálytársak.
- Kimaradtak a pásztorkodás közben folytatott játékok, mert kimaradtak az állandó pásztorkodások.
- Valamikor a játékok nagyrészét a szabadban űzték: mező, legelő, a kalibánál, az oldalakon, a kicsi erdőben, a kerek erdőben, a csűrben, a szénapadláson stb.
- A játékszerek is természetes anyagokból készültek: szőrlabda, nyilaspuska és nyilazó, faragott állatkák, faragott szekerek, szánok, létrák, házikók, ostorok, kéregből sípok és furulyák, hegedű, citera, kicsikövek, csalókák, hinták, lipinkák, fák, füvek stb.
- A feintiekből kiderül az is, hogy sokkal több játékot ismertek, százakra rúgott a felsorolás egy-egy adatközlőnél. Itt kell megemlítenem, hogy van egy néhány olyan játék, amelyet nem csak ezelőtt száz évvel játszottak, hanem a mai gyermekek is szivesen megemlítik ezeket. Ilyenek: talabor, talaborozás főleg ősszel. Ez a játék és játékszer túlélte a századokat is! (egyáltalán nem túlzás!)... de csak nyolc gyermeknél jelenik meg a maiak közül, olyanoknál, akiknek a háza a hegyek lábánál, a kert végéig tart. A többiek már nem ismerik ezt a játékszert. Íme egy néhány olyan játék, amelyeket a mai gyermekek is ismernek: kutyakalangyázás, adj király katonát, ostorcsapózás, budokálás, bújócskázás- főleg este, szánkózás, sízés, hógolyózás, háborúzás, mai nevén csatázás csalókával, hógolyóval, esetleg számháborúzás, malmozás. A legújabb játékokról és szórakozásokról a következőkben szólunk.
2011. 11. 04. (folytatás...) Igen: majdnem minden és szinte semmi! Micsoda paradox helyzet! Micsoda ellentmondásos valóság, de könnyen magyarázható is: a száz éve játszott 100 játékból, amelyet elődeim játszottak, ma mindössze öt játék volt ismert és néha játszott foglalatosság. Ez azért van, mert a játék nem más, mint egyfajta életforma, utánzó és örökölt, tehát átélt érzéki csoda, sokszor szavakkal, tárgyakkal megörökített hangulati csoda! És blogom nagyrésze arról szól, hogy általában a gyimesiek életéből az idők folyamán milyen elemek, tehát életformák, szokások tüntek el. Szó sincs arról. hogy kevésbé szeretnék a természetet, de már nem élnek állandóan a természet ölében, nem pásztorkodnak és így lehetetlenekké váltak azok a szép, nagyközösségekben játszott pásztorkodás közben játszott játékok! Ha valamikor a természetes anyagokból vették a játékokat, eszközöket, ezt mára már a pléh és műanyag váltotta fel. Régebb a gyermeknek csak le kellett hajolnia és kezeügyében volt a falevél, csalóka, nád, kukorica, sípnak való ág, és használhatta azokat a fantáziája szerint. Nincs idő felsorolni azt, hány nagy költőnk ír csodálattal a játékról. De egyet nem hagyhatok ki a sorból: Muth Ágota verselemzése szerink Kosztolányi Dezső nagy költőnk "A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni" című versében (és, szerintem, nem csak ebben!) "Kosztolányinak kulcsfogalom a játék... végigjátsza az életet, a szerelmet és a halált" mert a költő szerint "csak a játékban igazán ember az ember!" És nem csodálkozunk már azon sem, amit a költő felesége mondott a beteg férjéről: "...az utcán is örökké játszunk..." Ha még valaki olvas itt Arghezi verseket, akkor talál egy olyan verset, ahol a 80 éves költő a "hunyócska" nálunk "budokálás" nevű játékkal akar elbúcsúzni az unokáitól halála előtt. Úgy akar eltűnni, meghalni, ahogyan az elefántok teszik, csak átalakítva a játékot olyanformán, hogy az ne okozzon fájdalmat az unokáinak! (folytatjuk...)
2011. 11. 03. A mai gyermek játékai, szórakozásai
Az észrevételeim a XX. század utolsó két évtízedét és a XXI. század első tíz évét értékelik a saját gyermekeim és legújabban a volt iskolám, a Majláth G. Károly Általános Iskola egy VI. , két VII. és két VIII. osztályában végzett felmérések, megfigyelések alapján. Összesen három nagy kérdéskörre vártam az őszinte válaszokat és ebben, gondolom segített a nevek elhallgatása is. Az első kérdésnek négy alpontja volt:
I. Mit szoktatok játszani és hol?
-1. Télen:
-2. Nyáron:
-3. Ősszel:
-4. Tavasszal:
II. Sorold fel a saját játékaidat!
III. Kedvenc játékaid, foglalkozásaid, amelyek téged valóban szórakoztatnak!
Ha a válaszokat összehasonlítjuk a már leírt két nemzedék játékaival, és játék-kultúrájával, világosan látszik, hogy a minden idők gyermekei egyformán szerették a játékot, szerettek vidáman, együtt játszani és kacagni! És az is biztos, hogy a játék nem ér véget a gyermekkor befejezésével, hiszen a felnőtt is szeret játszani! Az egyén pedig, ha nem erőszakolja rá valami külső hatás a gyermeki lét megszűnését, nem is tudja, mikor ért véget a gondtalan játszás. Ezt az időpontot csak a fontoskodók jelölik évekkel! Gondoljunk csak a nagy íróinkra, költőinkre, vagy apánkra, anyánkra, akik felnőtt fejjel is, néha-néha eljátszadoztak gyermekeikkel, de minden kornak megvan a maga ilyen-olyan játéka! Van úgy, hogy a nagyapa bekucorodik unokái mellé, hintáztatja ölében, vagy szavaival a kisebbeket, madarat, kicsi szekeret, lovat farag a gyermeknek és elmutogatja, hogy is kell azzal játszani, valósággal belefeledkezve a játékba! Száz ilyen példát lehetne mondani! De fordítva is igaz: a csángó gyermek holt-komolyan utánozta a felnőtteket játékaiban: így pl. a háborús játékokban, vagy akár a tanítónőt, fodrásznőt, orvost utánzó szerepjátékokban is. Akkor, felmerül a kérdés, mi változott a gyermekek játékkultúrájában, a játékok milyenségében és azok számában? A válasz röviden: majdnem minden! (folytatjuk...)
