2010. 08. 31. Párhuzamosan a vőlegénynél is gyülekeztek a vendégek, akik részt vettek a vőlegény búcsúztatón. A búcsúztató szövegét verses formában Orbán Balázs szerint is valamikor maga a vőlegény mondta és a legnagyobb székely igen-igen megdícséri annak a szövegét és szerinte "ezek bizonyítják nyelvünk szépségét és gazdagságát". Az én időmben a verses búcsúztatókat már a szószoló, a fogadott gazda mondta és mondja. Az egész lánykikérési ceremóniát, étkek felvezetését, ajándékok bemondását stb. is ugyancsak a gazda végzi. A kontyolási ceremónia is az ő vezetésével történik. A vőlegénynél csak a vőfély-pálcát táncoltassa meg a vőfély, esetleg egy-két nótát mozsikált a híres zenészdinasztiák valamelyik tagja gardony kisérettel. A menet a Rákóczi induló egy helyi változatával elindult a "násznagyuram" házához, aki ebédet ad a vendégseregnek. Onnan szépen sorba indulnak a hazaji háza felé. A férfiak kulacsokban pálinkát, a nyoszolyók (koszorús lányok), násznagyné, násztársnék pedig korsókban mézes pálinkát és nagyobb szőttes kötölékekben tésztát visznek. A lány házáig csendesen énekelgetnek, de inni szigorúan tilos, mert különben a fiatalasszony kikapós lesz! (folytatjuk...)
2010. 08. 30. Gyermek- és fiatal legénykorom lakodalmairól szeretnék röviden beszélni. Egy rokonságnak, utcának, pataknak ünnepi eseményei voltak ezek a lakodalmak, amelyek legalább 48 órát tartottak, de volt rá eset, hogy még hosszabb időre nyúltak. Ezért járta a mondás: "hosszú, mint a csángó lakodalom". Ismeretes volt a gyalog-lakodalom és a szekeres lakodalom, ha a "hazaji" messze lakott. Ilyen esetben a legények lóháton haladtak a menet élén, szépen feldíszített nyerges lovaikon, őket követték a fonott, kasos kocsiszekerek megadott sorrendben (vőlegény, nyoszolyók, vőfély, násznagy, násztások, vendégek). A lakodalom a templomi esküvő után, (ahonnan a vőlegény és a hazaji a kiséretével hazament mindenik a saját házához) két helyen folytatódott: a vőlegénynél és a menyasszonynál külön- külön, mindenik a saját vendégeivel. A leányosházi mulattság neve ajándéktánc volt és oda bárki elmehetett, aki valamilyen ajándékot adott. Ott 10-11 körül kezdődött a tánc és táncoltak, majd a leányos gazda bemondta szerre az ajándékokat. (Az asszonyok, családok, akik nem mentek a lakodalomba edényeket és konyhai dolgokat ajándékoztak, a legény és leány barátok pedig pénzt mondattak be, amit a menyasszony és a nyoszolyók hangosan, kórusba megköszönték, megtoldva egy pohár pálinkával). A zenész tovább mozsikált, a nép mulatott és várták a vőlegény lakodalmas menetét... (folytatjuk...)
2010. 08. 28. Szőcs János történész-múzeológus jóvoltábol hozzájutottam egy 1899 július 19-i Csíki Lapok című újságban megjelent rövid tudósításhoz egy akkori csángó lakodalomról: "Folyó hó 9-10-én Gyimesközéplokon Tankó Fülöp Csula fia, János, Tankó Jánosné Ilona nevű leányával kelt egybe...ez ideig ilyen gyönyörű lakodalom nem volt: 48 óráig tartott egyvégbe, 85 párral. 3 nagy szobában mindenikben külön-külön (cigány) bandával..." Eddig a hír. De én az 1970- es évek előtt szemtanúja, aktív résztvevője voltam az ilyenszerű, sőt néha hosszabra sikerült lakodalmaknak is. De ezekről egy következő bejegyzésben...
2010. 08. 25. André Csaba volt tanítványom meghívott, hogy tartsak egy előadást Gyimesről, a csángók múltbeli életéről, szokásaikról, hiedelemvilágukról. Ügyes dolgokat hozott tető alá André Csaba, amihez csak gratulálni tudok. A táborozók néprajzos és táncos egyetemisták, magyarországi diákok. Rájuk gondolt Csaba, olcsóbb megoldásokkal, hiszen ezek a fiatalok sem úszkálnak a pénzben! Nekem kapóra jött ez a találkozás a fiatalokkal, mert, többek között valaki azt kérdezte, milyen módon lehetne tovább éltetni még ennek a hagyományos népi kultúrának legalább egyes szeleteit. Válaszom az volt: így, ahogyan Csaba tevékenykedik és ahogyan most ti is részesei vagytok ennek a munkának, mint aktív résztvevők. Én mindig is tiszteltem azokat a fiatalokat, akik panasz helyett szinte a semmiből is képesek valamit létrehozni, teremteni! Gratulálok a tábor anyagi és szellemi bázist megteremtő fiataloknak!
2010. 08. 20. Vártam ezt a napot! Kiváncsi vagyok, lehet-e szebben ünnepelni Szent István első királyunk és államiságunk gyönyörű ünnepét. Mert az, ami az elmúlt években történt a Kossuth téren, az a nemzet szégyene volt. Egy másfajta ünnepet akarnék. Olyant, amilyenre minden magyar, bárhol is éljen, büszke lehet. Ezt remélem a mai naptól!
2010. 08. 07. Azon csodálkozom, hogy gyakran min is csodálkoznak el a magyarországi idelátogatók? Sokuk a tornácos, dránicás (zsindelyes) házakat hiányolják, mások meg a nosztalgia fényképekről ismert karincás és gyönyörű bundás nőket keresik, akik övük vagy bernyocuk alá szúrják a guzsalyukat és fondogálnak a kiskapuban, vagy a juhaik mellett! Ilyen házak már csak a skanzenban léteznek (ilyen is van Gyimesben). De ha jól meggondoljuk, a 21. században vagyunk és Magyarországon sem a nádfedeles házak vannak többségben! Tehát Gyimesnek is lépést kellett tartania mindenben a haladó világgal, amit egyszóval úgy szoktak jellemezni, hogy CIVILIZÁCIÓ. Hogy ez igazából hasznára volt-e a gyimesi embernek, és hogy Ő ettől boldogabb-e vagy sem, azt még lehet és gondolom kellene is vitatni. Mert ez is valahogyan hasonlít az arab, néger, indiánok és miért ne, a csángók világához, akiket valakik mindig sajnáltak, boldoggá akarták tenni, segíteni rajtuk, felszabadítani, tehát civilizálni őket! De, emberek, honnan tudhatnám én, az idegen, hogy egy indián törzs hol érzi jobban magát, fatörzsekre épült házikójában, a természet igazi közelségében, vagy valamelyik nagy város kényelmes szobáiban? Ez az igazi kérdés!
2010. 08. 04. Mennyi minden eltűnik az életünkből éveink teltével, amit esetleg észre sem veszünk pillanatnyilag, majd rájövünk, hogy jók voltak! Ez jutott eszembe augusztus 3-án este, egy réges-régi filmet nézve a Duna televízió jóvoltából. A film címe Kétszer kettő néha öt. Mai szemmel, sok tapasztalattal és öreg fejjel kicsit naivnak, erőltetettnek, könnyűnek éreztem a filmet. De hát, ilyen maga az ifjúság, a szerelem is! Könnyű, mint egy színes lepke, kiszámíthatatlan és naiv! De én most nem erről akarok beszélni, hanem magáról a mozivetítésről, a moziról és annak egy bizonyos közösség összetartó erejéről. Az 50-es, 60-as években, egészen a 70-es évek végéig, minden falunak volt mozija, sőt Gyimesben, ebben a Patak- országban, a mozigépész szekérrel elvitte a felszerelését a legnagyobb patakokba (falurész) hetente egyszer, ha volt ott iskola egy nagyobb teremmel. Ezenkívül havonta jöttek az úgynevezett "mozikaravánok" a rajoni, majd tartományi mozivállalattól! Végig hangszórózta az illető helységben, hogy: "ma este x órakor mozivetítés a helyi iskolában. A film címe Körhinta, Valahol Európában vagy bármelyik sorra kerülő film. Még hozzá tette: szerelmes magyar film, háborús szovjet film, angol kémes film stb. És jött a közönség, nemcsak gyermekek, de fiatalok, sőt idősebbek is. Az elején megtörtént, hogy izgalmába bekiáltott vetítés közben a hidegségi Fülöp bácsi: - Vigyázz, mert ott leskődik, reád vár a német kém! De a vetítés ment tovább. Mi voltunk a néző közönség, egy közösség, amelyik ha kellett, vitatkozott, sírt, aggódott a szereplőkért, de ezt nem egyénileg tette, hanem egy közösségben! Majd később gyakran hagzott el a kérdés barátok, szerelmesek, néha egy egész családban: Beülünk egy moziba? Jó filmet vetítenek! Ma különböző csatornák doppingolnak bennünket különbnél-különbebb filmekkel. De hiányzik valami, ha egyedül nézed! Hiányzik...meg sem tudom igazából magyarázni, hogy mi és ezért csak így mondom: hiányoznak a mozik, hiányzik az együtt-lét, a jóízű elbeszélgetések!
2010. 08. 01. Én világéletemben nosztalgiázó ember voltam. De mostanában azon kapom magam, hogy valami időben távoli kép, helyzet előtt állok újra. Lehet az egy ösvény, egy fa, egy hegy vagy egy pajtásom. Esetleg egy lány. De a leggyakrabban egy vers, mert azt mindig szerettem! Ma, végig autózva a gyimesi főúton, ez a sor zsongott a lelkemben: "azok az útszéli almafák..." És előttem volt a gyimesi út, 1975 előtt, amikor még az út két szélén gyönyörű almafák álltak és mi ha szomjasok voltunk ősszel az utakat járva, szakítottunk a lelógó ágakról egyet-egyet, azzal oltva szomjunkat. Este otthon egy verset néztem újra, mert régen és most is, ha egy érzésre verset találok, az balzsam a lelkemre. Elolvastam Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák c. versét! És gyönyörűnek találtam ma is.
" Ti voltatok az ifjúság/ Üllői-úti fák ..."
